Speciális Parasportnap a Beethoven Általános Iskolában
A Dunaújvárosi Tankerület támogatásával iskolánk örömmel adott teret a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség kérésének, és nemrégiben közös szervezésben nagy sikerrel zajlott le az a mozgásélmény sportnap, amelynek keretében 30 önkéntes nyolcadikos diák segítségével közel 80 versenyzőnek szurkolhattunk a lelátókról.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Szabó Tibor Polgármester úr, az esemény fővédnöke, Kalamán Ferencné Tankerületi Igazgató asszony és Lukácsi Lajos úr, a Szövetség elnökségi tagja nyitotta meg a versenyt és biztatta a versenyzőket a feladatok teljesítésére.
Az eseményre nagy odafigyeléssel készültünk, hiszen a halmozottan hátrányos helyzetű, értelmi és mozgássérült fiatalok vendégfogadása nemes de komoly feladat is: nemcsak a versenyszámok szervezésére kellett odafigyelnünk, de fontos volt diákjainkat is felkészíteni a nap eseményeire. Az előkészítő munka fontos állomása volt az az érzékenyítő program, amin keresztül a leendő önkénteseknek volt alkalmuk átgondolni, hogy szeretnének-e aktívan bekapcsolódni a programba. Öröm volt látni, ahogyan az olykor minden széllel szemben álló kamaszaink „felnőttek” a feladathoz, ahogyan át-és megérezték a rájuk váró feladat minden szépségét és nehézséget.
A nap eseményeit az a levél koronázta meg, amelyben értesültünk arról, hogy a Magyar Speciális Olimpia Szövetség
Unified Champion School díjat adományozott iskolánknak azért a rendkívüli fogadtatásért, amellyel az érkező sportolókat diákjaink és pedagógusaink részesítették.
Iskolánk részéről a program koordinátora Sulyokné Czagler Katalin munkaközösségvezető volt.
Büszkék vagyunk diákjainkra, büszkék vagyunk a kapott kitüntetésre- a folytatás jövőre következik!
Tavaszi síelés
Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy elmehet az osztályunk kipróbálni a síelést. Először azt hittem, hogy igazi, nagy havas pályára megyünk, de Gabi néni mondta, hogy ez egy műpálya lesz. Nem túl hosszú út várt ránk, vonattal utaztunk Budapestre aztán egy kicsit buszoztunk, utána már ott is voltunk. Meglepődtem, mert tényleg nem volt hó, hanem színes műanyaggal volt borítva a föld a gyakorlópályán. A fiúk kezdték a gyakorlást, a lányok addig felmentek egy konténer tetejére és onnan figyeltek minket. Jókat nevettek rajtunk. Viccesek voltunk a felszerelésben. Lassan hozzászoktunk a nehéz mozgáshoz, furcsa volt, hogy tényleg úgy csúszott, mint a jég, vagy, mint a szánkó a havon.
A lejtős pálya feléről elkezdtünk szépen, lassan lecsúszni. Háromszor lecsúsztunk, aztán következtek a lányok. Ők is nagyon élvezték a síelést, és mi is jókat nevettünk rajtuk, mert tényleg látszott, hogy nehéz egyensúlyozni. A segítő fiú azt is elmesélte, hogy az igazi sípályákon sok szabályt kell betartani, hogy ne legyen baleset.
Tetszett ez a sport, de egy igazi, havas pályán biztos, hogy még jobb lenne.
Márhoffer Máté 4.b
Kertész leszek
A magyar költészet napja a Martonvásári Beethoven Általános Iskolában
A vers, a mese egy tőről fakadó csoda, átszövi, behálózza az alsó tagozatos gyerekek mindennapjait. A mondókákban, a versekben létező ritmus, rím és zeneiség magával ragadja őket. A verselés számukra örömforrás, esztétikai és társas élmény. Az egész személyiségük fejlődik általa. Ebben az évben ezért hát közös verseléssel ünnepeltük a magyar vers ünnepnapját. A friss levegőn, együtt harsogva, csillogó szemmel és érces hangon, együtt lüktetve a verssel mondtuk el közösen József Attila Kertész leszek c. versét. Együtt, mind a 14 alsós osztály diákjai és tanítói, valamint tetszés szerint csatlakoztak hozzánk a felső tagozatos diákok is. A közös versmondás után együtt dúdoltuk, énekeltük megzenésített formában is József Attila sorait, összekapaszkodva, a zene ritmusára mozogva. Öröm volt látni, ahogyan a sorok életre keltek: a gyerekek jókedvűen és nagy -nagy odaadással vettek részt a közös verselésben, így nem csoda, hogy tervebe vettük, jövőre is együtt verselünk majd!
Kosztyó Erika tanító
Versenyeredmények
A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett „Urbs Reginarum” általános iskolai történelemverseny regionális döntője:
Molnár Ákos II. hely (8. évfolyam)
felkészítő tanára: Szücs Marianna
Az esztergomi Duna Múzeum által, a Víz világnapja alkalmából meghirdetett országos alkotói rajzpályázaton díjazott lett a 3. c osztály
felkészítőjük: Takácsné Kövesdi Tünde
Diákolimpia Mezei futóverseny megyei forduló
Vas Zoltán 2. hely
Gajdos Adrián 3. hely
Czipa László 4. hely
Csapat IV. korcsoport : Vas Zoltán, Gajdos Adrián, Gnandt Vilmos, Czeilinger István Mirkó,Varga Dániel 3. hely
Felkészítő tanáraik: Némethné Szarka Szilvia és Sulyokné Czagler Katalin testnevelők
Vajda János vármegyei szavalóverseny:
Bartha Alexandra 3. hely (8. évfolyam)
Mátyási Roland 3. hely (6.évfolyam)
Kőszegi Kalmár Anna 2. hely (5.évfolyam)
Farkas Nagy Mihály 3. hely (5. évfolyam)
Felkészítő tanáraik: Arany Andrea, Gajdó Rózsa, Rezessyné Zsoldos Erika
Fejér vármegyei Német nyelvi verseny vármegyei döntő:
Jehoda -Gajdos Jázmin III. hely
Felkészítője: Dombiné Borbély Réka
Urbs Reginárum történelemverseny megyei forduló:
Molnár Ákos 8. évfolyam 5. hely
felkészítő tanár :Szücs Marianna
Szemere Gyula Helyesírási verseny területi forduló:
Erős Júlia III. hely
Szabó Jázmin III. hely
Felkészítő tanáraik: Balogh Nellike és Héhn Csilla
Az Országos Méh-Ész Logikai Versenyen a 3-4. osztályos korcsoportban a legaktívabb iskola címét nyertük el. Köszönet a diákoknak a kitartó munkáért. Külön dicséret illeti a maximális 200 pontot elért tanulóinkat, akik így az első helyen végeztek ebben a versenyben.
Bradák Blanka Eszter 4.d
Gyurman Tamás 4.a
Orbán Lili Hanna 4.b
Pató Hédi 4.c
Szigeti Léda Lotti 4.a
198 pontos eredményükkel harmadik helyezettek lettek:
Bernát Ábel 4.d Fazekas Zétény 3.a
Bilik Dóra 4.a Ivánka Kristóf 4.a
Czank Liza 4.b Kovács Ábel 4.c
Eisenbacher Rebeka 4.b Szabó László Zalán 4.c
Vass Márton 4.d
Diákjaink eredményéhez gratulálunk, a kollégáknak köszönjük a felkészítő munkát.