Conservapedia

Harry Emerson Fosdick

Conservapedia, a hiteles enciklopédia

Harry Emerson Fosdick (1878-1969) protestáns lelkipásztor, a 20. századi amerikai liberális keresztyénség talán legbefolyásosabb vezetője. Bár nem volt teológus, hatékonyan népszerűsítette a teológiát, és gyakran tekintették az új liberális teológia legfőbb példaadójának, a The New Republic a modernizmus prófétájaként üdvözölte. New York City-ből kiindulva, a rádió és a sajtó igénybevételével a nemzet figyelmének előterébe emelkedett nem doktriner evangéliumi irányzatával, 40 könyvével és számtalan újságcikkével, melyek mind széles olvasóközönséget vonzottak, akárcsak országos sugárzású rádiós programjai. Ifj. John D. Rockefeller barátja és munkatársa, továbbá testvére, Raymond Fosdick tanácsadója volt, aki a Rockefeller Alapítványt kezelte.

Fosdick számos liberális politikai és társadalmi ügyet támogatott, különösen is a háborúelleneseket. [1] Fosdick egyaránt hangsúlyozta az egyéni fejlődés és a társadalmi változás szükségességét. Gyakorlatiasan arra törekedett, hogy a vallási élet beleilleszkedjen a világi társadalom életébe.

Élete

New York állam északi részén nevelkedett hívő baptista családban, tanulmányait a Colgate Egyetemen és a Union Theological Seminary-n végezte (BD 1904); a Union karán volt 1908-1946-ig. 1903-ban Fosdick a Northern Baptist egyházhoz lett beiktatva és a New Jersey állambeli Montclair Első Baptista Gyülekezetének lelkésze volt 1915-ig, amikor a Union főállású oktatója lett, mint országos hírnevet szerzett legjobb író (bestseller). Fosdick könyvei tükrözik a következményes hit és apologetika iránti érdeklődését; mindegyik érvel a keresztyén hit helytállósága és ésszerűsége mellett, bátorítva a keresztyén állhatatosságot a hitben a modern élet stresszes kihívásai közepette. Ezek közé tartozik A második mérföld (1908), A halhatatlanság bizonyossága (1913), A Mester jelleme (1913), Az imádság értelme (1915), A hit értelme (1917), és A szolgálat értelme (1920). Fosdick élénk stílusban magyarázza el a keresztyén odaadás megvalósíthatóságát és gyakorlati hasznát.

Baptistaként hívták meg az újonnan alakult First Presbyterian Church élére New York Cityben, az Ötödik Utcán. William Jennings Bryan vezette teológiai ellenfelei megpróbálták lerombolni pályafutását, de a református egyház Közgyűlése két hosszas vizsgálat után megállapította, hogy Fosdick megtarthatja szószékét a First Presbyterian Church-nél, amennyiben református (presbiteriánus) lesz és elfogadja az ortodox  Westminster Hitvallást. Fosdick elutasította, hogy hozzájáruljon bármilyen hitvalláshoz, így 1925-ben lemondott. A baptisták igyekeztek visszahívni őt, és Rockefeller megépíttette számára a monumentális Riverside Church-öt New York Cityben. A templomot 1931-ben szentelték fel, és Fosdick ott is maradt egészen nyugdíjba vonulásáig, 1946-ig, sokakra nagy vonzerőt gyakorolva. Ugyancsak széles hallgatósága volt országos rádiós adásainak National Vespers címen. [2]

A modernizmus kritikája

Fosdick eredetileg támogatta az eugenikát, de egyre kritikusabbá vált vele. Fosdick számára a gondolat, hogy az eugenikusok, mint felvilágosult káderek vezetik az eltompult tömegeket, veszélyes arrogancia volt. Arra a következtetésre jutott, hogy „a kérdés nem az, bekövetkezik-e változás”. Fosdick és más liberális vallási vezetők megegyeztek abban, hogy a tudományos haladás elkerülhetetlen társadalmi változásokat hoz magával. A kérdés az volt: „hogyan fog ez bekövetkezni, kinek az égisze és felügyelete alatt, kinek a vezetésével és irányításával, és mennyivel lesz jobb a világ élete ezáltal?” [3] Szószólója volt a házaspárok családtervezésének. A nagy gazdasági világválság idején Fosdick erősen kritizálta a korlátlan kapitalizmust, de úgy vélte, az amerikai emberek elérhetnek egy igazságosabb gazdasági rendet, átfogó baloldali radikalizmus nélkül; rettegett a kommunizmustól, mint magától az ördögtől.

