Örökség 8

Örökség 8

Elmegyek az iratokért, tudom hogy fölösleges, de ha a felügyelőúrnak kell, megkapja. De van még időm, meglátogatom Majtényi Erzsikét. Megkérdezem tőle miért rohant el olyan hirtelen, és egyáltalán, mit akart a villában, minek jött. Lehet, hogy Majtényi úr volt a Garbóczi fiú apja, és Erzsike, mint testvér, bosszút akar állni? Talán megtudok valamit…

— Jó napot doktorúr, Kovácshadnagy vagyok. Ha megengedi, feltennék önnek pár kérdést.

— Jó napot hadnagyúr. Parancsoljon, kérdezzen, ha lehet, felelek önnek, amennyiben a titoktartási kötelezettségemet nem sérti.

— Ha sérti, ha nem, mindenféleképpen meg kell tudnom, amiért ide jöttem. Ha most nem mondja el, majd elmondja később ha…

— Jó, rendben van, kérdezzen, válaszolok önnek. Különben már sejtem, hogy mit akar kérdezni.

— Igen? No, halljuk, miről akarom kérdezni?

— Szerintem, Garbóczi Istvánról. Eltaláltam, hadnagyúr?

— Eltalálta. Mondja doktorúr, lehetett e gyereke Garbóczi Istvánnak?

— Elég kényes kérdés, de mivel tudom, hogy miért kérdezi, felelek rá, mert egyszer úgy is kell, és nem akarom, hogy azt mondja, én hátráltattam a nyomozást. Nem lehetett… Semmi esélye nem volt rá, még egy százalék sem.

— És esetleg, meg tudná mondani, hogy akkor kié volt a két gyerek?

— Hát, azt sajnos nem. Én nem kérdeztem, Garbóczi úr, pedig nem mondta.

— És mondja, doktorúr… Garbóczinénak is ön volt az orvosa?

— Igen az egész családnak.

— És ő sem mondott semmit, hogy kitől, vagy kiktől vannak a gyerekei?

— Sajnos ő sem, úgy voltam, mint Garbóczi úrral, ő nem mondta, én meg nem kérdeztem. Mindenesetre furcsállottam az egészet, de hát, mi közöm hozzá.

— Köszönöm, doktorúr, egyelőre ennyi lenne, higgye el, nagyon sokat segített. Viszontlátásra.

— Viszontlátásra, hadnagyúr.

Igaza volt Alföldi úrnak, valóban azért nem tett semmit Garbóczi úr, mert nem az övé volt a két gyerek, nem akarta lecsukatni az öccsét, csak testvérek voltak, a két gyerekhez, pedig nem fűzte semmi, csak az, hogy ő nevelte őket. Vajon szerette őket egy kicsit is? Minden esetre, az öccsét jobban, mint a gyerekeket, ez biztos. És akár a doktorúr is lehetett a fiú gyerek apja. Miért ne? Az esély megvan rá, elvégre közel volt a tűzhöz, jobban, mint bárki más. Jobban, mint a kertész. Ha így van, persze hogy tagadja. Miért ne tagadná, mert ha kiderülne, hogy ő az egyik gyerek apja, vagy mindkettőé, azonnal felkerülne a gyanúsítottak listájára. Igaz a kertész magáénak vallotta az egyik gyereket. De lehetett az egyik akár a kertészé is, ki tudja? És a doktorúr könnyen kikeverhet mérgeket, és a kertész is bizalommal volt iránta. De lehetett a gyilkos a lány is, ha tudta a titkot. De ha az apjáé volt az egyik Garbóczi gyerek, nem hiszem, hogy otthon dicsekedett volna vele. És az sem biztos, hogy azt a levelet a kertész írta. Nem ismerte senki az írását, de még csak egy darab papírt sem találtunk, amivel összehasonlíthatnánk. Nézzük csak mi mindent, kell ellenőriznem? El kell mennem Melinda kisasszony anyjánál, meg kell kérdeznem a Majtényi lányt, hogy mi volt ez a délutáni eset, meg kell szereznem a vérkép eredményeket. A Garbóczi gyerekekét, a kertészét, és a doktorúrét, mindezt úgy, hogy ők ne tudjanak róla. És akkor már többet fogunk tudni, mert így nagyon bizonytalan és rejtelmes ez az egész ügy. Ők? Bolondokat beszélek, hiszen már csak a doktorúr él, ő, ne tudja meg, és egyelőre másnak, sem muszáj tudni róla. Majd közlöm velük, ha itt lesz az ideje…

