militáris bürokrácia
Az alapszituáció: 1998 augusztusára, Szabadszállásra ígérték behívásomat, de ha a katonáknak azt mondom, hogy a kislányom krónikus beteg, a feleségem munkanélküli veszélyeztetett terhes, akkor csak nem hívnak be.
Ezt július 30-án (csütörtök este) megerősítette Ildi nyugdíjas katona nagybátyjának nyugdíjas hadkieg-alkalmazott felesége (mik ki nem derülnek), aki arról is részletesen tájékoztatott, hogy hogyan kell ezt tálalni, és felületes ismeretségünk alapján azt ajánlotta, hogy inkább Ildi tálalja, de gyorsan, mert augusztus első napjaiban küldik ki a behívókat. Némileg hideglelősen érintett, hogy nem mindeggy, hogy az ember ezt hogy tálalja, de hát ugye.
Péntek reggel Ildi elszaladt a nőgyógyászhoz, aki eggyből igazolta pecsétes papíron, hogy hú, de veszélyeztetett terhes. Továbbszaladt a gyerekorvoshoz, aki szintén pecsétes papírral igazolta, hogy Minka hú, de krónikusan beteg. Ezután hazajött, és nekem kellett volna a Waldorf-iskolából kiverni egy pecsétes papírt arról, hogy Ildi hú, de munkanélküli lesz szeptembertől. Ez bonyolult dolognak ígérkezett, merthogy telefonon az igazgatóhelyettes azt mondta, hogy papírt még csak-csak ad, pecsétet viszont legkorábban szerdán. Azért elmentem, nála kiderült, hogy nem tud ő csak úgy ugrálni holmi pecsétekért, merthogy frissen született még egy gyereke. Megpróbált írni egy papírt, de hiába diktáltam neki, valahogy mindig az sikerült neki, hogy Ildi hú, de alkalmazásban van szeptemberig. Szerencsére megengedte, hogy belerondítsak; miután ez megtörtént, aláírta. Ezután felhívta az iskolatitkárt, hogy nem hajlandó-e esetleg ő kimenni pecsételni. A titkár közölte, hogy ott van nála az a levél, ami a régi címünkről visszajött és amiben benne volt, hogy szeptembertől nincs munka (de azért az iskola rendezvényein továbbra is szívesen látják), mi több, pecsét is volt rajta. Tehát pecsételni ő se hajlandó, de ha kimegyek hozzá a levélért, akkor (ha nem is szívesen) odaadja. Kimentem hozzá, de rosszul emlékeztem a házszámra, így nem találtam meg. Elmentem végre dolgozni (péntek munkanap, vagy mi a szösz), aztán felhívtam (miután Ilditől megtudtam a pontos címet és telefonszámot), és megbeszéltük, hogy még eggyszer próbálkozhatok. Ezúttal sikerrel jártam.
Abban eggyeztünk meg, hogy hétfőn (aug. 3.) reggel Ildi a Hadkiegen kezd, én meg Minkánál a kórkházban (egy vizsgálat miatt kellett ott lennie). Valamikor 10 óra után befutott, és a következőket mesélte: a katonaságot baromira nem érdeklik ezek a papírok, ilyesmit csak az önkormányzat (mivel ez a szó hosszú, a továbbiakban a ,,tanács'' megjelölést használom) igazolhat. Mi több, a katona, akinek tálalt (volna), megköszönte a jelentkezést, felírta a nevemet a sürgősen behívandók listájára, majd sportszerűen közölte, hogy a tanácsnál kihez kell fordulni, és ,,győzzön a gyorsabb (pam-pam)'' felkiáltással búcsúzott. Tehát a feladat: még ma be kell jelentenem a lakcímemet, és megszerezni ezt az igazolást. Az igaz ugyan, hogy ezt a papírt bármikor bemutathatom a katonáknak, abban a pillanatban leszerelnek, de ha már sikerült csak a lábamat is betennem Szabadszállásra, akkor nyertek, ugyanis már nem köti őket a behívhatóság 28(?) éves határa, csak a hadkötelezettség 50(?) éves határa.
