A magyar barokk bútorok a 17. század végétől a 18. század végéig tartó időszakban virágoztak, és a nyugat-európai barokk stílus jegyeit ötvözték helyi sajátosságokkal. Főleg a főúri kastélyok és templomok berendezésében voltak jelentősek, de a stílus elemei a népi bútorművészetben is megjelentek. 

Díszítettség és pompa: A barokk bútorok a gazdagságot és a hatalmat hirdették. Jellemzőek rájuk a bonyolult faragások, intarziák, és gyakran használtak aranyozott díszítéseket is.

Formák: A vonalvezetésre az egyenes mellett a hangsúlyos, ívelt formák is jellemzőek voltak, amelyek dinamizmust és mozgalmasságot kölcsönöztek a bútoroknak. Megjelentek a csavart oszlopok és a ívelt lábak.

Anyaghasználat: Gyakran használtak sötét, gazdag fafajtákat, mint a dió, tölgy vagy ébenfa, de a díszítéshez egzotikusabb faanyagokat (pl. rózsafa) és más anyagokat, például elefántcsontot is alkalmaztak.

Funkció és típusok: A korszakban váltak általánosabbá bizonyos bútortípusok, mint a komódok (fiókos szekrények), íróasztalok és baldachinos ágyak. A kárpitozott ülőbútorok is népszerűvé váltak, mind díszítő, mind funkcionális céllal.

Szimmetria és monumentalitás: A bútorok gyakran monumentális méretűek voltak, és szimmetrikus elrendezésre törekedtek, hogy lenyűgöző hatást keltsenek. 

Regionális sajátosságok

A magyar barokk bútorművességben megfigyelhetők regionális különbségek. Különösen a népi bútorkészítésben maradtak fenn egyedi stílusok, amelyek a főúri barokk motívumokat (például virágminták, koszorúk, madarak) ötvözték helyi hagyományokkal. 

Például Torockó vidéke a gazdag ornamentikájú, festett bútorairól volt ismert, ahol a sötét (zöld, kék vagy barna) alapszínen barokk és rokokó hatású virágminták domináltak. 

A magyar barokk bútorok a funkcionalitáson túl a tulajdonos gazdagságát és társadalmi állását hivatottak kifejezni, hangsúlyos díszítésekkel és impozáns megjelenéssel.