KIEGÉSZÍTÉSEK

Háború Boldogság Társadalom c. könyv első utóirata.

Kiegészítés az alapvető, természetes emberi gyengeséghez.

Sok (rengeteg, számos, számtalan) természetes emberi gyengeség van, vagy 40 fel is van sorolva a könyvben. De az utolsó csak ennyi: egyéb alapvető, természetes ember gyengeség. E kategóriát szeretném konkretizálni, mivel eszembe jutott néhány gyengeség. „Gyengeségek” tehát nem bűnökről van szó. Bár ki tudja egyes esetekbe…..

E gyengeségeket akár két további kategóriába is csoportosíthatjuk.

Az egyik: emberi gyengeségek, melyek a demokrácia alkalmatlansággal összefüggnek. Ilyen pl. az önállótlanság, a sodorhatóság. Vagy: az alacsony társadalomtudományos műveltség, bár ez nemcsak az egyének hibája.

Vagy ilyen, a túlzott tekintélytisztelet. De talán pontosabb, ha „főnökdörgölődzési hajlamnak” nevezzük. Meglepően sok emberben van meg ez a hajlam.

Térjünk rá azonban a másik fő csoportra: az ellenségeskedést, harcot, másnak ártást, generáló emberi gyengeségek.

E főcsoport egy tagja, eleme (alcsoportja): Az emberek hajlamosak kitalált jogok alapján, másokon uralkodni, másoknak ártani.

Persze én magam is beszéltem már felsőbbrendűségi érzésről, hatalomvágyról, egyebekről. Az önálló aspektus itt a mindenféle jogalap kitalálása. Tehát e pontot (gyengeséget) így is nevezhetnénk: Az ember hajlamos áligazságok, áljogok gyártására.

Mindjárt fel is sorolok néhány ilyen áljogot, ami által a kitaláló megmagyarázhatja, főleg magának, miért árthat, miért bánthat, miért uralkodhat. Persze ez esetekben is többnyire a lélek mélyén, a tudat alatt, a felszínen csak fel-felbukkanva zajlanak ezen gondolati és érzelmi folyamatok.

Szóval akkor következzen néhány kitalált jog:

a) „Jogom van”, mert én csak visszaadok valamilyen igazságtalanságot. (Lehet, hogy nem is konkrétan történ meg, ill. nem is velem történt, hanem családommal, népemmel szóval áttételesen, de igazságtalanság volt.) Szóval, csak helyreáll a nagy igazságosság. (Pl., tőlünk, németektől elvették a nekünk járó életteret, most a II. világháborúba csak visszaszerezzük. De rengeteg más példa is lehet)

Ugyanakkor ténylegesen is lehet visszaadás, kompenzáció. Itt is, a tévedés fokozott veszélyére kell figyelni.

b) Sőt az igazságtalanságot „jogom van” duplán visszaadni.

c) „Jogom van”, mert végeredményben nem is ártok, inkább használok. Végeredményben az ö érdekében teszem.

(Pl. a népek végeredményben jól járnak, ha mi irányítjuk őket. De rengeteg más példa is lehet.)

Ugyanakkor ténylegesen lehetséges, hogy a rövid távú ártás egy hosszabb távú haszon érdekében történik. . Itt is, a tévedés fokozott veszélyére kell figyelni.

d) „Jogom van hozzá”, mert vannak bizonyos születési előjogok. (Pl. erősnek, vagy és okosnak születtem. Vagy származásom szerinti van születési előjogom. Stb..)

Vannak még még ilyesmi kitalált elméleti jogalapok, de érdemesebb még egy összekapcsolódásról beszélni. Pl. a katona harci kedvét egyrészt fokozza, a főnöke iránti kritikátlan dörgölődzés, másrészt az ellenség „jogos” lenézése. Tehát a birkaság és a farkasság akár közös, ugyanazon útba futhat.

Kiegészítés: a logika kiterjesztése. A könyvben van egy gondolkodástani rész, sajnos már többször ki kellett egészítenem.

(Ki kellett; úgy érve hogy nem véletlenül felmerültek bennem új gondolatok, új szempontok, amiket ha nem írok le, meglehetősen hiányos lenne az eddig leírt iromány. Legalábbis én annak érezném, és e miatt, magam rosszul érezném.)

A valószínűség-számítás a gondolkodás a logika egyik alapja.

Nem kevésbé, mint az összehasonlítás, a viszonyítás, a következtetés és egyebek.

Valaki egyszer csak legyintett, amikor erre utaltam: - á az csak a szerencsejátékoknál érdekes. Pedig szinte minden logikai menetben, szinte minden gondolatunkban benne van a valószínűség-számítás.

