Kivaghy politikai és koronavírus-járvánnyal kapcsolatos plakátjai
közreadta: KKrrss 902 (Narmi))
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi)
Az alábbiak hasonlósága a valósághoz, csakis a véletlen műve.
Én tudom, h Magyarország számára a legnagyobb métely a F-O-s kormány. De csodálkozhatunk egy olyan világban, amelyben világmanipuláció folyik?
Csak néhány egyszerű kérdés, a százból:
Miként lehet, h. a világ legnépesebb, az ötödét kitevő országban, Kínában, ahol kezdődött, gyakorlatilag már márciusban megszűnt a járvány? Kínában jelenleg sincs járvány.
Miként lehet, h. szinte az összes országban másként számolnak, néha maguk is beismerve, torzítva adatolnak, amit a teljesen eltérő számok és grafikonok is bizonyítanak? Sok országban beismerik, hogy a halálozás nem teljesen, sőt gyakran még félig sem a korona-vírus fertőzés következménye. Csak találnak benne, vírust, a teszt-pozitív lesz, és ez már elég a besoroláshoz. Ez miként lehet?
Miként lehet, h a már augusztustól megjelenő nagyon fontos pozitív tendenciát, miszerint nyugat-Európában, jelentősen csökken a halálozási arány, a politika, a hivatalos tudomány, és a média összefonódott hármasa következetesen (csak néha mellékesen említve) elhallgatja?
És még egy kérdés a végére: Mit jelent, ha egyre többet tesztelve, egyre több teszt-pozitív embert találnak, de ezek döntő többsége tünetmentes és az is marad? Egyszerűbben, mit jelent a jelen (2020 augusztustól kezdődő) helyzet?
Az utolsó kérdésre az első válasz: nő a fertőzöttek a betegek száma.
Rossz válasz, legfeljebb stagnál, mert a súlyos betegek, halottak száma, (bár ezt is torzan számolják), gyakorlatilag stagnál, a halálozási arány csökken, tessék megnézni a grafikonokat. (A két hetes lappangási időeltolódás be lett számolva) A végén közlöm a linket.
Második válasz: csak annyit jelent, h. többet tesztelnek.
Ez már közelít, de még mindig nem jó.
Harmadik válasz: Egyrészt azt jelenti, h többet tesztelnek. Másrészt azt jelenti, h megnőtt, ill. folyamatosan növekszik a nyájimmunitás, ami nemhogy a betegség növekedését jelenti, hanem annak ellenkezőjét. Ez a jó válasz, ugyanis torokba, orrba, találnak korona vírusokat. (Valójában nem a vírust, csak annak jelenlétére mutató anyagokat, RNS frekvenciákat, stb. találnak. Itt most a szokásos PCR tesztelésről beszélek, általában a jellemzőt, a gyakorit, az általánost keresem. Itt is, és általában is, egyszerűen, a laikusoknak is érthetően, de azért lényegében nem hazudva próbálok fogalmazni.) De ha keresnének, találnának még nagyon sok vírust, többek között influenza vírust is. És szinte mindenkibe, Magyarországon pl. több millió emberbe. A tesztelés utáni folyamatos tünetmentesség viszont azt mutatja, hogy a vírus nem tud „beljebb” hatolni, szaporodni, nagyobb kárt tenni, méghozzá azért, mert az immunrendszer ebben megakadályozza. Ez a kialakult, megnőtt nyájimmunitás.
És miért növekszik a nyájimmunitás? Mert az enyhe tüneteket mutató rengeteg ember (szintén a fertőzöttek jelentős része), azt mutatja, hogy sokakban különösebb probléma nélkül alakul ki az immunitás (nő a nyájimmunitás). Hozzá kell tenni, a védőoltások is ezt teszik. Ez miért tragédia?
A szép új jövő.
Nagy valószínűséggel folytatják az óriási kárral járó felhajtást, amíg tudják, minimum, jövő tavaszig (a miértekre itt nem térek ki). Rengeteg tesztelést hajtanak végre, világszerte sok-sok milliót, ennek jelentős része tudhatóan pozitív, (de tünetmentes, ill. enyhe tünetes) lesz, amit továbbra is úgy adnak be, h. tombol a járvány. A kissé felturbózott halálozási számot (ami valójában nem nagy) „borzalmas” köntösbe közölve - a „drámaian növekvő fertőzöttek” száma mellé teszik, „tragikus” jelzőkkel, spékelve, - és mellé teszik még a világ aktuálisan három legrosszabb (ezer jó, közepes, stb. adat közül kiválasztva) adatát, - mindezt naponta ötvenszer ismételve - és kész a rinyáltatás.
A jobb alsó sarokban van egy grafikonsor, különösen a napi esetek (teszt-pozitív) és a napi halálozások száma érdekes, országonként. Aki tudja értelmezni a grafikonokat, és tudja mi az a nyájimmunitás, az dob egy hátast, amikor meglátja mekkora átverésnek volt a részese.
A fő baj a világmanipulációval van, Magyarország ebben is az „élmezőnyben” van.
Mindezzel együtt nem állítom, hogy a maszk, a távolságtartás, hasonlók, vagy éppen a tesztelés teljesen fölösleges lenne. Valamennyire gátolják, fékezik, lassítják a folyamatot.
Kétféle járvány lefolyás (szcenárium) lehetséges, de a hatalmas kavarás, torzítás valamint a járvány-tudomány szándékos vagy tényleges tudatlansága miatt, jelenleg nem világos, h. melyik alakul ki, (melyiket alakítják ki). Az egyik, hogy a jelenlegi korona-vírus (Sars Cov 2 vírus) járvány úgy kerül kezelhető állapotba, mint a 2002–s SARS vírus (tüdőgyulladás) járvány, ami nyilvánvaló nagyarányú nyájimmunitás nélkül egy enyhe, kezelhető állapotba került. Kvázi „megszűnt” Kínában, ugyanúgy „megszűnt” Kínában a jelenlegi járvány, és elképzelhető h. a védőoltás után a világon is hasonló módon megszűnik. Vagy, járványtani szempontból egy influenza-szerű betegség alakul belőle (a nyájimmunitás csak időszakos) és így kerül kezelhető állapotba.
Nem tudják, vagy nem akarják tudatni, vagy ők maguk alakítják, - bármelyik variáció következik be, a lefolyás lassításának van némi jelentősége.
A probléma ott van, h. ezt a betegséget kihasználva, felturbózva egy mindent elsöprő világmanipulációt alakítottak ki.
A gondolkodók, akik szükségszerűen szkeptikusak, ezt hazugsághengert, ezt a manipulációt próbálják leleplezni.
Manipuláció iskola. 2020. 09. 01.
Nyugat-Európában belevéve a médiában gyakran tragikusnak kiemelt Spanyolországot és Franciaországot, két hetes átlagban 0,8% a halálozási arány. Tavasszal ez tízszerese, 8% volt. Viszont a média nem ezt a jó hírt emeli ki, hanem azt h. ebben a két országban vannak napok, amikor naponta 25-30 ezer új fertőzöttet számolnak. Igen, mert ezekben az országokban hétvégén nem számolnak, vagyis hét elején háromszoros szám jelenik. A média ekkor ezt közli: drámai a helyzet Franciaországban, megdőlt napi rekord 28 ezer új fertőzöttet számoltak. Elfelejtik mondani, hogy ez három napi szám, azt is, hogy a halálozási arány viszont 1%, tehát éljen.
Szerintem a múlt héten nem alakult rosszul a járvány helyzet - viszont annyi igazi bűnük van, h azt következetesen a fejükre olvassák, akkor meg lehetne buktatni őket. Ismétlem: következetesen az igazi bűnöket!
Tavasszal még százmilliók halálát jósolták. Ez nem jött be. Talán miatti szégyenükbe (amit az „okosok” soha nem ismernek be), tovább folytatják a felpumpálást. Van vírus, van járvány, csak fel van turbózva. Nem tudni mi az ok, mi a cél, több is lehet, de hát előbb-utóbb a lebukásnak is jönni kell. Persze beismerésre, önkritikára nem számíthatunk, sőt… A migráns-ijesztgetés óta tudjuk, h. egy műbalhét sok évig fenn lehet tartani. A manipuláció egy külön tudomány.
Én csak azt nem értem, h. a borzalmas-járvány hívők milyen jövőre számítanak? Arra számítanak h. százmilliók fognak meghalni, és akkor boldogan elmondhatják: na ugye igazunk volt. Mert ha jóindulatúak lennének, akkor normálisan biztatóan figyelmeztetnének és nem rinyáltatnának.
