Élet az Adria partján

Elsőre talán megdöbbentő lehet, amikor járművünk hirtelen előbukkan a hegy gyomrából és szinte elvakít az előttünk elterülő sziklás táj. Olyan, mintha egy másik világba tévedt volna az ember, már-már azt várja, hogy mikor fog a következő kanyar mögül előugrani Winnetou és Old Shatterhand (a film jeleneteinek nagy részét errefelé forgatták!). Innen már a tengert is lehet látni, amelyből tudhatjuk, hogy már nincs messze az úticélunk. ​

Zadar Dalmácia északi részén fekszik, nyugatról az Adriai-tenger határolja, keletről pedig a Velebit vonulatai választják el Horvátország kontinentális egységétől. Ha az ember nem tudja eldönteni, hogy a tengerparton vagy a hegyekben töltené el szívesebben a jól kiérdemelt nyári tunyulását, itt mindkettőt megtalálhatja. ​

Ha Péccsel hasonlítjuk össze, Zadar területileg és népességileg is jóval kisebb - csak fele annyian lakják, mint a "kultúra városát". Ez viszont nem jelenti azt, hogy az utcákon ne lenne élet, a turistaszezonban rengetegen látogatnak el ide. Nem csoda, hogy az utazók ennyire lelkesednek Zadar iránt, a város nem csak a fekvéséről és kellemes klímájáról híres, történelme nagyon régi időkig nyúlik vissza.

A város központja a félszigeten található, a helyiek ezt a részt egyszerűen csak úgy hívják, hogy Poluotok (magyarul Félsziget). Belsejét római pontossággal megtervezett utcák hálózzák be, amelyek legjobban talán a pécsi Király utcához hasonlítanak annyi különbséggel, hogy jóval szűkebbek, az épületek pedig magasabbak. Ide az egyszerű földi halandóknak lehetetlen bejutni autóval. ​

Ebben a negyedben rengetek üzlet van, az étteremtől kezdve a butikon át egészen a szupermarketig itt bármit meg lehet találni. Nem messze a főtértől van egy kirakodóvásár, ahol egészen bizarr dolgokat is lehet kapni (van olyan sátor, ahol egymás melletti polcon díszelegnek a kagylóból készült kézműves ajándéktárgyak, a játékpisztolyok és a mozgásérzékelős éneklő-billegő cserepes virág plüssfigurák).

Vásárlás előtt érdemes szem előtt tartani az árakat. Sokszor több boltban is megtalálhatóak ugyanazok az ajándéktárgyak, de jóval olcsóbban, mint máshol. A brit tudósok (jobban mondva a saját egyszemélyes kutatócsoportom) szerint minél előkelőbb helyen vagyunk, annál drágábbak a dolgok. Ha Zadarban jársz és beülsz egy kávézóba nem messze a parttól és a kényelmes, párnázott székedből ülve rálátsz a Tengeri orgonára, készítsd fel lelkileg a pénztárcádat, hogy ma bizony fél kilóval könnyebben fogtok hazatérni. Ehhez nem szükséges semmilyen hiper-szuper italt rendelned, elég az is, ha csak egy sima fanta narancsot kérsz a pincértől. Talpas pohárban, jéggel fogja felszolgálni eme drága nedűt, ámde az igazi hűsítő érzést a 40 kn-s számla fogja adni (~ 1800 ft). Ettől bárki arcára garantáltan ráfagy a mosoly - saját tapasztalat 😅

Ezelőtt már többször jártam Zadarban, de soha nem tudom megunni ezeket az utcákat. Itt többről van szó, mint holmi látnivalóról: amikor az ember este belekeveredik ebbe a színes forgatagba, az egyik lépésénél még a souvenir boltból kiáramló levendulaillatot érzi, a következőnél már a helyi ételeket felszolgáló étteremből kiáradó sült hús illata csapja meg. Nehéz pontosan leírni ezt a hangulatot. Míg más városokban szinte tapintható a feszültség és a kötöttség az emberek között, itt sokkal könnyebb feloldódni. ​

Az Erasmus előtt nem beszélgettem eleget a helyiekkel, de akárhányszor betévedtem egy üzletbe, soha nem láttam mogorvának az eladókat. Nagyon könnyen szóba elegyednek a vásárlókkal, sokszor már az az érzésem támadt, hogy régi jóbarátok, pedig valójában most találkoztak először.

A következő néhány sorban szeretném Veled megosztani az egyik kedvenc emlékemet, amely Zadarhoz kötődik. ​2018-ban a sors úgy hozta, hogy a foci VB elődöntőjének napján éppen Zadarban kellett lennem. Esti meglepetésprogramként kimentünk a Forumra (a fenti képeken is látható térre), ahol a meccs előtt két órával már gyülekeztek a piros-fehér kockás mezbe öltözött szurkolók. Aznap Horvátország játszott Anglia ellen, mindenki izgatottan várta a meccs kezdetét. Ennyi embert egy helyen még soha nem láttam, annyian voltunk, hogy sokan a közelébe sem tudtak férkőzni a kivetítő vásznaknak. ​

Amint elkezdődött a játék, a hangulat az egekbe szökkent, a szurkolókra figyelve akár csukott szemmel is lehetett volna követni a játékot. Hihetetlen, hogy az a nagy tömeg milyen módon tudott összekapcsolódni, olyan volt, mintha mindenki a saját testvérének szurkolt volna, és több ezer kilométerről próbált volna segíteni kivédeni az ellenfél támadását. Mindenki egyszerre kiáltott fel, amikor berúgták az első gólt. Legbelül senki sem gondolta, hogy végül Horvátország fog győzni. Akkor este valahogyan mind a több ezer ember barátként tekintett egymásra, hihetetlen érzés volt.

A meccs után hatalmas buli volt a téren, majdnem egy órát kellett várnunk, amíg el tudtunk menni a helyünkről. Mire kiértünk a városfalon kívülre, mindenkinek bedugult a füle a petárdáktól és az örömujjongástól. Aznap este, ha valaki akart sem tudott volna aludni, mert egész Zadar felébredt. Az utcák tele voltak szurkolói dalokat éneklő csoportokkal, sokan az autójuk ablakába kiülve lengették a zászlót. Ami engem nagyon meglepett, az az autók vég nélküli dudálása volt - nem volt az az eldugott kis utcácska, ahol az örömittas drukkolók ne bömböltették volna autójukat.

Zadarról sokat olvashatsz majd a jövőbeli blogbejegyzéseimben. Ez a szerény kis összefoglaló csak egy vékony szeletet mutat be a kétemeletes csokitortából (értsd Zadarból) - erről a városról könyveket lehetne írni, nem akartam túlságosan kitérni a történelmére, látnivalókra, városrészekre, helyette inkább megpróbáltam a hangulatát jellemezni.

Ahogy Thor apja, Odin mondaná: "Asgard nem egy hely, hanem a nép." Remélem, sikerült kicsit felkeltenem az érdeklődésedet és hogy ezúttal a hellyel együtt majd megismerhetjük a népet is.