Előzmény: A barlangrajzokból indultam ki
Vajon a barlangrajzokból kiindulva a jövőre vonatkozó érvényes teóriát ki tudunk hámozni?
Ennek a barokk tükörnek a túlburjánzó, aranyozott faragása jó példa arra, amikor az alkotás célja egyértelműen az, hogy érzelmeinkre hatást gyakoroljon
Alábbi gondolatmenetemben az inga mozgásával kívánom bemutatni, hogy a barlangrajzok ősi egységéből kiindulva felvázolható a lakberendezés történelmi lüktetése. A barlang fala volt az az etikai origó, ahol a ráció (a vadászati kód) és a szépség (a rituális katarzis) még szétválaszthatatlanul létezett, ám az emberi kultúra fejlődésével ez az egyensúly megbomlott, és az inga hol a barokk érzelmi mámorának, hol a klasszicizmus és modernizmus rideg logikájának irányába lengett ki szélsőségesen. Bár a stílusok próbára teszik a tér és a lélek határait, az ingát egy láthatatlan, elemi erő mindig visszahúzza a középpont felé, ez a természeti lényünkből fakadó biológiai gravitáció, amely századunk „biofil” fordulatában ismét az anyag őszinteségét és a természet kikezdhetetlen rendjét követeli meg, emlékeztetve minket arra, hogy bármilyen díszletet is építünk, lelkünk ugyanazt a kódolt biztonságot szomjazza, mint amit őseink a sziklafalak között megleltek.
Ha az emberi stílustörténetet egy ingaként fogjuk fel, amely a ráció (a részecske) és az esztétika (a hullám) szélsőértékei között oszcillál, látnunk kell, hogy ezt a mozgást egy láthatatlan, de mindent átható erő tartja kezében. Ez az erő a mi természeti lényünk, amely gravitációként vonzza vissza az ingát az őszinte alapokhoz, bármilyen messzire is lökje azt az aktuális kordivat.
A történelem során az emberi elme hol a tiszta logikában, hol a zabolátlan érzelemben kereste a megnyugvást, de az egyensúlyt ritkán találta meg:
A Barokk és Rokokó (A „hullám” mámora): Itt az inga az érzelmi túlfűtöttség irányába lendült ki. A szépség elszakadt a rációtól; a szerkezetet elnyelte a díszítés, az anyag (a kő, a fa) pedig másnak akart látszani, mint ami. Ez volt az illúzió diadala a valóság felett.
A Klasszicizmus (A „részecske” fegyelme): A barokk zűrzavarára adott válaszként az inga visszacsapott a tiszta ráció felé. A klasszicizmus az antik arányokhoz, a szimmetriához és a matematikai rendhez nyúlt vissza. Itt a szépség nem katarzis volt, hanem a fegyelmezett logika eredménye.
A Modernizmus (A rideg funkcionalitás): A múlt században az inga elérte a racionalitás falát. A „lakógép” korszaka a díszítést bűnnek, a funkciót pedig abszolút igazságnak tekintette, gyakran feláldozva az emberi lelket a sterilitás oltárán.
Még számtalan ilyen rezgés megfigyelhető, akár pár évtizeden belül, de ebbe az irányba most nem kívánok kitérni, most az a célom, hogy az inga várható mozgására következtessek.
Bár a korkorstílusok, stílusok, divatok, trendek (az inga) hol a hideg beton, hol az aranyozott gipsz felé tartanak, van egy erő, amely nem engedi elszakadni a rendszert, a biológiai kódunk. Bármilyen magabiztosan tervezünk „mesterséges” világokat, a lelkünk mélyén továbbra is barlanglakó lények maradtunk, akiknek szüksége van a természet közelségére.
A természet a világunkban az egyetlen tökéletes etikai mérce, mert benne a ráció és a szépség soha nem válik el
A fa erezete kíméletlenül logikus (életben tartó csatornarendszer), mégis a legmélyebb esztétikai élmény.
A szikla rétegződése a statika maga, mégis megnyugtató látvány.
Napjainkban az inga újra az érzelmek felé lendül, de – és ez a lényeg – most a természet gravitációja rántja vissza. Ez a „biofil” fordulat, rájöttünk, hogy a steril ráció megbetegít, a hazug díszítés pedig üres. Ma már nem ábrázolni akarjuk a természetet (mint a barokkban), és nem is keretezni (mint a modernizmusban), hanem beengedni az életterünkbe, mert rájöttünk, hogy mi magunk is a részei vagyunk.
A lakberendezés számomra nem más, mint az inga tudatos vezetése, engedjük, hogy a ráció vázat adjon, az esztétika pedig érzelmet, de soha ne feledjük, hogy az egész kompozíciót a természet ősi, gravitációs ereje tartja egyben.
Rádli Róbert
„Ahhoz, hogy a lakberendezés ne csupán véletlenszerű dekorálás, hanem tudatos téralkotás legyen, meg kell értenünk az esztétika és a funkció közötti örök egyensúlyt, amelyet a Stílusinga elmélete fektet le. Ez a szellemi alapvetés adja meg a ’biológiai gravitációt’ mindahhoz a gyakorlati munkához, amely a Lakberendezés- ötletelés fázisában kezdődik el. Amikor inspirációkat gyűjtünk, színeket és anyagokat válogatunk, valójában azt keressük, hová állítsuk be saját életterünk ingáját: a modernizmus tiszta rációja vagy a természet közelségét kereső biofil esztétika irányába. Az ötletelés folyamata tehát nem más, mint az elmélet átültetése a valóságba, ahol a barlanglakók ősi biztonságvágyát ötvözzük a mai kor technológiai lehetőségeivel.”