Mindenesetre mindenkinek joga van átvertnek lenni, és joga van nem átvertnek lenni. Bár az utóbbi manapság már kérdéses.
Ország-pusztító bandának tartom a jelenlegi vezetést, de az ellenzék csak magát járatja le, ha hamisan vádolja őket. A hamis vádaskodást, a pofátlan stílust hagyjuk meg nekik, egyszer kiderül mennyire undorítóak voltak.
Az elmúlt héten a fertőzöttek száma (ezek döntően tünetmentesek enyhe tünetekkel bírtak) napi átlagban kb. kb. 800 fővel nőtt, ez kb. 5600 fő. A halottak száma kb. napi 7 átlaggal 49 nőtt (ezek döntő többsége idős volt, több krónikus betegséggel küzdött). Erre sok …, ember, a média is, azt mondja: ez borzalom itt a vég. Én pedig azt mondom: bravó ez egy jó hét volt, mert 5600 fővel úgy nőtt a nyájimmunitás, h közben a halálozási arány 1% alatt maradt. Ha a fertőzöttség és halálozás közötti időeltolódást is figyelembe vesszük akkor is 1,1% a halálozási arány.
Megjegyzem Európában összességében hasonlóan jól alakul a helyzet. Nyugat-Európában pedig kifejezetten jól.
A média és sokak szerint kifejezetten tragikusan.
A lényeg most 2020 szeptember közepén.
Ideje lenne a manipuláció, pánikkeltés, bizonytalanságba tartás helyett, a politikának, a járvány-tudománynak, és a médiának is meghatározni az értelmes célokat.
Ha ez egy új influenzaszerű betegség (most már nem is új), és sok jel erre utal, akkor az értelmes cél; hogy úgy éljünk vele együtt, elfogadhatóan, cirkusz nélkül, mint a szezonális influenzával.
Vagyis az irányba kellene haladni, h. a betegséget normálisan, démonizálás nélkül fogjuk fel és kezeljük.
Arra kellene haladni, h. különösebb cirkusz nélkül, vagyis kötelező maszk, karantén, stb., nélkül éljünk. Persze az egyébként sem árt, ha az értelmes higiéniára jobban odafigyelünk, a tömegezést, az utazást a környezetszennyezést is mérsékeljük, valamint nagyobb teret adunk a távmunkának, a távoktatásnak.
Akkor nem árt, ha mindezt cirkusz, rémisztgetés és sunyi politikai hatalmi célok nélkül teszik, tesszük. És a gazdaságot sem vágjuk tönkre.
Ez a folyamat, h. a Covid 19 átfordul egy szelídebb influenzaszerű betegségbe már jó ideje tart, de ennek elősegítését már holnaptól el kellene kezdeni, főleg a tájékoztatásban, a médiában. Továbbá a járvány-tudományban, valamint a politikában (vezetésben).
Azzal kellene kezdeni a jelenlegi folyamatokat, a nyájimmunitás kialakulását, pozitívnak, legalábbis szükségszerűnek és nem tragédiának kellene felfogni, közölni. Nem tudom, kinek milyen haszna, élvezete van a lekezelő rémisztgetésből, de a magam részéről már enyhén szólva sértőnek veszem, h nem kezelnek gondolkodó felnőtt embernek.
Azt is vegyük észre, akik rémisztgetnek, manipulálnak, azok nem jelölnek ki értelmes célokat, igazi távlatos megoldásokat, ellenben azt sugallják, h. mostantól nagyon sokáig, szinte örökké félhetünk.
A lényeg lényege betegség szempontból.
Azzal kezdem, hogy kétszer leírom:
Minden betegséggel kapcsolatos lényeg, h. minél kevesebb súlyos beteg, és még kevesebb halálozás történjen. Ez pedig a koronavírus járvány esetében összességében világviszonylatban, Európában, nálunk is, 2020 júliusa után egyértelmű tendencia.
Ezért soha nem szabad a fertőzöttek számát önmagában említeni, a tájékoztatás mindig a halottak számával kell kezdeni, majd a halálozási aránnyal folytatni.
Azzal kezdem, hogy újra leírom:
Minden betegséggel kapcsolatos lényeg, h. minél kevesebb súlyos beteg, és még kevesebb halálozás történjen. Ez pedig a koronavírus járvány esetében összességében világviszonylatban, Európában, nálunk is, 2020 júliusa után egyértelmű tendencia.
Ezért soha nem szabad a fertőzöttek számát önmagában említeni, a tájékoztatás mindig a halottak számával kell kezdeni, majd a halálozási aránnyal folytatni.
„A nyájimmunitás, vagy közösségi immunitás olyan immunitás egy fertőző betegséggel szemben, amely úgy jön létre, hogy a népesség egy bizonyos részének beoltása, vagy kigyógyulása védettséget biztosít a beoltatlanok számára is. Immunitás úgy is szerezhető, ha valaki megfertőződik egy kórokozóval és kigyógyul a betegségből, ezért ha a népesség egy jelentős része megfertőződik és kigyógyul, a nyájimmunitás akár vakcina alkalmazása nélkül is kialakulhat.”
Továbbá: Egyértelmű, h cél a nyájimmunitás elérése, méghozzá a viszonylag legkisebb veszteség (alacsony halálozási arány ) mellett. Jelenleg a világon, Európában kimondottan (néhány ország kivételével) úgy nő a nyáj immunitás foka, hogy közben csökken a halálozási arány. Már egy részleges nyájimmunitás is sok fertőzési láncot megakaszt, már ez is csökkenti a betegség fertőző-képességét. Jelenleg nem lehet tudni h a betegség fertőző-képessége hol tart, mert az egyre több fertőzés betudható, a pontos tesztelések sokasodásának. Valószínűleg jelenleg még nem csökken, de a tendencia szerint csökkennie kell, ha nem variálnak az adatokkal. A halálozási arány, összességében egyértelműen csökken, és ez a legfontosabb adat.
Méghozzá azért cél a nyájimmunitás elérése, mert ekkor a betegség fertőző lépessége lecsökken, (indirekt, a lefolyás súlyossága is csökken) és a betegség egy kezelhető vele együtt élhető állapotba kerül. Lásd influenza.
https://www.youtube.com/watch?v=BTa_LN2EPzI
https://www.youtube.com/watch?v=lioI2b4slzY
https://www.youtube.com/watch?v=5bNblZ3UO_0
https://www.youtube.com/watch?v=VzUyMsK02Pc
Innen kezdve pedig, a még nagyobb kavar, zavar elkerülése miatt a következő részekre osztom az összefoglalást.
Manipuláció és betegség (járvány) oldala a problémakörnek.
Betegség, (járvány) oldala a problémakörnek.
Manipuláció oldala a problémakörnek.
Manipuláció és betegség (járvány) oldalt, az alábbi részekre osztom.
Adatszámolás torzítások.
Adatközlési torzítások.
Egyéb kommunikációs torzítások. (Bár ez utóbbi inkább a tisztán manipulációs oldalhoz tartozna)
Manipuláció és betegség oldal.
Adatközlési torzítások.
Milyennek kellett volna lenni egy manipulálatlan korrekt tájékoztatásnak.
Kellett volna lenni, vagyis mivel komoly társadalmi ügy, már a korrekt tájékoztatást is elő kellett volna írni, egyfelől a WHO-nak is mint ajánlónak, másfelől az országok kormányának.
Az érem másik oldala, h. maga az adatszámolás is torzítva történt, de ez nem jelenti azt, hogy az adatközléssel még tovább kell torzítani, manipulálni a helyzetet.
Tehát milyennek kellett volna lenni:
Ha tévé, újság akkor be kellett volna mutatni egy táblázatot, ha rádió, akkor elmondani annak tartalmát.
Először is szigorúan az egy főre (egymillió főre) számított adatokat lehet közölni.
Ami a lényeg, a legfontosabb naponta közlendő, mindig mindenhol közlendő adatok
A legutolsó 15 nap alatt a járványbetegség miatt meghaltak száma (akik biztosan ebbe haltak bele) - a hazai, szomszédos országok , Európa és világ viszonylatban. (egymillió főre számítottan) Legalább hazai viszonylatban, a 15 nap alatt meghaltak száma, hány százaléka az összes hasonló időszakban ez (pl. elmúlt években 15 nap alatt meghaltak) meghaltak számának. (Pl. Magyarországon 15 nap alatt meghalt 3700 ember. Koronavírus járványban pedig 15 nap alatt maghalt pl. 80. Akkor ez, az össze halálozás 2, 16%-a.) (Tulajdonképpen a halálozási valószínűséget kellene közölni, vagy az össznépességre vonatkozó adatot, de ezek olyan pici számok h nem lehet értelmezni. )
Tehát ennek minden adatközléskor, szinte naponta meg kellett volna történni.
