A tesztek célja annak felmérése, hogy a 4., 5., 6.,7., 8. évfolyamos tanulók milyen mértékben képesek matematikai eszköztudásukat és szövegértési képességeiket és természettudományos, történelem és digitális kultúra műveltségüket a tanulmányaik során és a hétköznapjaikban alkalmazni, valamint az idegen-, illetve célnyelven nyújtott tanulói teljesítményt vizsgálja. A felmérés tartalmi keretei határozzák meg a kompetenciamérés feladataiban alkalmazott műveleti területek belső arányait, az egyes kompetenciaterületek egymáshoz viszonyított mértékét, a feladatok fajtáit, a kérdések típusainak arányát, illetve a használt szövegtípusokat.
A 2021/2022-es tanévben valódi mérföldkőnek számító változás következik a Magyarország pedagógiai mérési rendszerében. Eddig az országos mérések rendszere a szövegértési képességet, a matematikai eszköztudást, valamint az idegen-, illetve célnyelven nyújtott tanulói teljesítményt vizsgálta. A változás két szempontból is jelentős. Egyfelől a rendszer kiegészül a természettudomány kompetenciaterülettel, másfelől teljes mértékben átköltözik a digitális médiumra, azaz az országos méréseket a tanulóknak ezentúl online felületen kell teljesíteniük. A mérések értékelése központilag történik.
A Háttérkérdőív kitöltése jelen tanévben csak 4., 6., 8. évfolyam, 2026. március 23. – június 5. Kérjük a szülőket, hogy a tanulókkal legkésőbb a saját mérési időszakuk végéig töltessék ki a kérdőívet.
Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy jelen tanévben a Szülői Háttérkérdőív kitöltéséhez nem szükséges mérési eseménykódot megadni.
Kérjük, hogy a Háttérkérdőív kitöltéséhez szükséges kártyán szereplő eseménykódot hagyják figyelmen kívül.
A háttérkérdőív célja, hogy országosan és iskolai szinten egyaránt elemezni lehessen a tanulók szociokulturális hátterének és mért teljesítményének összefüggését.
A kérdőív kitöltéséhez a tanuló mérési azonosítóját tartalmazó belépési jelszó szükséges. Az első belépés után a jelszót meg kell változtatni, a későbbiekben a kérdőív lezárása előtt csak az új jelszóval lehet visszalépni a kérdőívbe. A jelszó megadásával biztosítható, hogy a megadott válaszokat ne ismerhesse meg olyan személy, aki – az eredeti jelszó ismeretében – össze tudja kötni a felhasználó személyét a mérési azonosítóval. A jelszó módosítására, az elfelejtett jelszó újraküldésére nincs lehetőség.
Az Oktatási Hivatalhoz eljutó adatsor csak a tanuló mérési azonosítóját tartalmazza, így a Hivatal nem tudja összekapcsolni a tanuló mérési azonosítóját és a tanuló személyazonosságát.
Az iskola nem fér hozzá a háttérkérdőívben megadott válaszokhoz, de a mérés lebonyolítását támogató informatikai rendszerben nyomon tudja követni, hogy melyik mérési azonosítójú tanuló háttérkérdőíve került már kitöltésre.
A szövegértés, matematika, természettudomány mérés során minden tanuló segédeszközként a számológépet használhatja. Más segédeszköz nem engedélyezhető.
A tanulók a feladatok megoldásához használhatnak jegyzetpapírt, amely nem vihető ki a teremből, ezeket a mérés után össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni.
A tanulók csak zsebszámológépet használhatnak a mérés során, telefont vagy a számítógépen elérhető számológépet nem. A számítógépet teljes képernyős módban és kizárólag a válaszok megadására használhatják a tanulók a mérés ideje alatt.
Windows 10 esetén
A monitor jobb alsó sarkában találod a hang beállítását. A képen látható módon állítsad be.
Windows 11 esetén
A fejhallgató vezetékén találsz egy műanyag megvastagodást. Azon a megvastagodáson találsz egy hangerő szabályozót. Azt tekerve tudod változtatni a hangerőt.
