Azért lett olyan népszerű a keresztény vallás is, mert egy szép szőke asszony van az istenek közt. Az ő szelíd, égi arca segített meghódítani az emberiséget. S ábrándos, álmodozó embereknek, kik hisznek benne, ő jelenik meg a legtöbbször. Kutak fenekéről jön, a Bágy hullámaiból kel ki, vagy az erdő titokzatos homályában mutatja meg magát azoknak, akik jók, akiket megszeretett.
Látta már a néhai Préda János is, azonképpen Szűcs Gergelyné, nemkülönben Sánta-Nagy Mihálynak az apja, de meg azelőtt is kell, hogy megjelent légyen az elődöknek, mert nem hiába építették a gózoni gesztenyeerdőben a kilenc kápolnát a kálváriával.
Már ami a bágyiakat illeti, azokból csupán Gughi Pannának adatott meg, hogy Mária megjelenik előtte, s elbeszélget vele a szent kútnál, valahányszor búcsú van, mert ő a legjámborabb a hívek közt, s oly szép, ájtatos hangon énekli a zsoltárokat, hogy az előéneklő Mindég Jancsi, ki a koszorús Krisztust viszi, nem győzi mondogatni: "Ez aztán hang, a kántoré otthon, az semmi."
De még a vén Mindég Jancsinál is nagyobb bámulója a menyecske hangjának, meg... ki tudja... talán a két piros orcája, csípőn ringó karcsú derekának is Csúz Gábor, éppen azért, mert olyan kihíresztelt vallásos legény, hogy nála még Gughi Panna sem buzgóbb búcsújáró. Mert éppen abban van valami különös, ha valaki úgy egyszerre nagyon a szentekhez fordul. Ki sokat ácsorog a bíró udvarán, pöre van az olyannak.
Rebesgetik... Ki is beszélte csak?... Alighanem a cséplők a Biziék szérűjén, hogy ott náluk Csoltón, ahol tavaly szolgált, valami Kovács Maris nevű érdemes hajadonnal járt mátkaságban, s úgy megvette a szívét, hogy az eszét is elvette. Ezek a becsületes emberek egészen fel vannak háborodva a magaviseletén; mikor szerencsétlenné tette, otthagyta. Hiába üzenget neki szegény Maris, hogy megöli a szégyen, hogy égeti fejét a párta, rá sem hederít, felé sem néz. Nem lesz ennek így jó vége. Egyszer csak itt toppan a leány szégyenével együtt.
Vigyázzátok meg jól ezt a Csúz Gábort, van annak az apró szürke szemeiben valami alattomosság, akárhogy is fordítja őket az ég felé. Ha meg a Kovács Marist emlegetik előtte, kenetesen hímez-hámoz, hogy így, hogy úgy, volt ugyan köztük valami, de a leány lutheránus, esze ágában sincs elvenni, neki, a buzgó katolikusnak!
De 'iszen Csúz Gábor, ilyen dolgokat már nem kíván az Isten.
Tisztelet-becsület Gughi Pannának, de ez már alighanem az ő dolga, mert vagy hülye a legény, és ő veri bele a vakbuzgóságot, vagy viszony van köztük... hej, Panna, Gughi Panna! - már Uram bocsáss meg, ha vétkeztem - de nem egészen tiszta dolog az ő szent élete sem.
Igaz, hogy imádság a fekvése, ébredése, s ötféle olvasó is van a rokolyája zsebében, a hóbortos ura meg a falu is úgy becsüli, mint egy szentet; azt sem lehet tagadni, hogy gráciában áll a mennyeiek előtt; ha valakinek baja van, ő a közbenjáró a boldogságos Szűznél; de már az nagyon gyanús, hogy ami pénzt küldenek tőle az ügyes-bajos emberek a Máriának, abból egy lyukas tallért múltkor fölismert a kartali boltosnál Bede Erzsi; tulajdon az a pénz, melyet ő küldött a Máriának. Meg is kérdezte Pannától, hogy od'adta-e?
- Oda bizony, húgom. A Boldogasszony megígérte, kiengeszteli az édesanyád szívét a Szűcs Pali iránt. Átvette a tallért is, köszöni alássan.
No, már hogy volt, hogy nem volt, senki sem tudhatja, hanem az az egy áll, hogy maga a Szűz Mária nem vihette a tallért a kartali zsidóhoz.
Hanem hiszen úgy félig-meddig minden kiviláglott rá egy hétre, a gózoni őszi búcsún.
Szép, enyhe napok voltak. Sokan mentek Bágyról: Tímár Zsófi talpig fekete gyolcsruhában, az öreg Bizi József, Böngérné, még az istentelen Filcsik István is egész háznépestől (bizony visszájárul fordul már a világ!), ott volt a hetyke-petyke Vér Klári (hogy nem szégyell emberek közé jönni a gyalázatos!), meg ki győzné elszámlálni a többit: voltak jók, rosszak vegyest, köztük mondanom sem kell Gughi Pannát és Csúz Gábort.
Nagy sokadalom, vagy harminc processzió jött a környékről. Gózon, Bodok, Kartal, Szilke, Tarján, Beléd, Kesziről, Csoltóról a palócok, még talán a messze Majornokról is a katolikus rész. Ilyenkor volna jó kivenni árendába a papoktól a perselyeket!
A bágyiak hajlott estén érkeztek, s alighogy megjárták térden a kilenc kápolnát stációról stációra, idejük sem volt szétnézni a mézeskalácsosok közt, hol legjobban hullámzott a népség, mindjárt besötétedett, s ott, ahol éjjelre megtelepedtek, a nagy részét nyomban elnyomta a buzgóság, csak kevesen hallgatták Gughi Pannát, ki csodás dolgokat beszélt el a gózoni Szűz Máriáról.