Úgy látom, hogy a felügyelő úr is eljött a doktorúrhoz. Biztosan kikérdezte, de az Erzsike autója nincs itt, tehát nem jött el az apjához. Biztosan haza ment, mert nem akart találkozni senkivel. Nem is csoda, nagyon megijedt, de vajon mitől, vagy, kitől? És miért jött a Garbóczi villába éppen ma? Mit akart megnézni, és ki küldte? És aki küldte, nem mondta el neki, hogy esetleg rendőrök is lehetnek ott. De ezt neki is illett volna tudni, ha értesült a bűntényekről, mert én nem hiszem, hogy a mai világban egy ilyen tanult lány, ilyet ne tudna, hogy ez evvel jár együtt. Nem érdekes elmegyek, megkeresem a kisasszonyt, és kikérdezem. Tudom, hogy hol lakik, így előbb érhetek oda, mint a felügyelő úr. De ha ő is odajön, biztos le fog tolni, amiért beleütöm az orromat a nyomozásba, és, hogy miért nem azzal foglalkozom, amivel megbízott. Nem érdekes, ennyit kilehet bírni a cél érdekében, és nem is biztos, hogy mindjárt az apja után a lányt is felkeresi. Van ő neki ettől fontosabb dolga is… Gondolom én, hacsak nem tartja fontosnak megtudni az ijedség okát. Hiszen, ha nekem fontos, talán ő is úgy gondolja… Miért ne gondolhatná úgy. Na, itt is vagyok. Az autója itthon van, akkor biztosan Erzsike is, legalább is bízom benne. Becsengetek…

— Ki az?

— Alföldi Zoltán vagyok, kisasszony.

— Mit akar ügyvéd úr?

— Szeretnék egy pár kérdést feltenni önnek.

— Hivatalos ügyben jött hozzám, vagy csak úgy erre járt? Különben is, nem akarok senkivel beszélni, nem vagyok köteles válaszolni önnek. Menjen innen! Nem nyitok ajtót, és kész.

— Miért ilyen zaklatott, kisasszony? Bántottam én valaha önt? Én nem emlékszem rá, de ha igen, mondja meg, biztosan csak félreértés lehetett, úgy gondolom, hogy meg tudjuk beszélni, ha beenged.

— Nem, ügyvéd úr, nem sértett meg, de nincs kedvem senkivel beszélni, kérem, menjen el.

— Én akár el is mehetek, de higgye el, hogy a hadnagy urat nem fogja tudni lerázni azzal, hogy nem akar vele beszélni. Ő, hivatalosan fogja felkeresni önt, és nem hiszem, hogy érdekli majd a lelkivilága. Ha valamit meg akar tudni, azt meg is fogja kérdezni, és önnek válaszolnia kell. Azért lenne jobb, ha mi ketten megbeszélnénk a dolgot, mielőtt ide érne, mert higgye el, neki is gyanús volt a viselkedése, úgyhogy jobban járna, ha tárgyalóképessé tenné magát, és beengedne.

— Jöjjön, ügyvéd úr.

— Higgye el, nem akarok én rosszat önnek, de szeretnék választ kapni a történtekre.

— Mire kíváncsi?

— Arra, hogy miért rohant el olyan ijedten a Garbóczi villából, ma délelőtt?

— Nem is tudom, olyan sok a dolgom mostanában, hogy mindenhonnan csak úgy elrohanok. Oda rohanok, elrohanok… De ezt ön is tudja, hisz önnek is rengeteg dolga van, ön is rohan állandóan. Ezt önnek meg kell értenie.

— Még ha én hinnék is önnek, de nem hiszek, a hadnagy úr, biztos nem fogja elhinni ezt a… hogy is mondjam, ezt a süket dumát.

— Süket duma? Úgy beszél velem, mintha egy, útszéli lotyó lennék. Miért gondolja, hogy süketelek? Csak önnek lehet sok dolga?

— Közel sem beszélek úgy önnel, mintha útszéli lenne. Én pusztán csak őszinte vagyok. Legyen ön is őszinte mindenben, és én azért sem fogok megharagudni, ha stricinek hív.