Fosdick soha nem vonta vissza teológiai liberalizmusát, de az 1930-as években egyre több kritikával illette a vallási modernizmust. Egy 1935-ben elhangzott prédikációjában – „Túl a modernizmuson” – vádolta önmagát és másokat a túlzott intellektualizmusért, a naiv kulturális optimizmusért, a fenntartás nélküli humanizmusért és az erkölcsi alkalmazkodásért. A világháború, a náci és a szovjet zsarnokság nyilvánvaló veszélyei megmutatták a bűn és a gonosz szívósságát és az uralkodó progresszív optimizmus törékenységét. Fosdick úgy gondolta, a modernizmus szükséges és meggyőző volt a maga idejében, de most realizmusra és erkölcsi szigorra van szükség ahhoz, hogy fenntartsuk vonzerejét.

Harc a fundamentalistákkal

Amikor Fosdick 1921-ben meglátogatta a keresztyén missziókat Kínában, azt tapasztalta, hogy a fundamentalisták agresszív kampányt folytattak a liberálisokkal szemben, egészen addig, hogy visszavonulásra késztessék őket. Az Egyesült Államokba visszatérve hasonló tapasztalatokat szerzett. Ez vezetett a „Győznek-e a fundamentalisták?” („Shall the Fundamentalists Win?”) című prédkációjához 1922-ben. [4] Toleranciáért folyamodva Fosdick főbb vonalaiban be is mutatta a liberális álláspontot, a szűztől születés, a második eljövetel és a biblia értelmezése tárgykörében. A prédikáció az egyik legfontosabb szószéki nyilatkozattá vált az 1920-as években, ami egy kisebb röpirat-háborúhoz vezetett, és Fosdick személyét, mint a liberálisok őstípusát, a középpontba terelte. A rá vonatkozó konzervatív támadások nem ismertek határt. [5]

Az 1920-as és az 1930-as években a református egyházon belül a keresztyénség szerepének különböző megítélése tüzelte a liberális modernisták és a konzervatív fundamentalisták közötti konfliktust az amerikai kultúra szekularizációjával szembesülve. A modernisták, akiket Fosdick, Henry Sloane Coffin és Robert E. Speer vezetett, támogatták az integrációt (befogadást), és tagadták a szentírás tévedhetetlenségét, míg a fundamentalisták, mint J. Gresham Machen, Clarence Macartney és William Jennings Bryan a hagyományos tanokat védték. A fundamentalisták ügye, népszerűen az anti-evolucionizmus, vereséget szenvedett a legtöbb református szemében a Scopes tárgyaláson 1925-ben. Machen és Macartney fundamentalista vezetők 1929-ben lemondtak a Princeton Theological Seminary-nél betöltött tisztségükről, és megalapították a Westminster Theological Seminary-t, hogy megvédjék a hagyományos ortodoxiát. [6] A „Jézus imádásának veszélye” című prédikációjában Fosdick elpanaszolja, hogy túl sok ember tenné Jézust „egy magas oltárra, imádkozna hozzá és énekelne neki, semmit sem cselekedve érte”, inkább, minthogy tenné az ő akaratát a bajba jutott jelen korban.

Fordította: Hirschberg Henrik

                    1.   ↑ See "At Geneva," Time Sept. 21, 1925 online

                2.   ↑ See "Riverside Church" Time Oct. 06, 1930 online

                3.   ↑ Quoted in Christine Rosen, Preaching Eugenics: Religious Leaders and the American Eugenics

                        Movement (2004) p. 131.

                4.   ↑ Full text online at "Shall the Fundamentalists Win?"

                5.   ↑ George M. Marsden, Fundamentalism and American culture‎ (2006) p. 171 online

                6.   ↑ Bradley J. Longfield, "For Church and Country: The Fundamentalist-Modernist Conflict in the

                        Presbyterian Church." Journal of Presbyterian History 2000 78(1): 34-50. 0022-3883