Pl. ha el akarunk jutni valahova, és oda két út vezet, akkor mérlegeljük: valószínűleg jelenleg, melyik a jobb út. (Pl. ott gödrök vannak, de amott most nagy forgalom, stb.) Valószínűsítünk, mert nem tudjuk biztosan. Az életben nagyon kevés dolgot tudunk biztosan, ezért mérlegelni, valószínűsíteni kell. De az okos nem hasra-ütéssel valószínűsít, hanem viszonylagosan meglevő tények alapján mérlegel. Gyakran használjuk is ezt a szót: „valószínűleg”. Szóval gyakran valószínűsítünk. Többféle valószínűség van: pici, kicsi, közepes, nagy. Nagy valószínűséggel, ama ember az okosabb, logikusabb, aki az események valószínűségét pontosabban meg tudja ítélni, mégpedig azért, mert több tényezőt mérlegel.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a direkt valószínűség-számításnak van egy szabályrendszere, ami a véletlenszerűséggel foglalkozik. (Ezt talán helyesebb lenne, véletlen-számításnak nevezni.) Vagyis hogy nincs teljes káosz, és nincs teljes rend. Vannak viszonylag véletlenszerűbb történések, események folyamatok, nemcsak a szerencsejátékokban, hanem a természetben, az életben is, de azokban is megtalálhatók bizonyos törvényszerűségek. Pl. hogyha több egyenlő lehetőség opció van, akkor három egyforma után, valószínűleg valami más jön.

Ebből a szempontból is fontos, (a mindennapi életben is) a valószínűség-számítás.

Az okos ember, logikusabb, többek között a valószínűség-számítást is többet, jobban használja, minta buta.

Rugalmasság, ötletesség kreativitás – kiegészítés.

Szintén az új tapasztalatim alapján, úgy érzem, kiegészítésre szorul a fenti téma.

Találkoztam ugyanis néhány nagyon mereven gondolkodó emberrel.

Mit mondjak; hülyeségeket csináltak. Gondolkodásuk (és így cselekvésük is) túlságosan az elképzelt, ill. megadott sablonok tervek alapján történt. A tervszerűség jó, ha nem túlzott. De ha túlzott, akkor átok. A rugalmasság, a váltás képesség hiánya, logikátlansághoz, lassúsághoz, körülményességhez vezethet.

Egy kicsit kapcsolódik az előző témához, mert sokszor a véletlenszerű eseményekhez kell igazodni, rugalmasan ötletességgel.

Másfelől, néha nem árt a véletlenszerűséget egy kicsit beengedni a munkánkba alkotásunkba. Nem muszáj mindig küzdeni a véletlenszerűség ellen. Általában legyünk tudatosak, tervezettek, de azért alkalmazkodjunk az új helyzethez is, sőt néha sodródhatunk is.

Az egyik legfontosabb következtetés: az ismétlődések, vagyis a törvényszerűségek meglátása és belőlük a helyes törvényszerűség megállapítása.

Sokféle következtetés van, pl. bizonyos jelekből (tárgyakból, nyomokból) a múltbeli történésekre való következtetés.

Vagy a tendencia felmérésével, a jövőre történő következtetés.

A jövőre azonban más módokon is következtethetünk.

Pl. az ismétlődések megfigyelésével.

Vagy a kizárásos alapú következtetés. (Ez nem lehet, ez sem lehet, stb.. csak ez lehet.)

Tulajdonképpen a logika, a gondolkodás alapja a következtetés, sokféle következtetés van.

Az ismétlődések meglátása csak figyelem kérdése. Az ismétlődés valamilyen rendszeres időben, térben történő, olyan ismétlődés, mely nem kaotikus. Nem kaotikus, vagyis egyszerűen vagy bonyolultabban kiszámíthatók az előző és a következő ismétlődések. Ezek után már egyszerűen következtethetünk a múltra és a jövőre, ill. törvényszerűséget fogalmazhatunk meg.

Az ismétlődések meglátása nem más, mint az általánosítás alapja.

Az általánosításra jó példa, ha elképzeljük egy tó vizének tudományos felmérését. A vizsgáló sok mintát vesz (sok cseppet megvizsgál) lehetőleg sok helyről. Ha ezek a minták azonosságot vagy jelentős hasonlóságot mutatnak, akkor az egész tó vizére lehet következtetni. Van, amikor véletlenül történik a mintavétel, ennek következménye is lehet általánosítás. Mi van, ha különbségek vannak a minta cseppjeiben: pl. tíz csepp egy része ilyen, másik része olyan? Mérlegelni, számolgatni, arányosítani kell, nagyjából ilyen az egész tó vize, ez az átlagos, de azért ilyen-olyan arányú eltérések is vannak.

Következtetés az általánosból az egyedire. Ez egyszerűen arról szól, hogy pl. a tenger vizéből, vagy bármilyen nagyjából homogén közegből kiemelünk, vagy felfedezünk egy tagot, cseppet akkor szinte vizsgálat nélkül is tudható, milyen tulajdonságú. Hiszen ez már korábban megállapítást nyert.

