Játékvár         cikkek

Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes. Hát játék nélkül? : )

„A játék ellentéte nem a munka, hanem a depresszió.”  mondta Brian Sutton-Smith, Új-Zélandi pszichológus, aki játék elméletek kidolgozásával, valamint a játék és az emberi kapcsolatok összefüggésével is foglakozott. A játék kulturális jelentőségét kereste az ember életében. A pszichológiát, a tanulást és a népi hagyományokat ötvözte a kultúrával, a játék történelmével és ebből építette fel a játékelméletét. Vitatta, hogy lenne bármi jelentősége annak, hogy a játékban ki a felnőtt és ki gyerek. Igazolta, hogy a gyerekek nem ártatlanok a játékban, a felnőttek pedig nem mindig segítő szándékúak.

Ahogy az életben, úgy a játékban is az ember szeret a győztes oldalon állni, mert győzni jó. Ki jobban, ki kevésbé, de abban egyformák vagyunk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha valamiben sikeresek vagyunk és hajlamosak vagyunk leértékelni magunkat, ha valamiben veszítünk. A játékban nagy lehet a tét, nem veszíthetek. Sok szülő számol be arról, hogy gyermeke nem tud veszíteni, kiabál, duzzog, felborítja a táblát, stb. Hányan vagyunk felnőttek, akik szintén nem tudunk veszíteni. Érezzük a feszültséget, uralkodunk magunkon, miközben majd szétrobbanunk. Akkor miért játszunk mégis?

Miért játszunk?

„Létfontosságú, hogy időnként olyan dolgot csináljunk, ami nem létfontosságú.” (Mérő László)

Mert a játék maga az élet. Az első és legkézenfekvőbb tanulási eszközünk, születésünktől kezdve. A csecsemők kukucs játékától a játszótér adta lehetőségeken keresztül a legösszetettebb stratégiai játékokig. Mert a játék, elfeledteti a mindennapok nyűgeit, megnevetett, elvarázsol, stb… Észrevétlenül kíséri el az életünket. Aki nem társasjátékozik az számítógépen játszik, kaszinóba jár, focizik, stb. A játék kikapcsolódás, szórakozás, elvonulás a problémák mellől, feltöltődés stb. elengedhetetlen a felnőtt ember életében is. És miért a társasjáték? Kérdezem én, miért a foci, miért a póker, miért a billiárd?  ??? Ahányan vagyunk, annyiféle választás lehet.  

Mit tanulunk a társasjáték során?

A társasjáték szórakoztat, erősíti a szociális készségeinket és egyben egy önismereti tréning is. A játék megtanít arra, hogy a sikerességem, a megszerzett tudáson és a szerencsén egyaránt múlik. Az élethosszig tartó tanulás a játéknál kezdődik, a kudarcok feldolgozásában teljesedik ki, majd életünk végén velünk együtt ér véget. Megtanít arra, hogy még a vereség sem végleges állapot, mindig van lehetőségünk a talpra állásra az újrakezdésre. Türelemre, önuralomra, küzdésre nevel, miközben elfeledteti a napi problémákat, szórakoztat. Egy játékban sem győzhetek, ha nem figyelek a játékostársakra, ha nem reagálok a megváltozott helyzetre. Ugyan ez érvényes az életre is, a megszerzett tudás érvényesítéséhez figyelnem kell a környezetemre, a változó világra.  A társasjáték nem csupán a gondolkodást, a memóriát fejleszti, a legnagyobb előnye, hogy társaságban történik, valós személyekkel, valós konfliktusokkal, beszélgetésekkel, nevetéssel. Védett környezetben tanít meg a kudarcokkal való szembenézésre, a vereség elviselésére.

Készségek a tanuláshoz, amelyeket a társasjátékozás fejleszt:

    - figyelem koncentráció és a figyelem terjedelmének növekedése

    - gondolkodás gyorsítása

    - képi információk dekódolása

    - kreatív problémamegoldó gondolkodás, asszociáció

    - türelem

    - memória

    - döntés, összegzés, a felesleges és a fontos megkülönböztetése

    - fantázia, találékonyság

    - kitartás, önuralom, fegyelmezettség

    - a kudarc feldolgozása, az újra kezdés megtanulása, stb.

    Készségek a későbbi munkavállaláshoz, amelyeket a társasjátékozás fejleszt:

    - szociális készségek - alkalmazkodás, tolerancia, a másik észlelése, szerepek felismerése

    - szabálytudat, becsületesség

    - pontosság

    - információk értelmezése, elemzése

    - tervezés

    - kezdeményező és szervezőkészség, stb.