— Nem tudok mást mondani, ez van, és kész. Hiába faggat, ez az igazság.

Hüm, szóval nem lehetett gyereke Garbóczi úrnak – gondolta a hadnagy – Ez persze megmagyarázza, hogy miért volt fontosabb neki, az, hogy ne derüljön ki, hogy a testvére megölte a mostoha gyerekeit. Ha, megölte! Elvégre erre még semmiféle bizonyítékom sincs, de úgy néz ki, hogy igaz volt a gyanúja az öreg Garbóczinak, de lehet, hogy ő nem csak gyanúsította a testvérét, ő tudta, hogy ő volt a vétkes a gyerekek haláláért. Még talán az is lehet, együtt tervelték ki a gyilkosságot, hogy Melinda kisasszonyra maradjon a Garbóczi vagyon, vagy is nem csak név szerinti legyen az örökös, hanem vér szerinti is. Lehet… Egyenlőre még minden elképzelhető ebben az ügyben. Na, most még ellátogatok a kisasszony anyjához, ott is megtudok talán valamit, majd utána elmegyek Majtényi kisasszonyhoz is, lehet, hogy ő is tud valami információval szolgálni, és akkor már tisztább lesz a kép. Itt is vagyok… Vajon itthon van-e? Mindjárt megtudjuk, becsengetek. Hiába, talán elment valahová. Ha elment… Az csak a jobbik eset, mert tulajdonképpen, ha igaz, hogy ő is segédkezett a Garbóczi gyerekek meggyilkolásában, akkor nem csak Melinda kisasszony van életveszélyben, hanem az anyja is. De hogy tudjam meg, hogy nincs e valami baj? Be még sem törhetem az ajtót, vagy még is? De ha csak elment itthonról? És, ha haza jön, mit fog gondolni, ha meglátja a betört ajtót? Megállt egy autó… Ki lehet az? Talán éppen Garbócziné… Nem, ez a lánya.

— Éppen jókor… De azért még sincs jól, hogy elhagyta a villát, és vele együtt a rendőri őrizetet is.

— Ön itt, hadnagy úr?

— Igen kisasszony itt vagyok, de ön mit keres itt? És ha már itt van a rendőr miért nincs önnel? Én nem azért hagytam ott a törzsőrmesterurat, hogy a házat őrizze, hanem azért, hogy magát. De ha már itt van… Mondja, van önnél kulcs?

— Milyen kulcs?

— A házhoz… Ehhez a házhoz.

— Ó, igen van, nincs itthon az anyám?

— Nem tudom, erről szeretnék meggyőződni.

— Gondolja, hogy valami baja van?

— Talán, ha bemennénk, akkor nem kellene találgatnunk, hanem megtudnánk.

— Igen, már nyitom is.

— Garbócziné!

— Anya!

— Nincs itthon, hol lehet?

— Talán… Fogalmam sincs, hadnagyúr.

— És ez a talán mi volt?

— Semmi, csak próbáltam kitalálni, hogy hol lehet, de olyan sok a lehetőség, hogy fölösleges lett volna bármit is mondanom.

— Értem… Visszakísérem a villába, de kérem máskor, ha el akar valahová menni, az önt őrző rendőr legyen önnel, de az lenne a legjobb, ha egy pár napig nem menne sehova.

— És ha egy félévig nem oldja meg az ügyet, akkor egy félévig nem mehetek sehova?

— Bízom benne, hogy hamarabb meglesz a tettes, már sokat tudok, de még van kivel beszélnem, akiktől még megtudhatok egyet-mást. Higgye el, hogy szorul a hurok az illető nyaka körül. Kérem, jöjjön, még sok a dolgom.

— Csak végezze a dolgát, vissza tudok menni egyedül is, ugyanúgy ahogy idejöttem.

— Azt már nem! Az is elég baj, hogy ide jött egyedül, nem akarom, hogy ez megismétlődjön.

— Rendben, nem fog.

— Még jó, hogy ilyen közel van a villa, hamar oda érünk. Azért jó lett volna az anyjával beszélni. Na, mindegy először beszélek a Majtényi lánnyal, hogy is hívják őt?

— Erzsébet.

— Rendben van, akkor én elmegyek hozzá, de nem hiszem, hogy sok köze lenne a villában történtekhez. Na, majd meglátom, mire jutok vele. Jobban szerettem volna az anyjával beszélni előbb, mert ő biztosan többet tudna mondani. Ön, nem úgy gondolja?