Azt már egy régebbi próbálkozásomból tudtam, hogy lakcímbejelentéshez kell egy hatósági bizonyítvány a(z alkotmányellenes) személyi számomról, sőt azt is, hogy ezt a III. kerületi tanácsból kell kifacsarni. Első utam tehát ide vezetett, itt azonnal megtudtam, hogy a megfelelő ügyosztályon 2-kor kezdődik a félfogadás. Ha már ilyen sok időm volt, elmentem a XIII. kerületi tanácshoz, hátha kell még eggypár marhaság (semmi újat nem tudtam meg). Kettőre visszamentem a III. kerületbe, tényleg az az ügyosztály foglalkozott ilyesmivel. Az ügyintéző közölte, hogy 1000 Ft-os okmánybélyeg kell. Remek, mondtam, menjek el a postára, vagy itt is be tudom fizetni a sarcot? Itt a tér túlsó sarkán van a pénztár, ott elintézhetem. Odamentem, a pénztáros néni egészen addig készséges volt, amíg meg nem próbáltam ötezressel fizetni. Ő ugyan vissza nem ad, váltsam fel a pénzem, például pár házzal odébb ott a K&H bank. Odaszaladtam, gyanús volt, hogy csak rendészek voltak benne. Elpanaszkodtam nekik, hogy én csak pénzt váltani jöttem. Ja, a tanácstól? Maga a negyedik. Nem rossz, ha tekintetbe vesszük, hogy négy perce kezdődött a félfogadás. Vissza a pénztárba, siker, vissza a tanácsba. Ott a csaj elvette a bélyeget, majd papírt meg tollat dugott az orrom alá, és megkért, hogy írjak egy kérvényt. Miután nem tudtam, mi az ördögöt írjak, kb. lediktálta. Szerintem teljesen olvashatatlan, de adott érte egy papírt a hőn áhított (bár alkotmányellenes) számmal. Lehet, hogy miután távoztam, a kérvényt kettétépte, ki tudja?
Szaladtam a XIII. kerületbe, és elmondhatom, hogy hipp-hopp bejelentkeztem. Ezután kellett volna ugyebár Gazda Pálnétól kisírni a Szent Papirost. Kérdem az információnál, hol van? Visszakérdez: hát ő meg ki? Ja! Hát szabadságon van. Augusztus 23-ig. Bizony. És helyette esetleg netalántán valaki más illetékes? Nézzük csak. Igen. Vagy bemegy a Hadkiegre, vagy átmegy a IV. kerületbe. Valamiért az utóbbi módszert választottam, megtudtam, hogy ott Szűcs Mariannt kell keresni.
Reményem bevált, miszerint a szabózsuzsa-féle haknik által oly jól ismert épületben találom a hölgyet. Éppen voltak nála, várni kellett, valamivel 3 után jutottam be. Nagyon kedves volt, de sajnos XIII. kerületinek IV. kerületi nem adhat papírt, még XIII.-kerületit-helyettesítő minőségében se. De azért felhívta katonáékat, hátha kérheti, hogy függesszék fel a behívásomat, mert úgyse lesz belőle semmi, de kiderült, hogy 3-kor volt odaát záróra, és a behívóm útra kelt Békásmegyerre.
Ezek után persze sürgősebb lett, hogy papírhoz jussak. Továbbra is segítőkész volt, nem küldött el az első emberhez, aki eszébe jutott, hanem felhívta. Ő tagadta, hogy ilyesmihez köze lenne, de azért ötlete persze neki is volt. Végül az ötödik ilyen telefon talált valakit, aki megígérte a dolog kedvező kimenetelű elintézését. Menjek vissza a XIII. kerületbe, de ne a tanács főépületébe, hanem a szociális irodába, és keressem Udrea Magdolnát, de előtte töltsek ki egy formanyomtatványt. Minderről papírt adott nekem, és lepecsételte, hogy senki szent ügyemben fel ne tartóztasson.
