ALSÓ TAGOZAT
Nekünk, alsó tagozatos tanítóknak, az egyik legfontosabb célunk, hogy a gyerekekkel megszerettessük a tanulást, és örömmel jöjjenek az iskolába. Életkori sajátosságaikhoz igazodva igyekszünk mind az iskolában, illetve az iskolán kívül olyan programokat szervezni, ahol közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek a különböző tantárgyakhoz. Interaktív múzeumlátogatásokat, kézműves foglalkozásokat, műhely látogatásokat, könyvtári foglalkozásokat szervezünk. Második osztálytól a környezeti nevelés keretén belül erdei iskolai programban veszünk részt. Fontosnak tartjuk a művészetek iránti nyitottságot, ezért színházba, bábszínházba, koncertekre visszük a gyerekeket. A gyermekeink neveléséhez elengedhetetlen a jó szülői kapcsolat kialakítása. Ezért családos kirándulásokat, karácsonyi és anyák napi ünnepséget, kézműves foglalkozást (pl.: ökokarácsony) szervezünk. A leendő elsősök a tanítókkal megismerkedhetnek az ökokarácsonyon, az ovisszombaton, nyílt órákon és az iskolakóstolgató foglalkozásokon. Az alsó tagozat célja az alapkészségek elsajátításán túl, a tehetséges tanulók támogatása, versenyekre való felkészítése. A következő versenyeken szoktuk indítani tanulóinkat: Kerületi matematika, szövegértés és helyesírás versenyeken, rajz és ének versenyeken, Bolyai csapatversenyeken (matematikából, anyanyelvből), Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, Kenguru Országos Matematika versenyen, Fekete István Szépolvasási versenyen, Vers- és prózamondó versenyen, Partizán csapatversenyen, Őszi-tavaszi mezei futóversenyen, LÜK versenyen, Bendegúz tanulmányi versenyen, és Olvass velünk! pályázaton.
A karácsonyi ünnepkör alkalmából idén is készültek negyedikeseink az óvodába műsorokkal.
Iskolánk elsősei is megnézték az előadásokat, lehengerlő sikert arattak!
Május utolsó vasárnapjának közeledtével változatos programokkal készültünk a napközisek számára.
Április 22. a Föld napja alkalmából ismét megszépült iskolánk környezete, tankertje és belső udvara.
Köszönjük mindezt az alsó tagozatnak és a lelkes szülőknek!
Az elemgyűjtés eredménye:
I. 3.n 78 kg 36 dkg
II. 3.z 41 kg 7 dkg
III. 2.n 32 kg 42 dkg
Április 11. a költészet napja
Napköziben egy teljes hetet szenteltünk rá.
A költészet hete és a Csillagok nyomában zárása alkalmából színészek jöttek hozzánk vendégségbe a KÁVA-ból.
Egy rendhagyó tanítás nélküli munkanap, melyen
a tanítók rendbe tették az alsós szertárokat.
Március 15-i ünnepélyre a Kicsinyek Kórusa is készült (2021/2022)
Karácsonyi műsor nyugdíjasok körében (2016/2017)
Hagyományainknak megfelelően, iskolánk 4. z osztályának tanulói karácsonyi műsorral kedveskedtek a nyugdíjas otthon lakóinak.
A műsor zenei részét Koncz Erika, a színdarabokat Wiesnerné Németh Mária tanította be.
"Open Curtain" Országos Dráma Fesztivál (2016/2017)
Gratulálunk iskolánk 3.n osztályos csapatának, a Drama Kids-nek!
Az "Open Curtain" Országos Dráma Fesztiválon Silver Award minősítést szereztek a Little Red Hen című előadásukkal.
Varga Bernadett 4.z osztályos tanuló szereplése az 1956-os forradalom megemlékezésén. (2016/2017)
Madártani előadás (2015/2016)
Napközis program keretein belül a Madarak és fák napja alkalmából a gyerekek madártani előadást hallgathattak meg az iskolakertben.
Első alkalommal a 3., 4. osztályosoknak tartott előadást a szakértő, akikhez csatlakozhattak a felsősök is, következő alkalommal az 1., 2. osztályosok vehetnek részt az érdekes foglalkozáson.
A foglalkozáson készült képek itt tekinthetőek meg.
A képket köszönjük Schwarcz Hajnalkának és a NOVICON fotónak.
Iskolánk tanulója, Varga Bernadett Violetta 3. z osztályos tanuló szerepel a Nemzeti Színház, Csongor és Tünde című előadásában. (2015/2016)
Büszkék vagyunk rá!
A 3. n osztály angol nyelvű színdarabbal kedveskedett a leendő elsősöknek és szüleiknek. (2015/2016)
Mather Minds - Lapot kérünk! (2015/2016)
A Sonrisa Informatikai Kft. által szponzorált magyarországi találmányként jegyzett:
Mather Minds - Lapot kérünk! matematikai kompetenciákat fejlesztő iskolai kártyajáték csomagot kapott az 1.a és 2.a Lakovich Nándor édesapa-projektvezető révén, akinek gyermekei ezen osztályok tanulói.
Köszönet: Szurdi Miklós ügyvezetőnek és Tóth Adrienn HR vezetőnek.
A Fény Nemzetközi Éve 2015
Hafner Anna, 4.z osztályos tanuló meséje
A Fény Nemzetközi Éve alakalmából kiírt pályázaton kiemelkedően magas színvonalú munkája eredményeként bekerült a FényMesék kötetbe, A kis mécses címmel.
Gratulálunk ehhez a kivételes teljesítményhez!
Megérkezett a Mikulás két elsős osztályunkhoz is. (2015/2016)
Az 1.a osztály tagjainak hokimezt is hozott a Mikulás, a Kanadai Magyar Hoki klub jóvoltából.
Mesekiállítás a könyvtárban (2015/2016)
Iskolánkban a Bárdos Nap keretein belül Csukás István kiállítás volt megtekinthető a könyvtárban.
A Mesekiállításon minden alsó tagozatos diák részt vett.
A rendezvényen készült képek itt érhetők el.
A képeket köszönjük Scwarcz Hajnalkának és a NOVICON fotónak.