Ragadd meg a napot!

A társulatról röviden, 2017-ben.

A hétéves társulat hihetetlen sikereket tudhat magáénak, amelyek komoly felelősséggel járnak. A közönség és a közvélemény már elvárja a színvonalas folytatást. Nehéz emelni a lécen és még nehezebb újra átugrani. Az előző 3 évben komoly munka eredményeként, egy fantasztikus csapat jött össze, akikkel magasba emeltük a Valahol Európában és a Made in Hungária című darabokat. A mai napig hihetetlen, hogy 5 óra alatt elfogyott az összes jegy a Made in Hungária, első Soproni Petőfi Színházas előadására. Csodás éveket zártunk tavaly tavasszal, amikor tudnunk kellett lezárni a múltat. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy újból megköszönjem Mindenkinek, akik nélkül nem így alakult volna! Köszönöm Nektek! A főbb tagjaink, akikre támaszkodtunk, elkezdtek dolgozni vagy továbbtanultak. Nagy büszkeségünk, hogy ketten is pályán maradtak. Szaszák Zsolt, az Operettszínház stúdiójába és Szabó Dániel a Magyar Színház színiakadémiájára nyert felvételt. Rengeteg új arc érkezett közénk. Ilyenkor fennáll a veszélye, hogy nagyon felhígul a társulat és problémák adódnak. A régiek nem tudják lezárni a múltat, ezért nem tudnak újult erővel, újat alkotni. Az új tagoknak meg nehézkes a beilleszkedés. Sajnos bekövetkezett a legrosszabb és sok régi tagtól búcsút vettünk. A munka és a dESZKa szív, viszont nem állhat meg. A 2017-es év második fele vízválasztó volt a csapat életében. Szinte teljesen kicserélődött a társulat soproni része. Új emberek, új lehetőségek jöttek. Nagy részük, még sosem állt a színpadon, ezért óhatatlanul is bekerültek a mélyvízbe. Onnan folytattuk, ahol befejeztük. Sajnos, nem volt idő a bemelegítő hónapokra. Hosszú napok, még hosszabb hónapok teltek el sírással, könnyekkel és reménytelenséggel tűzdelve. Nem adtuk fel! Új célt tűztünk ki. Megragadtuk a napot és bebizonyítottuk, hogy még vannak terveink, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Tucatnyi átírt szövegkönyv, szereposztás változtatás, új és újabb problémák megoldása volt a mindennapunk. Éppen ezért nagyon büszke vagyok a mostani csapatra is. Kezdőként, ugyanazt a célt kell teljesítsék, mint a régi csapat. Kedves Közönségünk, ha megnézik az előadást, úgy tekintsenek, ezekre a fiatalokra, hogy a lelküket is beleadták a felkészülésbe. Hihetetlen munkát végeztek. Az élő énekek mellett, táncolniuk kell, amely nagyon embert próbáló, hiszen alig van köztük táncoslábú alkat. A szövegcentrikus műről meg nem is teszek említést. A Kowalsky dalok nagyon nehezek. Aki nem hiszi, próbáljon meg egyet is elénekelni. Ők megcsinálják, felelősséggel, hitelesen és hatalmas alázattal. Nem szabad kihagyjuk a zsirai barátainkat, az otthon lakóit, akik ismét teljes erőbedobással mellettünk vannak, akik nélkül nem lenne igazi. Többször megkérdezik Tőlem, hogy milyen együtt dolgozni épekkel és sérültekkel. Most itt is elmondom és próbálom hangsúlyozni: az épek és sérültek duma, egy szükséges rossz. Ha igazán kihangsúlyozunk mindent, akkor azt is mondhatjuk, hogy épek, sérültek és sajátos nevelési igényű diákok. Látják, itt is külön kell róluk beszéljek. Mondjuk ki, a mostani világban, ez egy divatos marketing kifejezés. Sajnos, a legtöbbször nagyon ki kell emelni, de valójában nem ez a fontos. Egy társulatot láthatnak a nézők. A tapsrendnél nem azt látjuk, hogy van ép és sérült, hanem egy sikeres csapat, akik jól érzik magukat egymással és mindemellett értéket tesznek le a magyar kultúra asztalára. Véleményem szerint ez az igazi integráció. Szeretem a csapatot!