Megérkeztem a Szociális Irodába. Pár pillantásnyi körülnézés után találtam egy ablakot ,,Nyomtatványok igénylése itt'' (vagy valami ilyesmi) felirattal. Kértem egy formanyomtatványt. Milyet? Családfenntartói igazoláshoz valót. Hát az meg mi fán terem? Egy pillanatra úgy éreztem, hogy bejöttem a csőbe, pedig igazán gyanús lehetett volna már a nő neve is. De aztán úgy döntöttem, hogy vesztenivalóm már nincs, megkísérlem formanyomtatvány nélkül. Kiderült, hogy van ilyen nevű nő, és az első emeleten lakik. Fölmentem, meglobogtattam a IV. kerületi pecsétet, hogy nekem soron kívüli ügyintézés jár, meg is kaptam, és Udrea Magdolna színe elé járulhattam. Ja igen, maga az. Kérem a formanyomtatványt. Hát az sajnos nincs. MONDTAM, hogy hozzon. Én, kérem, igazán mindent megtettem, de lent se tudták. Lent? A mi embereink? Felemelte a telefont, és jól leteremtett valakit, hogy ,,az ügyféltől kell megtudnia, hogy elfogyott a CsaládFenntartói FormaNyomtatvány''. Na, ez is megvolna, mondta jólesőn, nosza, keressünk eggyet itt fent. Egy másik nő is ugrott, hogy igen, mintha nálam lenne még eggy. De aztán nem találtak. Sebaj, jó lesz egy sima papír is. Ha Sima Papírt nyomnak a kezembe, én csak annyit tudok mondani, hogy ,,mit írjak reá?'' Hát ezt az egészet. Leírtam (lehet, hogy ugyanazt, mint a III. kerületben, merthogy elolvasni nem tudtam). Megnézte, azt mondta, hogy jó, ezt most adjam le a földszinten az összes izével eggyütt, holnap kérjek a munkahelyemen munkáltatói igazolást (hogy minek? rend a lelke mindennek), szerdán hozzam be, ők meg kimennek hozzánk környezettanulmányt végezni (hogy minek? rend a lelke mindennek), és akkor csütörtökön reggel átvehetem a Papírt. Hol adjam le? A föld-szint-en. Jó, de a földszinten hol? Mondom, hogy a földszinten. Egye fene, visszamentem a földszintre. A ,,nyomtatványok igénylése itt'' ablaknál megkérdeztem, hogy hol kell leadni. Hát ott. És ezért álljak be a sorba? Hát persze. Odaértem az ablakhoz, közben általános csodálatot vívtam ki türelmem által, pedig csak apatikus voltam (vagy tudatlan?). Odaadtam a paksamétát az ügyintézőnek, mondta, hogy üljek le. Ó, arra a rövid időre igazán minek. De hát csak kérdezett, kérdezett, jólesően mosolygott, amikor rájött, hogy UM-től jövök (aki nem létező nyomtatványokat keres rajtunk), kéne még Minka anyakönyvi kivonata (minek? rend a lelke mindennek), személyi lapja (hogy az mi? igazolás a személyi számról, bizony, az 1994-ben születetteknek is van; hogy minek?), meg hát ezzel a Waldorf-levéllel se tud sokat kezdeni (ennek okát én is átláttam: azok a balfácánok nem írták rá se a nevét, se az anyja nevét, se a születési időpontját, csak annyit, hogy Kedves Ildikó), kéne egy jobb; mondtam, hogy odafönt meg munkáltatói igazolást kértek, döbbenten kérdezte, hogy minek, amivel persze megfogott, de látva tanácstalanságomat, nem akart még jobban összezavarni, és hozzájárult, hogy hozzak munkáltatóit is, nyugtatgatott, hogy az egész teljesen fölösleges formaság, itt az orvosi papírok a döntőek, és azt se a környezettanulmány, se a katonák nem bírálhatják fölül, egy szó, mint száz, kb. negyedóra múlva azon vettem észre magam, hogy távozás előtt föl kell álljak.
Kedden jó napom volt, szó nélkül kaptam munkáltatói igazolást.
Szerdán kiszaladtam a Waldorfba pecsétért, az iskolatitkár közölte, hogy hülye vagyok, hogy hagytam magam ugráltatni, ő megkérdezte a II. kerületi tanácsot (nagyon jó a kapcsolatuk), és azt mondták, hogy a borítékkal eggyütt az a levél teljesen jó. Nem baj, azért pecsételje csak ezt le. Minek, ez úgyse lesz jó, nem céges papírra írták. Nem baj, pecsételje csak le. A sarokba szorított fenevad gyűlölködő arckifejezésével pecsételte le a papírt.