— Nekem fogalmam sincs arról, hogy miről mennyit tud. Talán csak nem fordult meg a fejében, hogy valami közöm lehet az egészhez?

— Hogy én mit gondolok, az most még egyelőre nem lényeges, de nyugodjon meg, nem azért kérdeztem öntől, hogy mit gondol, mert gyanúsítom, csak az jutott az eszembe, talán eszébe jutott valami, azon kívül, amit elmondott.

— De hadnagy úr, elfelejti, hogy én voltam a célpontja a „merénylőnek”. Vagy azt gondolja, hogy megrendeztem az egészet? De miért tenném? Hiszen az enyém minden, minden, amit a nagybátyám itt hagyott ebben a világban. Még csak vetélkednem sem kell senkivel, annak adok, akinek akarok, sőt én el sem akartam fogadni az örökséget, mert azt hittem, hogy csak egy rozoga épület, amit a nagybátyám rám hagyott. És higgye el, az anyám is azt hitte, látni kellett volna az arcát, amikor közöltem vele a tényt, ha akarom, gazdag lehetek. Na, ami igaz, az igaz azért volt egy-két különös megjegyzése.

— Ne ijedjen meg kisasszony, én nem akarom gyanúsítani, csak arra gondolok, hogy véletlenül nem hallott e valamit, pontosabban, nem emlékszik e valamire, az apja, és az anyja beszélgetéseiből, vagy talán a vitáiból olyan dolgokra, ami esetleg előbbre vinné a nyomozást. Például olyan különös megjegyzések is érdekelnek, amit az előbb említett.

— Mire gondol?

— Azokra a különös megjegyzésekre, az anyja részéről.

— Ne haragudjon meg hadnagy úr, de egyelőre nem mondanék az anyám ellen semmit, mert mi van, ha tévedett az öreg Garbóczi, és tévesen ítéljük meg az anyám szerepét ebben az ügyben, és ha valami olyat találok mondani, amit én nem jól értelmeztem, és kikiáltom gyilkosnak, és kiderül, hogy nem igaz, akkor hogy fogok az anyám szemébe nézni?

— Rendben van, én ezt tiszteletbe tartom, de, tudnia kell, hogy azaz illető, aki az ön életére tört, azokat akarja megölni, akiknek valamilyen köze van a Garbóczi gyerekek halálához. Ugye ön az egyik, akinek köze van hozzá, és ezt a köze van hozzá-t, tudja, hogy értem.

— Nekem? Nekem miért lenne közöm az ők halálukhoz?

— Mondjuk, mert nem ők örököltek, hanem ön, és ha az igaz, amit a nagybátyja mondott az ügyvéd úrnak, már ami az apját és az anyját illeti, ugye tudja, hogy miről beszélek, akkor nem csak ön, hanem az anyja is nagy veszélyben van. És ha meggyilkolják bármelyiküket, akkor már késő lesz azon gondolkodni, hogy elmondja, vagy ne mondja el, amit tud. Mert kétségtelen, hogy mindenki mellé nem tudunk rendőrt állítani, különösen akkor nem, ha nem tudjuk, hogy ki mellé is állítsuk azt a rendőrt. Az lenne a legjobb, ha megtalálnám az anyját, és ő is a villában tartózkodna, de ez ugye nem lehetséges, mert a nagybátyja végrendeletileg megtiltotta.

— Az engem nem érdekel, mert ha elvesztem a vagyont, hát elvesztem. De, ha kiderülne, hogy az anyámat azért ölték meg, mert a végrendelet miatt nem engedtem be a villába, vagyis, előnyben részesítettem a pénzt, mint az anyámat, és ráadásul, még az is kiderülne, hogy ártatlan, akkor az én életem mit érne? Úgyhogy, ha gondolja, hozza oda az anyámat, és bárkit, aki veszélyben van, és itt a villában könnyebben meg tudja védeni. Higgye el, nem érdekel az örökség, én ebbe csak úgy bele csöppentem. Nekem jó volt, úgy ahogy volt, nem vágytam én soha többre az elégnél.

— Rendben, megkeresem az anyját, és megpróbálom idehozni. Ha nem, majd később elmegyek hozzá, talán akkor már otthon lesz. Addig is felkeresem a Majtényi lányt. Viszontlátásra, kisasszony.