Fogalmak, meghatározások:
1. Mérési területek: szövegértés, matematika, digitális kultúra, történelem, természettudomány, idegennyelv, célnyelv.
2. Mérési esemény: az egy mérési területen lebonyolított 2x45 perces mérést mérési eseménynek nevezzük.
3. Mérés időtartama: mérési területenként 2x45 perc minden évfolyamon.
4. Idősáv: A mérési napokon belül meghatározott időintervallum, amelyen belül az adott mérési esemény lebonyolítható.
A mérési napokon belül 3 db, egymástól elkülönült mérési sáv került meghatározásra:
- Első sáv - 7:30-10:00 (az elvégezhető mérés hossza a bevezető nélkül: 2x45 perc)
▪ 1. rész indítása legkésőbb 8:25-ig; 2. rész indítása legkésőbb 9:15-ig lehetséges.
- Második sáv - 10:15-12:45 (az elvégezhető mérés hossza a bevezető nélkül: 2x45 perc)
▪ 1. rész indítása legkésőbb 11:10-ig; 2. rész indítása legkésőbb 12:00-ig lehetséges
- Harmadik sáv - 13:00-15:30 (az elvégezhető mérés hossza a bevezető nélkül: 2x45 perc)
▪ 1. rész indítása legkésőbb13:55-ig; 2. rész indítása legkésőbb 14:45-ig lehetséges.
Egy idősávon belül csak egy mérési eseményt lehet lebonyolítani. Amennyiben az idősávon belül nem állna a tanuló rendelkezésére elegendő idő, akkor a rendszer a mérés indítását, illetve folytatását letiltja. Ekkor a tanulót újra be kell osztani a mérésre egy másik mérési idősávra vagy napra.
5. Mérési időszak: Az országos kompetenciamérés időszaka (a tanév rendje szerint).
A mérést a https://kompetenciameres.oktatas.hu/meres/inditas oldalról kell elindítani. A mérés elindításához NEM kell a tanulóknak sem regisztrálnia, sem bejelentkeznie a tehetségkapu oldalra. A mérés elindításához csak a Mérési azonosító kártyán szereplő adatok szükségesek.
A mérőszoftver méri a teszt kitöltésére fordítható időt, alapesetben 4 x 45 percet. A 45 perces tesztrészek között szünetek vannak, a szünetre fordított idő mérése a felmérésvezető feladata, ő ad engedélyt az új rész elkezdéséhez.
A szoftver nem engedi elindítani az új részt, amíg ez előző részre fordítható idő és ez után még 5 perc le nem telt, (akkor sem, ha a tanuló előbb lezárta a mérést). Az új részek elindítása a mérési esemény kódjának a megadása után lehetséges.
Ha mérés közben technikai hiba lép fel, és a tanuló emiatt elakad a kitöltésben, a kitöltésre biztosított ideje tovább fogy. Fontos, hogy ha elhárítható problémáról van szó, a megoldás gyorsan megtörténjen, hogy a kiesés ne befolyásolja jelentősen a tanuló eredményét.
A mérésbe az eredeti azonosítókkal a mérés idejének lejártáig vagy a mérés lezárásáig vissza lehet lépni. A mérések kitöltésére van egy maximális időkeret, ami után a mérés automatikusan lezárul. Két mérési terület (négy mérési rész) esetén a tanulónak az első rész elindítása után 6 órán belül kell végeznie az utolsó rész feladataival is. Egy mérési terület (két mérési rész) esetén ez az idő 4 óra.
A mérés lebonyolításához szükséges azonosítók a tanulók Mérési azonosító kártyáján szerepelnek. Figyelem! A kódok és azonosítók csak az évfolyam számára kijelölt időszakban működnek!
A mérési azonosító kártyán szereplő azonosítóval leghamarabb a csoportbeosztás utáni napon lehet belépni a rendszerbe. Csak a tanuló legutolsó csoportbeosztása után kinyomtatott kártyán szereplő adatok használhatók a méréshez!
Egy mérési azonosítóval csak egyszer teljesíthető egy mérési alkalom.