Szaladtam a szociális irodába, útközben felszerelkeztem Minka Születési Anyakönyvi Kivonatával, Személyi Lapjával, biztosamibiztos-alapon magamhoz vettem Minka tegnapi zárójelentését, a Házassági Anyakönyvi Kivonatunkat, vettem egy könyvet (Jólesz György: Zsófi és az elfelejtett barátság - ez itt a reklám helye), és elmentem a Szociális Irodába. Sajnos, a könyv túl rövid volt, nem tartott ki a sorállás teljes idejére (ettől eltekintve tetszett - ez is a reklám helye), így volt időm tapasztalatokat gyűjteni. Szemmel láthatólag az ügyintézők harcban álltak az osztályvezetőkkel (egy nő azért ment oda, mert egy osztályvezető azt mondta neki, hogy Rendszeres Segélyt ne kérjen, az úgy is el lesz utasítva, kérjen inkább Rendkívüli Segélyt (és persze új kérvényt kell kitölteni); erre az ügyintéző azt mondta, hogy nem úgy van az, tessék csak kérvényezni, és ha elutasítják, fellebbezni (lehet, hogy pénzt nem kap, de mennyivel érdekesebb így)), amit a saját bőrömön is tapasztalhattam: leadtam a papirosaimat, a muki iktatta, a pecsétes papír tényleg nem volt jó, de nem azért, mert cégtelen volt, hanem mert nem volt rajta, hogy azért nem lesz állása, mert a határozott idejű szerződést nem hosszabbították meg. Ez viszont rajta volt a Kedves Ildikó papíron, így a muki elfogadta, majd megkérdezte, hogy ugye nem sürgős, ráér hétfőig? Hogy micsoda? Hát ugye ez nem egy nagy ügy, azt a két sort nem kunszt leírni, dehát ha úgyse sürgős, akkor mért ne érne rá hétfőig? Nekem most hétfőn azt mondta az osztályvezető, hogy holnap megkapom. Ja, maga a hátam mögött osztályvezetőkkel paktál? Takarodjék a szemem elől! Még néhány jókívánságot szórt rám (nincs ám ezzel vége, még Ide kell menni meg Oda is), és kérte a következőt.
Csütörtökön reggel ismét odamentem. Nincs hely, nincs hely! - kiáltozott messziről egy néni. Csak előre megbeszélt esetben. Éppen ennek fennforgása történik - válaszoltam talpraesetten, mire beengedett. Odafönt megkaptam a papírt, elmondták, hogy most már semmi dolgom nincs vele, ők küldik tovább a katonáknak. Mi több, ez a Papírra is rá volt írva, azaz ez a Papír eggyúttal egy MetaPapír is, pecsétes Papír arról, hogy a katonák tudnak a benne foglaltakról.
Következő szerdán (1998. VIII. 12.) megkaptam a behívót. Az előzőekben említett papír felbátorított, úgy gondoltam, átvehetem. Átvettem és kimentem Újpestre a már említett Szűcs Mariannhoz, aki azt mondta, hogy be kell menni a Kiegre (ott is van Ügyfélszolgálati Iroda), és ott visszavonják. Bementem, azt mondta a hölgy, hogy fel kell menni az osztályvezetőhöz, és majd ő. Felmentem, de ő nem, és kérte Ildi terheskönyvét. Otthon megnéztem azt a terheskönyvet, láttam, hogy van benne egy pár rubrika a veszélyeztetett terhességnek, ezért megkértem Ildit, hogy mielőtt beviszem, azokat töltesse ki. Csütörtökön Ildi ezt intézte, a doki nagyon dühös volt, teleírta és -pecsételte a könyvet, csak azokat a bizonyos rubrikákat hagyta szabadon. Ezen jót idegeskedtem, különösen azután, hogy telefonált a nénikém (= a feleségem bácsikájának felesége), hogy beszélt az ottaniakkal, gyanús vagyok. Azért csak bevittem, és elfogadták.
A következő években még eggy párszor besoroztak, ilyenkor meghosszabbítottam a családfenntartói igazolásomat. (Először azt hittem, hogy a behívhatósági korhatár 28 év; amikor csak tovább soroztak, azt, hogy 30 év; amikor 2000. szeptemberében (a 30. születésnapom előtt 4 hónappal) azt mondták, hogy akkor eggy év múlva visznek, akkor azt hittem, hogy a 30 év a sorozhatóság korhatára; amikor 2001. szeptemberében is soroztak, végre tudtam, hogy az ember ,,30. születésnapja évének december 31-éig sorozható''. 2001-ig egy sorozás eggy évig volt érvényes, de 2001 óta már akármeddig. Ja, és Emma is megszületett annak rendje-módja szerint.)