— Viszontlátásra, hadnagyúr.

— Szeretném itt találni, ha visszajövök. Rendben?

— Igen, hadnagy úr itt leszek.

— Gabalyodnak a szálak, nagyon gabalyodnak. De azért már nem annyira kuszák, mint tegnap, és talán sikerül minél hamarabb kibogozni, mielőtt még újabb gyilkosság történik. Mert ugye, mint kiderült, a kertésszel ugyanaz a méreg végzett, mint amivel Melinda kisasszonyt akarták megölni. Ez nem lehet véletlen, tehát megmérgezték. De miért? Hogy a gyanú rá terelődjön? De akkor a gyilkosnak várnia kellett volna, és nem még aznap megkísérelni egy gyilkosságot, Melinda kisasszony ellen, mert így hiába terelte a gyanút a kertészre. Mert ha a gyilkos nem lép, akkor azt hihette volna mindenki, hogy a kertész azzal a méreggel ölte meg magát, amelyikkel a kisasszonyt akarta a másvilágra küldeni. Az egyik Garbóczi gyerek a kertészé, de kié a másik? Ezt jó lenne megtudni, mert akkor csak annak az embernek a rokonságát kellene közelebbről megvizsgálni, mert több mint valószínű, hogy a gyilkost köztük kellene keresni… nocsak, az nem az ügyvéd úr autója? Mit keres itt? Mégis csak köze van… Nem, nem. Inkább kedve támadt egy kis magánnyomozásra. Majd rendre utasítom! Még az ajtót sem zárták be.

— Jó napot! Én arra számítottam, hogy a kisasszony itthon találom, de ön mit keres itt ügyvéd úr? Nem azt beszéltük meg, hogy elmegy az iratokért, és siet vissza a villába? Gyanúba akarja magát keverni, még jobban? Közlöm önnel, hogy ez sikerült. Eddig is a gyanúsítottak között volt, de most sikerült feljebb tornásznia magát a ranglétrán.

— Úgy! Szóval ő is gyanúsított! – kelt ki magából a Majtényi lány. Úgy jött ide, mint aki vezeti a nyomozást, mintha a rendőrség nem bírna megbirkózni az üggyel, és szükségük lenne az ügyvéd úr tanácsaira. Ha tudom, be sem engedem. Ügyvéd úr, ön becsapott engem. Legyen szíves, hagyja el a házamat, mert ha nem távozik azonnal, feljelentem!

— Jó, megyek. De biztos vagyok benne, hogy… de az ügyvéd nem tudta befejezni a mondatot, mert a hadnagy a szavába vágott.

— Ügyvéd úr, még mielőtt felelőtlen kijelentéseket tenne ügyvéd létére, kérem, távozzon, és tegye azt, amivel megbíztam magát, vagyis, menjen az iratokért, és vigye el a Garbóczi villába.

— Bocsánat, igaza van hadnagy úr. Viszontlátásra, és ne haragudjon kisasszony, elvesztettem a fejem.

Nem is tudom minek kellett nekem ide jönnöm? – gondolta az ügyvéd – most a hadnagy úr azt hiszi, hogy tényleg közöm van a gyilkossághoz, és a merénylethez, amit Melinda ellen követtek el. Most már mindegy, bemegyek az iratokért az irodába, és elviszem a villába. Igaz, azokban semmit sem fog találni a hadnagy úr, ami előbbre vinné a nyomozást, és lehet, hogy ezek után azt fogja hinni, hogy eldugtam azokat, amelyik az ügyhöz kapcsolódik. Sietek, nehogy amíg én össze-vissza mászkálok, valami baj érje Melindát. Vonzódom hozzá, nagyon is. És ő? Ő vajon érez e valamit irántam? Azért, ez a pár nap kevés volt arra, hogy érezzen valamit is irántam, különösen így, hogy céltáblájává vált egy gyilkosnak. Hogy gondolhatom azt, hogy azzal foglalkozzék, vagyis, szóval felejtsük el a vonzódásomat, addig, amíg le nem zárul ez az ügy, amíg a gyilkos kézre nem kerül. Itt is vagyok, felmegyek a papírokért. – de az iroda ajtó előtt lemerevedett, mert olyat látott, amire még álmában, sem mert volna gondolni. – hüm, ez az ajtó úgy néz ki, mint amelyiket felfeszítettek. Ide betört valaki, de vajon mit akart elvinni? Telefonálok a hadnagy úrnak… ajjaj, azt fogja gondolni, hogy én törtem fel az irodámat, hogy eltüntessek valamilyen fontos iratot. Megint bajba kerültem. Ha nem mondanám el? De ha rájön, akkor még nagyobb bajba kerülök. És miért ne jönne rá? Hisz bárki észreveheti, az ajtón hogy feszegetve van.