Azt tapasztaltam, hogy a gyermekek kíváncsisága nagyon nagy és sok mindent képesek megtenni annak érdekében, hogy a kíváncsiságukat kielégítsék. A jó minőségű játékok kívánatosak számukra, így szinte semmi motivációra nincs szükség, hogy kipróbálják. Játék közben pedig észrevétlenül fokozatosan bevonódnak, tanulnak, olvasnak, számolnak, beszélnek. A játékok képi világa alternatívát nyújt a TV, az internet képi világával szemben.  A TV által okozott pörgést, amivel egyedül kell megbirkózniuk, felváltja a csoportban megélt játék izgalma. A csoport, lehetőséget ad a konfliktus kezelés új módjának megismerésére, gyakorlására, erősíti az egymásra utaltság érzését.

A készségfejlesztés ilyen összetett formája hosszútávon fejti ki a hatását. A gondolkodás, a kreativitás és a szociális készségek együttes fejlesztésével azonban mélyreható és tartós pozitív változást indít el.  A gyermekek gyorsan, a hozzájuk legközelebb álló területen tapasztalhatják meg az iskolai tananyag hasznosítását (olvasás, számolás, fogalmazás, stb.) és ez egy önmagát fenntartó fejlődési pályára állíthatja őket. A rendszeres csoport részvétel lehetőséget ad arra is, hogy a csoportba járó gyermekek megszeressék a játékot, kialakuljon bennük a hozzáférés igénye, a későbbiekben keressék a játszási lehetőségeket. Ha fenn tudjuk tartani a kíváncsiságot, ha a tanulás nem nyűg lesz, hanem egy rögtön hasznosítható tudás forrása (értelmet nyer), akkor a más jellegű tudás megszerzése is kívánatossá válik. Ez segíthet abban is, hogy kialakuljon az élethosszig tartó tanulás igénye azokban a gyerekekben is, akik számára ma nem örömforrás a tanulás. Az élethosszig tartó tanulás korában szerintem fontos, hogy a gyermekek milyen lelkesedéssel, sikerélménnyel élik meg az iskolai éveiket. Azt látom a mindennapokban, hogy minél könnyebben tanulnak, annál jobban érzik magukat az iskolában is.

A nagycsoportos óvodások aktív játéka kiváló felkészülés az iskolára. Az első évek sikeressége sokszor azon múlik, hogy mennyire gyorsan képesek elsajátítani a tanulnivalókat. Bármennyire is szeretnénk, ha sokkal több idejük lenne, a valóság az, hogy sok gyermek azért marad le már az első években, mert lassabb annál, mint amit a rendszer elvár. Ezt megváltoztatni nem tudom, de a gyerekek reakció idején, gondolkodási sebességén gyorsítani a játékok segítségével lehetséges.

Az életkor előrehaladtával a gondolkodás frissességének megtartása az egyik legfontosabb cél. Az agynak épp úgy szüksége van a tréningre, hogy ne sorvadjon el, mint a testnek. Emellett a társasjáték csoport egy alternatív csoportos szórakozást is nyújt, segít fenntartani a kapcsolatokat, szerencsés esetben pedig újakat is kialakíthat. Enyhítheti a nyugdíj utáni űrt, a magányt egy szeretet társ elvesztése után.

Miért nem társasjátékozunk?

Ha ilyen sok jót ad a társasjáték, akkor miért nem szeretnek gyerekek játszani és miért nem játszunk felnőtt korunkban? Ki, hol, miért hagyja abba a társasjátékozást?

Rossz tapasztalat, sajnálom rá az időt, unalmas, önbizalom hiány, félelem a kudarctól, fáradság az állandó teljesítés kényszer miatt, stb.

Ezzel elérkeztünk a társasjátékozás legfontosabb részéhez és legnagyobb hozadékához.

Nagyon kevesen, de vannak gyerekek és felnőttek is, akiket semmilyen társasjáték nem érdekel. Őket semmivel nem tudjuk meggyőzni. Ők azonban lényegesen kevesebben vannak, mint akik nem játszanak. Erre szokták mondani a társasjáték „szakértők”, hogy aki nem játszik azért nem játszik, mert nem találta még meg a saját játékát. Olyan széles a kínálat, hogy mindenkire vár valahol az Ő saját játéka, amiben képes elmerülni.

Én egy kicsit tágabban közelítem meg ezt a kérdést.

