Zrínyi éneke

Hol van a hon, melynek Árpád vére

Győzelemben csorga szent földére,

Mely nevével hév* szerelmet gyújt;

S messze képét* bújdosó magzatja,

Még Kalypso keblén is siratja*,

S kart feléje búsan vágyva nyújt?

Itt van a hon, ah nem mint a régi,

Pusztaságban nyúlnak el vidéki,

Többé nem győzelmek honja már;

Elhamvadt a magzat hő szerelme,

Nincs magasra vívó* szenvedelme*,

Jégkebelben fásult szívet zár.

Hol van a bérc, és a vár fölette*,

Szondi* melynek sáncait védlette,

Tékozolva híven életét;

Honnan a hír felszáll, s arculatja

Lángsugárit távol ragyogtatja,

S fényt a késő századokra vét?

Itt van a bérc, s omladék fölette,

Mely a hőst és hírét eltemette,

Bús feledség hamván, s néma hant;

Völgyben űl a gyáva kor s határa

Szűk köréből őse saslakára

Szédeleg ha néha felpillant.

És hol a nép, mely pályát izzadni,

S izzadás közt hősi bért aratni

Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;

S szenvedett bár, s bajról bajra hága,

Hervadatlan volt szép ifjusága,

A jelenben múlt s jövő virúlt?

Vándor állj meg! korcs volt anyja vére*,

Más faj állott a kihúnyt helyére,

Gyönge fővel, romlott, szívtelen;

A dicső nép, mely tanúlt izzadni,

S izzadás közt hősi bért aratni,

Névben él* csak, többé nincs jelen.

Szobránc, 1830. július

Zrínyi: nem a költő-hadvezér, hanem ennek dédapja, a szigetvári hős várvédő Zrínyi Miklós (1508-1566), aki a Szulejmán szultán által vezetett, hozzávetőleg ötvenezer fős sereggel szemben közel egy hónapon át védte Szigetvárt hősiesen, ám végül maradék seregével a belső várba szorult. Ekkor a vár feladása helyett katonái élén szeptember 7-én kitört, és hősi halált halt.

hév: hő, forró

képe: konkrét értelemben: látványa; átvitt értelemben, megszemélyesítésként: arca

Kalypso kebelén is siratja: hivatkozás Odüsszeusz történetére, amelyben a hőst Kalüpszó nimfa szerelemmel tartóztatja magánál Ogügié szigetén, minden földi gyönyört megad neki, és feltett szándéka, hogy a halhatatlansággal is megajándékozza, ám Odüsszeusz mégis hazavágyik tőle hazájába, Ithakába és feleségéhez, Pénelopéhoz

magasra vívó: nagy célért küzdő

szenvedelem: szenvedély

fölette: értsd: fölötte

Szondi: Szondi György (? - 1552), 1545-től Drégely végvárának kapitánya, aki százötven katonájával a tízezer törökkel szemben az utolsó emberig védte a várat 1552 júliusában, és hősi halált halt. (Lásd Kölcsey Drégel című epigrammáját és Szondi című töredékét, valamint Arany János Szondi két apródja című balladáját.)

korcs volt anyja vére: értsd: a későbbi elfajzás már az ősök vérében adott volt, bár akkor, őnáluk még nem ütközött ki.

névben él: a névnek ma is van viselője