Kísérletek, próbálkozások

Ebben a fejezetben olyan kísérleti elrendezéseket, többé-kevésbé sikeres próbálkozásokat mutatok be, melyek a többi kategóriába nem sorolhatók be.


Visszatértem a gyökerekhez. Mivel a műegyetemi diplomámat műszertechnika ágazaton szereztem, építettem egy többfunkciós "műszert", mely fényerő, távolság és hangerő mérésére alkalmas. Az értékeket nem abszolút számként jeleníti meg, hanem egy sávban , azzal arányos darabszámban felvillanó LED-ek révén.

A nagyon egyszerű mechanikai felépítésű készüléknek három szenzora van. Balról jobbra haladva rendre egy fény-, egy ultrahangos távolság- és egy hangerő érzékelő. Ezek felett, vízszintesen helyezkedik el a programozható, 15 db LED-et tartalmazó sáv, valamint egy szervomotorral mozgatott jelzőtárcsa, melyen az éppen mért fizikai jellemző neve fordul vízszintes, olvasható helyzetbe.

Fénymérés esetén a LED-ek vörös, távolság mérés esetén zöld és hangerő mérés esetén kék színnel világítanak. A jelzőtárcsa feliratai ugyan ilyen színűek.

Egy-egy mérési folyamatot a bal oldali érintő szenzorral lehet elindítani és megállítani. Összhangban az érzékelők sorrendjével, a mérések sorrendje is kötött, tehát fény, távolság és hangerő mérés.

A programról csak annyit: mindhárom jellemző esetén hasonló az algoritmus: egy meghatározott maximum elérésekor mind a 15 db LED kigyullad, köztes értékek esetén pedig azokkal lineárisan arányos számú LED (egész számra kerekítve).

Mivel a mikrokontroller- azaz az alaplap - korlátos számú bemeneti csatlakozóval bír, a LED sáv és a szervomotor kényszerűségből egy két bemenetű, de egy közös kimenetű adapterrel, azaz egy csatlakozóval kapcsolódik az alaplaphoz. Vélhetően ez okozza, hogy a szervomotor olykor zavaró jelet kap, ezért a jelzőtárcsa berezeg.

A fentieket a videó hivatott szemléltetni.

Egy saját "fejlesztésű" vezérlő elem felhasználására láthatunk két példát a videóban.

Készítettem egy olyan vezérlő elemet, amely egy tengely körül billenthető rúdból, a végeihez erősített két érintő (touch), valamint a forgástengely fölé erősített gyro szenzorból áll. Ez utóbbi kimeneti jele a vízszinteshez viszonyított, jelen esetben keresztirányú dőlésszögével arányos. Az eszköz akkor válik aktívvá, ha mindkét touch szenzort egyszerre érintjük meg. Végső soron a kar jobbra-balra döntögetésével változik a kimeneti jel előjele és nagysága, így alkalmas egyéb eszközök vezérlésére.

Erre látunk két példát a videóban.

Elsőként a jobbra-balra billentett rúd két, ellenkező irányban forgó DC motor fordulatszámait és két, zölden világító LED fényerejét változtatja.

A második esetben az eszközzel egy DC motor fordulatszámát próbálom meg szinkronizálni egy - 4 LED villogtatásával imitált - stroboszkóp frekvenciájához.