Eme adatokat nemcsak az összes médiának kellett volna közölni, de az un. operatív törzsnek is naponta.
De ennek az ellenkezője történt.
Nem győzöm hangsúlyozni, ismételni; nem arról volt szó, h kissé hiányos adatközlés történt. Arról volt szó, hogy a megfelelő adatközlés teljesen el lett torzítva, csak az aktuálisan ijesztő néhány adatot emelték ki, és közölték. Annyira egyértelmű a torzítás h nem is lehet kétséges a szándékosság.
Hosszasan tudnám bizonyítani, hogy ezek a legjobb olyan adatok, amit át, könnyen gyorsan mindenki megért, és valós képet adnak a járványról.
Szóval elég hosszúra terjedne eme írás, ha most elemezném, miért a halálozási adat a legfontosabb. Miért jobb az utolsó 15 nap összesített, ill. napi átlagra vonatkozó adata, mint a teljes járvány összesített adata, vagy mint a napi adatok. A napi adatokkal például az a baj hogy vannak kiugróan pozitív és negatív napi adatok, ezért jobb az utolsó 15 nap adata. Az egész járvány összesített adata szintén félrevisz, hisz a tendencia, és az utolsó időszak adatai nehezen kiolvashatók belőle. Azt is érthető, h. az ad reális képet, ha vannak összehasonlító adatok, például az összes halálozással való összehasonlítás.
Továbbá 15 naponta legalább egyszer a másodlagos adatokat is, ugyancsak táblázatba foglalva közölni illet volna, minden fontosabb tájékoztatásnak:
Nyilván az előbb említett halálozás statisztikát.
A 15 napra eső hazai teszteltek számát, és ennek valamiféle (pl európai átlaggal) összehasonlító száma.
A 15 napra eső fertőzöttek számát, hazai, szomszédos országok, Európa, Világ viszonylatban. Ez mekkora hányada az összes népességnek, pl hazai viszonylatban.
Természetesen a 15 napra eső gyógyultak száma sem maradhat ki.
A 15 napra eső súlyos korházban kezelt betegek száma, hazai viszonylatban.
A járvány kezdetétől az összes fertőzött, ill. halott, illetve gyógyult számát, - saját ország, határos országok, Európa (nagy régió), a világ.
Továbbá legalább egy hasonló fertőző betegséggel, pl ebben az esetben az influenzával való összehasonlító szám.
Nagyon fontos másodlagos adat lenne, hogy valójában mennyivel, hogyan változott a teljes halálozási statisztika.
Ebből állt volna a manipulálatlan, adatközlés.
Ennek pedig pont az ellenkezője történt. Szinte semmi sem valósult meg a leírtakból. A felsorolt adatokból kiragadtak egy-két adatot, teljesen hasra ütéses módon, illetve „hogy lehet hatásosan rémiszteni” módon, zagyván hiányosan közölték az adatokat.
Persze itt hallom az ellenérvet; az emberek nem olyan okosak, és érdeklődők, h így, ennyire szakszerűen közöljék az adatokat. Hoppá már is megvan a manipuláció egyik oka: kicsit bugyutának nézzük az embereket. Csak azt felejtik el, h. ha állandóan hülének nézzük az embereket, akkor azok is maradnak. Sőt, még inkább elbutulnak. (Vagy éppen ez a cél.)
Éppen azért kellene korrekt módon, manipuláció mentesen kommunikálni, hogy okosodjanak az emberek.
Miért fontos a a pontos manipuláltan adatközlés?
Látható h kisebb szelekcióval, rossz sorrenddel, hibás kiemeléssel is teljesen el lehet torzítani a járvány összképét és főleg annak közmegítélését. Ráadásul, ahogy mondtam, az egész járvány alatt itt következetesen pont a korrekt tájékoztatás fordítottja történt.
Utóirat:
Azt hittem, h. használható ez a táblázat.
https://news.google.com/covid19/map?hl=hu&gl=HU&ceid=HU%3Ahu
Végre nagy nehezen találtam a neten egy „jó” statisztikai táblázatot - jobban megnézem, és……hiányzik a legfontosabb adat – az utolsó 14 napos halálozások száma. Van benne egy halálozási szám, de az a járvány eleje óta az összes halálozás. Na így már egy nagy átverés lesz belőle.
https://sites.google.com/site/kivaghykoenyvek/home
A kapcsolati-link térkép:
https://sites.google.com/site/tarsadalomfejlodeshaboru/kapcsolatok-linkek
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi)
Féljen a magyar!
Nálunk ezt a szerencsétlen járványt soha nem fogják lezárni. Legalább egy évig biztosan aktívan ijesztgetnek ezzel is, de később is elő-elő fogják szedni. Itt nem lesz tanulság-levonás, a hibák feltárása, csak folydogál tovább a szennyvíz. „Tartsuk csak ezt a népet félelemben kétségbe, akkor uralkodhatunk felette.” – gondolják, nem alaptalanul. Amúgy is imádnak stresszeltetni. O, F társaság egyfolytában stressz alatt tartja az amúgy békés magyar lakosságot.
Élvezik, értenek is hozzá, de hatalmi taktikájukhoz is hozzátartozik. Minket állandóan támadnak, Brüsszel, Soros, migránsok, és mindenki, aki nem a fidesst éljenzi. Nálunk az ellenzék is hazaáruló. A lakosság pedig átvette, kénytelen volt átvenni ezt az idegbeteg légkört. Egyébként is mit tegyen, ha kétnaponta vágnak az arcába egy-egy vérlázító pofátlanságot.
Persze talányosnak tűnhet: a birkák miért szavaznak a stresszar-kavarókra? A válasz nem annyira bonyolult: mert elhiszik a hazugságaikat, elhiszik, h. ők a védelmezők. (És talán, mert szeretnek félni is, meg szolgálni is.)
Mi a vereségeinket, pl. Trianon, ünnepeljük, nem felejtünk, harcban állunk. Előre viszont nem nézünk. Hátrafordított fejjel küzdünk, nem létező démonok ellen, egymás ellen, a létező problémák eközben lépten-nyomon tarkón vágnak. A határos országok és a visegrádi országok sajtóját olvasgattam, és meglepetten tapasztaltam: náluk szinte nincs Soros probléma, Brüsszel probléma, migráns probléma, ha van is sokkal békésebben, normálisabban kezelik ezeket. Náluk még ezt a járványt is békésebben, normálisabban kezelték, kezelik. Az is igaz, náluk nincs ennyi takargatni való. Nem náluk van kevés, nálunk van rengeteg. Ennyit már csak félrevezető hazugsággyár hálózattal lehet elfedni.
Mi történt és mi történik a járvány kapcsán és ürügyén, Orbanisztánban, vagy ahhoz hasonló országban?
Ezt akkor értjük meg, ha látjuk, e járványt a vezetés, „uralkodó osztály” elég könnyen fel tudja használni a maga javára, főleg egy Orbanisztánhoz hasonló országban. Egyszerűbben, a járvány, a rossz kezelés miatt rendkívül ártalmas volt, van a nép számara, de nagyon jól jött az uralkodó osztálynak. Elfedte az amúgy is jelentkező válságokat, ürügyet adott egy csomó népet bekussoltató intézkedésnek, és egyesek szemében népmentőnek állította be az uralkodókat. Ezért nem lehet számítani egy ésszerűen gyors, a tanulságokat levonó, igazságot feltáró lezárásba. Inkább egy fokozatosan gyengülő, de fenyegetettséget fenntartó, hatalmat szolgáló, agy-mosott embereket sokasító, elmaszatolt folytatásra kell számítani.
Egyszerűbben, a hatalmi manipuláció minden eseményből, legyen az akár egy járvány, lehúzza a maga számára hasznos hét bőrt.
Ez az írás egy kisebb lezárás, de a Hüleség Kézikönyve Google oldal alatt olvashat egy könyvecskét.
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi))
Manipulációra mutató jelek pontokba szedve.
