Gondolataim lakberendezésről

    "Miközben az anyag ellenállásával és a valóság viharaival küzdünk, munkánk végeztével megdöbbenünk, nem is lakásunkat rendeztük be, hanem saját változásainkat öleltük magunkhoz, így leltünk végre helyet magunknak a nagyvilágban"

Kedves Olvasó!

    Amit a kezedben tartasz, az egy különös verseny jegyzőkönyve. Ez az írás egy ötkarikás játék, de nem a stadionok recsegő salakján, hanem a falak között, a padló réseiben és a lelked legmélyebb zugaiban zajlik. Olyan ez, mint egy rituális futás, ahol az öt kör lágyan fonódik össze, mint a füst, és úgy ölel körül, mint egy jól szabott, régi kabát.

    Az első körben még csak a vágy lüktet: felvázolunk egy célt a horizonton, egy álmot a kényelemről, és elhisszük, hogy tudjuk, hová tartunk. A második körben már benne vagyunk a sűrűjében; futunk a tüzépek poros udvarán, rohanunk a mintatermek végtelen labirintusában, és kapkodjuk a levegőt a lehetőségek tengerében. A harmadik kör a küzdelemé: itt már nemcsak az anyaggal, hanem az idővel és a „szakis” valósággal viaskodunk, izzadunk a bizonytalanságtól, de a lábunk már visz előre, az adrenalin pedig dolgozik. A negyedik körben a mozdulatok lelassulnak; itt kezdjük el érezni a fa erezetét, a vakolat érdességét, itt válik a munka alkotássá, a küzdelem pedig megéléssé. És végül jön az ötödik kör, az utolsó vágta, amikor átszakítjuk a képzeletbeli célszalagot, és belépünk frissen átrendezett otthonunkba.

    De ahogy ott állsz a küszöbön, a tüdőd tágul a megkönnyebbüléstől, és rájössz: ez a játék nem a bútorokról szólt. Ez a futás azért kellett, hogy lehámozd magadról a katalógusok hazugságait, a szomszéd elvárásait és a trendek kényszerzubbonyát. Ez az öt kör önmagad felfedezésének útja volt.

    És mikor végre leülünk, és csendben élvezzük otthonunk melegét, hirtelen belénk hasít a felismerés! Nem is otthonunk rendeztük be, hanem mi voltunk akik megérkeztek. Pont, mint Odüsszeusz, akit a honvágy hajtott tíz évig a viharos tengeren. Kellettek a szörnyek, a zátonyok és a fájdalmas kitérők ahhoz, hogy mire a küszöbig ér, legyen benne elég bölcsesség felismernie, saját változásaiban találta meg magában otthonát. Hirtelen minden világos lesz, nem a falak álltak össze, és nem a bútorok találták meg a helyüket, hanem mi magunk a nagyvilágban.

    Lapozgassad soraim, mint amolyan füveskönyv, semmint szentírás!

Rádli Róbert