1. Versenyhelyzetek. Oly korban és világban élünk, amiben az egész életünket, a mindennapjainkat a versenyhelyzetek irányítják. Sport, tanulmányi, művészeti, állás, fizetésemelés, kinevezés, stb. Ki a jobb, ki a szebb, ki az okosabb. Állandóak a megmérettetések, mindig a legjobbnak kell lenni, mert akkor vagyok elég jó, elég értékes. A társadalom is ezt közvetíti, minél sikeresebb vagy, annál nagyobb az értéked. Mit csinál az a gyermek, vagy felnőtt, aki nem tud ezzel lépést tartani, vagy nem akar ebben részt venni? Kivonul. Elkezd kifogásokat, magyarázatokat találni, csak, hogy elkerülje a megmérettetéseket. Nem szeretek játszani, unalmas, nem köt le, nem érdekel, nekem ez nem fog menni, én ehhez nem értek, stb. Korán belökjük a gyerekeket is az arénákba, de nem tanítjuk meg nekik a vereség, a kudarc elviselését. Nem tanítjuk meg nekik, hogy a vereség nem az Ő személyes értéküket jelenti, hanem egy lehetőség a tovább lépésre, egy lépcsőfok. Ha nem szembesülök a hibáimmal, a gyengeségeimmel, akkor tovább lépni sem tudok. A csoportjaimba járó gyerekeknek sokszor el szoktam mondani, hogy bátran próbálkozzanak új és újabb stratégiákkal, bátran engedjék el a mindenáron való győzelmet annak érdekében, hogy meg tudják nézni, hogy az általuk kitalált megoldások milyen változásokat hoznak a játékban. Néha egészen hajmeresztő dolgokat találnak ki, ami aztán vagy bejön, vagy nem, de a játék után lehet arról beszélni, hogy mi vezetet sikerre, avagy, hol veszett el a parti, mi volt a „hibás” lépés, vagy a „hibás” gondolatmenet, mit vett, vagy nem vett figyelembe. Meg szoktam dicsérni a vállalkozó szellemű gyereket, akkor is, ha veszítenek, a bátorságuk miatt. A mindig biztosra menők sokszor nyernek, de sokkal kisebb fejlődésen mennek keresztül, ami hosszútávon hátrányt okoz nekik. Megtanítjuk a gyerekeket bátornak lenni, vagy csak elvárjuk tőlük, vagy még azt sem? Mi felnőttek elég bátrak vagyunk?

2. Rivalizáció (versengés). Azt is sokszor hallom a szülőktől, hogy itt-ott milyen jól eljátszik a gyerek, semmi jelenet, ha kikap, de otthon elviselhetetlen. ??? Akivel rivalizációs (versengő) kapcsolatban vagyok, attól sokkal nehezebben viselem el a vereséget. Ha valami nagyon tud fájni, hát akkor ez az. Márpedig a szülő-gyerek kapcsolatokban gyakori a rivalizáció. Személyiségünkből is adódik, hogy milyen kapcsolatokat alakítunk ki. Egy születetten versengő gyerek, versenyezni fog mindig, mindenben, ha akarjuk, ha nem. Adódik a versengés a szülő-gyerek kapcsolatból is. Eljön mindig az a pillanat, amikor a gyermek riválist lát a szülőben és le akarja hagyni, túl szeretné szárnyalni, kinél korábban, kinél későbben, kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tart.

3. Könnyű lebukni. Sokszor, sok fajta szerepet játszunk el. A játékban való elmerüléskor azonban ezek elvesznek és tisztán kapjuk önmagunkat. Játék közben könnyen előjönnek azok a tulajdonságaink is, amiket takargatunk, rejtegetünk mások elől. Minél több dolgot szeretnénk rejtegetni, annál nehezebben engedjük bele magunkat játékos helyzetekbe, mert túl nagy a lebukás veszélye.

„A vesztesnek kifogása, a győztesnek terve van” (ismeretlen szerző)

Miért „kell” mégis játszani?

A játék olyan, mint az élet kicsiben. Az életben sem mindig vagyunk a csúcson, de meg kell tanulni vesztes helyzetből is felállni, meg kell tanulni küzdeni. Ne hisztizz, küzdj szoktam mondani a gyerekeknek. Nem veszteni hiba, hanem nem felállni és újrakezdeni. ? Mert, ha nem kellek fel, akkor „örökre” beleragadhatok a „nem tudom” szerepbe (pl. lóról leesés). Ha nem tanulok meg küzdeni, akkor sokkal gyakrabban kerülök vesztes pozícióba az életben is.

És meg kell tanulni nyerni is. Alázattal, a vesztes fél tiszteletével. Azt is szoktam kérni a gyerekektől, hogy a nyertes köszönje meg a játékot, tisztelje az ellenfelét, aki kiállt vele szembe, aki nem adta fel, hanem ment vele, hozzásegítette őt a játék befejezéséhez és ezzel végső soron a győzelméhez.

