Pásztorjáték 2025.

Pásztorjáték 2025. 10. 13.

Kovács András: Az eltékozolt kegyelem felragyog

Szereplők:

1.      Versmondó 1  -  Okeke Bence

2.      Versmondó 2  -  Okeke Bence

3.      Elbeszélő  -  Auffenberg Antal

4.      Ádám  -  Németh Soma

5.      Éva  -  Németh Sára

6.      Kígyó  -  Auffenberg Gergely

7.      Hang 1  -  Kovács Hédi

8.      Hang 2

9.      Gábriel angyal  -  Okeke Bence

10. Mária  -  Farkas Korinna

11. József  -  Szokai Gyula

12. Erzsébet  -  Nagy Abigél

13. Katona 1 -   Auffenberg Gergely

14. Katona 2  -  Uzsaly Máté

15. Császár  -  Szűcs Domonkos

16. Kovács  -  Gyarmati Barna

17. Asszony  -  Kovács Hédi

18. Gazdasszony

19. Ember

20. Angyal 1  -  Uzsaly Ági

21. Angyal 2  -  Szőcs Dorottya

22. Angyal 3  -  Okeke Bence

23. Angyal 4  -  Sebes Flóri

24. Angyal 5  -  Sebes Julcsi

25. Angyal 6  -  Németh Sára

26. Pásztor 1

27. Pásztor 2

28. Pásztor 3

29. Pásztor 4

30. Pásztor 5

31. Pásztor 6  -  Hős Levente

32. Öreg pásztor

33. Gomolya

34. Csillagvivők: Tarnai Emma, Okeke Sára

35. Királyok: Gergely Tamás, Csekei Tóth Károly

Ének:  Ég a gyertya ég, el ne aludjék, szíveinkből a szeretet ki ne aludjék. (ovisokkal)

Versmondó 1:

Valakit várok hófehér szívembe

Ünnepi fényben karácsony szenteste.

Valakit, aki valamikor régen

Pásztorok vártak Betlehem környéken.

Valakit várok, kinek csendben, halkan

Kitárom szívem minden apró dalban.

Valakit várok imádkozó ajkkal

Üde, glóriás angyali sok dallal.

Valakit várok hőn epedve, vágyva

Karácsony este… tudom, nem hiába.

1.      JELENET

Elbeszélő:  Kezdetben sötétség volt. Isten lelke lebegett a vizek felett. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket. Isten szólt: „Legyen világosság!”

És világos lett. Aztán az eget és a földet teremtette az Úristen. Napot, holdat, csillagokat; füvet, fákat, állatokat. Hegyet, völgyet és a tengert, s legvégül az első embert.

Ének:  Ki termtette ezt a világot… (ovisok számára, mutogatással)

Elbeszélő: Az első embert Ádámnak nevezte, s az Édenben álló Paradicsomkertbe helyezte. Hogy azt művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: „ A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél! Mert amely napon eszel róla: meghalsz!”

Ádám:  Istenem, Istenem! Te teremtettél, tőled kaptam életem. Félre ne érts, amit kívánsz én mindent megteszek, de hallgasd meg egy kérésemet. Nekem adtad a kert minden fáját, s valamennyi gyümölcsét. – Kivéve egyet. – S én vigyázom az állatokat. De igazán boldog mégsem lehetek. Nincs kihez szóljak, kivel együtt örülhetek. Társat, társat adj nekem.

Elbeszélő:  Az Úristen meghallgatta Ádám kérését. Álmot bocsátott az emberre, kivette oldalbordáját, s megalkotta az asszonyt és Ádámhoz vezette.

Ádám:  Éva!

Éva:  Ádám!

Elbeszélő:  A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. S hogy a boldogságot megrontsa, mesterkedni kezdett.

Kígyó:  Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?

Éva:  A kert fáinak gyümölcseiből ehetünk. Isten, csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: „Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.”

Kígyó: Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.

Elbeszélő:  Erre az asszony szakított és evett a fa gyümölcséből, és adott férjének is, aki vele volt. (Néhány lélegzet vételnyi szünet után, miközben Ádám és Éva döbbenten néznek magukra.) Most már tudják, hogy milyen megtenni a rosszat, ami után szégyenkeznek.

Ének:  Gyújts északánkba fényt, had égjen a soha ki nem alvó tűz, a ki nem alvó tűz!

2.      JELENET

Hang 1: 

A legelső bűn szörnyű átka

súlyos árnyékként borult a világra.

