Tudnivalók - túrakiírás, szolgáltatások
Útvonal
Idén a túra útvonalai (a 10-es távot kivéve) a hagyományos iránnyal szembe haladva is teljesíthetőek.
A kavarodást elkerülendő, ahol lesznek útjelző táblák, azok a szokásos iránynak megfelelően lesznek kirakva, de a szalagozással igyekszünk mind a két irányt segíteni.
A pontnyitások-zárások alkalmazkodnak ehhez a lehetőséghez, de mindenképp tanulmányozzátok át a nyitva tartási táblázatot, valamint a rajtidőket!
A túra útvonala kötött.
Idén a szokásos feltételes pontok nem működnek, viszont lesz pár extra frissítőpont.
A hegyteteji ellenőrzőpontokon igazolásokat kell beszerezni, az itinerben vastagon szedett frissítőpontokon pedig regisztráljuk az áthaladást.
Az itinerben térképvázlatot és útvonaltáblázatot találtok, az útvonalleírás itt, a honlapon érhető el.
Étel-ital
A badacsonytomaji célban meleg étellel várunk minden résztvevőt - a túrát a kulcsosháznál befejezőket is!
Még folynak az egyeztetések, de mindenképp igyekszünk alternatívát biztosítani a glutén- és tej*-intoleránsoknak, valamint a vegánoknak.
A turistaháznál lévő fő frissítőponton korlátozott, de remélhetőleg épp megfelelő mennyiségben lesz glutén- és tejmentes kenyér. Aki allergiás, bátran szóljon a pontszemélyzetnek, és arra kapja a finom zsírokat, lekvárokat!
(Egyelőre más ételallergiára/diétára nem tudunk felkészülni.)
A túrán nem adunk eldobható poharat.
Kérlek, hozd magaddal a korábbi években kapott bögréd, vagy bármilyen poharat.
Kisbusz
A túra napján reggel 8:30-tól délutánig kisbusz közlekedik a badacsonytomaji és a Szent György-hegyi rajt-cél között, az igényeknek és a kapacitásnak megfelelően.
Csomagszállítás
A badacsonytomaji rajtból nincs csomagszállítás a Szent György-hegyre! (Az előző évek tapasztalata alapján nincs is rá igény.)
Csomagmegőrzés
A badacsonytomaji rajtban egész nap megőrizzük a csomagokat.
Valamint az iskolában alvók a matracukon is hagyhatják a holmijukat, nem kell "beágyazni".
Teljesíthető távok
Tanúhegyek nyomában 40 - 6 hegy
Rajtidő: 7:00 - 8:30 (saját idő terhére 10:30-ig)
Rajt helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
Cél helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
Nevezési díj: 1800 Ft/fő - vagy egy nagy üveg házi lekvár, vagy egy tálcányi (szállítható) házi sütemény
Kisapáti és badacsonytomaji lakosoknak, TTT és TTB tagoknak, valamint csoportos nevezés esetén (min. 10 fő) 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból
Táv: 42,3 km
Szintemelkedés: 1680 m
Célzárás: 20:00
Bónusz hegycsúcs: szigligeti Óvár
Tanúhegyek nyomában 20A - 3 hegy
Rajtidő: 7:00 - 10:30
Rajt helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
VAGY
Rajtidő: 9:00-11:30
Rajt helye: Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
Cél helye:
Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
vagy
Badacsonytomaj, Általános Iskola
Nevezési díj: 1500 Ft/fő - vagy egy nagy üveg házi lekvár, vagy egy tálcányi (szállítható) házi sütemény
Kisapáti és badacsonytomaji lakosoknak, TTT és TTB tagoknak, valamint csoportos nevezés esetén (min. 10 fő) 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból
Táv: 19,6 km
Szintemelkedés: 913 m (a hagyományos irány szerint); 758 m visszafelé
Célzárás:
A kulcsosháznál: 16:00
Badacsonytomajban: 20:00
Bónusz hegycsúcs: szigligeti Óvár
Tanúhegyek nyomában 20B - 3 hegy
Rajtidő: 9:00-11:30
Rajt helye: Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
VAGY
Rajtidő: 7:00 - 10:30
Rajt helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
Cél helye:
Badacsonytomaj, Általános Iskola
vagy
Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
Nevezési díj: 1500 Ft/fő - vagy egy nagy üveg házi lekvár, vagy egy tálcányi (szállítható) házi sütemény
Kisapáti és badacsonytomaji lakosoknak, TTT és TTB tagoknak, valamint csoportos nevezés esetén (min. 10 fő) 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból
Táv: 23,4 km
Szintemelkedés: 840 m (a hagyományos irány szerint); 995 m visszafelé
Célzárás:
Badacsonytomajban: 20:00
A kulcsosháznál: 16:00
Bónusz hegycsúcs: Szent György-hegy
Tanúhegyek nyomában 15 - 2 hegy
Rajtidő: 8:40 - 12:30
Rajt helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
Cél helye: Badacsonytomaj, Általános Iskola
Nevezési díj: 1000 Ft/fő - vagy egy üveg házi lekvár
Kisapáti és badacsonytomaji lakosoknak, TTT és TTB tagoknak, valamint csoportos nevezés esetén (min. 10 fő) 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból
Táv: 16,5 km
Szintemelkedés: 622 m
Célzárás: 20:00
Tanúhegyek nyomában 10 - 1 hegy
Rajtidő: 9:00 - 11:00
Rajt helye: Kisapáti, Polgármesteri Hivatal Kossuth Lajos utca 77/1
Cél helye: Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
Nevezési díj: 1000 Ft/fő - vagy egy üveg házi lekvár*
Kisapáti és badacsonytomaji lakosoknak, TTT és TTB tagoknak, valamint csoportos nevezés esetén (min. 10 fő) 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból
Táv: 11,1 km
Szintemelkedés: 599 m
Célzárás: 16:00
Ezt a résztáv - technikai okokból - csak a megszokott, kiírt irányban teljesíthető.
A táv teljesítőit a túra után várjuk a badacsonytomaji célba, ott lesz a meleg étel szolgáltatás.