1. Az egységes és hihetetlenül intenzív média kommunikáció, feltehetően a félelemkeltés irányába.
(Minden média kijelölt egy állandó (járvány blokkot.)
2. Az adatolási és egyéb furcsaságok, ill. az adatolási, adatközlési torzítások.
(Ez egy hosszabb téma, külön kifejtést igényel.)
3. Az influenzához hasonlítás tiltása, a rémhírterjesztés szankcionálása, egyes orvosok, szakemberek meghurcolása.
4. Az összehasonlító, viszonyító adatok gyakorlati elhallgatása.
5. Az egységes kommunikációs torzítások, a nyilvánvaló felfújások.
5 a. A kommunikáció nem indult el a szakszerűség az értelmesség (a középiskolai ismeretek) irányába. Pl. hogyan alakulhatnak a járványok, miért gyengülhetnek, sorvadhatnak el, miért alakulhat egyes országokban kedvezően a járvány, stb.. A kommunikáció bugyután indult, (állandóan ugyanazt ismételgették) ami érthető, de ilyen bugyuta is maradt, sőt, ha lehet egy fokkal még butább lett.
6. A három fontos adatközlési tényező (nincs egy főre, ill. egymillió főre eső számítás, nincs egymás mellett a három fontos adat, a fertőzöttek, a halottak száma, a mortalitás, ill. a második hullámnak nincs pontos száma) egységesen hibás közlése.
7. A fontos ismert magas beosztású vezetők szinte azonos, rendszeres (kb. 3 heti) erősen túlzott riogatása, az 50 millió halottól egészen az ötmilliárd (emberiség 70%) halottig. Általában a spanyolnáthákhoz való hasonlítás és annak engedése.
8. Egyéb furcsaságok. Pl. miért tüntettek az emberek? Intézkedésbeli ellentmondások. stb..
A fenti pontokat, itt az összefoglalás fejezetben, oldalon megpróbálom megmagyarázni, legalábbis kiegészíteni, érthetővé tenni. Bár az előző oldalakon is vannak kapcsolódó írások.
Az igazság ideát van, csak elferdítik.
(Elsősorban a 7. ponthoz kapcsolódik.)
Már le akartam szállni a járványról, de nem engedik. Nem engedik, mert mind szóban, mind intézkedésben itt van az életünkben. Másfelől, mindig elhangzik valami vérlázító kijelentés, ami valamilyen reakciót követel, legalábbis tőlem, - én képtelen vagyok hallgatni.
Mindehhez hozzá kell tenni, nem vagyok összeesküvés-elmélet hívő, de ezért nem csukom be a szemem.
Dr. Anthony Fauci USA koronavírus-ügyi főtanácsadó 07. 15.-n kijelentette (szabad fordításban): - A spanyolnátha 100 millió áldozatot követelt. Reméljük, ezt nem fogjuk elérni. (Egyébként ezt az egész világra mondta, vagyis mindenkire, rám is vonatkozik.)
Akkor egy kicsit logikázzunk. kezdjük a lényegi tartalommal. E kijelentés lényegi tartalma: ha nem vigyázunk, akkor akár a 100 millió halottja is lehet a járványnak. Illetve ezt is jelenti, mivel az értelmes ember mögöttes logika szerint is értelmez: 100 millió halottat talán elkerüljük, de valószínűleg, azért 50 millió halott lesz.
Nézzük meg, h ezek miért hatalmas indirekt hazugságok?
Jelenleg a járvány félidejében 580 ezer (félmillió) halottja van a járványnak. Ha eltekintünk attól, hogy most már a leszálló ág jön, és a második hullámot súlyosabbnak gondoljuk, akkor sem jöhet ki az, hogy közel 200-szor, de minimum 100-szor több halott lesz, mint eddig. Ha nem vigyázunk, akkor sem jöhet ki a 100 millió halott. (Eleve ordas nagy torzítás, amikor a jelenlegi járványt a spanyolnáthához hasonlítják. Háború után, sokkal gyengébb orvostudomány mellett, legyengült emberek, fiatalok között is aratott, egy teljesen új járvány. A koronavírus semmilyen tekintetben nem hasonlítható ezzel össze. Ránk szólnak, h. ne hasonlítsuk az influenzához, de ezek a tízszer messzebb álló spanyolnáthához hasonlítják.)
Tehát annak valószínűsége h. a második szakaszban 200-szor, „vagy csak”, 100-szor nagyobb halálozás indul be, gyakorlatilag nulla.
Ezt nevezhetjük: a reálvalószínűség súlyos torzítása általi indirekt hazugságnak. Vagy: erkölcsi hazugságnak. Mert jogilag nem hazudok akkor, amikor a gyerekemnek, pl. azt mondom: ne menj ma sehová, mert fejedre eshet egy tégla. De olyan picike a valószínűsége, hogy valójában hazudok. De ha valaki egy 20%-os valószínűséget, 80%-nak mond, az is hazugság, vagyis félrevezetés, manipuláció.
Visszatérek oda, hogy a vezetőink, politikusok szakemberek, stb. akikben megbízunk, mégis állandóan, erkölcsileg indirekt módon hazudnak az embereknek, nekünk.
Mert nemcsak Dr. Anthony Fauci-ról van szó.
Csak ha ezt az egy kijelentést nézzük (lényegében: ha nem vigyázunk 70-100 millió halott is lehet), akkor is egy nagyon hosszú, ill. nagyon rangos lista jön össze.
Az, hogy sok ember politikus, állítólagos szakember torzít ijesztget az még megmagyarázható.
De nézzük ezt a listát:
A. Merkel német kancellár, E. Macron francia elnök,
B. Johnson brit miniszterelnök.
A WHO (a legmagasabb egészségügyi világszervet) több vezetője, de J. Ellison elnök biztosan, és dr. A. Fauci
(Talán Trump elnök is, de pontosan nem lehet tudni, mert ő össze-vissza beszél)
Ők a nyugati világ legbefolyásosabb emberei (járványügyben mindenképp) nagyon is hasonlókat hazudtak. Lényegében, tartalmilag ugyanazt: ha nem vigyázunk, akkor 70-100 millió áldozata lehet a koronavírusnak. (Az előzőkben már kifejtettem, h ez miért erkölcsi indirekt hazugság, félrevezetés, manipuláció.)
Ráadásul ők szépen sorban szépen elosztva háromhetente, mindig, amikor már megnyugodtak az emberek, blöffentették el a maguk kis-nagy ijesztgetését.
Ugyanis rájuk az egész világ figyel. Mintha direkt be lenne osztva.
Ezzel kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel?
Ez a nagyon hasonló, jól elosztott hazugság-sorozat, hogyan, miért jött létre. Véletlen?- ami nem valószínű, - vagy valami áll a háttérben? És ha áll, akkor mi? Ezt, azonban majd máskor, máshol fejtem ki alaposabban.
Most csak egy zárómondat: Csodálkozunk, h. milyen hazugságokat enged meg magának magyar mini diktátor, O. De ő csak utánoz, esetleg egy lapáttal rátesz és elmegy a pofátlanság faláig. A világrend is rohad.
Az országok vezetése, a politikusok, valamint a média, médiaemberek, sőt a szakember jelentős része miért hajlamos az adatok felfelé torzítására, a járványveszély felfújására?
Első látásra az lenne a logikus, ha inkább a bagatellizálás irányában lennének motiválva, (ez is előfordul), de mégis a felfújás a gyakoribb. Szóval miért? Ha belegondolunk, akkor ráébredünk ez egy nagy, szerteágazó téma. Most, itt nem is fejtem ki, majd máshol, máskor.
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi))
A manipuláció nagyító alatt, különös tekintettel a nézet (felfogás) fősodorra.
Fősodort még nevezhetjük uralkodó trendnek is, vagy uralkodó közfelfogásnak, légkörnek is. A klasszikus uralkodó közfelfogás, mikor az uralkodó osztály a nép és minden társadalmi osztály, réteg zöme egy irányba sodródik. Már maga az egyirányúság is gyanús, mert hiányzik belőle a kreativitás, az építő kritika, az innováció.
Az emberiség történelme egyébként tele van téves, rossz uralkodó közfelfogásokkal. Az egyik legérdekesebb az 1. világháború előtti: Gyerünk háborúzni, majd egy jó kis háború eldönti, kinek van igaza.
De térjünk rá a koronavírus járványra.
Három mostanában divatos témával, példáznám, az elmélkedésem, mely a jelenlegi manipulációról (közlési torzításokról) szól.