— Jó estét kolléga. – köszönt rá az egyik ügyvéd a másik irodából. – Látom, észrevette, a felfeszített zárat. Körülbelül húsz perce láttam meg, és ugye nem baj, de kihívtam a rendőrséget?

— Dehogy baj, sőt, nagyon örülök. – és mindjárt az jutott eszébe, hogy így bizonyítva van, hogy nem ő tört be az irodába, mert talán éppen akkor volt, Majtényi Erzsébetnél.

— Akkor jó. – mondta a másik ügyvéd. – Gondolom, megvárja őket. Én minden esetre haza megyek.

— Nem hiszem, hogy jó ötlet.

— Igaza van, úgy is megkeresnek, hiszen én vettem észre, hogy betörtek, és én hívtam ki a rendőröket. Na jó, maradok, pedig sok dolgom lenne, fel kell készülni a holnapi tárgyalásra. Nem nagy ügy, de akkor is munkát igényel, és én már ilyenkor otthon szeretek dolgozni. Nem baj, majd felkészülök itt. Az irodámban leszek, ha keresnek.

Hova mehetnék? – töprengett Melinda anyja – Meg akartak ölni… Meg akartak ölni! A villába nem mehetek, összevesztem Melindával és a végrendeletben is, megtiltotta, az a vén mocsok. Vén mocsok? És én, én nem vagyok az? Gábor, a testvére, nem volt az? Az a vén mocsok védett minket még akkor is, amikor a családját úgy mond, elpusztítottuk. Mert nem csak a két gyereket öltük meg, hanem a feleségét is. Igaz, őt nem közvetlenül mi, hanem elemésztette magát a két gyerek halála miatt. Vagyis mégis csak mi öltük meg őt is… De miért nyitották rám a gázt? És ki? Arra számítottak, ha haza megyek, feloltom a villanyt, és akkor, bumm, felrobbanok a házzal, de megéreztem a gázszagot, és nem nyúltam a kapcsolóhoz.

De ki a fene lehet, aki meg akar ölni? És most itt állok, és nincs hova mennem. Illetve lenne, csak nem merek haza menni. Csak nem a vén Garbóczi fizetett le valakit, hogy öljön meg, ha ő már meghalt. Lehet. Lehetséges, hogy még csak véletlenül se terelődjék rá a gyanú. Úgy gondolta, hogy halála után megfizet mindenért. De megtehette volna ezt életében is, ha nem is megöl minket, de tönkre tehette volna a testvérét azzal, hogy a börtönbe juttatja, és akkor befellegzett volna az egész családnak. Mert ugye akkor mi lett volna Melindával? Én képtelen lettem volna a legjobb iskolába járatni. Sőt, még így is a nagybátyja fizette az iskolát, ha nem is mind, de javarészt. És a kapcsolatai, mert mondjuk meg az őszintét, abban az időben Melinda nem volt a legjobb tanuló. Tehát kellett a protekció ahhoz, hogy bejusson abba az iskolába. Rendőrök… Mit akarhatnak? – amint igazoltatták Garbóczinét, az egyik rendőr máris felhívta a hadnagyot.

— Megtaláltuk, hadnagy úr, Garbóczinét.

— Adja át neki az URH-T.

— Jó estét asszonyom. – köszönt bele az URH-ba a hadnagy. Már mindenütt kerestük.

— Jó estét… – köszönt vissza Garbócziné. Majd kérdezte. Kerestek? És ha kerestek, akkor miért? Mit követtem el rendőr urak?

— Semmit asszonyom, legalábbis remélem. Ide kellene jönnie a Garbóczi villába, a kollégáimmal.

— Nem! Oda nem megyek! Oda nem mehetek…

— Pedig a hadnagy úr szerint nagyon fontos lenne, hogy oda menjünk. – szólt közbe az egyik rendőr.