A mérés során nagyon kell figyelni arra, hogy minden tanuló a saját Mérési azonosító kártyáját kapja meg, és a rajta szereplő adatokkal lépjen be a mérésbe, éppen ezért nagyon fontos, hogy a tanulók ellenőrizzék a Mérési azonosító kártyán szereplő nevet és születési időt. Egy tanulót más tanulói adataival TILOS beléptetni a mérésbe, ugyanis a mérés után a mérési azonosítók cseréjére nincs lehetőség.
Amennyiben mérés közben olyan technikai hiba lép fel, amelyet nem sikerült gyorsan elhárítani, és így az jelentősen befolyásolja a tanuló teljesítményét, a felmérésvezető jelöli a Jelenléit ív és jegyzőkönyben, a mérés utáni adminisztrációt ez alapján kell elvégezni.
Az a tanuló, aki annyival később érkezik, hogy már nem tud a többiek munkájának megzavarása nélkül bekapcsolódni a mérésbe, hiányzónak minősül.
A hiányzó tanulók számára a mérést egy pótnapon kell megszervezni. Mivel az adatbegyűjtő rendszerben a tanuló automatikusan hiányzóként fog megjelenni, a mérési koordinátor újra be tudja őt osztani egy másik csoportba.
Ha technikai, egészségügyi vagy egyéb ok miatt a 4 részből álló mérési esemény legalább 1 része félbeszakadt vagy el sem kezdődött, az intézményvezető dönthet úgy, hogy a tanulót újra beosztja egy új napon mérési csoportba. Ebben az esetben a tanuló egy új tesztet fog kapni, és a teljes, 4 részből álló mérési eseményt teljesítenie kell.
Annak eldöntésekor, hogy érdemes-e új napon új mérési csoportba beosztani egy tanulót, a következő szempontokat vegyék figyelembe:
Ha a tanuló egy adott mérési terület két részéből legalább egy részt teljesíteni tudott, akkor az egy rész eredménye alapján számára az adott területről a jelentés elkészíthető.
Amikor a tanuló a számára kijelölt új mérési napon a tesztírást megkezdi, az első napon megadott válaszai törlődnek a rendszerből, jelentését a második napi eredményéből állítjuk elő.
Megj.: 2 részből álló mérési esemény esetén ugyanez érvényes: 1 félbeszakadt vagy nem megkezdett rész esetén lehet új mérési napra beosztani a tanulókat.
Ha technikai, egészségügyi vagy egyéb ok miatt a mérési esemény félbeszakadása nem egy tanulót, hanem az egész csoportot érinti, akkor a fentiek a csoport minden tagjára érvényesek.
A kompetenciamérés során párhuzamosan 20-30.000 diák dolgozik a rendszerben és előfordulhat, hogy olyan feladathoz érnek, amely egy nagyobb képfájl vagy adatcsomag feldolgozását igényli. Ilyen esetben a rendszer a feldolgozást probléma nélkül elvégzi, ami felhasználói oldalon „homokóra” formájában jelenik meg. Kérjük hívják fel a diákok figyelmét, hogy ne nyomjanak a frissítés gomba, hanem hagyják, hogy a rendszer a feldolgozást elvégezze és magától továbblépjen. A frissítés gomb sorozatos és párhuzamos megnyomása a kérés ismételt és nagy tömegű beküldését eredményezheti a feladat tényleges feldolgozása helyett, ami a helyi és központi infrastruktúrát is megterheli. Kérjük, helyette a diákok várják meg, hogy a feladat magától továbblépjen.
Segítségüket a kérés átadásában előre is nagyon köszönjük.
Továbbá felhívjuk fel a figyelmüket az "Eljárásrend a digitális országos kompetenciamérésre" című útmutató alábbi részére:
„Bármilyen technikai probléma merül fel a mérés közben, először azt szükséges megállapítani, hogy a probléma befolyásolja-e a mérés folytatását:
Amennyiben a tanuló/tanulók folytatni tudja/tudják a mérést, (visszajön az áram, helyreáll az internetszolgáltatás, be tudnak lépni a mérőszoftverbe, stb), a jegyzőkönyv megfelelő kitöltésén kívül nincs más teendő. A mérés az adott napon bármikor folytatható.
