A klasszikus kínai bútorok a Ming és Csing dinasztiák idején, a 14. század végétől a 20. század elejéig készült darabok széles skáláját jelentik. Ezek a formák magukban foglalják az asztalokat, szekrényeket, székeket, zsámolyokat, ágyakat és kisebb tárgyakat, mint például az ecsettartók, kozmetikai dobozok és tükörállványok – mind olyan berendezési tárgyak, amelyek egy otthoni térben megtalálhatók.
A kínai bútorok ragasztó és szögek nélkül készülnek. A faragott fadarabokat bonyolult csapos és csapos illesztések tartják össze. Ez a kifinomult illesztési rendszer zökkenőmentes átmenetet hoz létre a vízszintes síkok és a függőleges támaszok között. A kartámaszok simán folytatódnak az ülés vázán keresztül, így válnak a szék lábaivá, a finom, átfedő illesztések pedig a patkó alakú fotelek kecsesen ívelt koronáját alkotják.
Ha megérted, hogyan tartják össze ezeket az illesztéseket egy darab, az hozzájárul a kínai bútorok iránti általános elismerésedhez. Nagyszerű műszaki tudással rendelkező ácsmesterek és asztalosok tervezték a bútorokat feltűnő sziluettekkel és kifinomult vonalakkal. A mérnöki munka és az esztétika házassága egy olyan művészeti ágat hozott létre, amelyet ma is csodálnak.
A kínai bútorok különféle fából készülnek, beleértve a trópusi keményfákat, a bambuszt és a díszített lakkmintákat is.
A gazdagon texturált felületeket gyakran beépítették a bútorokba dekoratív elemként. A szekrényajtók vagy asztallapok tökéletes vászonként szolgálnak a dinamikus, örvénylő erezet- vagy texturált bogminták bemutatására.
A kínai bútorokban használt különféle fafajták közül a legkeresettebb keményfa a huanghuali és a zitan.
A huanghuali , tudományos nevén Dalbergia odorifera , egy kínai rózsafa. A huanghualit gazdag borostyánszínű árnyalatai és absztrakt figurális mintái miatt értékelik, beleértve a híres sötétebb fürtös mintákat, az úgynevezett „szellem arcokat”. Nagyon tartós anyag, amely víz- és rovarálló. A fa szilárdsága ideális anyaggá tette a kínai bútorok csapos-hornyos szerkezetének fizikai igénybevételéhez.