Útra fel!
Végre eljött az a nap is, amikor az én Erasmus-utazásom is kezdetét veszi! Ma nagyon korán csörgött az ébresztőm a hajnali 4 órási indulás miatt. A bőröndjeimet még tegnap este bepakoltam és fel is tettem rájuk a poggyászcímkéket, így egy fokkal nyugodtabban indulhatott a reggel.
Nem szeretek semmit sem az utolsó pillanatra hagyni, ha tehetem, mindig előre szoktam tervezni. Legyen szó tanulásról, vásárlásról vagy utazásról, az én telefonomon mindig van egy előre összeírt lista, amelyre szó szerint mindent fel szoktam írni. Mivel a hajlamos vagyok könnyen elfelejteni a tennivalóimat, ez a módszer nekem nagyon bevált.
Az utazásomat is már nagyon régen elkezdtem tervezgetni, már több, mint 2 hónapja lefoglaltam a buszjegyet. Azonban az csak tegnapelőtt derült ki, hogyan fogok eljutni a buszomig, ami Horvátország fővárosából, Zágrábból indult. Először úgy volt, hogy Eszéken fogok buszra szállni (ami azért sokkal közelebb van a falumhoz, mint Zágráb), de onnan naponta csak egy busz indult, amivel el tudtam volna jutni Zadarba, az is 22 órakor. Aztán nem akartam már reggel fél 7-kor ott kukorékolni a szállásom előtt és fél napot várni arra, hogy egyáltalán beengedjenek.
Az is sokáig kérdéses volt, hogy mégis hogyan fogok eljutni Zágrábba. A busz az most itt nem jöhetett szóba, mert egyáltalán nem találtam olyan járatot, ami átmegy a határon. Maradt az autó. A menetidőbe bele kellett kalkulálni két határon való átkelést is (Szerbián keresztül mentünk Horvátországba), és ezért kellett ilyen korán indulnunk. Mindkét határon iszonyat hosszú kamion sor várakozott, ezeket szerencsére nem kellett megvárnunk a személyautóknak fenntartott sáv miatt .
Az utunk már Szerbiában is kalandosnak bizonyult, napkelte előtt hatalmas köd volt, alig lehetett pár méterre ellátni az autóból. A GPS is azon fáradozott, hogy ne érjünk időben Zágrábba - jó darabig földesúton meg kukoricaföldön akart minket vezetni. A útjelző táblákon is nehéz volt eligazodni, mert ezek sokkal kisebbek és kevesebb is van belőlük, mint otthon.
Amikor beértünk Zágráb határába, pont belecsöppentünk a csúcsforgalomba, ráadásul a GPS újra tetszhalottat kezdett játszani. Csodák csodájára időben odaértünk a 10-kor induló buszra, nem is volt más hátra, mint hogy a könnyes búcsú után továbbinduljak az úton, ezúttal egyedül.
A buszos út nekem nagyon különleges volt. Tömegre számítottam, de olyan kevesen voltunk, hogy akár mindenki ülhetett volna egyedül is, ha akart volna. Pár napja kaptam egy email-t a Flixbustól, hogy törölték az ülés foglalásomat, amitől enyhén szólva felforrt az agyvizem. Ne már, olyan jó helyet sikerült kiválasztanom, nekik meg pont most jut eszükbe változtatni?!
Azt hiszem, megbocsátottam nekik, amikor megláttam egy hatalmas emeletes buszt bekanyarodni a kocsiállásra. Még szép, hogy felmentem a felső emeletre és ott választottam helyet! Az ülések meg sem közelítik az otthoni 50 éves Ikarus buszok ragadós, fejtámla nélküli bőrüléseit, az én hiper-szuper Flixbusomon kész fotelok voltak, még konnektor is volt minden helynél! Nagyon kényelmesen utaztam és sok képet is csináltam az úton.
Menet közben a tájnak egy teljesen új arcát láttam. Most mentem hatodszor erre busszal (ez előtt csak csoportos különjárattal voltam erre) és valamiért mindig ugyanazon a bal oldalon lévő második helyen ültem. Eddig folyton csak arrafelé néztem ki az ablakon, most meg észrevettem, hogy jééé, jobboldalt is van ám látnivaló!
