Lomtalanítás, tragédia egy felvonásban.
Szereplők:
- szebb napokat is látott gázrezsó
- karburátorhibás fűnyíró
- az öreg
Helyszín:
- a pince
Hangulat:
- mélyen melankólikus
Végkifejlet:
- tragikus
A pince fojtogató, dohos félhomályában, ahol a napfény csupán vékony, porlepte sávokban szűrődött be a magas lőrésablakon. A fűnyíró meghajlott, rideg acélkarja szorosan összefonódott a gázrezsó elöregedett, kemény gumicsövével, mintha egy utolsó, elkeseredett ölelésben próbálnák megállítani az időt.
Odafentről, a padlózat deszkáin át tompa, könyörtelen dübörgés szűrődött le: a család nagytakarításba kezdett. Minden egyes lépés a fejük felett a közelgő végítéletet hirdette.
– Érzed? – súgta a fűnyíró, miközben a kései megremegtek a vakrozsdában. – Jönnek. Már nemcsak a tárgyakat pakolják, hanem a múltunkat is. Ha szétszednek minket, ha elvágják ezt a gumicsövet, nem marad belőlünk semmi. Elveszítjük egymást ebben a nyomorult sötétségben.
A gázrezsó nehéz, fémtestéből áradó dohos hűvösséggel rezdült meg. A gumicső még szorosabban feszült a fűnyíró karjára, védelmezően és kétségbeesetten.
– Tudom – felelte rekedten. – De a legfájdalmasabb nem is a félelem, hogy darabokra törnek. Hanem az a bénító valóság, hogy senkinek sincs ránk szüksége. Odafent a plázák csillogó, eldobható portékái uralkodnak. Mi csak teher vagyunk, felesleges lom, amit a birtoklási kényszer bűne hozott létre, majd a sarokba hajított. Haszontalanok vagyunk a mai világnak.
Közben a pince sarkában, a falak nedves vakolata mögött fojtogatóan megmozdult a levegő. Az ócskavas-telep sötét, arctalan szelleme lassan, nesztelenül vonult végig a helyiségen. Nem volt benne bosszúvágy, csupán a kegyetlen, rozsdás üresség ígérete: az a hely, ahol a féltve őrzött emlékek, a megfakult gépalkatrészek és az elfeledett életek egyetlen amorf, olvadó vasmasszává vesznek oda. A szellem hideg árnyékként borult a gabalyodott párosra, miközben a lépcsőn már megcsikordult a nehéz bakancs.
– Kapaszkodj belém! – suttogta a fűnyíró, miközben a gumi és a fém még utolsó alkalommal feszült egymásnak.
A pincelépcső ajtaja nyikorogva feltárult, és a sötétségbe behasító vakító fény elnyelte a magányos tárgyak utolsó, reménytelen rezgését.
Az öreg a lépcsőn lefelé megbotlott egy régen ottfelejtett meszes vödörben, elesett, a jobb karját eltörte. Kórházba mentőautó szállította.
A lomtalanítást a vének kara határozatlan időre felfüggesztette.
Záróakkord, lakógyűlési összefoglaló a történtekről:
A pince mélyén, hol a por lebeg,
hol rejtve bújnak a behordott falevelek,
összegabalyodva, szinte, mint egyetlen test,
áll a fűnyíró meg a rezsó lelke védtelen.
Fent zsong a ház, a lomtalanítás láza,
de az öreg botlik a mész-kosarába;
csont törik, mentő zúg, a rend marad,
s a pince mélyén csend ragad.
Haladék ez csak, egy rozsdás kegyelem,
hol ólomsúlyú a mozdulatlan jelen;
nincs holnap, nincs cél, csak puszta idő,
csendes, lassú, gyötrő, őrlő pusztító erő.