Rendőrségi ügy

Úgy érzem, elértem arra a pontra, amikor már nem tudom időben feltölteni az új bejegyzéseimet, a héten vettem észre, hogy már majdnem egy hónapos csúszásban vagyok. Ezt a posztot október 6-án kezdtem összerakni, ma pedig 26-odika van – gondoltam, majd a hétvégéken fogok írni, vagy ha lemaradok, majd őszi szünetben bepótlom, de ahogy az kiderült, az őszi szünet itt november 1-re korlátozódik, hétvégéken pedig mindig kirándulni megyünk. Úgyhogy amikor csak időm engedi, próbálok írni, habár ez legtöbbször nem összefüggő szövegalkotásról szól, hanem az új élményeim listázásáról. Ha nem szedem pontokba, hogy mit is akarok majd megosztani Veletek, akkor egyszerűen elfelejtem, így viszont viszonylag friss marad az élmény (persze azért nem árt minél előbb megírni a tényleges bejegyzést is). De ettől függetlenül igyekszem minél naprakészebben tartani a blogot!

Tehát, térjünk vissza az időben október 6-ra!

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem azért jártam a rendőrségen, mert az életem rossz vágányra futott és bűnözésre adtam volna a fejemet, hanem mert (nagy nehézségek árán) sikerült kérvényeznem a horvátországi lakhatási engedélyt, amely hiányában nem csak „feketén” tartózkodik valaki az országban, hanem az egyetemi órákat sem látogathatja. Persze ezzel nem azt szeretném mondani, hogy illegálisan vagyok itt már majdnem fél hónapja, az EU polgárai nem kötelesek érkezésük után azonnal a rendőrségre rohanni a papírokkal.

A házigazdáimmal bevártuk a másik lakótársamat is, hogy mind együtt mehessünk. Csakúgy, mint otthon, ha valaki nem akar fél napot a hivatal előtt várakozni, célszerű kihasználni az itt is létező online sorban állást, mert ha nem nyitás előtt 2 órával húzunk sorszámot a rendőrségen, akkor biztosan az egész délelőttünket ott fogjuk tölteni a főbejárat előtt állva, a tűző napon. Nekünk volt online sorszámunk, így amikor aznap odamentünk, 5 perc alatt bejutottunk.

Bölcs atyáink mondása szerint nem szabad előre inni a medve bőrére – az ügyintéző nem akart velünk foglalkozni, mert nem jó ügykörhöz szólt a sorszámunk, hiába hívta fel őket reggel a házigazdám biztonsági okokból, hogy melyik ügykört válassza. Így hát kitessékeltek minket és kezdhettük újból a várakozást, most teljesen a sor végéről. Zadarban összesen egy hivatal van, ahol intézkedni lehet, ember viszont annál több. Laza 4 órás, napon töltött várakozás után végre a mi sorszámunk következett.

Itt azonban még nincs vége a sztorinak – végül nem sikerült elintézni azt, amiért eredetileg odamentünk, hanem csak a lakhelyre való regisztrációt (amely nem egyenlő a tartózkodási engedéllyel). Nagy örömünkre pár nap múlva megint vissza kellett mennünk a hivatalba, mert csomó papírunk nem volt meg, amelyekről azt sem tudtuk, hogy most rögtön kellettek volna. A napon pecsenyére sültek a karjaim, ezért biztos voltam benne, hogy következőleg én is bepróbálkozok az online sorban állással.

Kilátás a zadari városfalról

Második alkalommal csak a lakótársammal ketten mentünk. Gondoltuk, hat sorszámmal előttünk elég lesz elindulni, de mire odaértünk 20 perc gyaloglással, még mindig ugyanaz a sorszám volt kiírva a kijelzőre, mint amelyik induláskor. A nap elől bemenekültünk egy kávézóba, ahol több, mint 2 órát vártunk, amíg lement az a hat ember. Volt olyan illető előttünk, aki 45 percnél tovább volt bent, az egész hivatalban pedig összesen két ügyintéző volt csak elérhető (akik dél és 13 óra között előszeretettel mennek el ebédszünetre).

Ezúttal nem volt semmi probléma a lakhatási engedéllyel, azt mondták, hogy 3 hónap múlva meg is fogjuk kapni. Mivel Magyarország Uniós tagállam, ezért nekem ingyen volt a folyamat, de a lakótársamnak fizetnie is kellett, mert ő Európán kívülről jött és ezért horvát személyi igazolványt is kellett csináltatnia.

*Fun fact: amikor a rendőrségen ki kellett töltenem a kérvényt a lakhatási engedélyhez, meg kellett adnom a szüleim nevét is. Először azt hittem, ez úgy működik, mint otthon, ám itt különösen furcsa módon csak a szüleim KERESZTNEVÉRE voltak csak kíváncsiak a hatóságok. Nem értem, ennek mi haszna van így, és azt sem, hogyan azonosítják a személyazonosságomat annyival, hogy az apukámat Gyurinak vagy Lacinak hívják...

Az a fő, hogy 3 hónap múlva, amire már majdnem hazafelé fogom venni az irányt, már hivatalosan is meg fogom kapni a lakhatási engedélyt. Most már nyugodt lehetek, hiszen így már az egyetemi órákat is hivatalosan látogathatom.

Szeretettel Zadarból:

-Rita

2021.10.06.