De előtte a három kommunikációs csoport (egység), akinek a közléseit vizsgáljuk. 1. A média közlései általában. 2. A közlésre felkért szakemberek, vírológus, járvány szakemberek, egyéb szakemberek közlései. 3. A politikusok közlései általában.
(Az alábbi három témában egyébként tartalmilag (más formában) szinte egyező közléseket tettek ezek ez egységek. De azt a furcsaságot is felfedezhetjük, h. rosszak, hiányosak, torzítottak ezek a közlések, méghozzá, gyanúsan egyformán, azok.)
Itt is hozzá kell tenni ehhez az egész témához: nem arról van szó, hogy mi szkeptikusok, kritikusok, teljes egészében vitatjuk a járvány létét, vagy annak reális veszélyességét. Mi egyszerűen az alábbiaktól félünk: A torzított hazug közlés eltorzítja az igazságot, eltorzítja a köztudatot, valamennyire hibás gyakorlati kezelést okoz, és nem utolsó sorban: nagyon utáljuk, ha ostobának néznek. Mi szkeptikusak, kritikusok nemcsak a vírus körüli igaztalanságokat vesszük észre, de általában minden hamisságot, torzítást. Akár kötekedőnek is lehet minket tartani, de azt még a hívőknek, az optimistáknak (máskor naiv birkák, vagy fegyelmező maradiak) is be kell ismerni: szkeptikusok kritizálók nélkül nincs fejlődés. Minden felfedező tudós, művész, vagy új eszmét hozó nagy ember (Jézustól kezdve, Lutheren át, sok emberig) szkeptikus, kritikus volt.
Ezek után jöjjön az a három példa, mely tisztán mutatja, hogy manipuláció, vagyis közlése torzítás, kvázi átverés van.
Példa, vagyis vannak más adatolási közlési torzítások, de az alábbiak meglehetősen jellemzőek.
1. Nem számolják, illetve nem közlik az egy főre eső (egymillió főre) eső adatokat? Szinte soha. (Ráadásul a megbetegedések, Fertőzöttek számát szinte soha nem kapcsolják össze a halottak számával. Szinte mindig külön közlik. Ez egyébként kapcsolódik a következő ponthoz.
2. 1 Nem beszélnek, szinte soha a járvány illetve a vírus mortalitásáról, a halálozási arányról?
(Pontosabban a járvány elején még volt erről szó, de azóta, nem.
2. Az egész járványkommunikációról elmondható, h. a közlés ahelyett, hogy kitárult és szakszerűsödött volna, inkább begyepesedett, és begyepesedett. A közlési mennyiség talán még több mint az elején, de valahogy a közlések beragadnak egy témába és magukat ismételgetik. Ilyen pl. a „második hullám” szajkózása. itt kapcsolódunk a következő ponthoz.)
3. 3 . És végül (itt az utolsó) a mostanában lépten-nyomon emlegetett második hullám. Pontosabban, nincsenek számok csatolva a második hullám megállapításához? (Ha belegondolunk, egy konkrétumok nélküli, homályos fenyegetéssel állunk szembe)
Nézzük az elsőt. Azt már többször felvetettem, h. óriási torzítás, h így gyűjtik, közlik az adatokat: pl. USA megbetegedések X számú, Japánban Y számú, Indiában Z számú, Magyarországon V számú. Ez megtévesztő, mivel a teljes (nem az egy főre, millió főre vetített számokat közlik). A helyes közlés ez lenne: USA egymillió főre vetítve: x számú, Japán az egymillió főre eső y számú, India az egymillió főre eső z számú, Magyarország az egymillió főre eső v számú. Stb.. Eleve szinte csak ilyen közlések jelenhetnének meg: amelyben rögtön az egymillió főre vetített szám jelenik meg. Ennek pont az ellenkezője történik. Miért, hogyan?
A válaszadást összekapcsolom a második és harmadik torzítással.
Szóval miről is szól a kettes és a hármas pont.
A járványoknak sok fontos adata van. Az adatok alapján történik a kommunikáció, ez esetleges figyelmeztetés, illetve a gyakorlati járványügyi intézkedések. Ezen adtok közül az egyik legfontosabb a vírus illetve a járvány mortalitása, halálozási aránya. Illetve annak alakulása, mert a járvány jellemzői menet közben is változhatnak.
Mostanában, jó ideje a járvány egynegyedétől nem hallani a járvány jellemzőiről, azok alakulásáról. A mortalitás halálozási arány pedig különösen tabu téma lett. Sőt mintha a közlések direkt szétválasztanák a fertőzöttek számát (mostanában csak ezt közlik) és halálozási számokat. Sőt az utóbbit igencsak ritkán közlik.
Arról azért néha lehetett hallani: a betegség, járvány annyiban változott, h. arányaiban több fiatal és kevesebb idős ember fertőződött meg. Ugyanakkor ennek lehetséges okairól és következményeiről már nem volt szó. Szerintem több oka lehet, de az logikusan is kikövetkezhető, hogy végső soron, ez is azt jelenti: a járvány átlagosan viszonylag enyhe lefolyással, és kevesebb halálozással terjed és így szereznek az emberek immunitást. Szóval az ilyen, alacsony mortalitású terjedés, és annak fokozódása, nem egyértelműen borzasztó. Mert annak állították be, és a kedvező oldaláról nem beszéltek.
Ez a torzítás is beletartozik a torz adatközlésbe, a manipulált kommunikációba.
Megint ki lehet jelenteni a torzításmentes, tisztességes, manipuláció mentes közlés ellenkezője történik, vagyis a közlés manipulált, torzított. Megint megállapítható: szinte mindenki manipuláltan közöl.
Valamint harmadik. Már vagy egy hónapja, ha valamit bekapcsolok, tévét, egyebeket, ezt hallom: jön a második hullám. Azt nagyjából tudjuk, ez betegség erősödését jelenti. De ennyi, - nincs több konkrétum. Például ha csak 10% nő a fertőzöttek száma (a halottak számát megint lesz.rják, vagy azt is nézik) már az is második hullám, - vagy meg kell duplázódni a második hullámhoz? Vagy akárminek kell történni? Mind a három közlési egység kijelentette, féljünk, mert szinte biztosan jön a második hullám, - de nincs meghatározva, mit is nevezünk konkrétan annak. Akkor egyértelműen jönni fog, hiszen egy kiesebb növekedésre is rá lehet fogni: na ez már a második hullám.
Homályos, bizonytalan félelemkeltés.
Szóval nem mondják meg konkrétan, melyek azok a számok, (a fertőzöttek száma, a halálozások száma, a halálozási arány száma), amelytől súlyos a helyzet, ami már egy második hullámnak felel meg. Ugyanis ahogy már említettem sok fertőzött enyhe tünettel, kevés halottal, egészen más tragédiát, súlyosságot jelent, mint ennek ellenkezője. És itt összekapcsolódik a két torzítás, a kettes és a hármas.
Szóval van itt három elég jelentős torzítás, mely elsősorban az adatközlés torzítása, de jelentősen torzítja a köztájékoztatást, és a gyakorlati intézkedéseket is torzíthatja, bár azokra kevésbé hat.
Ráadásul, ami itt a lényeg, mindhárom nagyon egyszerűen megszüntethető lenne. Tulajdonképpen csak bővebben pontosabban kellene közölni az adatokat.
Jelentsük ki, magában e három kiterjedt, hiba, elhallgatás, torzítás, homályosítás, kimeríti manipuláció tényét. Mert a klasszikus manipuláció erről szól: a nép többsége egy témába félrevezetett állapotba kerül.
(Ez tehát három nyilvánvaló torzítás. De nem bírom ki, h itt ne említsem, - többször előfordult, hogy a három kommunikációs egység prominens képviselői, ledorongolták, aki járványt az influenzáshoz hasonlította. Sőt talán ezeket rémhírterjesztéssel is megvádolták. Viszont ők maguk ezt a járványt a spanyolnáthához hasonlították. Na most azt tudni kell, hogyha az összes reális jellemzőt nézzük (mortalitást, a lakosság immunitását, az orvostudomány fejlettségét, stb.) akkor az influenza mondjuk hasonló, de fele annyira veszélyes mint ez a járvány. (Ez is kétséges.) A spanyolnátha pedig kábé tízszer veszélyesebb, súlyosabb. Ez is egyfajta tervszerű manipuláció: influenzához hasonlítás borzalmas, tilos, de a sokkal inkább eltérő spanyolnáthához hasonlítás,- mehet. )
Ki, mi, miért hozta létre a manipulációt.
