Volt egyszer egy gyár, ahol minden váza tökéletesen egyforma volt. Kétmillió darab állt a raktárban, és egyik sem kellett senkinek.
A vásárlók azt mondták, nincs bennük lélek.
A vezetőség összehívta a mérnököket.
– Akkor tegyenek beléjük lelket – mondta az igazgató. – De olcsón, és lehetőleg még a negyedév vége előtt.
A mérnökök sokáig tanácskoztak. Végül elkészítették a megfelelő programot. Az egyik váza peremét kissé félrehúzta a gép, a másikon buborék keletkezett a máz alatt, a harmadikon vékony repedés futott végig. Minden eltérés véletlenszerű volt, de csak a jóváhagyott tűréshatárokon belül.
Kétmillió különböző váza készült.
A reklám szerint mindegyik egyedi volt, és mindegyik tökéletlensége a természet szépségét idézte. A vásárlók boldogan válogattak. Egyikük a szabálytalan peremet szerette, másikuk a máz apró foltját. Volt, aki fél órán át keresgélt, mert nem akart olyat hazavinni, amilyen már másnak is van.
A gyár újabb megrendelést kapott.
Egy öreg fazekas is elolvasta a reklámot. Elővette a korongját, agyagot gyúrt, és készített egy vázát. A keze már nem volt biztos, a fal egyik oldalon vastagabb lett, a máz megfolyt. Amikor kiégette, egy hajszálrepedést is talált rajta.
Elvitte az áruházba.
– Ezt szeretném eladni – mondta.
Az alkalmazott megvizsgálta.
– Van róla tanúsítványa, hogy a tökéletlenség szándékos?
– Nincs. Csak elkészítettem.
– Akkor sajnos nem tudjuk átvenni. A termék nem igazoltan egyedi.
A fazekas hazavitte a vázát. Letette az asztalra, és sokáig nézte. A repedés lassan továbbfutott a falán. Másnap már nem tartotta a vizet.
A gyárban közben megkezdődött az új kollekció fejlesztése. A vezetőség úgy döntött, hogy a következő sorozatban a repedések is változatosak lesznek. A mérnökök új algoritmust írtak, a marketingosztály pedig bevezette a Wabi-Sabi termékcsaládot.
A kampány óriási sikert aratott.
Az öreg fazekas is vásárolt egyet. Hazavitte, az asztalra állította, és vizet töltött bele. A váza tökéletesen tartotta a vizet.
Elmosolyodott. Végre egy váza, amelyik nem hazudik.
Aztán elolvasta a doboz alján az apró betűs részt:
„A termékben előforduló valódi emberi kéznyomok digitálisan szimuláltak.”
Rádli Róbert
Elraboltuk a nevet, a tartalmát pedig kiürítettük. A fogyasztói társadalom a szerénység és az esendőség ősi japán esztétikájából egy mesterségesen megrendezett, méregdrága státuszszimbólumot formált. De vajon lehet-e luxustermék az, ami eredetileg az anyagiakról való lemondásról szól?
Olvasd el a legújabb írásomat arról, miként torzította a nyugati világ elitista divattá ezt a hatszáz éves filozófiát, és hogy mit jelent valójában meglátni a szépséget a múlandóságban – a steril trendeken túl, a maga legtisztább, legemberibb formájában.