Egy másik variáció, mikor csak egy cseppet vizsgálunk meg, de tudjuk, hogy ez a nagy tipikus, általános része, és így következtetünk a nagyra.

Ugyanakkor vannak csapdahelyzetek, túlzott, téves általánosítások.

Az összetett dolgoknak azonban van egy általános tipikus oldala, és van egy egyedi oldala is. Pl. egész tónak is, egy cseppnek is van egy általános, másokhoz erősen hasonló része és van egy egyedi, másoktól eltérő része. Minél bonyolultabb egy dolog (pl. társadalom, ember ezek már rendszerek, szerveződések, stb.) annál több az általános rész, és annál több az egyedi rész is.

Ha pontos elemzést akarunk készíteni, akkor meglehetősen pontosan fel kell mérni az általános részt is és az egyedi részt is.

Egy gondolkodási (logikai) hiba a sok közül: a túlzott általánosítás.

Ez is a felületességből-pontatlanságból ered. Pl. kevés mintából következtetünk az egészre. Vagy nem jól számolunk, pl. csak négy minta mutatott az ilyen tulajdonságra, hat a másikra, de mi mégis a négyet vesszük általánosnak. Ezt máshol „előítéletességnek” nevezem.

Egy másik gondolkodási hiba a sok közül: az arányérzék hiánya.

Gondolkodás közben állandóan számolgatunk, hasonlítunk. (Pl. elmegyünk vásárolni, de mit és mennyit.) Ez teljesen rendben van, csakhogy sokszor nincs elég időnk pontosan számolni, eredményt kell produkálni. Máskor viszont azért nem számolunk, mert nagyon okosnak hisszük magunkat. Az arányérzék azt jelenti, hogy képesek vagyunk gyorsan nagyjából felmérni az arányokat, lényegében egyfajta gyors számolás. Akinek van arányérzéke az gyorsabban, pontosabban képes gondolkodni, annál, mint akinek nincs arányérzéke. Az arányérzék egyrészt fejleszthető. Másrészt, akinek hiányos az arányérzéke és ezt tudja magáról az kénytelen pontosabban tervezni.

Az ötletes, rugalmas, fantáziadús gondolkodás.

Máshol már elmélkedtem e témáról. Most itt folytatom.

Szintén az új tapasztalatim alapján, úgy érzem, kiegészítésre szorul a fenti téma. Találkoztam ugyanis néhány nagyon mereven gondolkodó emberrel.

Mit mondjak; hülyeségeket csináltak. Gondolkodásuk (és így cselekvésük is) túlságosan az elképzelt, ill. megadott sablonok tervek alapján történt. A tervszerűség jó, ha nem túlzott. De ha túlzott, akkor átok. A rugalmasság, a váltásképesség hiánya, logikátlansághoz, lassúsághoz, körülményességhez vezethet.

Egy kicsit kapcsolódik az előző témához, mert sokszor a véletlenszerű eseményekhez kell igazodni, rugalmasan ötletességgel.

Másfelől, néha nem árt a véletlenszerűséget egy kicsit beengedni a munkánkba, alkotásunkba. Nem muszáj mindig küzdeni a véletlenszerűség ellen. Általában legyünk tudatosak, tervezettek, de azért alkalmazkodjunk az új helyzethez is, sőt néha sodródhatunk, sőt csaponghatunk is.

Először is azt kellene bizonygatnom, hogy ez (rugalmasság, ötletesség) egy jó dolog, kvázi okosság.

Jó az egyén számára és jó a társadalom számára. Anélkül hogy felsorolnám az összes előnyét, csak azt emelném ki, hogy ez az újítások alapja, e nélkül valószínűleg nem jöhetett volna létre a természettudományos technikai fejlődés, tehát az ember, az emberiség nem itt tartana. Tulajdonképpen az ötlet nélkül nincs hozzáadott értéktöbblet. Az egyén pedig egyszerűen okosabban, hatékonyabban, sőt boldogabban tud élni. Ha pedig jó, akkor érdemes ezt tanulni, fejleszteni. Hozzátéve, hogy azért kapkodás, csapongás hibájába nem ajánlatos beleesni. De miért is adhat boldogságot az ilyen gondolkodás. Azért, mert így gyakran átélhetjük a felfedezés örömét.

Az elemzéstan kiegészítése.

A vizsgálatot kezdjük messziről, néhány alapvető kategorizálással.

Először is látni kell, hogy én a gondolkodást nem az agytevékenység az idegpályák vizsgálatából vezetem le, hanem az egyszerű átélés megfigyeléséből. Megfigyelem a magam és mások gondolkodását viselkedését. Ez egy másfajta gondolkodás-vizsgálat, de ennek is lehet haszna.

Szóval néhány nagyobb kategória:

A négy kör (mechanizmus) amiből a szélesen vett tudat összeáll: a genetikus programok mechanizmusa. Az érzések, érzelmek mechanizmusa. A tapasztalatok, az információk, a logika mechanizmusa. A biológiai szerkezet a test mechanizmusa.