A sok ok közül mindig ki kell emelni a politikusok, az uralkodó osztály érdekét. Első látszatra azt mondhatjuk az uralkodó osztálynak csak árthat egy ilyen típusú katasztrófa, annál inkább, minél súlyosabb. De meglepődve láthatjuk a néplélek sokszor kifordítva működik. Meglepően megbocsátó a nagy válságok kialakulását illetően. Talán úgy gondolja h. nagy válságokat nem is az uralkodó hibái alakították ki, hanem valamiféle sorscsapás. Olyan sorscsapás, aminek az uralkodók is az elszenvedői.
Akkor miért szokott berágni a nép? A hasonlatom a következő. Nem egy nagy bomba (hatalmas probléma) van, hanem lőszerraktár, sok-sok problémával, vagyis sok kisebb lőszerrel, bombával, stb.. És ez valami miatt, egy szikra miatt (persze a külső gerjesztés nem mellékes) berobban.
Visszatérve, ugyanakkor ezeknek a válságoknak van egy csomó pozitív hozadéka az uralkodó osztály számára. Először is a katasztrófa alatt fél a nép, és fegyelmezhető a nép: emberek baj van, most ne rendetlenkedjünk. Sőt még az is beadható nekik, hogy az uralkodóik (akik sokszor a katasztrófa kialakulásáért, vagy rossz kezeléséért felelősek) a megmentők. Szóval összességében az uralkodó osztálynak inkább érdeke a nagy válságok kialakulása, ezért nem is nagyon tesz ellene, viszont kommunikációs, propaganda szinten felnagyítja. Főleg úgy hogy a világ hibáit bajait felnagyítja, a saját irányítása alatt levőt bagatellizálja.
Nézzük a másik oldalt, egy másik meghatározó okot, és itt térek rá a címben szereplő „fősodorra”.
Tegyük fel a kérdést, például a médiák mondjuk egyharmada, miért nem közlik ezeket a hiányzó adatokat? Mert most talán egy százaléka teszi. Már el sem várjuk, h a kétharmada viselkedjen normálisan. Elég lenne az egyharmad. Ugyanez a kérdés feltehető a szakemberekkel, tudósokkal, orvosokkal kapcsolatban is. Legalább az egyharmad miért nem? És persze feltehető a politikusokkal szemben is, bár az ő mellébeszélésükön kevésbé csodálkozunk. De legalább az egyharmaduk beszélhetne igazat, tisztán.
Ha egyharmad sem, akkor kell itt lenni valami közös irányultságnak. Egy viszonylag egységes manipuláció alakult ki, - de miért, hogyan? Ez egy érdekes kérdés.
Nem gondolnám, hogy a manipulálók (eltekintve néhányuktól) tudatos összeesküvésben szövetkeztek volna. Sőt rosszindulatot sem feltételezek. Sőt a legtöbbje még azt sem tudja, hogy ő egy manipulációs gépezet tagja.
A legegyszerűbben ezzel a mondattal lehet megvilágosítani: csak követik a fősodort. Valahogy kialakul egy adatközlési, egy tömegtájékoztatási, egy járványintézkedési fősodor (trend) - és a médiák a médiaemberek, a szakemberek, járvány szakemberek, a tudósok, a politikusok döntő többsége csak követi ezt a fősodort. Követi, egyfelől félelemből, másrészt önállótlanságból, szóval nincs bennük annyi vagányság, gerincesség, önbizalom, önzetlenség, h. eltérjenek a fősodortól. Ebbe a fősodorba nincs benne az h. egymillió főre kell az adatokat megadni, nincs benne, h a halálozási arány adatait közölni kell, valamint nincs benne, h. a második hullámot pontos számokhoz kell kötni. Benne van, viszont h. lehetőleg jól ijesszük meg az embereket, mert ezek a fránya hanyag gyerekes emberek, csak ebből értenek.
Tehát a legerősebb tényező a fősodorba való csatlakozás, illetve abból való kilógás félelme. De vannak más tényezők is.
Már említettem, hogy lehetséges egy „szándékos felülről irányított manipuláció”. A katonaságban a főparancsnokság parancsait szervezetten, szigorúan szétkürtölik, bevezetik, beiktatják. A törvényekkel is hasonló történik.
De létezik olyan is h, a fontos megmondó emberek határozott egyirányú véleménye, majdnem úgy terjednek, mint a főparancsnokság parancsai. Mert a beosztott emberek és azoknak is a beosztottai, és azoknak is beosztottai, gerinctelenségből, ilyen-olyan érdekből, úgy kezelik, mint valami parancsot. Ha pedig a civil „főparancsnokság” a fontos megmondó emberek valóban összeülnek, egyirányúan tervezetten véleményeznek, akkor az már egyfajta felülről vezérelt manipuláció is lehet. Igaz, h ez a kommunikációs egységek és a nép többnyire indirekt, (nem tervezett, szándékos) közreműködése nélkül nem sokat érne.
Sok egyéb tényező, ok is lehet.
Azért ne vitassuk, hogy ebben az egészben szerepe lehet a jóindulatú, naiv aggodalomnak is. A kissé bugyuta aggódásnak, mely nem veszi észre például az említett furcsaságokat (manipulációkat).
Például a hiszékeny nép részéről, tájékozódási felületesség, vagy a rossz oldalra állás (szintén több oka van). A manipulálok főleg a hatalom részéről pedig az önzés, a pozícióőrzés, a vezetők pszichéjének szükségszerű torzulása. És persze itt egy sereg kölcsönhatás is működik. A rendszer, a kultúra, a népkarakter, az aktuális vezetés, és jelenlegi légkör, ezen belül a nézet fősodor kölcsönhatása. Mindez óriási téma, itt nem fejtem ki.
Visszatérek oda, h a torz irány miért lesz általános, jellemző?
Nyilván nem sötét szobákban való összeesküvésről van szó. Nyilván X, riporter, Z járvány szakember mások, a döntő többség, nem átverés szándékával mondja a mantrát. Mondja a mantrát, vagyis a fősodor nézetét.
Azért is talányos ez az együttes egyirányú eltévelyedés, mert a mai világban ahol több millió vélemény elhangozhat, inkább egyfajta vélemény-káosznak kellene kialakulnia. Néha ki is alakul, de hogyan alakulhat ki még gyakrabban az ellenkezője? Hogyan alakulhat ki ennyire egységes, ráadásul félig hamis fősodor? Miért nincsenek többen, akik kiállnak az ellenvéleményükkel? Miért nem alakul ki egy másik, hivatalos, elterjedt nézet fősodor?
Szóval meglehetősen sok a rejtély.
Már az is fontos megállapítás, h a nézet-káosz, helyett gyakran nézet-fősodor alakul ki. Melyik jobb a nézet-káosz vagy a hamis nézet-fősodor? Nyilván a helyes fősodor lenne a legjobb, de az alakul ki legritkábban. Talán a tervezett, szervezett közvetlen demokráciában jellemző lesz a helyes nézet fősodor.
Szóval kiáll X riporter és mondja a hamis mantrát. Vagy Z járványszakember. Persze, de neki is parancsolnak – jön az elkenő vélemény. De hát mindenkinek parancsolnak, egy kicsit, de azért a másik fele az egyetértés. Egyetértés, vagyis van szabad akarat, és van egyéni felelősség. Teljesen téves, hazug megállapítás lenne, ha ezt mondanánk, a társadalom, és benne az emberek, egy önálló akarat nélküli ostoba irányított képződmény. Nem, - itt vannak felelősségek. Akkor talán ez lehet az egyik alap-ok: az emberek nincsenek tisztába a gondolati, közlési felelősségükkel. Szóval azzal, hogy nemcsak a tettekkel lehet ártani, de a véleménnyel nézettel is. Illetve a nézet nélküliséggel, a közömbösséggel, is mert lényegében az is egyfajta nézet, vélemény.
Már az is nagy előrelépés lenne, ha eme írás, és más nívósabb írások ösztönzésére az emberek rájönnének: gyakran az orruknál fogva vezetik őket. Valamint rájönnének, ha nem akarnak félrevezetett manipulált emberek, lenni, és jobban, boldogabban akarnak élni, akkor alaposabban kell végiggondolni a társadalmi, politikai élet történéseit, dolgait.
Manipulációra mutató jelek pontokba szedve.
