Elhurcolva

"A Várpalotáról történő elhurcolásban is szerepet játszott a lakáshiány, de az igazi cél - mint a többi törvénysértés esetében is - a szocializmus szovjet mintára történő építése volt, a gondolkodás, az emberi tartás, a civil kurázsi megsemmisítése. 1952. július 2-án 9 család (32 fő) érkezett Várpalotáról. Jean Kornélt azzal vádolták, hogy szemben állt a népi demokrácia társadalmi rendjével, Kégli Ferencet azzal, hogy lepaktált a klerikális reakcióval. Varga Ferencet és Zima Jánost a fennálló társadalmi rend elleni összeesküvéssel." - írja a várpalotai deportált családokról Hantó Zsuzsa és Kégli Katalin, a Hantó Zsuzsa által szerkesztett, Kitaszítottak III. Családok munkatáborokban című könyv Budapesten, 2007-ben megjelent 2. kötetének 404. oldalán.

A kötet részleteket közöl anyám, Kégli Ferencné 1990-ben készült visszaemlékezéséből is (Szabó Zoltán: Áram a kilincsben. Megjárták a hortobágyi poklot. = Aréna, 1990. szept. 15.). Éjfél után, fél egykor törtek rájuk az ávósok. Kezükbe nyomtak egy határozatot, amelynek tartalmát föl sem tudták fogni. Gorombán ordítottak velük, egy-két holmit tudtak csak összepakolni, és egy nagy ponyvás teherautóra kellett felszállni a három gyerekkel. Csórón marhavagonba kellett átszállniuk. Estére értek a hortobágyi Borsós-tanyai munkatáborba. Ott először egy házban helyezték el őket más családokkal együtt összezsúfolva. Később átkerültek a birkahodályban, ahol sűrűn sorakoztak egymás mellett a táborlakók emeletes ágyai.

Végül - mivel apám kapott néhány cipészszerszámot Várpalotáról - a család átköltözhetett ennek a háznak a végéhez illesztett disznóólba, amely önálló "lakásként" és egyben cipészműhelyként funkcionált. A kép 2003-ban készült.

A munkatábor területének műholdképe 2012-ben. (Forrás: https://maps.google.com/maps?hl=hu)

Anyám visszaemlékezése szerint: "A koszt nagyon rossz és kevés volt. Csak ebédet kaptunk, reggelire cikóriakávé, estére tea járt. [...] A rendőrök vagy ávósok mérhetetlenül gorombák voltak, örökké káromkodtak, hajszolták a népet. Hajnalban az ébresztő után kimentünk a placcra, ott a gazdaság igazgatója elosztotta a munkát. Dolgoztam a répaszedésnél, -prizmázásnál, rizst ültettem, arattam, voltam konyhán is. Még ez volt a legjobb, mert a mezőgazdasági munkát nehezen bírtam..."

Kégli Ferenc egyik munkalap összesítője a Borsósi Állami Gazdaságtól:

A tizenhárom éves Katalinnak is dolgoznia kellett, hogy részesülhessenek a napi ellátmányból:

Teljes bizonytalanságban éltek, mivel mindenféle ítélet nélkül hurcolták el őket, és így azt sem tudhatták, hogy meddig tart a száműzetésük.

Dr. Steixner Antal 1953. augusztus 10-én kelt levelezőlapja:

Nagy Imre kormánya feloszlatta az internáló-táborokat. Ennek köszönhetően 1953 szeptemberében távozhatott a Kégli család a Borsós-tanyai kényszermunkatáborból. Várpalotáról ki voltak tiltva, nem mehettek vissza.

A Hantó Zsuzsa által szerkesztett kötetben közölt visszaemlékezéseket egészíti ki az a 2012-ben készített riport, amelyet Tihanyi Tamás, a Fejér Megyei Hírlap újságírója készített Kégli Katalinnal, a hortobágyi Borsós-tanyai zárt kényszermunka-táborban eltöltött időszakról. A lap február 25-i száma közölte Rémálom a délibáb alatt címmel.

A borsósi táborról is megemlékezik a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete által kiadott 60 év, 1950-2010 című emlékkiadvány, az 52-53. oldalán:

A kitelepítés 60. évfordulójáról 2012. június 1-jén emlékeztek meg Várpalotán.

Vissza a lap tetejére