De itt mindjárt egy másik felosztás; mik alakítják az emberi tudatot:

A nevelés a külső körülmények.

A gének az öröklött tulajdonságok (programok) hajlamok, képességek.

Valamint az önálló szabad akarat. Van, kell lenni egy olyan résznek, ami nem teljesen a külső körülményektől és nem teljesen a génektől függ, hanem magától az embertől. Van önálló akarat (van önnevelés). Ha nem lenne az igazságosság is értelmetlenné válna. de például az egyéni ötletesség is kétségessé válna.

A nevelés a külső körülmények jelentős részben alakítják a gondolkodásunk, véleményünk. De az is sok mozaikból áll össze. Kétségtelenül az iskola és a szülők, a barátok, a legerősebb hatások. De van még vagy száz, vagy ezer hatás. Említhetjük még a köztudatot, a kultúrát, a törvényekből, a rendszerből sugárzó hatásokat, mint közvetett hatásokat.

Meglehetősen változó, hogy a végén mi adja a fő lökést, mert lehet, hogy nem keverék vélemény alakul ki, hanem szélsőséges, egyedi. De azt is látni kell, hogy a vélemény sokszor nem átgondolt, hanem felületes, fogalmi (csak halvány fogalma van róla). Azonban gyakran az ember, a felületes véleményéről nem látja be hogy felületes, ez probléma.

Nézzünk egy másik felosztást:

Az előbb már említettem, hogy az ember magába enged sok hatást, érzést, információt.

Ezek a bemenő hatások, ezeket az ember feldogozza, átalakítja.

Mi célból? Ez az élőlények lényege. Konkrétabban, én most e két célt említem: Azért hogy önmagát építse. Azért hogy a társadalmat építse. (Lét és fajfenntartás, sőt fejlesztés.)

Lehetne azonban más célokat is említeni, de ezt talán egy értelmes széles körű vitában kellene eldönteni.

Tehát vannak kimenő hatások is, hiszen az ember tettei a közlései is alakítják a világot. Akkor tehát a nagy kategória, ami persze tovább osztható: bejövő hatások – feldolgozás, átalakítás - kimenő hatások.

Nézzük a tudat egy másik felosztását.

Milyen tudati szintek vannak.

1. Van az automatikus működés (pl. a vegetatív idegrendszer, stb.)

2. Van az automatikus működés irányító sejtjei, egyben a fő életsejtek. (Hogy ez mi, nos ez hosszú magyarázatot igényelne.)

3. És van az a tudat (egyéni tudat) amiről mi is tudunk, amit érzünk is.

Illetve ez sem annyira egyszerű, mert: e tudatnak is vannak mélyen lapuló részei. Amit szerintem helytelenül tudat alattinak neveznek.

Tehát a tudat szintjei szerintem:

1. A felszíni, tudatos gondolkodás, felső tudat.

2. A félig eltemetett tudat. Félig rejtett szint. Részben automatikus gondolkodás. (Középtudat)

3. A mélybe temetett, rejtett tudat (a mélybe lapuló tudat). Automatikus gondolkodás (Mélytudat)

4. Valamint szerintem is van erkölcsi felettes én (tudat). Amely szintén csak félig tudatos.

Felszíni, tudatos gondolkodás, felső tudat. Erre csak az ember képes, talán részben még a magasabb rendű állatok. Itt van a beszéd általi tudatos (megfogalmazás, megállapítás) gondolkodás. Itt most ezt sem elemzem, az ismert okokból. A felső tudatban átgondolt dolgokra jobban emlékszünk, sőt az emlékezés, pl. egy verstanulás is lehet tudatos.

Ugyanakkor arról is volt szó, hogy felső tudat is minimum két részből áll: Átgondolt gondolat, vélemény. Valamint átgondolatlan felületes, amelyről ráadásul gyakran azt hiszi a hordozója, hogy az is átgondolt.

Érdekes viszont, hogy mivel a gondolkodás lépcsőit automatikusan használjuk, általában nem ismeri az ember e fogalmakat, ezért a gondolkodás még a felső tudatos gondolkodásnak is van egy automatikus, mély-tudati vonatkozása.

A félig eltemetett tudat. Félig rejtett szint. Részben automatikus gondolkodás (Középtudat) Azt gondolom, hogy a középtudat a legaktívabb rész. Sok minden történik itt. Itt nincsenek mondatok által megfogalmazott végigvezetett gondolatok. A nagy figyelemmel végrehajtott cselekvéssorok nem innen irányítottak. Ezek a felső tudathoz tartoznak. De a középtudatban vannak pl. az érzésgondolatok. (Az állatok szinte csakis érzésgondolatokkal „gondolkoznak” Szavakban nem, de képekben, szagokban, hangokban, stb., és főleg érzésekben „megfogalmazódik” a gondolat.) Itt van a megszokott, ismert, félig automatikusan végzett cselekvéssorok irányítása, ellenőrzése. A reflex reakciók egy része is itt van. Szerintem a felettes erkölcsi én (az állandó erkölcsi önkontroll) is ebben a tudatban munkálkodik, mert az néha rejtetten, néha pedig nyíltan működik. Az önhazugságok egy része, főleg átmenetileg szintén, ezen a szinten lehet.

