Punkosdi_OKT
Pünkösdi Kék Túra
Ezúttal csak egy „kiss csapat” gyűlt össze a debreceni vasútállomáson, hogy útra keljen. Ahogy rendje-módja szerint illik, elindultunk, ugyan egy kicsit esős, szeles, kissé borongós időben, de ez kedvünket nem szegte, mert tudtuk, hogy már ismerős hely felé igyekszünk.
Városnézésre most Tapolcát választottuk, ahol elsőként egy barlangi csónaktúrán vettünk részt, ami mókásan zajlott le, mert néhányunk még csak először gyakorolta az evezést. Majd egy kis városi séta következett. Ki-ki maga választott helyet vett célba és komótosan nézte végig. Egy tó menti sétányon bandukoltunk. Sétánk során hatalmas vízimalom kerék, a tóban farkát csapdosó ismeretlen fajtájú halak, hápogó vadkacsák köszöntöttek. Felhők tornyosultak ugyan felettünk, de csak ijesztgetett bennünket, győzött végül a napsugár hogy vándorlásunk nyugodtan folytatódjon tovább. Megnéztük Tapolca városának régi falmaradványait, nevezetes emlékműveit. A kimerítő séta fáradalmait enyhítendő bekukkantottunk egy bájos templomba, ahol klasszikus muzsika melengette lelkünket. Kis városka, de igazán turista csalogató – gondoltam magamban... Némi „zötykölődés” után feltűnt a sümegi vár piros teteje, a már néhányunknak ismerős utcák, épületek. Még vacsora előtt megtekintettük az impozáns Püspöki palotát, ahol egy kedves idegenvezető beavatott minket Szent Márton életének titkaiba, majd érdekesnél-érdekesebb kiállításokat jártunk végig. Volt ott grafika, üveg, valamint vadász kiállítás is. Egyik ámulatból a másikba estünk a termeken keresztül bolyongva .Nem is gondoltuk ,hogy a Püspöki palota kertje egy hamisítatlan borpincét rejt, ahol a bátrabbak megízlelhették a borritkaságokat. Gyalogszerrel vágtunk neki a hátralevő útnak és végre feltünt régi szálláshelyünk a Kisfaludy kollégium. Bevackoltuk magunkat szobáinkba és az estebédre készültünk. A város hangulatos utcái, a szépen felújított házak esti sétára invitáltak, feledtetve a felélénkülő északi szelet és a tornyosuló felhőket.
Úgy köszöntünk el, hogy SÜMEG MÉG VISSZAVÁR…
Magyarország csodaszép
(Írta: Teski Csilla)
Elárulok valamit … a titkok titka… hova vezet a kék sáv?! Néha egy csalánosban találod magad, ahol félelmedet teljes torokból zengő énekléssel űzöd. De azt tudnod kell, hogy a csalánosban ne izegj-mozogj, inkább maradj csendben és hallgasd az erdei út felfoghatatlan csendjét.
Elhagyva ezen ösvényt ismét betonúton haladtunk, ami néha kényelmetlen de egy különleges színű szitakötő eltereli figyelmünket. És már itt is van egy vendég hívogató falucska a kálváriával, ahol festett Mária üveg örökítette meg Jézus utolsó útját. Benedek Elek adta a játszótér nevét, ahol a szomjúságunkat oltottuk. Ki így, ki úgy pihent meg. Volt aki gyerek énjét előkapva végig próbálgatta a már elfeledett fa játékokat, volt aki csak egy padra heveredett és máris álomra hajtotta fejét. A távolban már feltűnt Sárvár, meggyorsítottuk lépteinket. Hogy kitartásunk ne lankadjon egy útmenti Mária kápolnánál tartottuk meg pihenőnket, de már nagyon számolgattuk az előttünk lévő kilométereket… Egyikünk az álmosan jelző kakukkra, másikunk egy vadkacsa családra és volt olyan , aki a veteményeskertben lépegető gólyára lett figyelmes. KISS csapatunk a városnézés mellett döntött és a városközpontban a harangjátékot hallgatta. Megostromolhattuk végre a várat! Igaz, hogy csak az apró békákkal kellett megküzdenünk, akik minden áron a lábunk alá brekegték magukat. Az esti séta a sümegi várba, már csak a szép nap ajándéka.
Harmadnap… „hat csak hat legény van talpon” a csapatból, tehát túrára fel… ami nem volt kalandoktól mentes. Nem is tudom, hogy a csalános vagy a harmattól nedves szántóföld a jobb. Node a nyári nap melege mindenre megoldást ad. Jókedvünk a tetőfokára hágott. Igen ám, de négyen maradtunk. Node a szabadság hatalmas, neki a kilométereknek, az idő nem számít.. Mi a varázs négyes összetartva rótta az UTAT. Hát megint egy is kocsma hívogatott, betértünk… Véletlenül az órára néztünk, fejünkhöz kaptunk és uzsgyi… Sümegre. Még egy kis ízelítő a városból és Debrecen felé vettük az irányt.
Másnap a túra csak azután következett, hogy egy kis időt töltöttünk egy állatpark mellett található bevásárló központban. Az eső ugyan cseperészett az út elején, de mi a túrázók nem kedvetlenedtünk el. Némi erősítőt magunkhoz véve nekivágtunk. Útközben szamócát csipegettünk, állatokat, mint például szarvas bogarat, csigát mentettünk. Utunk során műemléket is érintettünk, és bölcs szavakat vihettünk útravalóul. Az ős régi - ugyan már kidőlt, de még pusztulásában is csodálatos tölgyfa előtt - mely banyafaként ismert megörökítettük magunkat az utókornak is. A napocska már előbújt a fellegek alól, ez erőnket megduplázta, begyorsultunk, most már elvarázsolt bennünket az útszéli, meseszínű fű-fa virág. A pecsételő hely az fontos! Ott letelepedve, a hátizsákunkból előhúzott elemózsiánál finomabb nincs a világon, egy kis hazai sörrel megöntözve... Egy felfedezett cseresznyefa csipegetésre csábított… (Cs) A kóborlókra mindig várni kell…így a túra első napjának vége az lett, hogy teljesítménytúra tempójában (5-6 km/óra) kellett megtennünk a maradék távot. De megcsináltuk!
A második nap sem volt rövidebb, látnivalóban sem szegényebb, de az idő melegebb, a csapat élénkebb. Az első állomás egy arborétum volt, melyet sajnos idő hiányában nem sikerült megtekintenünk, csak egy kis kápolnát látogattunk meg ízelítőül. Újból útra keltünk. A pecsételő helyért meg kellett küzdenünk. +1,5 km-es út, de hangulatos állomás épület, kedves állomásfőnök volt a jutalom, aki csodálkozásunkra kijelentette, hogy neki szanatórium a munkahely. Ilyen is van! Visszatérés a csapathoz még egyszer a 1,5 km, de a pecsét megvan! Szántóföld, erdő váltakozott, hol felkerült, hol lekerült a meleg pulcsi, attól függően, hogy a napocska a felhő mögé vagy elé bújt. Mókás játékot űzött velünk. Egyeseket a délutáni fürdőzés, másokat a természet csodái sarkalltak.