1. Az egységes és hihetetlenül intenzív média kommunikáció, feltehetően a félelemkeltés irányába.
(Pl. minden média kijelölt egy állandó (járvány blokkot. Az összegzett mérések szerint, eme nyilvánvalóan torz tájékoztatási arányok alakultak ki: 80% borzalom-ecsetelgetés, 10% pozitívum közlés, 10% objektív tudományos tájékoztatás. Viszont időnként megjelent a politika ravaszul becsomagolt politikája: de mi megvédjük a népünket. )
2. Az adatolási és egyéb furcsaságok, ill. az adatolási, adatközlési torzítások. Már említettem., h. a járvány minden szakaszában voltak drámai de voltak biztató események is. Pl. nyár után javult a halálozási arány, h. Biztatóan alakul a védőoltás előállítása,h sok országban javult a helyzet, stb,. Valahogy ezek közlése rendszerint kimaradt, egy-egy talán mellékesen említve lett. A mérések szerin, a médiában az összesített arányok: 80% borzalom-ecsetelgetés, 10% biztatás, pozitívum, és 10% objektív tudományos tájékoztatás. Ez nyilvánvalóan torz. Pl. egy elfogadható: 40% objektív tudományos tájékoztatás, 35% óvatosságra biztatás, 25% biztatás pozitívok közlése.
(Ez egy hosszabb téma, külön kifejtést igényel.)
3. Az influenzához hasonlítás tiltása, a rémhírterjesztés szankcionálása, egyes orvosok, szakemberek meghurcolása.
4. Az összehasonlító, viszonyító adatok gyakorlati elhallgatása.
5. Az egységes kommunikációs torzítások, a nyilvánvaló felfújások.
5a. A kommunikáció nem indult el a szakszerűség az értelmesség (a középiskolai ismeretek) irányába. Pl. hogyan alakulhatnak a járványok, miért gyengülhetnek, sorvadhatnak el, miért alakulhat egyes országokban kedvezően a járvány, stb.. A kommunikáció bugyután indult, (állandóan ugyanazt ismételgették) ami érthető, de ilyen bugyuta is maradt, sőt, ha lehet egy fokkal még butább lett.
6. A három fontos adatközlési tényező (nincs egy főre, ill. egymillió főre eső számítás, nincs egymás mellett a három fontos adat, a fertőzöttek, a halottak száma, a mortalitás, ill. a második hullámnak nincs pontos száma) egységesen hibás közlése.
7. A fontos ismert magas beosztású vezetők szinte azonos, rendszeres (kb. 3heti) erősen túlzott riogatása, az 50 millió halottól egészen az ötmilliárd (emberiség 70%) halottig. Általában a spanyolnáthákhoz való hasonlítás és annak engedése.
8. Egyéb furcsaságok. Pl. miért tüntettek az emberek? Intézkedésbeli ellentmondások. stb..
A fenti pontokat, itt az összefoglalás fejezetben, oldalon megpróbálom kiegészíteni, érthetővé tenni. Bár az előző oldalakon is vannak kapcsolódó írások.
Talán a leglényegesebb gondolat, ami e világmanipuláció kapcsán megfogalmazódik: Bár e világmanipulációnak (szinte a föld összes országában sikerült jelentős tömegeket félretájékoztatni) vannak megbocsájtható mellékhatásai, - de ez felettébb rémisztő, hogy szinte korlátlanul (igen jelentős mértékben) manipulálható az ember, az emberiség, Ez nagyon sötét jövőt is előrevetíthet. Akkor talán ez, mármint a a manipuláció és a manipulálhatóság elleni küzdelem lenne a legfontosabb feladat.
(folytatása köv.)
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi))
Mindig jön az előzőknél is nagyobb ferdítés:
(Elsősorban az 1., 2., 5. ponthoz kacsolódik.)
Érzelmek és statisztikai adatok.
Korábban úgy gondoltam, hogy a megfelelő statisztikai adatok széleskörű közlése (köztájékoztatása), tájékozottá tenné az embereket, vagyis helyesen tudnának választani vezetők, megoldások, politikák között. Mondjuk úgy, h a társadalmi problémák fele megoldódna.
Ugyanis az igaz jó adat áll legközelebb az igazsághoz. Az adat, nem egy torzítható szubjektív vélemény, a direkt hazugságokról nem is beszélve.
Sajnos manapság a fenti mondatok, csak elméleti igazságok. Ma már sokkal több „hogyan” feltételt látok, ahhoz h. a statisztikai adatok valóban beteljesítsék a valódi szerepüket. Ma is ezt látom a jövő útjának, a közvetlen demokrácián kívül, csak több feltétellel.
Először is van a közlő oldala, itt is sok feltétel lenne. Valamint van a vevő oldala, vagyis hogy az embereket érdekeljék az adatok, helyesen tudják értékelni az adatokat. Ez sajna jelenleg nincs így, talán az oktatás itt a kulcs, itt is.
Visszatérve közlési oldalra, az biza még siralmasabb.
Jelenleg a következő torzítások vannak:
Van a direkt hamisítás, ez a legritkább. Minek, ha lehet indirekt is torzítani. Itt van például ez a magyar inflációs adat (2020 első fele 3%), - egy kicsit hiányos, egy kicsit félrenéző, egy kicsit pontatlan és lám kijön a teljesen torz adat. Pedig ez egy fontos adat lenne. A másik torzítás, mikor bizonyos, számukra jó, mellékes adatokat közölnek, de az igazán fontos adatok elsikkadnak.
A harmadik torzítás mikor talán fontos lenne az adat, talán pontos is, de rossz összefüggésbe, rossz viszonylatba tálalják. Erre nagyon jó példák vannak a koronavírus kapcsán. Például szinte az összes média, az összes adatközlő, nem az egy főre eső, (egymillió főre eső) adatokat (fertőzöttek, halálozások, stb.) közölte, hanem az országok abszolút adatait. Ebből egy teljesen torz adatsor jött ki. Persze, h , torz adat jön ki, hiszen ha mondjuk Andorra adatait összevetjük az USA adataival akkor nyilván az USA a nagyságánál fogva ezerszer nagyobb számokat fog produkálni. De a rossz viszonylat kategóriájába sorolható, például, hogy hol csak a fertőzöttek számát, hol csak a halottak számát közlik. Vagyis vannak összefüggő adatsorok, amiket egymás mellett illene közölni.
De a kedvencem, amiről ez az írásocska is szól az; az érzelmi-hatás torzítása a statisztikai adatra. Erre is szép példák vannak, szinte mindig mindenhol bevetik. Például a bemondó közöl egy adatot: x országban újabb százhúsz fertőzött van. De azt rendkívül szomorú arccal, hangsúllyal és ilyen szavak kíséretében mondja: drámaian nőtt, - vagy: tragikus arányok alakultak ki, stb..
(Ennek az ellenkezője is lehet, mostanában ritkábban, - vidám hangsúllyal, és ilyen szavak kíséretében: szerencsére javuló tendencia mutatkozik, stb..)
Ekkor tulajdonképpen az történik, h. az amúgy igaz adat, teljesen mellékessé válik. A néző hallgató, akit egyébként sem érdekel a statisztika és nem is ért hozzá, csakis hangsúlyra fog figyelni, a közölt szám egyszerűen elpárolog. Holott éppen a számokból lehetne kihámozni az igazságot. Ezt nevezem én: az érzelmi hatás torzítása a statisztikai adatra.
Az előzőkből kiderül, h. mennyi minden kellene ahhoz, h. a statisztikai adatok ismerete megoldja a társadalmi problémák felét. Csak nagyjából sorolom fel:
Az emberek kedvének tudásának bizalmának kialakítása. Illetve, h ne ugorjanak be csőbe, az érzelmi hatás csövébe se. Két szóval: ilyen irányú oktatás.
Továbbá, fontos adatok, szinte mindenkinek. Direkt és indirekt torzítások nélkül. Nagyon pontos részletes szabályozás kellene az adatolás menetéről, technikájáról.
Arról, hogy mit hogyan milyen viszonylatokban. Természetesen egy teljesen független, pártatlan és nagy becsben álló intézménynek kellene kezelni. És a vétkezőket, ellenőrizni, szankcionálni. És persze nem utolsó sorban, azokat is szankcionálni kell, akik a statisztikai adatokat érzelmi hatás kíséretében közlik.
Én elismerem, h. az olyan hivatalos, meg unalmas, meg szabályos. De el kell dönteni, nyugis jó életet szeretnénk, vagy néha izgalmasnak tűnő, de többnyire sérelmekkel, bajokkal és hazugságokkal teli, életet.