— És vajon miért lenne olyan fontos?

— Ezt jobb lenne, ha ő közölné önnel, ott a villában.

— Nem, akkor sem mehetek oda, nem tehetem, mindent tönkre tennék. Nem szeretnék ártani a lányomnak.

— Erőszakkal nem vihetjük oda, de mielőtt elmenne, kérem, beszéljen még a hadnagy úrral.

— Ugyan minek? Nem látom semmi értelmét.

— De kérem, a kedvemért. – már-már könyörgött a rendőr.

— Jó, adja vissza azt a beszélőt, beszélek vele, tulajdonképpen úgy is van neki mondanivalóm.

— Hadnagy úr, adom Garbóczinét, kérem, beszéljen vele még egyszer, mert nem akar a villába jönni velem.

— Asszonyom, kérem, jöjjön a rendőrökkel a villába, nem kertelek, lehet, hogy életveszélyben van, lehet, hogy meg akarják gyilkolni, és itt a villába, nagyobb biztonságba lenne.

— Igen, hadnagy úr, valaki meg akar ölni, már megpróbálta, ki nyitotta a gázt a házamba, de észre vettem, mielőtt felkapcsoltam volna a villanyt.

— Na, pontosan azért kell idejönnie.

— Nem tehetem, meg van tiltva. És… és a lányommal sem vagyok most, hogy is mondjam, a legjobb viszonyban.

— Éppen a lánya mondta, hogy hívjuk ide, nem érdekli az örökség, nem venné a lelkére, ha ön, vagy bárki más meghalna a vagyon miatt.

— Biztos, hogy ezt mondta?

— Higgyen nekem, kérem, miért csapnám be?

— Jó, rendben van, oda megyek.

— Köszönöm a megértését, várjuk.

— Eljön, hadnagy úr? – kérdeztem, pedig már tudtam, hogy ide jön.

— Igen, kisasszony. Ide kísérik a kollégák. Mondta az anyja, hogy nincsenek jóban, persze ezt én tudtam, illetve sejtettem, csak annyit tudtam biztosan, hogy nem jöhet ide, mert a nagybátyja így hagyta meg a végrendeletében. Ha szabad megkérdeznem, miért vesztek össze az anyjával?

— Bonyolult história ez hadnagy úr. Ezt így elmondani…

— Hosszú? Nem baj, ráérek.

— Nem olyan hosszú, illetve, de mért ne mondhatnám el, úgyis megígértem a házbelieknek, így legalább ők is hallják. Ezzel még tartozom nekik. Nos, azért vesztem össze az anyámmal, mert nem tudta elviselni azt, hogy egy hónapig itt leszek a villában nélküle, és, hogy teletömik a fejemet mindennel, vagyis ő attól fél, hogy megtudok egyet-mást, amit esetleg nem kellene meg tudnom. Mondta, hogy szerinte nem is kell betartani ezt az úgynevezett fejmosó egy hónapot, de én ragaszkodtam hozzá, mert én tudni akarok mindent, amit lehetséges, kerüljön bármibe is. De azért arra nem számítottam, hogy ilyen sokba kerül, hogy még az életemre is törnek. És akkor még ott van a mások élete is. Például a kertész… Ő adta a legtöbbet ebben az ügyben.

— És Alika. Jó, tudom, ő csak egy kutya. – mondta Gizike, de még hozzátette.

— Szóval tudják hogy értem.

— Igen Gizike, csak egy kutya, de ez a kutya megmentette az életemet, mert ha akkor nem nyalja fel a kávét, nem tudtuk volna meg, hogy meg akarnak ölni, és lehet, hogy már nem is élnék, mert nem lennének itt a hadnagyúr-ék, és ki lennék szolgáltatva a gyilkosnak.

— A gyilkost ez nem riasztja vissza, amit bizonyít az, hogy a törzsőrmester itt volt a hallban, és attól függetlenül megkísérelték másodszor is megölni, és senkin nem múlott, hogy ez nem sikerült, csupán a véletlennek köszönhető. – jegyezte meg a hadnagy, de alig mondta el a mondókáját, bejött az egyik rendőr és mondta.

— Hadnagy úr jöjjön ki az autóhoz, URH-n keresik.

— Hadnagy úr, megint én vagyok.

— Mondja őrmester.

