Az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéke által szervezett Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny célja az ókori irodalom, történelem és kultúra, valamint a latin nyelv ismeretének terjesztése a gimnáziumban tanuló diákok között. A verseny komplex megmérettetésként a résztvevők nyelvi felkészültségét, fordítási készségeit és kultúrtörténeti ismereteit egyaránt méri.
A verseny nyelvi részére két kategóriában lehet nevezni, s így a latin nyelv, illetve az ókor iránt érdeklődő diákok már tanulmányaik kezdetén kipróbálhatják tudásukat a szintjüknek megfelelő nehézségű és jellegű komplex feladatok megoldásával, míg a harmadik, nem nyelvi kategória a versenyt azok számára is elérhetővé teszi, akik nem tanulnak latinul gimnáziumban.
Aenigmata Latina minores
Ebben a versenykategóriában azoknak a latin nyelvet tanuló diákoknak a jelentkezését várjuk, akiknek a tudásszintje a magyarországi országos latinversenyek minores szintjének felel meg.
Elvárt nyelvtani tudásszint: declinatiók I–V., fontosabb névmások (is ea id, ille illa illud, hic haec hoc, qui quae quod), melléknévfokozás és adverbiumképzés, coniugatio I–IV: imperfecta actio indicativus és praesens perfectum.
Korosztály: A minores kategóriában – a magyarországi országos latin nyelvi középiskolai tanulmányi versenyek hagyományainak megfelelően – nevezhet életkortól és/vagy évfolyamától függetlenül, aki nyolc- vagy hat- vagy négyosztályos középiskolában vagy az általános iskola felső tagozatán legfeljebb egy éve tanul latint, vagyis legkorábban 2023 szeptemberében kezdett el latint tanulni.
Aenigmata Latina maiores
Ebben a versenykategóriában azoknak a latin nyelvet tanuló diákoknak a jelentkezését várjuk, akiknek a tudásszintje a magyarországi országos latinversenyek maiores szintjének felel meg, tehát a minores szinten felül: a négy coniugatio teljes aktív és passzív ragozása, participiumok és infinitivusok, accusativus és nominativus cum infinitivo, participium coniunctum és absolutum, gerundium, gerundivum, coniunctivus főmondati használata, consecutio temporum.
Korosztály: A maiores kategóriában – a magyarországi országos latin nyelvi középiskolai tanulmányi versenyek hagyományainak megfelelően – nevezhet életkortól és/vagy évfolyamától függetlenül, aki nyolc- vagy hat- vagy négyosztályos középiskolában vagy az általános iskola felső tagozatán már legalább két évet tanult latint, vagyis 2022 szeptemberében vagy korábban kezdett el latint tanulni.
https://www.palladion.hu/pannon-versenyjatekok-2024/
A Palladion Műhely és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszika-filológia Tanszéke évek óta rendez versenyeket az ókori kultúra és a latin nyelv témakörében. A latin fordítási verseny, az Aenigmata Latina döntőjében az idén a berzsenyisek a következő eredményeket érték el:
Minores (10.o.)
4. Lukácsi Luca
6. Welhammer Tea
Maiores (11.o.)
5. Major Bence
7. Kojnok Anna
8. Cseh Sarolta, Bertha Zsigmond
9. Albert Nóra
12. Telek Dominika
“PRO PATRIA ET LIBERTATE!” II. RÁKÓCZI FERENC ORSZÁGOS LATIN FORDÍTÁSI VERSENY
Több mint 15 éve rendez fordítási versenyt a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium. A szövegek a fejedelem latin nyelven írt emlékirataiból valók. Az idén a döntőbe jutott berzsenyis diákok a következő eredményeket érték el:
Minores (10.o.)
5. Lukácsi Luca
7. Páczelt Orsolya
8. Welhammer Tea
9. Orenstein Eszter
Maiores (11.o.)
10. Albert Nóra