Amennyiben a tanuló/tanulók nem tudja/tudják adott napon folytatni a mérést, az intézményvezető döntése szükséges a továbbiakról. Az intézményvezető dönthet úgy, hogy a tanuló/tanulók megismétlik a mérést. Ehhez a tanulót/tanulókat egy új napra, új mérési csoportba kell osztani. Ebben az esetben a tanuló/tanulók egy új tesztet fog/fognak kapni, és a teljes, 4 részből álló mérési eseményt teljesíteni kell.”
A fentiek szerint kitöltési probléma esetén érdemes egy-egy mérési rész között hosszabb szünetet tartani, és az adott napon folytatni a hiányzó részek kitöltését. Amennyiben ez nem sikerül, az igazgató dönt az ismétlés szükségességéről.
Probléma a teljes képernyős nézet beállításával
A tanulóknak a mérést teljes képernyős módban kell kitölteniük, a beállítás részletes menete a felmérésvezetőiútmutató „A felmérés lebonyolítása” című fejezetében olvasható. Alapesetben az F11 gomb lenyomásával teljes képernyős nézetben jelenik meg a kívánt oldal. Ha az F11 gomb nem működik, akkor a következőképpen lehet a teljes képernyős módot beállítani (a leírás szerepel a Felmérésvezetői útmutatók 1.1.5.2 fejezetében is): A böngésző jobb felső sarkában lévő három pötty ikonra kattintva a következő menü nyílik le.
Nem indul el a tanuló tesztje
Amennyiben a mérési kód és a tanulói azonosító beírásával nem indul el a mérés, ellenőrizni kell, hogy a tanuló Mérési azonosító kártyáján szereplő Mérési esemény kódot és Kitöltéshez használt azonosítót írták-e be a belépőfelületen! Figyelni kell arra, hogy a kis és nagybetűt megkülönbözteti a program. Amennyiben a beírt kód és a mérési azonosító megegyezik a Mérési azonosító kártyán szereplővel, és mégsem sikeres a belépés, utána kell járni, milyen adminisztrációs hiba lehet a az ok.
Figyelem! A kódok és azonosítók csak az évfolyam számára kijelölt időszakban működnek! A mérési azonosító kártyán szereplő azonosítóval leghamarabb a csoportbeosztás utáni napon lehet belépni a rendszerbe. Csak a tanuló legutolsó csoportbeosztása után kinyomtatott kártyán szereplő adatok használhatók a méréshez! Egy kitöltéshez használt azonosítóval egy mérési eseményt csak egyszer lehet teljesíteni.
Nem a megfelelő mérési nap tesztje indult el
Ez abban az esetben fordulhat elő, ha nem az aznapra tervezett Mérési azonosító kártyák adatait használták. Amennyiben a tanulók már elindították a mérést, és nem az aznapra tervezett teszt indult el (szövegértés-matematika helyett a természettudomány-nyelv vagy fordítva), a tanulók folytassák az elindított tesztet!
A szövegértés-matematika teszt esetében a matematika terület a teszt 3. részében kezdődik. Gondoskodni kell arról, hogy a tanulók legkésőbb a 3. rész előtti szünetről visszatérve rendelkezzenek számológéppel.
A természettudomány-idegen nyelvi mérés, vagy csak nyelvi mérés esetében a hallott szöveg értése rész a nyelvi mérés második része lesz. Gondoskodni kell arról, hogy legkésőbb az az előtti szünetben a tanulók rendelkezzenek fejhallgatóval. Mivel fejhallgató hiányában a mérés legelején, a bevezető alatt nem tudják a tanulók tesztelni a hangerőbeállításokat, így azt a szünet után, a hallott szöveg értése rész előtt kell megtenni. A következő lépéseket kell végrehajtani (a leírás szerepel a Felmérésvezetői útmutatók 1.1.5.4 fejezetében is):
a szünetről visszatérve a tanulók NE indítsák el a következő részt.
a tanulók nyissák meg a következő oldalt:
https://www.tehetsegkapu.hu/feladatbank/feladatlapGyakorlo/18985
A KITÖLTÉS gombra kattintva indítsák el a feladatot, és állítsák be a hangerőt. Ha ezzel végeztek, zárják be az oldalt.
a tanulók indítsák el a mérés utolsó részét. Amennyiben bezárták a mérésindítás oldalát, nyissák meg újra, jelentkezzenek be újra a Mérési azonosító kártyájukon szereplő mérés kódjával és a Kitöltéshez használt azonosítóval. Ekkor a mérés megfelelő része fog betöltődni.
