Lakberendezés, kert, udvar, ház, lakberendezési stílusok

Teraszburkolatok

A műanyag öröklét és a szürke becsület

Van egy furcsa megszállottságunk, mindenáron le akarjuk győzni az időt ott is, ahol az a legszebben dolgozik. Amikor eljutunk a teraszig, hirtelen elfelejtjük mindazt, amit a belső szobákban már nagy nehezen megtanultunk az őszinteségről. Megijedünk az esőtől, a naptól, a fagytól, és remegő kézzel nyúlunk a katalógus után, ami a „gondozásmentes” hazugságát ígéri.

A WPC-titok, avagy a langalló esete a plasztikkal Tudják, mi a teraszburkolatok „fagyasztott langallója”? A WPC. Ez a fa-műanyag hibrid, ami azt ígéri, hogy fa lesz, de sosem kell majd ránéznie. Olyan ez, mint egy rituális csalás. Azt hazudják nekünk, hogy ez „időtálló”, közben pedig csak egy élettelen utánzat, ami ugyanúgy öregszik, csak éppen nem érik, hanem mállik. Nincs benne az a méltóság, amivel egy darab vörösfenyő vagy egy tölgyfa deszka képes megőszülni a napon. A műanyag nem lesz patinás, csak fakó és fáradt. Olyan, mint egy rosszul sikerült plasztikai műtét: messziről talán rendben van, de ha mezítláb ráállsz, érzed a rideg idegenséget.

A mezítlábas igazság

Amikor a terasz burkolatát választjuk, ne a szemünkkel, hanem a talpunkkal döntsünk. Mert a terasz az a hely, ahol a reggeli kávéval a kezünkben, még félálomban, mezítláb kilépünk a világba.

A kő emlékezete: Ha bontott téglát vagy mészkövet fektetünk le, az nemcsak egy felület. Az éjszaka hidegét reggelig őrzi, a délutáni nap tüzét pedig még este is sugározza. Van benne egyfajta ősi ritmus. Igen, lehet, hogy egy-egy darab megreped. Igen, lehet, hogy a fúga között egyszer csak megjelenik egy szál fű. De miért is fájna ez nekünk? Ez az élet jele, nem a technológia kudarca.
A deszka becsülete: Sokan félnek a fától. „Róbert, hát el fog szürkülni!” – mondják kétségbeesve. Erre én csak annyit kérdezek: és az baj? Az ezüstszürke patina a fa válasza az égre. Ez a nemesedés folyamata. Egy olajozott vörösfenyő deszka, amin látszanak a használat nyomai, a szék lábának karcolása, a kiborult bor foltja – az egy történet. A mi történetünk.

A „szaki” és a gravitáció szövetsége

Itt is előkerül a már emlegetett „marslakó” szaki. Mert a teraszburkolásnál nem az a kérdés, hogy milyen színű a lap, hanem az, hogy merre folyik a víz. A kivitelező itt válik valódi mágussá: ha elrontja a lejtést, a teraszunk nem a béke szigete lesz, hanem egy állandó mocsár, ahol a burkolat alatt csendben rohad az álmunk.

Tanácsom: Ne keressünk „fahatású” kerámiát! Ez a világ egyik legnagyobb esztétikai bűncselekménye. Ha fát akarunk, tegyünk le fát. Ha követ akarunk, tegyünk le követ. A „hatásvadászat” mindig lebukik az első eső után, amikor a rideg kerámia nem úgy szárad, nem úgy illatozik, mint az élő anyag.

Az ötödik kör a szabad ég alatt

Emlékeznek az első oldalon említett ötödik körre? Amikor átszakítjuk a célszalagot? A teraszon ez akkor történik meg, amikor eljön az első nyári vihar. Ott állsz az ajtóban, nézed, ahogy az eső mossa a burkolatot, érzed az ázott kő vagy a nedves fa illatát, és rájössz: nem egy díszletet építettél. Hanem egy helyet, ami bírja a valóság viharait.

Nem az a cél, hogy harminc év múlva is úgy nézzen ki, mint a magazin tizenkettedik lapján. Hanem az, hogy harminc év múlva, amikor te is ráncosabb leszel, a teraszod is ugyanolyan tisztességgel viselje a maga ráncait, mint te a sajátodat.