2. Mit fognak látni a nézők?

Ingoványos talajon vagyunk. Olyan kérdéseket, gondolatokat feszegetünk, amelyek sokakat elgondolkoztatnak. Biztosan ismerik „A császár új ruhája című mesét.”… folyt. köv. Nehéz darabról van szó. Magát a drámát nehezen lehet befogadni. Ha hozzáadjuk a Kowalsky dalokat, még nehezebb lesz. Aki nem ismeri a dalokat, arra biztatjuk, hogy hallgassák meg, a szövegeket olvassák el és értelmezzék. Azért is fontos, mert a szövegek beleillenek a kontextusba. Többségük a párbeszédek folytatásaként szerepel. Nekünk az a fontos, hogy a néző, úgy menjen haza, hogy egy teljes képet kapjon a mondanivalókról, a tanulságokról és egy élménnyel térjen haza. Sajnos, ha nem vagyunk eléggé befogadóak a darab iránt, nem tudjuk értelmezni az egészet. Ilyenkor kiemelünk egy színt, egy mozzanatot, egy mondatot vagy egy szót és azon kezdünk el rágódni. Ilyenkor gyanakodni kezdünk és mindenre magyarázatot várunk. Vajon mire gondolhatott a rendező? Mire akar ezzel célozni? Hogy merészeli? A felkészülés alatt találkoztunk hasonló gondolatokkal. Szemezgessünk: A darab oktatásügy ellenes? Az előadás, arra buzdítja a mostani diákokat, hogy ők többet tudnak és nyugodtan mondjanak ellent az iskolában tanító tanároknak? Hogy negatív képben mutatja be a tanárokat? Lázadásra készteti a diákságot? NEM. Épp ellenkezőleg. Az embert mutatja be, a hibáival együtt. Embert, aki színesen látja a világot, aki temperamentumával felkavarja az állóvizet. Aki bemegy a munkahelyére és maradandót szeretne alkotni. Aki tiszteli, szereti és első helyen tartja a munkahelyét, de nem nyugszik bele a kiégett emberek életvitelébe. Az a típus, akit az első napokban rögtön megjegyeznek, mert mosolyog, mert szereti a szabadságot, mert egy óra alatt többet kap a diákoktól, mint az egész tanári kar egy hét alatt. Ez a fajta tulajdonság, ellenszenvet fejt ki. Azt a látszatott kelti a másik ember szemében, hogy mindent magának akar, hogy az egész világ az övé. Egy idő után elakarják tőle venni. Az ilyen embert a háttérben kibeszélik, gúnyolják, mert ő másképp látja a világot, „…pedig ugyanazt látjuk, csak másféleképpen!” Neki mindennap harcolnia kell, azért amit ő épített fel. Él. Boldog. Harcol. Kilóg a sorból. Megragadja a lehetőségeket. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: színdarabot fognak látni, általános sztorikkal, amelyik éppenséggel egy iskolában történik. Bárkivel, bárhol megtörténhet. Véleményem szerint, egy előadás akkor jó, ha elgondolkoztatja a nézőt. Ha komoly társadalomkritikát fogalmaz meg és esetenként a néző, a saját életét látja a színen. A császár új ruhája – nézői szemmel. Látjuk, de nem értjük. Nem látjuk, de megpróbálunk magyarázatot találni rá. Nem látjuk és nem is akarjuk befogadni az egész mondanivalóját. A végén, maga a néző döntheti el, hogy kinek ad igazat. Ellentétpárokat mutat be a darab. Több szálon függ a cselekmény. Nem mindegy, hogy az asztal melyik oldalán vagyunk. Bármikor cserélődhetnek a szerepek. Egyik pillanatban fölérendelt, a másikban alárendelt helyzetbe kerülnek a karakterek. Tanár – diák. Diák-diák. Tanár-tanár. Tanár-Igazgató. Igazgató-diák. Diák-Szülő. Szülő-tanár. Érdekes helyzet. Az ember, a mindennapokban is szerepet játszik. Gondoljanak bele, bárkivel előfordul, naponta többször is…csak nehogy felcseréljük a helyszínt és az időpontokat. Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő. Bárhol is van az ember, igen is használja ki a lehetőségeket. Ha citromot kapsz az élettől, csinálj limonádét. Változtasd meg magad és megváltozik a világ! Színdarab, sok zenével és komoly mondanivalóval. Befogadni, szórakozni és a végén feltöltődve hazamenni. Másnap ráérünk értelmezni. Jó szórakozást kívánunk!