A középtudat tevékenysége néha-néha, rövidebb időre azért feljön, megjelenik a felső tudatban.

A mély-tudat tevékenysége szinte soha, csak kivételesen jelenik meg a felső tudatban.

A mély-tudatnak szintén sok rekesze van, nem térek ki mindegyikre.

Az önhazugság, ill. a szégyellni való dolgok elrejtése, már a mély-tudat egy rekeszébe kerülnek. Az önhazugság, egy lépése annak, hogy bizonyos dolgokat a tudat mélyére temet az ember.

Az automatikus reakciók, cselekvések irányítása is a mély-tudatban, másik rekeszben van. (Itt ki kellene térni, a programokra, de ez már egy másik meglehetősen terjedelmes téma.)

És akkor nézzünk egy gondolkodás-menet felosztást:

1. Bejövő információ.

2. A bejövő információ, érzést, érzelmet vált ki.

3. Mindez gondolatot, emléket társítást, stb. vált ki.

4. Újabb érzés, érzelem kiváltás,

5. Újabb gondolatok megjelenése.

Ez a felsorolás azt mutatja, hogy az érzések, érzelmek állandóan, szakaszosan részt vesznek a gondolkodási-lelki folyamatokban.

Gyakorlatilag nem választható szét a lelki, érzelmi folyamat a gondolkodási logikai folyamattól.

Pl. az élet és fajfenntartási ösztön, inkább érzés, valószínűleg mindenhol mindig ott van, csak nem egyforma intenzitással. És még sok érzés, érzelem vár arra, hogy kisebb jelre is előbújjon.

És akkor elérkeztünk, a témánkhoz szorosabban kapcsolódó gondolkodás-menet felosztáshoz.

De előtte egy megjegyzés, az emberi test és benne az agy, önmagában is egy szinte végtelenül bonyolult dolog, egy biológiai univerzum. Tehát nem szabad csodálkozni, hogy sokféle felosztás van. Még a vizsgálódások fajtája is többféle lehet.

Szóval akkor egy másik gondolkodás-menet:

1. Külső vagy belső hatásra zakatol az agyunk.

2. De miközben zakatol állandóan zajlik az „érdemes ezzel foglalkozni” szelekció folyamata.

Szóval jönnek a gondolatok elképzelések, ötletek és az agyunk állandóan szelektál méghozzá a következők alapján:

a) nem érdemes vele foglalkozni

b) csak gondolati elméleti szinten érdemes vele foglalkozni.

c) cselekvési, ill. terv szinten is érdemes vele foglalkozni

d) sürgősen muszáj vele foglalkozni.

Az ember (gondolkodó) nemcsak elemez, ötletel, de állandóan kisebb-nagyobb terveket is készít.

Az új gondolatokat pedig az agy megpróbálja beépíteni a következő tervekbe.

(Megjegyzem, az sem mindegy eleve mennyi új ötlet jut eszünkbe)

Szóval embereknek, mindenkinek többféle terve van. Van órás terv, napi terv, heti terv, havi terv, évi terv, stb.. Mindenkinek vannak tervei, csak nem egyformán részletesek és nem egyformán tudatosulnak.

Most ami az ötletes, rugalmas, fantáziadús gondolkodást illeti:

Egyrészt nem mindegy, hogy kinek mennyi új ötlet, új gondolat jut eszébe. Másrészt nem mindegy, hogy ezekből az adott egyén mennyit tesz a „nem érdemes vele foglalkozni” kategóriába.

E két dologtól függ az ötletes rugalmas, fantáziadús gondolkodás.

Na de mitől is függ, hogy az adott egyén milyen kategóriába teszi a felvetődő új gondolatit?

Akkor következzen ennek felsorolása.

De ez előtt állapítsuk meg, az ötlet nem csoda. Szinte mindenkinek eszébe jutnak új (nem teljesen új csak másképp megközelített, másképp összerakott variáció) gondolatok. Az ötlet második lépcsője hogy az ember felismeri; ez nem is rossz gondolat. Viszont aki szinte minden új gondolatát a szemétbe hajítja, az soha nem fogja mondani: ez nem is rossz gondolat.

Az utánzás alacsonyabb rendű gondolkodás, az önálló értelmezés, és az önálló alkalmazás képessége, a magasabb rendű gondolkodás.

