Fiúk!
Itt a tekintélyes pannonhalmi falak között, ahol a csendnek és a rendnek évszázados súlya van, gyakran beszélnek nektek a hitről. De mi a hit akkor, amikor majd kiléptek az apátság kapuján, és vissza tértek a mindennapok küzdelmeihez, a tanuláshoz vagy a közösségi lét feszültségeihez? Ha a modern világ zaja felől nézzük, a hit nem más, mint egy radikális etikai állásfoglalás, melyben szükségszerűen megnyilvánul a mértéktartás és a figyelem szövetsége.
A hit elsősorban a nemet mondás bátorsága. Ebben a kollégiumban megtapasztalhatjátok, hogy a felesleges tárgyak, a digitális zaj és a felesleges ingerek elszívják az erőtöket, pontosan a lényegestől, emberi mivoltunk megtapasztalásától. Ezek, rabolják az időtöket, amit egymásra vagy az alkotásra fordíthatnátok. A hit az a belső iránytű, amely megsúgja, a kevesebb valójában több. Aki mer kevesebbet birtokolni, az több teret hagy a saját méltóságának és a belső szabadságának. Ne a tárgyaitok határozzák meg, kik vagytok, hanem az a csend, amit elviselni és megtölteni tudtok.
Ugyanakkor a hit a jelenlét fegyelme is. Itt, a „Hegyen”, megtanulhatjátok azt a hozzáállást, ahol nincs jelentéktelen feladat. Legyen szó egy latin fordításról, egy jól sikerült kosáredzésről vagy egy közös kirándulásról, a hit ott érhető tetten, ahol a figyelmetek nem kalandozik el. Ez az az őszinte odafigyelés, amely értékkel ruházza fel a pillanatot. Ha valamit csináltok, tegyétek úgy, mintha az a világ legfontosabb dolga lenne – nem az eredményért, hanem a munka tisztességéért. Ugyanígy, ha egymás társaságát keresitek, legyen hitetek a másik világában elmerülni, átélni a pillanatot, amikor megérzitek, mit adhat valóban ez a közösség nektek.
Végül a hit a legnehezebb tantárgy, az elengedés művészete. Kamaszként nehéz nem szorongani azon, hogy milyennek látnak mások, vagy hogy megfeleltek-e az elvárásoknak. A hit az a belső nyugalom, amely segít felismerni, hogy nem az elért jegyeitek, nem a márkás ruháitok és nem a sikereitek összege vagytok. A hit az a bizalom, amellyel rá mertek hagyatkozni a lényegre.
Fiúk, a hit egy gazdálkodás, a termény pedig, ami gazdálkodásotok gyümölcse pedig nem más, mint saját emberi értékrendetek. Arra kérlek benneteket, hogy ne pazaroljátok el a figyelmeteket a lényegtelenre. Építsetek magatokban olyan belső várat, amely tiszta, átlátható és csak azt őrzi meg, ami valóban szolgálja a növekedéseteket. Legyen a mértéktartás a ti luxusotok, és a figyelem a ti imádságotok. Így lesz a pannonhalmi diákévekből nemcsak tudás, hanem valódi, szabad emberi élet.