A tanulót a mérési idő lejárta előtt kidobja a program
Ha a tanulót a feladatok megoldása közben, még a mérésre szánt idő lejárta előtt kidobja a rendszer, azonnal meg kell próbálni visszaléptetni ahttps://kompetenciameres.oktatas.hu/meres/inditas oldalon a Mérési azonosító kártyán szereplő mérési kóddal és tanulói azonosítóval, ugyanazzal, mint a mérés kezdetekor. Sikeres bejelentkezés esetén a tanuló ott folytathatja a válaszadást, ahol abbahagyta, korábbi válaszait a rendszer elmentette. Mivel a megoldásra szánt időt számláló óra nem áll meg a kiesés alatt, igyekezni kell minél hamarabb visszaléptetni a tanulót. Amennyiben az ilyen típusú hiba megoldása olyan sok időt igényel, hogy lényegesen befolyásolná a tanuló teljesítményét, „technikai probléma miatt félbeszakadt”-ként kell jelölni az adott mérési részt a felmérésvezetőnek a Jelenléti ív és jegyzőkönyvben, majd a mérési koordinátornak a mérés utáni napi adminisztráció során. Ha a probléma a következő részben valószínűsíthetően nem áll majd fenn, a tanuló folytathatja a mérést.
A számítógép meghibásodik a mérés közben
Ha a tanuló számítógépe a feladatok megoldása közben meghibásodik, azonnal át kell ültetni egy tartalék számítógéphez, ha az rendelkezésre áll. Meg kell próbálni újra beléptetni, a https:\\meres.tehetsegkapu.hu oldalon a Mérési azonosító kártyán szereplő mérési kóddal és tanulói azonosítóval, ugyanazzal, mint a mérés kezdetekor. Sikeres bejelentkezés esetén a tanuló ott folytathatja a válaszadást, ahol abbahagyta, korábbi válaszait a rendszer elmentette. Mivel a megoldásra szánt időt számláló óra nem áll meg a kiesés alatt, igyekezni kell minél hamarabb visszaléptetni a tanulót. Amennyiben az ilyen típusú hiba megoldása olyan sok időt igényel, hogy lényegesen befolyásolná a tanuló teljesítményét, „technikai probléma miatt félbeszakadt”-ként kell jelölni az adott mérési részt a felmérésvezetőnek a Jelenléti ív és jegyzőkönyvben, majd a mérési koordinátornak a mérés utáni napi adminisztráció során. Ha a probléma a következő részben valószínűsíthetően nem áll majd fenn, a tanuló folytathatja a mérést.
Nem jelenik meg jól a tanuló tesztje
Amennyiben egy vagy több tanuló tesztje azért megoldhatatlan, mert nem jelennek meg a feladatok, a rendszergazda segítségére lesz szükség. A megoldásra szánt időt számláló óra nem áll meg a kiesés alatt, így ha nem sikerül megoldást találni azonnal a problémára, és az lényegesen befolyásolná a tanuló teljesítményét, „technikai probléma miatt félbeszakadt”-ként kell jelölni az adott mérési részt a felmérésvezetőnek a Jelenléti ív és jegyzőkönyvben, majd a mérési koordinátornak a mérés utáni napi adminisztráció során. Ha a probléma a következő részben valószínűsíthetően nem áll majd fenn, a tanuló folytathatja a mérést. Ha kiderül, hogy nem lokális hibáról van szó, jelezzék a Hivatal számára.
TehetségKapu - egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszer
https://www.oktatas.hu/kozneveles/nemzeti_tehetseg_program/tehetsegkapu