A fém és a gőg frigye a aszfalton
Az utakon a sebesség nem a haladás eszköze, hanem a belső üresség mértéke. Aki lökhárítóra tapad, aki villogtat, és a lóerők bömböltetésével akarja kikényszeríteni a teret, az valójában nem előre akar jutni, hanem a saját tehetetlensége elől menekül. Számára a gépjármű kiterjesztett ego: minél kisebb a lelke vagy a farka, annál nagyobb és hangosabb a verda, amiben pöffeszkedik. Az ilyen ember nem közlekedik, hanem háborúzik; a kormánya mögül nem a világra néz, hanem a saját elfojtott félelmeit és türelmetlenségét vetíti rá a mindenségre.
Ha az utakon ilyen tolakodó, erőszakos alakkal találkozol, ne szállj ringbe vele. Jobb, ha nem sugárzik megvetés a tekintetedből, és ne próbáld tanítani a KRESZ vagy a morál szabályaira, mert süket fülekre és felajzott indulatokkal találod szembe magad. Az erőszak nem tűri az ellentmondást, de a közöny megsemmisíti. A legbölcsebb, amit tehetsz: egyetlen határozott mozdulattal indexelni, elengedni, és hagyni, hogy a maga gőzölgő, ideges dühével elviharozzon a horizont felé.
Mert az út nem versenypálya, hanem türelempróba. Ő siet – de kérdés, hogy hová, hiszen aki önmaga elől menekül, az a következő kanyarban is pontosan önmagával fog találkozni. Te pedig tartsd meg a békédet, mert a valódi méltóság ott kezdődik, ahol a mások eszeveszett rohanása lepattan rólad, mint esőcsepp a lazúrozott deszkáról.
Ha pedig kedved szottyan, ne szarozz, taposs a pedálba, nyomd le, mint a bélyeget, hadd tanulja meg a paraszt a lényeget!
Rádli Róbert