Tehát ha nem akarunk belefulladni a hazugságba, akkor olyan feladatok sorát kellene végrehajtani, megoldani amelyhez gyakorlatilag rendszerváltás kellene. Ugyanakkor mindig az aktuálisan regnáló hatalom, amely a viszonylag legnagyobb felelősséggel bír. Vagyis, ha háborgunk a hazugságáradat miatt, akkor sok mindent okolhatunk, de elsősorban az aktuálisan regnáló hatalmat kell kritizálni. Ha másért nem, azért mert nem kellően hatékonyan lépeget. Vagy éppen, ahogy az O kormánynál tapasztalhatjuk, pont a rossz irányba, a hazugságvilág felé lépeget.
(Írta: Kivaghy,- közreadta: KKrrss 902 (Narmi))
Másfajta összegzés a járványról.
(Elsősorban az 5., 5a. ponthoz kapcsolódik.)
Van egy olyan sanda gyanúm, hogyha a jelenleginél érzékenyebb teszttel, tesztelnék a föld lakosságát (több mint hétmilliárd embert), akkor még az is kiderülhetne, hogy kétmilliárd emberben ott van a vírus, vagy annak jele, - vagyis ők akár fertőzöttnek is mondhatók.
(Az emberben, benned is, bennem is rengeteg vírus baktérium, gomba, stb., köztük kórokozó fajták, is vannak. Csak mégsem akkora adagban, módban, hogy különösebb bajt, betegséget okoznának. Az immunrendszer még képes ezeket a kórokozó csoportokat féken tartatni.)
Tehát akár az is kimutatható lehetne, persze felfújással, h. kétmilliárd fertőzött van. És akkor még nagyobb palávert lehetne csapni. Akkor nem a hírek negyede, de háromnegyede szólna a koronavírusról és teljes kijárási tilalmat is el lehetne rendelni.
De ez a kétmilliárd, eltekintve a súlyos betegektől gyakorlatilag a halottaktól, csak egy enyhe influenzához náthához hasonló tüneteket mutatnak, ezek száma, kb. 1, 999 milliárd lenne. Vagyis az igazi súlyos betegek száma még ekkor is csak annyi lenne mint most (jelenleg 750 ezer) De sajnos a súlyos betegek halottak számát, sem tudom jó szívvel leírni, mert az is torzított.
Az előző fejtegetés arra világított rá, hogy a halálozások „pontos” száma, a halálozási arány, és annak tendenciája mindennél fontosabb lenne. A fertőzöttek száma pedig kevésbé fontos.
Csakhogy ennél a betegségnél a halálozás módja is rengeteg torzításra, visszaélésre ad lehetőséget, és ezt az emberiség sz-kavaró része, elég nagy része ki is használja, sőt duplán használja ki.
Tulajdonképpen ez a vírus (állítólag) még az influenzánál, és más fertőző betegségeknél is jobban, a beteg idős (legyengült immunrendszerűekre) emberekre hat.
Vagyis a meghaltakat a következő elméleti csoportokba lehet tenni:
1. (Valójában nem vírusbetegségben haltak) Azok betegek, akik az egyéb betegségeikbe haltak bele, de vírus teszt kimutatta a vírus jelenlétét.
2. (Bizonytalan kategória) Azok az emberek, ill. halottak, akiknél az egyéb betegségek és a vírusbetegség együttesen szinte megállapíthatatlanul összefonódva okozták halált, és a beteg vírus nélküli életkilátásai 2-4 év közé tehető.
3. (Valójában vírusbetegségben haltak) Azok a betegek, akiknél szintén összefonódtak a bajok, de mégis a vírusbetegség szövődményei pl. tüdőgyulladás, stb. a közvetlen halál-kiváltó ok, és vírus nélkül is három évnél hosszabb életkilátásokkal bírtak.
4. (Valójában vírusbetegségben haltak.) Szinte egészséges emberek, akik egyértelműen a vírus-betegség (szövődmények) miatt haltak meg. (Megjegyezem, ilyenek nagyon kevesen vannak)
Valójában a halottak 95% az első három kategóriába tartozott. És kábé 30% a második kategóriába, és 40%- a az első kategóriába.
(Itt megint meg kell állni. Az átlagember nem tudja, hogy milyen nemzetközi adatközlési szabályozás volt érvényében. De bármilyen is volt, nem volt mellette ellenőrzés. Másfelől több jelből is látszik, az országok össze-vissza torzítottak. Az is bizonytalan, hogy mit hogyan számoltak, de még az is, hogy a megadott, csoportosított számok, egyáltalán pontosak. Csak néhány ember láthat bele pontosan, és néhány száz alappal sejthet valamit, de ők hallgatni fognak.)
Visszatérve a négy pontra. Nagyon nem mindegy, hogy az egyes, ill. kettes kategóriát hogyan számolják, vagyis beleszámolják a vírusbetegség áldozatai közé vagy sem. Feltételezhető, h. átlagosan a halottak számának adata csak 50%-s pontosságú. Vagyis talán a fele igaz. Most itt nem megyek bele, mely országok miért hogyan, mennyit és merre torzítottak. Csak annyit jegyeznék meg, h. a felfelé torzítás érdekes módon gyakoribb volt, mint a lefelé torzítás. Ugyanis szinte nyílt titok, h. sok ország úgy számolt, hogyha a halottban van vírus, akkor a vírusbetegségben halt – vagyis az egyes és a kettes kategóriát is beszámolták.
Akkor pontokba szedve foglaljuk össze:
. A tesztelés pontatlan adatolása. Ezzel itt részletesen nem foglalkoztam, csak utaltam rá, amikor az fejtegettem, h akár kétmilliárd fertőzöttet is ki lehet hozni. De tesztelések pontossága és száma is teljesen eltérő.
. A legfontosabb a halálozás adat, a halálozási arány, és annak tendenciája.
Hiába lenne fontos halottak száma, ill. halálozási arány, de mégis könnyen torzítható és torzítják is.
Hiába lenne fontos, (és ha még el is tekintünk a torzítástól) akkor is viszonylagosan kell nézni ezt az adatot is.
Erre a negyedikre azért néhány mondatban is kitérnék.
Mondjuk az adatok szerint jelenleg 20 millió fertőzött van, és 750 ezer halott. Most tekintsünk el attól, hogy ezek az adatok pontatlanok. Ez így önmagában óriási számnak tűnik. De akkor jön az értelmes ember, aki viszonyít. (Én is ismerek ilyen frázisokat: egy ember is sok. Meg: nem vagyunk adatok. Meg: ne relativizáljunk. Stb.. Én mégis azt mondom, a logikus gondolkodás, a valós megismerés egyik alapja a helyes összehasonlítás, a viszonyítás.)
Szóval viszonylagosan nézzük ezeket a számokat. Mondjuk a 20 millió fertőzött, enyhe tünetekkel, nem nagyon fontos. Mondjuk csak annyira hogy hány millióra tehető a náthások és az enyhe influenzások száma. Illetve ez is betegség, okoz károkat, védekezni kell, stb., de csak ennyire fontos.
A halálozási szám fontos (tekintsünk el a valótlanságtól) de ezt is viszonyítani kell: a teljes népességhez, az egy évben összesen maghaltak számához, az egyéb betegségekben és a fertőző betegségekben meghaltak, az éhen haltak számához, stb. stb.
Ha viszonyítunk, a hatalmas szám összezsugorodik.
Nem mondom, h. ne járjunk maszkba, meg ne mossunk kezet, stb. (Bár mintha az emberek még egy fokkal piszigebbek lennének azóta.)
Talán a leglényegesebb gondolat, ami e világmanipuláció kapcsán megfogalmazódik: Bár e világmanipulációnak (szinte a föld összes országában sikerült jelentős tömegeket félretájékoztatni) vannak megbocsájtható mellékhatásai, - de ez felettébb rémisztő, hogy szinte korlátlanul (igen jelentős mértékben) manipulálható az ember, az emberiség, Ez nagyon sötét jövőt is előrevetíthet. Akkor talán ez, mármint a a manipuláció és a manipulálhatóság elleni küzdelem lenne a legfontosabb feladat.
Rómában és sok helyen a világon tüntetnek értetlenkednek, de nem ám az állítólagos sok beteg, halott miatt, hanem látják, érzik itt nagyon sántítanak a dolgok.