— URH-n kaptuk a jelentést, hogy betörtek, Alföldi ügyvéd úr irodájába. Az ügyvéd úr szerint, már ahogy meg tudja állapítani ilyen rövid idő alatt, nem vittek el semmit, ő azt mondja azért, mert nem is volt mit elvinni, ami összefügg a Garbóczi üggyel. Mert ő meg van róla győződve, hogy azért törtek be az irodájába, hogy hátha találnak valamilyen kompromittáló iratot. De azt állítja, hogy ilyen ott nem volt, ezt megmondta a hadnagyúrnak is. Azt kérdezik a kollégák, hogy engedjék el, vagy vigyék a rendőrségre kihallgatni.

— Kísérjék ide, a Garbóczi villába, és hozza magával a papírokat. De egyenesen ide, sehova nem tehet kitérőt. Elegem van a magán akcióiból.

— Mi történt? – kérdeztem, amikor bejött a hadnagy úr.

— Betörtek az ügyvéd úr irodájába. – válaszolta a hadnagy.

— Mert nem azt csinálta amit hagytam, hanem magánakciózik.

— Miféle magán akciókról beszél. Az ügyvéd úr is gyanúsított?

— Nem, az ügyvéd úr nem gyanúsított, legalábbis még most nem az. De, ha továbbra is megy a maga feje után, könnyen bajba keverheti magát. Mindig talál magának valamit, valami okot, amivel fel tud bosszantani.

— Hadnagy úr, megjött Garbóczi né. – szólt be az egyik rendőr az ajtón.

— Köszönöm, őrmester, küldje be.

— Nem mer bejönni. Nem hiszi el, hogy a lánya megengedte, hogy ide jöjjön, úgy véli, ön találta ki ezt azért, hogy ide csalja, hogy ki tudja hallgatni.

— Mondja meg neki, ha ki akarom hallgatni, nem kell, hogy idecsaljam, bevitethettem volna a rendőrségre is. Úgyhogy, jöjjön be! Ne kéresse magát, ha már eddig eljutott.

— De, ha nem akar?

— Győzze meg.

— Hogyan?

— Ez az ön dolga.

— Majd én ki megyek és behívom – mondtam.

— Köszönöm, Melinda kisasszony, nagyon hálás vagyok érte. Semmi kedvem nem lett volna ahhoz, hogy vitába bocsátkozzam az anyjával. Lehet, hogy egy félóráig is győzködhettem volna.

— Semmiség, ennyit igazán megtehetek önöknek azért, hogy éjszakákat virrasztanak miattam.

— Ez a munkánk, ha nem itt, akkor máshol. – és ekkor belépett az ajtón az anyám.

— Jó estét. Szerbusz lányom.

— Csak bemert jönni, Garbócziné?

— Igen, hallottam, hogy a lányom be akar hívni, ezért adtam rá a fejemet.

— Jó napot asszonyom, régen láttam.

— Én is önt, Gizike.

— Semmit nem változott ez alatt a pár év alatt, szinte ugyan úgy néz ki, mint amikor elmentek innen.

— Szinte, de csak szinte… Nagyon fáradt vagyok, nem mehetnék be valahova, hogy ledőljek egy órácskát?

— Láttam az anyám szemében valami huncutságot, biztosan azt gondolta, hogy a pihenést imitálva, összeszedi a gondolatait.

— Dehogy nem. Természetesen, ha Melinda kisasszony egyet ért velem. – mondta Oszkár bácsi.

— Ó, persze. Oszkár bácsi, kísérje fel az anyámat valamelyik szobába.

— Azonnal Melinda kisassz… Máris.

— De, Garbócziné. – szólalt meg a hadnagy úr. – Minél hamarabb fel szeretnék önnek tenni egy pár kérdést, ezért ha kipihente magát, kérem, keressen meg.

— Tudtam én, hogy nem pusztán jó akaratból hoztak ide. Ide hozatott, hogy ki tudjon hallgatni, pedig én semmit nem tudok. Csak azt, hogy valaki a házamba járt, kinyitotta a gázt, hogy felrobbantson.

— Nem értem, ezek után mi a furcsa abban, ha fel akarok tenni néhány kérdést? Ha nem foglalkoznék az üggyel, akkor az volna a baja. Máskülönben, én összefüggést látok az ön elleni, és az itteni gyilkossági kísérletekben, na és a kertész meggyilkolásában.