Kirándulás Ugljan szigetére

Ma végre sor került a legelső közös Erasmusos kirándulásunkra. Közvetlenül Zadarral szemben, a tenger túloldalán található egy Ugljan nevű sziget, oda mentünk túrázni. A hajónk 8:30-kor indult és kb. fél órába telt, amíg átértünk a szemközti kikötőbe. A múltkor már említettem, hogy Zadarban más az idő fogalma, sokan természetesnek veszik, ha valaki 10-20 percet késik a megbeszélt időpontról. A hajó viszont nem vár. Hiába beszéltük meg 8-ra a találkozót, valaki még így is lekéste a 8:30-as indulást, ő végül nem is tudott részt venni a kiránduláson.

Horvátországban mindenki a Whatsapp-ot használja kommunikációra, így hát nekem is fel kellett rá regisztrálnom még mielőtt megérkeztem Zadarba. Az ESN-esek csináltak nekünk egy csoportot, itt értesítenek minket a közelgő eseményekről és mi is szoktunk üzengetni egymásnak, amikor elmarad egy óra vagy ha valaki társaságot keres magának, akivel elmehet este bulizni. Kétségbeesésében ide írt az az illető is, akit otthagyott a hajó, így rögtön értesültünk róla.

Amikor beértünk a sziget kikötőjébe, kaptunk egy 20 perces szünetet, vehettünk magunknak jegyet a visszaútra és boltba is elmehettünk. A túraútvonal nem olyan híres, hogy minden sarkon legyen egy kisbolt, tehát egész napra kellett beraktároznunk.

Az első pár kilométert aszfaltos úton tettük meg, de én már ennél a résznél elfáradtam, mert sok volt a meredek emelkedő és lejtő. Szó szerint a lélek is elhagyott, amikor megláttam az utolsó lejtőn túl emelkedő meredek dombot, és megtudtam, hogy egészen a tetejéig vezet az utunk. Kanyargós út vezetett fel félútig, amíg az aszfaltos út át nem váltott sziklásba. Itt kezdődött a túra egyik legnehezebb része: felmászni a sziklákon a domb tetején emelkedő romokig a közvetlenül mellettünk tátongó szakadék mellett.

Amíg másztunk, szinte senki sem merte a tájat nézni, mert nem akartuk kitörni a bokánkat egy félrelépés miatt, de amikor felértünk a várromhoz, teljes valójában tárult elénk a kilátás a tengerre és a többi szigetre.

A romoknál (Tvrđava Sv. Mihovila - magyarul Szent Mihály-erőd) két fehér cicus is tanyázott, ebéd közben vigyáznunk kellett velük, mert hajlamosak voltak kaja után kutatva bemászni a hátizsákjainkba is.

Ezután elmentünk megnézni egy barlangot, nem volt messze, de egy örökkévalóságnak tűnt lemászni oda. Nekem nagyon nehéz és fárasztó volt a terep, még szerencse, hogy ott voltak a többiek. Kiderítettem, hogy Magyarországról egyedül vagyok Erasmusos, viszont találkoztam egy felvidéki magyar sráccal, akivel sokat beszélgettünk.

A barlangba nem sikerült bemennem, mert nem érzem magam jól szűk helyeken, de a többiektől hallottam, hogy denevérek is laknak bent.

Úton a barlanghoz

Mint minden kirándulás, ez a túra is időjárásfüggő volt. Majdnem le lett mondva az indulás előtti napon, mert úgy tűnt, hogy hideg lesz és esni fog, de ennek ellenére el lehetett menni úszni egyet a tengerbe (aki mert). Amíg a többiek bent voltak a barlangba, ketten el is indultak le a partra, ám senki sem számított rá, hogy több, mint másfél órát kell rájuk várnunk. Mivel térerő nemigen van ilyen helyeken, a tanácstalan szervezők először kiabálni próbáltak nekik, kevés sikerrel. Mire végre sikerült őket telefonon utolérni, kiderült, hogy még nem is értek le a vízhez és hogy valószínűleg eltévedtek a sziklás dombok között. A vihar pedig egyre csak közeledett.

Végül abban állapodtunk meg, hogy amilyen gyorsan csak tudunk, elindulunk visszafelé, mert az esőtől a sziklák nagyon csúszóssá tudnak válni és veszélyes ilyenkor rajtuk végig szambázni. Szerencsére a két elveszett társunk egy másik úton utolért minket, így együtt visszaindultunk a kikötő felé. Az eső természetesen rendesen elkapott minket, nagyon lassan tudtunk csak haladni.

Zadar és az egyetem a tengerről

A kikötő felé egy teljesen más úton indultunk el, aminek a végén nem a hajó, hanem a közeli település egyik kávézója várt ránk. Horvátországban mindenki imádja a kávézókat, az emberek a nap bármely szakában (is) szeretnek leülni és egy ital mellett beszélgetni a barátaikkal. Ezt a hagyományt én is ápolom, noha ebben a pillanatban nagyon át voltam fagyva és jobban vágytam egy meleg takaróra és egy fűtőtestre a szállásomon. Hajó nélkül viszont sehová sem mehettünk a szigetről, jobb híján mind a 19-en (csurom vizesen) begyömöszöltük magunkat az említett kávézóba.

Ma nagyon jól éreztem magam, bár utólag bánom, hogy nem öltöztem melegebben. Majd a következő kirándulásra téli kabátban megyek!

Szeretettel Zadarból:

-Rita

2020.10.08.

(posztolva: 2021.11.24.)