"Székely Bertalan Zrínyi kirohanása című monumentális történelmi festménye a szigetvári várkapuban elszántan álló, önfeláldozó Zrínyi Miklóst és maroknyi seregét ábrázolja a lángoló pusztulás és a túlerőben lévő török hadsereg gyűrűjében"
Éppen hangulatomra akartam rávilágítani a képpel, arra a feszültségre, ami bennem munkál, legszívesebben rádönteném az asztalt arra, aki a kultúra nagykövetének titulálja magát, hirdeti az igét, és csak számolja a pénzt
Ma amit a többség magaskultúrának nevez nem más, mint a kultúrát érteni vélő elit hangos maszturbációja, melyben a saját szorongásait feloldódni látja, miközben a társadalomhoz kötött köldökzsinórját bámulja.
Ez az öncélú rítus azonban nem a valóság formálásáról szól, hanem a kiváltságosság illúziójának fenntartásáról. Túlbonyolított elméletek és mesterségesen generált diskurzusok mögé bújunk, miközben elfelejtjük az alkotás legelemibb lényegét: a tiszta funkciót, a sallangmentes igazságot és a valódi emberi kapcsolódást. Amit ma divatos intellektuális mélységnek nevezni, az sokszor nem más, mint a cselekvésképtelenség és a túlgondolt szorongás esztétizálása. Mi ez, ha nem meddőségünk vetülete?
A kortárs kulturális elit elszakadt a talajtól. Miközben a meg nem értett zseni és a mindent látó kritikus szerepében tetszeleg, elfelejti, hogy a kultúra nem egy zárt visszhangkamra, ahol egymás vállát veregetve dekódoljuk a semmit. A valódi érték nem a kontextus túllihegéséből vagy a sznob elvárásoknak való megfelelésből fakad, hanem abból a belső tisztaságból, amellyel az ember a világ elé lép.
Úgy látom, ideje lenne visszatérnünk az alapokhoz – a szellemi és alkotói integritáshoz. Nem a hangos, bonyolult és öncélú pózok tesznek egy gondolatot magassá, hanem az a csendes határozottság, amellyel képes megállni a saját lábán, mindenféle intézményesített mankó nélkül. Ideje lenne elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt, befejezni az öncélú köldöknézést, és végre egyenesen, tisztán a valóság szemébe nézni.