Hegyek között

Ma újra kirándulni mentünk, de ezúttal a Zadartól keletre fekvő Velebit-hegységben található Paklenica Nemzeti Parkba. Az erasmusosokon kívül most helyi hallgatók is jöttek, két busznyi ember gyűlt össze az útra. Reggel 8-kor gyülekeztünk és 9-re már oda is értünk. Csak a buszt kellett fizetnünk, a belépés a park szülinapja alkalmából ezen a héten ingyenes volt.

A hegymászók körében Paklenica kedvelt hely, az a rész, ahol minket rakott le a busz egy szurdokban van, sokan már innen elkezdik a mászást. A képek nem igazán adják vissza az érzést, hogy mennyire kicsinek is éreztem magam a szurdok alján, hatalmas sziklafalakkal körülvéve. Szerencsére nekünk nem a meredek falakon kellett felmásznunk, végig túraösvényen haladtunk (ami persze nem azt jelenti, hogy könnyű volt 😂).

További érdekesség, hogy mindenki kedvenc indiános filmjének, a Winnetou-nak sok-sok jelenetét forgatták a park területén. Több helyen is lehetett látni ezt jelző táblákat, de ezen kívűl van egy beltéri terem, ami kizárólag a filmnek van szentelve, egész nap megállás nélkül vetítik.

Még a mászás előtt megnéztünk egy kiállítást, ahol megismertük az önkéntes hegyimentők munkáját és azt is mondták, hogy a park területén vannak medvék. Ezután az út egy részét erdőn keresztül tettük meg, kisebb csoportokban. A "túravezetőnk" mesélt nekünk egy csapat hallgatóról, akik egyszer az estéjüket kint töltötték a nemzeti parkban. Az éjszaka közepén morgásra lettek figyelmesek a sátruktól nem messze, az első gondolatuk az volt, hogy medve. Mivel a hang nem hallgatott el, a hegyimentők érkezését várva ijedtükben bent maradtak a sátorban. Mint ahogy az később kiderült, nem voltak életveszélyben. A sötétben egy forrás mellett táboroztak le, amely kedvtől függően változtatja intenzitását. Éjszaka pedig úgy döntött, hogy medvemorgást utánozva kíván frászt hozni a fáradt utazókra.

Nemsokára elágazáshoz érkeztünk, ahonnan meredekebbé vált az út. Nem is álmodtam volna róla, hogy tényleg fel fogunk mászni az egyik hegyre! Innen már nem is tudtunk közösen haladni, az életben maradás érdekében mindenki a saját tempójában haladt. Paklenica a hőmérséklet-ingadozásról is híres. Nyáron pokolian meleg tud lenni, télen viszont itt elkél a nagyi kötött pulcsija! Emiatt már reggel télikabáttal készülten és nem bántam meg. Minél feljebb értünk, annál jobban fújt a szél, egy ponton már úgy éreztem, hogy le fog fújni a hegyről.

Egyszer, amikor az egyik pihenőhelynél megálltam, egy család is leült mellém. Látták rajtam, mennyire fáradt vagyok és megkínáltak csokival. Jól esett, de egyben kicsit furcsának is találtam, amiért ennyire kedvesek egy idegennel és eszembe jutott, hogy Zadarban is a helyiek mennyire közvetlenek mindenkivel.

Amikor (vééégre!) felértem a hegy tetejére, kész tömeg fogadott odafenn. Mindenki arra várt, hogy bemehessen a "Manita" nevű cseppkőbarlangba (horvátul "Manita peć"). Én nem mentem be, mert annyira fáradt voltam, hogy örültem, ha leülhetek és szusszanhatok egyet. Egészen addig, amíg ki nem pihentem magam, nem is vettem észre, mennyire szép a kilátás idefent. Tökéletes csoportkép-készítéshez 😉

A 40 perces visszaút után az erdei elágazásnál most a másik irányba vettük az utat és elmentünk egy erdei házhoz, ahol köcsögös babbal és sültkolbásszal várták a megfáradt utazókat. Az út mellett egy patakot követtünk, amelynek a partján ülve ettük meg a madárlátta ebédünket.

A buszmegállóban 4 órakor volt a találkozó. Miután visszaértünk Zadarba, alig vártuk, hogy vacsorához jussunk, ezért elmentünk pizzázni. Az apartman felé vezető úton még a naplementét is láttam. Mi mással lehetne megkoronázni Zadarban a nap végét, nemde? 😄

Szeretettel Zadarból:

-Rita

2021.10.17.

(posztolva: 2021.12.31.)