Rólam

Néha az általunk legjobban ismert dolgokat a legnehezebb szavakba önteni. Azért megpróbálom.

Koncz Annamária Rékának hívnak, 1988-ban születtem egy kisvárosban, Vásárosnaményban, Magyarországon. Kisgyerekként minden érdekelt, imádtam a természetet, jövőbeni áhított foglalkozásaim között szerepelt az ufókutató (itt még nem találtam meg az utam, de Ágikával imádtunk az iskolaudvaron a hatalmas traktorgumikban ülni, és azt játszani, hogy az a mi úrhajónk volt, amiből figyeltük a gyanús eseményeket), ornitológus, biológus, erdész... A borkészítés gondolata ekkor még sehol sem volt, soha nem is szüreteltem egészen az egyetemi gyakorlati évekig.

 Nem emlékszem, hogy miért kezdett el érdekelni a bor, viszont arra igen, hogy 10. osztályban fogalmazást kellett írnunk "Mi lennék?" címmel. Én azt írtam, hogy szőlőszem lennék, és hogy életemet adnám a jó borért. Apa eltette ezt a foglamazást, nagyszüleink felújított szekrényében van ma is. 

Gimnázium után Kertészmérnök BSc szakra jelentkeztem a Debreceni Egyetemre. Interspecifikus szőlőfajták boraiból írtam szakdolgozatot.

Az Agrármérnök MSc-t Koppenhágában végeztem, Dániában. A szakdolgozatomat Dél-Afrikában izolált Saccharomyces élesztőtörzsek értékeléséből írtam. 

A koppenhágai egyetemi évek alatt ismerkedtem meg a természetes, kémiai - fizikai beavatkozásoktól és adalékanyagoktól mentes borokkal. Diákmunkaként indult a Terroiristen-ben, ami később számos utazáshoz vezetett Olaszországba, Szlovéniába, Franciaországba. Innen már nem volt visszaút. A saját bor gondolata itt már testet öltött, és, habár évekbe telt amíg a legtöbb dolog a helyére került, ma már Barabásban készítek bort a családom segítségével.

Hogy hoooolllll? Pontosan. Olvass tovább a termőhelyről a reszpektív fül alatt.