2001-es sorozásomnak az lett a vége, hogy a Néphadsereg ideiglenesen lemondott rólam: 2002 júniusáig családfenntartó vagyok, de 2002 januárjától kétgyerekes apák nem vihetők. 2002 februárjában kaptam tőlük egy levelet, melyben értesítenek, hogy ha nagyon nem akarom, akkor ők nem visznek el engem, de ehhez igazolnom kell, hogy két gyereket nevelek saját háztartásomban. Gondoltam, ráérek ezt intézni: úgy képzeltem, hogy valahogy úgy lesz, mint a családfenntartói igazolással: kijön a tanácstól valaki, és környezettanulmány keretében határozza meg eltartott gyerekeim számát.
Egy szép májusi pénteken elmentem a tanács valamelyik ügyfélszolgálatára, hogy hát pontosan hogy is kell ezt csinálni, azt mondták, hogy a kerületi jegyzőtől kell időpontot kérni, a megfelelő időpontban odamenni a feleségemmel és két tanúval a házból, és ennyi az egész. Mély gondolkodóba estem: azon még nem vitatkoznék, hogy rendben van e, hogy irodából irodába futkosok a saját bőrömért, de abban biztos vagyok, hogy ezért három másik embert odarángatni munkaidőben nagy szemétség. És én még szerencsés vagyok: nagy házban lakom, nagyjából jóban vagyok a szomszédokkal (már akit ismerek eggyáltalán), de mit csinál más? Felmerült, hogy inkább a családfenntartói igazolást kéne hosszabbíttatni, ahhoz csak én kellek meg a Tanács. Azért megkérdeztem a szomszédokat, hogy eljönnének e tanúskodni és mikor, mert megpróbálok olyan időpontot kérni. Megeggyeztünk a kedd délutánban. Hétfőn felhívtam az önkormányzatot, egy másik ügyintéző vette föl, aki (szerintem csak azért, mert nem működtek a számítógépek) nem akart ügyintézni, és azt mondta, hogy szerinte tanúk csak ahhoz kellenének, hogy az élettársammal való huzamos eggyüttélést bizonyítsák, de ha nekem papírom van a feleségemről is meg a gyerekeinkről is, akkor annak elégnek kell lennie, menjek el a Szociális Osztályra. Szóltam a szomszédoknak, hogy szervezhetnek programot kedd délutánra, én meg elmentem a Szociális Osztályra. Ott azt mondták, hogy nem úgy van, igenis kellenek a tanúk. Mondtam, hogy ezt nem a saját kisujjamból szoptam, hanem valamelyik tanácsi előadóéból. Az ügyintéző kételkedett, mert valamelyik haverja őt kérte meg, mint dörgésismerőt, hogy segítsen neki ugyanilyen ügyben, de azért nekiállt telefonálni. Végülis abban a kompromisszumban állapodtunk (-tak) meg, hogy tanú kell, de nem személyesen, lediktált egy szöveget (,,büntetőjogi felelősségem tudatában vallom, hogy...''), amit a két tanúnak külön papíron le kell írnia, aztán én vigyem be a harmadik ügyfélszolgálatra, lehetőleg csütörtök délelőtt, és keressem Ezt-és-ezt. Leírattam, bevittem (csütörtök délelőtt, Ehhez-és-ehhez). Az ,,Ez-és-ez'' feliratú ablaknál nem volt senki, csak egy tábla, miszerint ,,zárva''. Pár évvel ezelőtt még úgy éreztem volna, hogy csapdába estem, most csak türelmesen ácsorogtam. Néhány perc múlva megjelent egy nő, és kérdi, hogy nem tudok tán olvasni? Győzelmem biztos tudatában teljesen higgadt maradtam, és közöltem, hogy márpedig engem pont mostanra pont ide küldtek, az is lehet, hogy ő maga. Milyen ügyben? Katonaság, két gyerek... Ekkor meglágyult, bocsánatot kért, mondta, hogy egész nap ezeket az ügyeket intézi, azért zárt be, elkérte a papírokat, és negyedóra múlva a kívánt igazolással megtoldva adta vissza. A tér túloldalán volt egy posta, elküldtem a katonáknak, azóta se hallottam felőlük (bár most már nem kétlem, hogy fogok még).