A VARÁZSSZAVAK, a realitások és a romantika közötti konfliktust tárja fel, pontosan úgy, ahogy ezek az eszmék a diákok számára a világ minden középiskolájában megjelennek. Az iskola a hagyományokra és a tökéletességre épült, realisták által készített, szigorúan strukturált tananyagot kínál diákellenesnek tűnő vezetőséggel és eljárásrenddel. Az új irodalomtanár, aki átveszi a délutáni fakultáció vezetését, azonban új szenvedéllyel lát munkához, diákjait sosem látott romantikus felfogásban tanítja. A Tanár úr heves előadással kezdi a tanítást a közelgő halálról, elmagyarázva a diákoknak, hogy az életük elröpül és meg kell ragadniuk a napot, hogy érjen valamit az életük, fel kell használniuk a „carpe diem” örökségét. Az oktatás kezdetén megkéri az egyik diákot, hogy olvassa fel a szöveggyűjtemény bevezetőjét, amelyben egy tudományos módszer olvasható, mely szerint egy vers, formai színvonala és jelentősége két merőleges tengelyen ábrázolva a lefedett terület segítségével meghatározza a vers nagyszerűségét. A Tanár úr, a diákok csodálkozására és megdöbbenésére kitépeti velük a könyvből a bevezetőt. Elkezd velük verselni, dalolni, valamint külső helyszíni gyakorlatok keretében hívja fel figyelmüket a konformitás veszélyeire. A furcsa tevékenységek közepette az új tanár beavatja a diákokat a titokba, hogy annak idején a Szív Forradalmának Társaságának tagja volt. Kérdésre mesél a gyűlésekről, de megkéri a diákokat, hogy felejtsék el, amit mondott. Ennek ellenére ők a kollégiumból kiszökve megalapítják a maguk Szív Forradalmának Társaságát és a találkozókon minden résztvevő lehetőséget kap, hogy kifejezze saját romantikus vagy realista énjét. A realizmus és a romantika megrázó konfliktusa akkor kezdődik, amikor Kriszti, a társaság nevében egy provokatív cikket közöl az iskolaújságban, amelyre a vezetőség megrémül és nyomozást indít. A történet drámai részét túlnyomórészt Smuki szemszögéből követhetjük, aki az „utcáról” való érkezése után Balázs szobatársa lesz. Smuki szégyenlős típus, akit megfélemlít, hogy amit mond, az esetleg jelentéktelen vagy értelmetlen. Balázs ezzel szemben sugárzik, tele van ambícióval, amellyel kiváltja apja haragját. Balázs apja minden apró részletet parancsba ad fiának, az iskolán kívüli tevékenységektől kezdve a jövőjét illető tervekig. Balázs minden tárgyból kitűnően teljesít, de rájön, hogy az ő valódi szenvedélye a zenélés. Dobosként összehoz egy zenekart a csoportjából és jelentkezik a Ki Mit Tud? -ra, majd miután ezt apja megtudja és követeli tőle, hogy hagyja abba a zenélést. A sikeres koncertet követően apja megfenyegeti. Balázs, még azon az éjszakán öngyilkosságba menekül. A szülők átfogó nyomozást követelnek haláláért, az iskola vezetősége pedig eljut a Szív Forradalmának Társaságáig, a felfordulásért a Tanár urat teszik felelőssé. A társaság minden tagját behívják a vezetőséghez, hogy aláírassák velük a nyilatkozatot, mely szerint a Tanár úr töltötte tele az agyukat azokkal az öntelt eszmékkel, amelyek Balázs tragikus sorsához vezettek. A legnagyobb realista, Kriszti, aki mindig azt teszi, amit helyesnek gondol, aláírja a nyilatkozatot és a többieket is erre buzdítja. A csapatban forrni kezd a düh, mert Kriszti elárulta mindazt, amit a Társasága féltett. Az utolsó jelenetben egy gyönyörű egyensúly jelenik meg a két eszme között, Karcsi, sírva fakad, az osztály tagjai látványosan tüntetnek a Tanár úr mellett: „Ó Kapitány, Kapitányom!” Karcsi, aki korábban csak a céltalan bulizásnak élt és folyamatosan azon volt, hogy mások munkájából éljen, fellép a székre, hogy tisztelegjen volt tanára előtt, aki megváltoztatta az életét.

