Dubrovnik II. - Daenerys nyomában

Dubrovniki kirándulásunk második napja korán kezdődött. Az eddigi erasmusos tapasztalataim alapján a dalmátok nem szeretnek korán kelni, valószínűleg a múltkor Splitben is ezért voltak a reggeli órákban üresek az utcák. És amúgy is, Horvátország egyik leghíresebb városában vagyunk, nem tölthetjük a fél napot henyélve!

Dubrovnikban számtalan látványosság van, városon kívül és belül egyaránt, ha valaki 2-3 nap alatt mindent végig akar látogatni, teleportációs képességgel kellene, hogy legyen megáldva. Sajnos effajta szuperképességek híján nem jutottunk el túl sok helyre, de ahol voltunk, semmiben sem csalódtam.

Reggel rögtön a leghíresebb látványossághoz mentünk, a Városfalhoz, amely a maga majdnem 2 kilométeres hosszával és 25 méteres magasságával össze sem hasonlítható a zadarival. A jegyiroda 8-kor még nem volt nyitva, addig elmentünk az Óvároson kívülre reggelit venni. A nagyobb üzletláncokban jobban megéri vásárolni, mert itt az árak ugyanazok az egész országban. A Konzum, amelyikben voltunk, elég kicsi volt, nagyon limitált volt a választék és a pékáruk egyesével voltak csomagolva ilyen műanyag dobozokba.

A Városfalra a teljes árú jegy 200 kn (~10.000 Ft!) és a gyerekjegy 50 kn. Valójában itt is becsapós az árjegyzék, mert nem írják ki külön, hogy diákjegyet is ki lehet váltani, erre mindig külön rá kell kérdezni. Akinek van x-icája (horvát diákja), az gyerekáron vehet jegyet, ami így nagyon jó vétel.

Reggel még kicsit borús volt az ég (mára is esőt mondtak, de újra szerencsénk volt és később kitisztult), a szél pedig végig meglehetősen erős volt, mint ahogy azt a kép is illusztrálja 😄. Ezek az egyetlen hátulütői annak, ha valaki ősszel látogat el Dubrovnikba, másrészt viszont egyáltalán nincsen sok turista a városban. Délelőtt a Városfal kongott az ürességtől, ott fényképezkedtünk, ahol csak akartunk, nem mint a nyári szezonban, amikor mozdulni nem lehet a tömegtől. Emiatt szerintem sokkal jobban megéri turistaszezonon kívül jönni, és ezt nem csak Dubrovnikra értem, hanem az összes horvát városra, amennyiben az utazónak nem fontos a tűző nap és a tengerben való fürdés. Sőt, ha napos az idő, akkor november közepén még simán lehet fagyizni is, olyan jó idő van. A kabátot viszont nem szabad otthon hagyni; reggel, naplemente után és szeles időben meglehetősen hűvös is tud itt lenni.

A Városfal nem csupán egy jókora falból áll, a legtöbb mellette épült háznak külön bejáratú kapuja van rá, valamint számos képgalériát is meg lehet látogatni (szezonon kívül nem mindegyik van nyitva). Mi is be tudtunk menni egybe, amelyben Đuro Pulitika díjnyertes festő dolgozószobáját és műveit is meg tudtuk nézni. A szoba érintetlenül áll a művész úr halála, 2006 óta, a látogatók csak az elejébe mehetnek be. Éppen ezért még a régi poharak, újságok is úgy láthatók, ahogy annak idején otthagyták őket.

Útközben több helyen is voltak erődök, amelyekbe felmászva még szebb volt a kilátás. Ezek közül az egyik a Tvrđava Minčeta nevű erőd, amelyik az összes közül a legmagasabb. Évente rengeteg embert csábít Dubrovnikba a tény, hogy a város a Trónok Harcának egyik forgatási helyszíne. Lépten-nyomon bele lehet botlani GoTh témájú souvenir boltokba, szobrokba, az egyik bolt kirakatában egy jókora viaszsárkányt is láttunk. A Minčeta-erődben is forgatott a csapat.

Mire teljesen körbeértünk a Városfalon, már dél körül járt az idő, ezért elmentünk pizzázni az Óvároson kívülre 😋

Ebéd után úgy döntöttünk, felmegyünk a Dubrovnik határában emelkedő, 412 méter magas Srđ-hegyre. Feljutni háromféleképpen lehet: gyalog (nem ajánlott, mert hosszú és nehéz túra, ráadásul könnyen el lehet tévedni), autóval (uberrel) vagy az általunk is választott libegővel. 80 kn volt az egyirányú menetjegy, de mi rögtön vettünk a visszaútra is, ezért 160 kn-t fizettünk - náluk nem lehetett diákjegyet venni. A libegő minden fél órában indult és pofátlanul gyorsan, 1 és fél perc alatt felért a hegy tetejére. Nagyon rá kellett koncentrálni a nézelődésre, mert szinte arra sem volt idő. Mindennek ellenére nem bántam meg, hiszen ez is egy élmény volt.

Eddig azt hittem, a Városfalról lehet a legjobban belátni az Óvárost. Hát nem... a hegyről a kilátás semmihez sem volt fogható. Egyik oldalon hegyek, a másikon a nyílt tenger, Dubrovnikkal az előtérben. A város innen annyira kicsinek látszott, hogy ha nem gyalogoltam volna körbe délelőtt, el sem hittem volna, hogy valójában mekkora.

A hegy tetején, közvetlenül a libegő mellett egy étterem is van, engem meg pont ott kapott el a vágy, hogy igyak egy jó forró kakaót. De amikor a pincér odaadta a számlát, nem is az árán voltam elakadva, hanem azon, hogy kaptunk rá kedvezményt, de máig nem tudjuk, pontosan miért. Valószínűleg azért, mert narancssárga pulcsiban voltam. A libegő színe is narancssárga és az összes ott dolgozó ember ilyen színű felsőt hord... talán azt hitték, én is ott dolgozok 🤭

De ha már a narancssárga színnél tartunk... mindenképpen fent akartunk maradni a hegyen naplementéig. Ez lett a dubrovniki kirándulás szószerinti fénypontja, csodálatos volt.

Mire "visszalibegtünk" a városba, már jócskán besötétedett. Amíg még kicsit is világos volt, egyszerűen nem hagyhattuk ott azt a szép naplementét!

De hová mentünk ezután? A következő és egyben utolsó Dubrovnikos bejegyzésemben kiderül! 😊😊

Szeretettel Dubrovnikból:

-Rita

2021.11.19.

(posztolva: 2022.01.28.)