szabadság tapéta a nappalinkban

A sóhajtozás esztétikája, avagy a konformizmus bebetonozott nagykövetei

Létezik a létezésnek egy különös, selymesen fojtogató állapota, amelyet Feldmár András nyomán nevezhetnénk a „szentimentalizmus mocsarának”. Ez az a szellemi tartomány, ahol a szabadság már nem cselekvés, hanem csupán egy jól megvilágított vágyálom, amit a katalógusok „lifestyle” szekciójában árulnak. Ebben a világban a szabadság utáni vágy nem vezet el a favéső bátor odacsapásáig, csupán egy mély, jól artikulált sóhajhoz a kényelmes, hitelre vett dizájnerfotelben.

A szentimentalista ugyanis a konformizmus önkéntes nagykövete. Ő az, aki a konyhasziget ujjnyommentes üveglapja felett, a sós levest kanalazva halkan panaszkodik a „rendszerre”, a „Mátrixra” és az egyéni szabadság elvesztésére, miközben minden sejtjével a bebetonozott kényelmet szolgálja. Számára a szabadság egy esztétikai kategória, mint a „greige” falfesték: szép nézni, de nem szabad, hogy összekoszolja a kezünket.

Feldmár tűpontosan világít rá a rákfenére: az emberi teljességhez hatalom kell. Hatalom arra, hogy megtegyük, amit szeretnénk, és ami ennél is fontosabb: hatalom arra, hogy ne tegyük meg azt, amit nem akarunk. A szentimentalista itt bukik el. Ő ugyanis mindent megtesz, amit nem akar, csak hogy fenntartsa a sterilitás látszatát. Megveszi a „fahatású” vinylt, mert praktikus, elviseli a megalázó hivatali hierarchiát, mert biztonságos, és benne marad a kihűlt, „tyúkszaros” párkapcsolatban, mert a változás porral és zajjal járna. Ő nem él, hanem adminisztrálja a saját létezését.

Míg az Etikus Minimalizmus nagykövete egyetlen mondattal szétzúzza a Mátrixszalálék-menedzserek világát, addig a szentimentalista csak a „kognitív vákuumban” lebeg. Számára a lázadás kimerül abban, hogy a Facebookon megoszt egy szabadságról szóló idézetet, majd gondosan elrendezi a díszpárnákat, nehogy a valóság szimmetriája megbomoljon.

Ez a „szentalizmus” valójában a gyávaság legművészibb formája. Egy olyan belső díszlet, ahol a „letolt gatya” és a „szoftverfrissítés” között már nem teszünk különbséget, mert egyik sem érinti a húsunkat. Csak sóhajtozunk, mint Dr. Bagdy Emőke a lefagyott Excel előtt, tudjuk, hogy a zsemléből kilopták a párizsit, de félünk reklamálni, mert a végén még visszakérnék a tiszta fehér tányérunkat is.

A szabadság nem a fotel kényelme, hanem egy rozsdás metszőolló a vadhajtások eltávolítására. Aki csak sóhajtozik, az csupán a saját börtönének a lakberendezője. Az igazi hatalom ugyanis nem kényelmes fotelek ringatásában leledzik, hanem abban a pillanatban, amikor képessé válunk kimondani az igazat – akkor is, ha utána nincs hová leülnünk.

A mi asztalosműhelyünkben így fogalmazunk, a fa sem attól lesz szép, hogy simogatjuk, hanem attól, hogy a felesleget bátran lehántjuk róla.

Rádli Róbert

A diplomás jóképű fiatal hímnemű egyed esete a termékenység vörös démonával