Lehet különösebb megértés nélkül utánozni, ill. programszerűen ismételni. Bár a bonyolultabb programba vannak „szabad” döntés szerinti elágazások, de ezek a döntések is előre betápláltak.

Az okos kreatív ötletes ember képes új gondolatokat, új variációkat létrehozni. Egyrészt az elágazásoknál akár meglepő területetekre ugorhat, tehát letér a programozott útról.

Nem mindegy hogy valakinek jó a memória-értelme (jó a memóriája), de rossz a logikai-értelme (rossz a logikája), vagy fordítva, esetleg mindkettő jó, vagy rossz. De ezek fejleszthetők.

Az ötletesség inkább a logikához kapcsolódik.

A gondolkodás egy része tudatos, de annak is van egy, „nem tudatos, automatikus” aspektusa, hiszen nem fogalmazzuk meg állandóan: én most következtetek, én most tervezek, stb..

Eme írás pont arról szól, hogy a gondolkodás működését a felső tudatba emelje, legalábbis részben. Gondolkodjunk a gondolkodásról.

Visszatérve, nem mindegy hogy az eltárolt információt, mennyire értette meg a gondolkodó.

A megértés a logikai gondolkodás része. Alapfokú megértés, ha minden hasonló helyzetben képes alkalmazni. Pl. megold egy szöveges matematikai példát, majd egy másképp leirtat szintén. Észreveszi, hogy a lényeg azonos. Még magasabb fokú megértés, ha a nem egészen hasonló esetre, kvázi új esetre, is képes kiterjeszteni az alkalmazást. Még magasabb fokú, ha ő maga hoz létre új megoldó eljárást, képletet.

A megértésnek vannak eszközei. A gondolkodónak a maga észjárásába kell integrálni a megértendő információt, gondolatot. Pl. olyan hasonlatot, példát, modellt kell találnia, mely számára érthető. A megértés nem megy lényegesítés nélkül. Vagyis csak azt értjük, meg aminek össze tudjuk foglalni a lényegét.

Továbbá, csak azt értjük, meg amit el tudunk helyezni nagyobb kategóriába. Az igazi érzelmi megértést viszont csak a saját tapasztalat, átélés adhatja meg.

A primer gondolkodás célja az alkalmazás, illetve feljebb lépve, az átalakítás, új dolgok létrehozása. A haladás csakis a hozzáadott (szellemi) értéktöbblet által jöhet létre. Ha csak a meglevőt ismételgetjük, abból nem jöhet ki haladás.

Azonban ez csak a primer gondolkodás, ha nincsenek igaz erkölcsi célok, akkor az okosság rossz célt is szolgálhat.

Másfelől a gondolkodási hibák (a butaság) mögött sem kizárólag, logikai, ill. memória hibák vannak. Szinte mindig ott vannak az erkölcsi, jellembeli, felfogásbeli hibák is. Pl. ezt, meg ezt a logikát, azért nem értem, mert nem akarom megérteni, és azért nem akarom, mert ütközik valamelyik felfogásommal, érzelmemmel, tulajdonságommal.

De mint arról korábban elmélkedtem, ez az egész mechanizmus gyakran a mély-tudatban történik. A pszichológia és a gondolkodástan segíthet a mély-tudat feltárásában.

A programozott gondolkodás

A programozott gondolkodással azért is érdemes foglalkozni, minimum alapfokon, mert az emberi gondolkodás is, legalábbis részben, programozott gondolkodás.

A robotokat, számítógépeket programok irányítják.

De programok sem egyformák van egyszerű és magas szintű, és a kettő között, minimum tíz szint.

Az egyszerű élőlényeket többnyire programok irányítják. Kis érzés érzelem azért itt is megjelenik és befolyásol.

A fejlett állatokat és az embert is magas szintű, több rétegű program és az érzelmek, érzések irányítják. (Az érzés, érzelem mechanizmusa szerintem egy összefüggő, de mégis külön mechanizmus, itt ebbe sem mennék bele.)

Mi a program?

Több lépést tartalmazó „irányítótábla”, mely általában jel-kódokkal irányít.

A kódok:

Az irányító-parancsokat igyekszik a programozó minimalizálni, ezért kódokat alkot.

Pl. úgy, hogy nem mindegyiknek ad külön számot, hanem…pl kettes számrendszert alkalmaz. A kettes számrendszerben a pl. 98165. parancsot is két számmal 0, és 1 ki lehet fejezni.

A jelek, (és kódok), mint programok.

A világ két fő-áramlás fajtából áll.

A fő-áramlások: a mozgások és hő, másodlagosan pedig a mágnesesség (A gravitáció egyelőre rejtélyes, de annak is a végeredménye a mozgás.) De ez a végső állomás, elég, ha minden ezeket variáló előzményt, a kis helyen, elférő könnyen variálható jel-kód programba teszünk bele, és csak végeredményt vezetjük nehézkes fő áramlásokba.