Meg kell tanulni a szerencsével bánni. Meg kell tanulni a szerencsével élni és nem visszaélni. Észrevenni, hogy megérkezett, felülni a hátára és hagyni, hogy lendületet adjon. Észrevenni, ha elhagyott minket, de nem kétségbeesni, hanem nyitott szemmel figyelni a visszatértét, hiszen egyszer lent, egyszer fent, a szerencse természete már csak ilyen. Meg kell tanulni nem visszaélni vele, nem azonosíthatom a tudásommal, és nem alázhatom ezzel a játékostársaimat.

A társasjátékozás védett környezetben készít fel az élet különböző kihívásaira. Megmutatja ki vagyok, megmutatja milyen szerepekben vagyok erős, melyekben gyenge, hogy reagálok váratlan helyzetekben, milyenek a szociális készségeim, használom-e a bennem rejlő tehetséget, vagy hagyom elsorvadni. A készségfejlesztés mellett önismereti foglalkozás is, a legolcsóbb önismereti foglalkozás. : )

Összességében sokkal nagyobb veszteség mindarról a jóról lemondani, amit a társasjáték adni tud, mint azt a szenvedést elviselni, amit kétségkívül néha okoz.

Mit „kell” játszani?

Milyen társasjátékkal játszunk?

A szülők gyakran találkoznak azzal a kérdéssel a játékboltokban, hogy „jó, de honnan tudjam melyik játék lesz jó nekünk, nem ismerem őket”. A választáshoz nem elég a játékokat ismerni, ismernünk kell saját magunkat, a családtagjainkat és jó, ha tudjuk, hogy miért szeretnénk társasjátékot venni, milyen játék élményt szeretnénk kapni.

Különböző felosztások léteznek, én legszívesebben a következőt használom:

1. Táblás játékok

2. Szerencse játékok

3. Party játékok

4. Logikai játékok

5. Stratégiai játékok

6. Reflex játékok

7. Asszociációs játékok

8. Együttműködő játékok

9. Kommunikációs – szó játékok

10.  Qvíz játékok

11.  Gazdasági játékok

12.  Pszichológiai játékok

13.  Tanulást közvetlenül segítő játékok (számok, helyesírás, nyelv, földrajz, környezet, történelem, stb.)

Azokban az iskolákban, ahová bevitték a társasjátékokat, zömmel a Hejőkeresztúri modellt követik, ami a táblás játékokon nyugszik. Én bíztatok mindenkit, hogy bátran lépjen még egyet, és a táblás játékok mellé emelje be a fent felsorolt kategóriák bármelyikét. A táblás játékok egy nagyon komoly komplex, logikai (és még sok minden mást is) gondolkodást eredményeznek, de jellemzően kétszemélyes helyzetekben vagyunk jelen a négy, öt, tíz fős csoportok helyett. Sokkal kevesebb a szerencse szerepe, az asszociáció, a kommunikációs, a gyors észlelésen alapuló reakció lehetősége, nem tanít meg a befektetés alapjaira, nem generál együttműködő helyzetet, stb.

Együttműködő játékok. Külön fejezetet érdemel, az egyik legérdekesebb és legnagyobb sikernek örvendő kategória. A játék, amelyben együtt kell legyőzni a Játékot. Amiben azt gondoljuk, hogy a gyerekek vagy a felnőttek majd összefognak és közösen megoldják a feladatot. Ehelyett mi történik? A legnagyobb drámák, érzelmi viharok, összeveszések, sértődések tanúi lehetünk. Míg egy sima versengő játékban egyszerű a felállás, egymásnak feszülünk és győz az aktuálisan jobb játékos, addig az együttműködő játékok, szereposztással kezdődnek. Ki lesz az irányító, a végrehajtó, az újító, a kétkedő, a csendes, az együttműködésre nem hajlandó stb. és, ha két vezérigazgató van a csoportban garantált a rivalizáció. Mit csinálnak addig a többiek, míg ők megvívják a csatájukat. Kivonulnak, unatkoznak, beavatkoznak?

Az elmúlt évek alatt sok tapasztalatot gyűjtöttem.

Megfigyeltem:

-        hogyan reagálnak a gyerekek a különböző játékokra,

-        milyen játékokat érdemes egy - egy csoportra összeválogatni,

-        hogy kell bevezetni egy új játékot,

-        hogyan lehet elmélyíteni a játékot, hogy magasabb szintre tudjanak lépni,

-        mikor és miért tudnak önállóan játszani felnőtt vezető nélkül.

-        milyen csoport dinamikát indítanak el a különböző játékok

-        milyen készségeket és hogyan fejlesztenek a játékok

Ezeket a tudásokat hozom – viszem hétről – hétre, csoportról - csoportra : ) Ha tetszett, amit olvastál, keresd a helyed valamelyik csoportban, légy kíváncsi és bátor : )

Écs, 2024. május 16.                                          Fehér Réka (copyright)