Az emberek mind sötétben éltek,

de reményt gyújtott szívükben az ígéret.

Hang 2: 

Hogy jön majd egyszer valaki,

aki ledönti a sötétség falait.

Az emberek rá vártak ezredeken át,

várták, hogy mikor jön el az új világ.

Ének: Ébredj ember mély álmodból…

Elbeszélő:  Isten könyörült az emberen és hozzákezdett tervének megvalósításához.

Volt egy kicsiny város, magas hegyekkel határos.

Názáret volt annak a neve, s egy kedves leány lakott benne, Mária. Imádságos, Istenfélő leány volt. Isten választotta, hogy ő legyen tervének megvalósítója. Ezért elküldte hozzá Gábriel angyalát.

Gábriel:  Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van veled. Áldott vagy te az asszonyok között.

Mária:  Köszöntésed számomra furcsa, s nem értem mit jelent.

Gábriel:  Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Édesanya leszel, fiad fog születni, akit majd Jézusnak nevezel. Fiad nagy lesz és a Magasságos Fiának fogják hívni.

Mária:  Szavaidtól szívem megremeg. De hogy történhet meg ez, hiszen férfit nem ismerek?

Gábriel:  Leszáll rád a Szentlélek és elborít a Magasságbelinek ereje. Szent Gyermeked ezért az Isten Fia lesz. De lásd: idős rokonod, Erzsébet is gyermeket vár. Istennél semmi sem lehetetlen.

Elbeszélő: Mária, mikor az angyaltól értesült róla, hogy rokona, Erzsébet is gyermeket vár, elhatározta, hogy meglátogatja. Még ezekben a napokban útra is kelt és a hegyekbe sietett. Júda városába, Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, hangos szóval elébe sietett.

Erzsébet:  Ó, Mária, áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja jön el hozzám? Amint meghallottam köszöntésedet, örömében megmozdult méhemben a gyermek. Mária, kedvesem! Boldog, aki hisz annak, amit az Úr mondott neki.

Mária énekel:  Magasztalja lelkem az én Uramat…  (kotta és szöveg a végén)

3.      JELENET

Elbeszélő:  Isten elérkezettnek látta az időt, hogy terve valóra váljon. Augusztusz római uralkodó szívét úgy irányította, hogy az tervét szolgálja. A császár rendelkezett.

Katonák:  Emberek, a császár!

Császár:  Királyságom végtelen, birodalmam határtalan, de nem tudom, országomnak mennyi lakója van. Ezért halljátok császári parancsomat! Vonuljon minden ember abba a városba, ahol született, s addig maradjon ott, amíg föl nem jegyeztetett!

Elbeszélő:  Mária jegyese József volt. Mivel József Betlehemben született, ezért Máriával és a születendő kicsi Jézussal elindultak a júdeai városba, hogy ott összeírják őket. Mivel gyalog mentek, ezért, csak későn érkeztek, s a születendő gyermekkel szállást kerestek. (Gyalogolnak.)

Ének:  Szent József így szólt…

Mária:  Közeleg az éjszaka, hol szülessen a Jézuska?

József:  Ne félj Mária, Betlehemben jó emberek laknak. (Botjával egy ajtón kopogtat.) Adjon Isten kovácsmester! József vagyok az ács, nem ismer meg?

Kovács:  Várj csak, előbb megkérdezem a feleségemet. Asszony, hol vagy? Gyere elő! Szállást keresnek.

Asszony:  Még hogy szállást? Én ezeknek? Két csavargó embernek? Hát csak nem teszek ilyet! Na, táguljatok innen!

József:  Ne keseregj jegyesem! Megpróbálkozunk más helyen. (Megint kopog.) Jóestét kívánok, Gazdasszony!  

József:  Szegény vándorok vagyunk. Szállást kaphatunk?

Gazdasszony: Hát, ha csöndesek lesztek, az uram ugyanis nem szereti a lármát. (Előjön a férje.)

Ember:  Bizony, én nagyon szeretem a csendet!

Mária:  A csendre nekem is nagy szükségem van, ugyanis gyermeket várok, közel a szülés ideje.

Ember:  Micsoda? Gyereksírás? Hangoskodás? Azt nem! Menjetek máshová!

Elbeszélő: Szegény Szűz Mária és Szent József, hát így történt, hogy szállást az egész városban nem leltek. Ám a Szűzanya mégsem volt elkeseredve: bízott Urában, Istenében.