A HÁROMSZOR NÉGY ALAPPILLÉR

Az eredeti műben elhangzik 4 alappillér, amelyet az iskola képvisel. Ez megmaradt az előadásban? Megmaradt és ki is bővült: Hagyomány. Becsület. Fegyelem. Teljesítmény. Az igazgató, az iskola, a rendszer vezérszavai. Nélkülük elképzelhetetlen a felemelkedés. Mást nem tűrnek el. Aki ennek ellentmond vagy megrendíti, kicsaphatják, kirúghatják az intézményből. Csapat. Zene. Humor. Szórakozás. A diákok legfontosabb gondolatai. Fiatalság, bolondság…ne akarjuk tőlük elvenni. Emlékezzünk, mi is így kezdtük. Sajnálom! Bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek! Varázsszavak, amelyek szebbé és egyszerűbbé teszik az életünket. Csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy megértsék, mi is az igazi értelmük. Talán mindenki életében jön valaki, aki felhívja mindezekre a figyelmet. Mind a tizenkét szó, fontos az életünkben, de vajon szabad-e csak az egyik sorhoz vagy szóhoz ragaszkodni? Jön egy tanár, aki rávilágít minket arra, hogy a teljes, felhőtlen és boldog élethez mindegyikre szükség van. Ho'oponopono A Ho'oponopono (ho-o-pono-pono) a módszer követői számára egy hawaii gyógymód, a problémamegoldás és megbékélés művészete. A folyamat bocsánatkérésből, bűnbánatból és átváltozásból áll. Minden, ami az életben problémaként jelenik meg, emlék, program, amit ki lehet javítani, jóvá lehet tenni, és lehetséges törölni. Mára a hagyományból világszerte elterjedt problémamegoldó módszer lett, és milliók alkalmazzák a hétköznapi élet problémáinak megoldására. A sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek szavak egyszerű ismétlésével elérhető, hogy a módszer gyakorlója a jelenben tartsa magát, elméje ne vigye el a múltba vagy a jövőbe. Így mentesül a stressztől, az aggodalmaktól és a problémákba való beleragadástól.

MIÉRT PONT A KOWALSKY MEG A VEGA?

Talán, mert közös a gondolkodásunk, közösek az értékek. A legjobb, ha ezt nem fejtjük meg. Ezt érezni kell. 2016-ban jött az ötlet, hogy jó lenne egy színdarabon belül új értelmet adni a Kowalsky daloknak. Többek között a Semmi pánik című dal, adta az első lökést ez irányban. 2016. novemberében megtörtént az első személyes találkozó Kowával, aki elsőre igent mondott az ötletre és a felkérésre. Bátran kijelenthetjük, hogy Kowa az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb szövegírója. Minden témát érintő, mély gondolatok, érzelmekkel, tanulságokkal. Hiteles. A dalokat értelmezni kell, nem elég egyszer meghallgatni. Volt, olyan dal, amely felfogásához fél év kellett. Ezért is lesz nehéz átadni a közönségnek. Bő két óránk lesz átadni a drámát és a dalokat úgy, hogy akinek nem ismerősek a dalok, értelmezni tudják, azonnal. Hálásan köszönjük nekik, hogy megkaptuk az eredeti dalok zenei alapjait. Nagyon nehezen énekelhető dalokról van szó. Az amatőr színjátszóim nem énekesek, viszont rengeteg időt szántunk rá, hogy megpróbáljuk hitelesen, nem ferdítve átadni a dalok összességét. Tegyük hozzá, hogy közben táncolnak is. Embert próbáló feladat. Ne felejtsük el, hogy idén 15 éves a zenekar. Tisztelettel tartozunk a munkásságuk előtt. MIÉRT PONT A „VARÁZSSZAVAK” LETT A CÍME? Kowáékkal való közös munkánk eredményeként, nem is gondoltam másra. A darabban, a sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek mellett, ott van több meghatározó varázsszó, amely kicsit elgondolkoztatja a nézőt. Egyre többet kellene őket használjuk a mindennapokban. Hihetetlennek tűnik, de megváltozna az életünk.