- Hát aztán, aztán... mondjad csak tovább, édes Panna lányom! - ösztökéli Filcsikné. - Mit mondott még a Szent Szűz?
- Mindent el kell neki beszélnem kegyelmetek felül.
- Ó, ó, ó! - hajtja a ragyás Böngér Panna éneklő hangon - de boldog is, aki olyan istennek tetsző, mint te! Ne adjam alád ezt a nagykendőt is, Pannus? Úgy nézem, kemény a fekhelyed, drágám. Te pedig, Csúz Gábris, piszkáld meg egy kicsit a tüzet, hadd lássuk a galambom arcát, mikor beszél...
Gábornak nem volt kifogása: megcsóvált egy végén zsarátnok fahasábot, s úgy világítja meg a tömött fekete hajat s a szemvesztő két gödröcskét, mely azon a piros arcon mintha feneketlen verem volna, hova a nyugalma, lelke odaveszett.
- Mondjad csak, édes szívem - faggatja Filcsikné -, hogy néz ki a Mária?
- Jaj, nehéz azt elbeszélni... Vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik...
- Az ám... a kis Jézus! Szakasztott így van lefestve az én imádságoskönyvemben...
- Meg a bodoki templomban! - teszi hozzá Gábor, s átszellemülve szívja magába Panna minden szavát; hogy jön, hogy távozik a Szűz, vakító fény övezi néha, máskor meg egyszerű kartonruha van rajta. De csak ő láthatja, ha egyedül van ott a Mária-fáknál.
- Hát ma meglátod-e? - kérdik.
- Nem tudom; álmomban szokott híni - felelte Panna, aztán Gáborhoz hajolt, és a fülébe súgta: - De te azért csak gyere el, amikorra mondtam!
A tűz már nem égett, csak itt-ott pislogott egy-egy szikra a pernye alatt; az álom lecsukta lassanként a szemeket, távolabb is kialudtak a tüzek, az egész búcsúsnép, akihez jött, az Úr ölében pihent a téres tisztáson, mely az erdő alján elterült. Csend volt, csak a gózoni erdő zúgott balról, s a levegőben rebbenté meg szárnyát egy-egy éji madár. Emiatt pedig éppoly nyugodtan álmodhattak a hívők a vakító fehér arcról az aranyos szőke hajjal... mint amilyen nyugtalanul álmodozék ébren Csúz Gábor a gödrös, piros arcról a hollóhajjal.
A bodoki búcsúsnép, a tarjániak, belédiek, a túlsó oldalon pedig a jó Isten tudja, miféle népek fehéredtek körös-körül. Egy alak gyakran megmozdult közöttük, mintha errefelé kémlelne. Gábor látta, hogy ott is hánykolódik valami nyugtalan lélek, az sem tud aludni, az is a nagy semmit bámulja talán, mint ő. Hosszú, hosszú idő telt el, amíg vége megkondult fent a kálvárián a harang. Látta fölkelni Pannát az asszonyok közül, s eltűnni az éjben: várt előbb egy félórát, úgy volt neki meghagyva, s aztán ő is ellopózkodott.
Sietve ment az erdő tövisbokrokkal szegett gyalogútján, néha megállt a tüskéket kivenni lábaiból, s ilyenkor mintha lépteket hallana a háta mögött. Követi tán valaki? De ugyan ki követné?
Lihegve ért a Mária-fákhoz. Panna már várta. Ott ült a kút párkányán, fekete lebontott hajával játszadozott, s a csillagok fénye mellett nézte magát a kút vizében.
- Sokáig maradtál! Gyere no, ülj mellém! - suttogá lágyan.
Kigyulladt a Csúz Gábor szürke szeme, oda is ült mellé, de nem merte átkarolni.
- Miért félsz tőlem? Hajtsd a fejedet az ölembe. Te is az Úr híve vagy, megjavítottam a lelkedet. A Szűz Mária megengedte, hogy szeressük egymást.
- Igazán mondta? - hebegé a legény babonás áhítattal s mégis kétkedőleg.
- Isten a tanúm rá...
E pillanatban a hold tányérja mintha a földre vágódva összetört volna, és fényes cserepei szétesve bevilágították a selyemgyepet.
Hűs szellő suhant át az erdőn. Gyönge zörejjel váltak szét a gallyak s hirtelen összecsapódtak... S eléjök lépett a fák közül egy mennyei látomány, egy nő: vakító fehér arc, aranyos szőke haj egész vállára omlik, bánatos kék szemek... hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik...
- A Szűz Mária! - sikoltott Panna rémülten.
Gábor némán fedte el arcát kezeivel.
- Jaj nekem, Szűz Anyám! Ó, könyörülj rajtam! - verte mellét Panna kétségbeesetten, s leborult a földre. - Bűnös vagyok. A pénzedet loptam, nevedre hazudtam...
A szomorú arcú anya szelíden elmosolyodott.
- Semmi közöm hozzád, jó asszony! Nézz ide, Gábor, a kisfiadat hoztam el. Ott a népek között nem akartalak megszégyeníteni.
Akadozva és szemérmesen folytatta:
- Meglestelek... utánad jöttem, s itt megtaláltalak.
Gábor megdörzsölte érdes kezével a homlokát, s félénken közeledett a beszélő felé. A gyermek éppen most nyitotta ki szemecskéit s mosolygott.
- Megtaláltál, Kovács Maris, de nem is veszítesz el soha többé, ha megbocsátasz...
Maris nyájasan nyújtotta neki engesztelésül a gyermeket. Mohón kapott utána, de csakhamar eleresztette.
- Nem, nem! Hadd nézzelek még. Olyan nagyon szép vagy vele!