A jobb oldali képen magasodó hegyek a Velebit vonulatai, a másik felén már a tenger van. Az én utam is keresztül vezetett a hegyeken, de nem felfelé, hanem egyenesen a hegység gyomrán keresztülvezető alagutakon. Ezek közül a leghosszabb a Sveti Rok nevű alagút (5,6 km hosszú). Amikor átértünk a Velebit másik felére, nagyon megváltozott a táj, itt mindent beborítanak a sziklák és az ehhez hozzáedződött növények. Az itteni szárazságra bizony rendesen rá kell gyúrniuk. Innen már a tengert is lehet látni.
Most már csak fél órát kellett utaznom, hogy Zadarba érjek. Ana, az Erasmus Buddy-m már várt rám a buszállomáson. Nagyon örültem neki, hogy segít a bőröndjeimmel, egyedül nagyon megszenvedtem volna velük.
A szállásom 10 perc sétára van a buszpályaudvartól, közvetlenül előtte van egy bolt és egy helyi buszmegálló is, szóval nagyon jó az elhelyezkedése. A környék messze van a főúttól, noha itt is mindig van forgalom, de egyáltalán nincs nagy zaj. Errefelé több a külföldi, mint a helyi, sokan adják ki a házakat apartmannak.
Miután megérkeztem a szállásomra, összeismerkedtem a házigazdákkal. Ekkor jöttem rá, hogy amíg Zadarban leszek, nem csak horvátul kell kommunikálnom, hanem angolul is - az egyik házigazdám brit, a szomszédaim pedig mindketten Erasmusosok, és nem beszélnek horvátul. Utoljára 5 éve szólaltam meg angolul, amikor nyelvvizsgáztam, azóta már nagyon kijöttem a gyakorlatból. Amúgy egy részem örül az angolnak, mert mindig is szerettem volna ebből a nyelvből is fejlődni, most pedig itt a tökéletes lehetőség. De elsődlegesen a horvátra szeretnék összpontosítani, hiszen pont azért jöttem Horvátországba, hogy nyelvi környezetben is gyakorolhassam a nyelvet.
A másik házigazdám helyi, ő vezetett engem körbe és mondott el néhány szabályt. Azért csak néhányat, mert a a kettőből még csak egy szomszédom érkezett meg és majd ha a második is megjön, akkor fognak velünk leülni és elbeszélgetni (akármilyen kínosan is hangzik 😅). Az apartmanomban egyedül vagyok, de közvetlenül mellettem van a két szomszédom ajtaja is. Ők Japánból és Spanyolországból jöttek Erasmusra.
Még a Learning Agreement leadásakor lehetett pályázni az egyetem kollégiumába, ahol összvissz 6 helyet tartottak fent Erasmusosok számára. Már a jelentkezési űrlapra is oda volt írva, hogy azokat veszik fel, akik elsőként jelentkeznek. Azt hiszem, ebben a félévben kb. 70-en leszünk Zadarban Erasmuson, így nem jutottam be a kollégiumba. Először sajnáltam, mert Pécsen 6 évig voltam kollégista és már hozzászoktam a kolis dolgokhoz, másrészt szerettem volna szobatársakat, akikkel bármikor beszélgethetek.
Ha úgy nézem, nem is olyan rossz ez a studio apartman sem, itt legalább van személyes terem, és végül is "lakótársaim" is vannak egy ajtóval arrébb.
A kipakoláson kívül nem sok mindent csináltam ma, az energiaszintem már-már mínuszba hajlik és a fejem is nagyon fájt a kialvatlanságtól. A madárlátta rántott húsos szendvicseimen kívül semmi ehetőm sincs, holnap reggel az lesz az első, hogy benézek a szemközti boltba és felmérem a terepet kajaügyileg. Aztán majd el fogok látogatni az Óvárosba is, már alig várom!
Szeretettel Zadarból:
-Rita
2021.09.23.
