Az 1960-as évek elején nagy változás történt a vajdasági magyar irodalomban: Egységesen lépett fel egy viszonylag nagy létszámú fiatal nemzedék, amelyik semmiféle közösséget nem vállalt a korábbi, e nemzedék által provinciálisnak tartott vajdasági magyar irodalommal. Ez az úgynevezett Symposion nemzedék a Képes Ifjúság című lap irodalmi mellékletében jelentkezett, majd 1964-ben a Kontrapunkt című antológiában és ugyanekkor létrehozott folyóiratában, az Új Symposionban mutatkozott be.
A fiatalok később valamelyest „klasszicizálódtak”, de az új eszmék és irányzatok iránti nyitottságukat később is megőrizték. Ennek a nemzedéknek – Tolnai Ottóval együtt – kiemelkedő képviselője volt Gion Nándor. Ő is neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó könyvvel kezdte pályáját, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott „dúsított realizmus” jellemző.
Forrás: Wikipédia: >>>