Mária: Én mindig bíztam Benned vándorlásomon, és Te oltalom voltál. Nincs gyenge pillanat, mely Téged megtagad, bennem szép szavad szól már.

4.      JELENET

Elbeszélő:  Betlehem közelében pásztorok tanyáztak. Amikor meglátták a szegény vándorokat, menten megesett rajtuk a szívük és szegényes istállójukat kínálták szállásul. Hogy kik ők valójában, azt nem is sejtették. Így került a Szent pár szegényes, rongyos istállóba, s mire éjfélt ütött az óra, megszületett a kicsi Jézuska.

Ének:  Dicsőség, mennyben az Istennek…

Elbeszélő:  A pásztorok ezen éjen is, mint mindig békésen aludtak kint a nyáj mellett. Csupán az volt félálomban, aki a tüzet őrizte. (Angyalok jönnek melléjük.)

Angyal 1:  Mennyből az angyal… (ének)

Öreg pásztor:  Hallod pajtás?! Gomolya! (Keltegeti.)

Gomolya: Aludj, te vén bolond! Fogok én vigyázni, mert, ha botom kezdem körülötted forgatni, hátadat, hasadat lapogatni, három arasztot fogsz a földről ugrani.

Angyal 1:  Istennek fia… (ének)

Gomolya: Hűha, ennek a fele se tréfa. Valami történni fog, még ma!

Angyal 1:  Pásztorok ne aludjatok! Most nagy újságot hallotok. A Messiás a földre jött, – kire oly régóta vártatok.

Angyal 2:  Ha most gyorsan elmentek, a legelső imádói ti lesztek!

Angyal 3:  Ez az éjjel csodálatos fénnyel megörvendeztette a mindenséget. Kicsi Gyermek csöpp szemében ránk ragyogott Isten fénye!

Angyal 4:  Vigyétek el a szíveteket, vigyetek neki sok-sok szeretetet!

Angyal 5:  Hogy hol találjátok, ne okozzon gondot, hisz a betlehemi barlang fénye kivilágít a sötétbe.

Angyal 6:  Csak aztán Máriát és Józsefet is köszöntsétek!

Öreg pásztor:  Nosza, pásztortársak, induljunk víg énekszóval, ne várassuk azt a gyermeket, ha egyszer valóban az Isten fia. Aztán egyikőtök se fukarkodjon a zsebébe nyúlni, vigyünk, ahogy illik ajándékokat.

Ének: Pásztorok, pásztorok örvendezve…

Pásztor 1:  Kedves boldog Szent család, engedjétek meg, hogy köszöntsük az égi királyt!

József:  Gyertek csak pásztorok, hisz ez a ti barlangotok. De ki árulta el nektek, hogy itt találjátok a Gyermeket?

Pásztor 2:  Angyali hang dalolta, hogy itt született a Jézuska.

Öreg pásztor:  De most már adjuk elő ajándékainkat is!

Pásztor 3:  Kicsi Jézus a hidegben, meg ne fázz! Rád terítem báránybőr subám.

Pásztor 4:  Én, Jézusom tejet hoztam.

Pásztor 5:  Én meg mézet!

Pásztor 6:  Én szívet hoztam neked. Egy nagy szívben sok kis szívet.

Mária:  Köszönöm pásztorok, ti egyszerű emberek! Mindig boldogok lesztek, mert tiszta és őszinte a szívetek.

József:  Bármerre is jártok, hegyen, völgyön, réten, vigyétek el hírét az Isten gyermekének!

Ének: Angyalok szózata minket is hív…

Versmondó 2: 

 Az Úr Jézus születését

nem csak a pásztoroknak

jelezte fényes angyal

s villáma csillagoknak.

Ameddig ért sugára

az égi üzenetnek,

felújjongtak a rétek,

mezők, fák, a kertek.

Vadállatok szelíden

halk énekbe kezdtek,

s hirdette szép madárfütty:

Eljött az Égi Gyermek!

Köröskörül völgyek

mind virágba borultak,

friss illatok szökelltek

kelet felé s nyugatnak.

Fönt a magas hegyekben

a fák alatt, a télben

szirmot bontott egy rózsa

csodálatos fehéren.

Rózsa a szűz hóban!

Csak ámult, aki látta:

Krisztust jelenti - mondták -,

mert ma jött világra,

a világ megváltója”

ki rosszat fordít jóra!

S azóta e virágot

úgy hívják: Krisztus-rózsa.

Ének:

Királyok: A csillagot követve átvonulnak a színen.