A páholykönyvtárak

A nagypáholyok és a védnökségük alá tartozó fővárosi és vidéki páholyok egy része tagjai számára szakkönyvtárat alapított, s a tisztikarba könyvtárnokot is választott akkor, amikor már rendezni, kezelni kellett a felszaporodott könyveket, újságokat. Ezekről a páholykönyvtárakról azonban hazai összefoglaló könyvtártörténeti irodalmunkban említés sem történik. Amikor 1884 végén György Aladár, az Országos Statisztikai Hivatal tisztviselője elkészítette a magyarországi köz- és magánkönyvtárak statisztikai összegzésének tervezetét, akkor javaslatában még a szabadkőműves páholykönyvtárakra vonatkozó adatok összegyűjtése is szerepelt.1 Az általa szerkesztett, és 1886-ban megjelent Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben című statisztikai kiadványban azonban nem található páholykönyvtárra vonatkozó adat. A hazai múzeumok és könyvtárak aktuális állapotát ismertető, Magyar Minerva című, 1900 és 1915 között kiadott öt kötetben nem szerepel egyetlen páholykönyvtár ismertetése sem. Nem foglalkozik a páholyok könyvtáraival az 1970-ben kiadott, Kovács Máté által összeállított A könyv- és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-től 1945-ig című gyűjtemény, és úgyszintén nem történik róluk említés a Csapodi Csaba, Tóth András és Vértesy Miklós által írt, 1987-ben közreadott Magyar könyvtártörténet című kiadványban. Sőt még a 2009 és 2021 között megjelent, Gerő Gyula által összeállított Magyar könyvtártörténeti kronológia öt kötetében sem található egyetlen olyan kronológiai tétel, amely valamelyik páholy könyvtárára vonatkozott volna. Pedig ezek a kisebb-nagyobb állományú szakkönyvtárak is léteztek, és részét képezik a magyarországi könyvtárak történetének.

Jegyzet

1 VOIT K. 1992. p. 27.