A jeláramlások pl. az elektromágneses hullámzások (elektromosság, fény, stb.).

A gyenge jel (amihez kevés energia szükséges, kis helyen elfér), mint szelep kinyithat erős áramlásokat. Jelenleg a számítógépek gyengeáramú áramlását mikro-tranzisztorok ezrei, mint szelepek irányítják. Ezt a programot egy nagyobb géphez, robothoz szintén jeláramláson, ill. kisebb villanymotorokon keresztül vezetik. Ha nagy erejű mozgásra van szükség, akkor a kisebb villamotorok nagyobb motorokat indítanak be.

Egy kis logikai beszúrás: mi köze mindennek a gondolkodástanhoz?

Az általánosítás, és a gondolattársítás után kimondhatjuk, az emberi program (gondolkodás-program) is ehhez hasonló. Az alapok szinte azonosak. Az emberek és robotok működése sok tekintetben azonos.

(De a robotoknak nem lehetnek érzéseik.)

Visszatérve:

A jelek kisebb helyen elférnek, sokkal könnyebb jel-kód programot készíteni, mint fő áramlásokat sorba tenni.

Ezért a programok általában jel-kód „táblák”.

A jel csak kinyitja nagyobb megfelelő szelepet, és ennek meghatározott sora a program.

Pl. egy egyszerű automatikusan működő gépi program, pl. egy föld-munkagép programja:

Egyszerű program: minden lépés előre megírt: pl. először menj előre, aztán fordulj balra, stb.. Mondjuk, nyolc paranccsal már sokféle munka elvégezhető.

A következő szint (ez már az értelmes élőlényhez hasonló), egy vagy több szabadabb döntés, megjelenése: pl. mielőtt a harmadik lépést megteszed, előtte vizsgálj meg két feltételt (vagy hármat, négyet sokat), ha mindkettő teljesül, akkor mehetsz tovább. Ha csak az egyik van meg akkor ne a fő úton, hanem b úton menj. Ha egyik sincs meg, akkor várj az újabb parancsra. A hatodik lépésnél, a tizediknél, stb. szintén feltételeket kell megvizsgálni. A feltétel vizsgálat is lehet többféle.

Embernél az öt érzékszerv közvetíti végső soron jel-kód formába, a külvilág információit.

Ezen a szinten már sok ezer lépésből állhat a program.

Párhuzamosan néha, összekapcsolódva futhat több program.

Még magasabb fokú a program, ha létrejöhetnek olyan programmódosulások, melyek előnyösen variálhatják át a programot.

Pl. tanulással, vagy előnyős mutációval. Illetve létrejöhet automatikus programmásolás.

De mi az emberi ötletesség (a legmagasabb szint)?

Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember nemcsak az előírt feltételeket vizsgálja, hanem állandóan vizsgálódik, szinte mindent össze akar variálni. Másfelől, képes szinte programon kívül ugrálni. Egy sereg fölösleges lépést kihagyhat. Vagy: - Mi lenne akkor – felkiáltással egy teljesen váratlan területre ugrik. Szerintem, érzés, érzelem nélkül nincs ötletesség. Az érzés, érzelem az előnye is, de a hátránya is az emberi gondolkodásnak.

De azért azt meg kell jegyezni, hogy az emberi, beszéd általi tudatos gondolkodás szintén egy csoda. Ez által jöhetett létre, hogy a fogalmaknak is nevet, meghatározást adva, a fogalmakat is bele lehetett keverni gondolkodásba. Ezzel hihetetlenül kitárult és magasabb szintre került az emberi gondolkodás.

Az általános értelmesség és a társadalmi értelmesség.

Értelmesség helyett mondhatnánk okosságot, de ez nálam nem rövid távú önző ravaszkodást jelent, hanem igazi okosságot. Vagy mondhatnánk igazság találást is. Hiszen mi más lenne, az értelmesség, mint az adott kor legnagyobb igazságainak (természetesen nem az abszolút tökéletes igazságokról van szó), megtalálását.

A legfőbb kérdés: honnan lehet tudni, mi az igazság?, Másképp: ki mond igazat?

Nemrégiben újra ráébredtem, hogy az emberek nem tudatos rosszindulatból rosszat tevők, valamint nem tudatosan ostobák, (messze járnak az igazságtól), hanem akkor nyilvánvalóan..

Szóval az emberek döntő többsége, még a jótevők sem, az igazmondók sem tudja, a másik oldal pedig végképp nem, hogy valóban igaza van. Pontosabban, szinte mindenki azt gondolja, igaza van, de konkrétan nagyon ritkán derül ki, hogy kinek van igaza.

A konkrét ráébresztő esetre majd később térek ki. A ráébredés viszont újra alkalmat adott, hogy folytassam a hobbym, ami nem más, mint az igazságon való elmélkedés. Egyszerűbben, az igazság keresése a szenvedélyem.

Annál is inkább mert ha meg akarom fejteni a felvetett konkrét problémát akkor is az igazság természetéből kell kiindulni.

Ezen már rengeteget gondolkodtam, le is írtam sok mindent, úgyhogy nem kell elölről kezdeni. Néhány megállapítás

Az elméleti igazság a kor legnagyobb igazsága, amely vélemény, elmélet, állítás stb. mögött a legtöbb, igaz, komoly érv, bizonyíték van.

A gyakorlati (egyes számú) igazság,(ez inkább emberi valóság, mintsem igazság), amely a törvényekben, tananyagban szerepel, vagy azokból egyenesen következik. Tulajdonképpen ez eddig, most is az uralkodó osztály igazsága.

A gyakorlati (kettesszámú) igazság, amelyet az emberek viszonylag legnagyobb része elfogad.

(Az értelmes vita, a manipuláció minimalizálásával, az igazi demokrácia segítségével kialakulhat ama optimális helyzet, hogy az igazi elméleti igazság és a az emberek által elfogadott igazság szinte azonos lesz. Jelenleg a felsoroltak nem alakultak ki, de így is az emberek által elfogadott igazság, egy fokkal közelebb jár az igazi elméleti igazsághoz, mint az uralkodó osztály igazsága.)

A két gyakorlati igazság, hol összefonódik, hol harcol egymással.

Az igazi igazság, azonban az elméleti igazság.

Arra kell törekedni, hogy gyakorlatban is az igazi elméleti igazság érvényesüljön.

Az igazi gyakorlati igazság, az elmélet igazság azon része, mely a törvényekben, tananyagban, ill. az emberi tudatban megjelenik.

Az igaz, igazsága mellett létezik a „jó igazsága”. A jó igazságnál az alapkérdés: Ez (hosszabb távon is) jó, kellemes, hasznos az emberek, a társadalom számára?

(Sőt még az igazságosság igazságát is megkülönböztethetjük, de erre itt nem térek ki.)

A társadalmi, politikai kérdésekben szinte mindig a jó igazságát keressük. A jó igazsága nem áll szemben az igazság igazságával, mert ezt a választ keressük: melyik jó, hasznos mögé állítható a legtöbb komoly bizonyíték, igaz, komoly érv?

Hablatyol, aki azt mondja:

- Az igazságnál vannak fontosabb dolgok, pl. fontosabb a jóság, a működőképesség. Ezért nem is érdekel, hogy melyik vélemény mögé állítható több bizonyíték, igaz, komoly érv.

A fenti állítás tehát hamis

Az igazság kiderítése nem egyszerű, mindenen hosszan kellene elmélkedni, vitázni.

Viszont az is igaz erre nincs idő, az ember kénytelen egyszerűsíteni, rövidíteni. Viszont ez csapdahelyzetet hordoz magába. Arra is rámondható, hogy ez egyértelmű, ez evidencia, ez magtól értetődő, amire nem szabadna rámondani.

Kétségtelenül az emberi gondolkodás lehetséges hibája, hogy az egyébként szükséges egyszerűsítés, lényegesítés, fölösleges utak kihagyása, evidencia-alkotás könnyen átmehet felületességbe, túlzott általánosításba, frázis-gondolkodásba.

Erre csak azt lehet mondani: óvatosan az egyszerűsítéssel.

Fontos még kitérni arra, hogy két szembe álló vélemény közül akár mindkettő is lehet hamis. Viszont két szemben álló vélemény közül csak az egyik lehet igaz. (Ez abból ered, hogy hazugságnak sokkal több varija területe van, mint az igazságnak. Az igazság sem csak egy, de az igazságnak elfogadott állítások, elméletek, csak közel állhatnak egymáshoz.

Az hogy két szembeálló vélemény közül mindkettő lehet hamis, még nehezebbé teszi az igazság megtalálását.

Az biztos, abból nem lehet következtetni biztosan (csak picike érv), ha az egyik vélemény biztosan hamis, a vele szemben levő, ettől még nem lesz igaz.

A sokadik ráébredést kiváltó konkrét eset nagyon egyszerű volt.

A kormánypárt és az ellenzéki vitákból néztem egy összefoglalót. Tehát két oldal van, és vitáznak. Most el sem árulom, hogy én melyik oldalon vagyok (nem a kormány oldalán) mert teljesen elméleti szinten akarom megoldani a problémát. Tehát van két oldal. A vitát nézve a következőket gondoltam: amikor az én oldalam beszélt, akkor ezeket gondoltam: - Jól megmondta, igen ez az igazság. Amikor pedig az ellenfél beszélt, ezeket: - Micsoda bugyuta védekezés. Vagy micsoda alaptalan vádaskodás. Ebben semmi logika, ez egy baromság.

Aztán a végén kiderült, hogy a film összeállítója nem az én oldalamat akarta igazolni, a másikat lejáratni, hanem pont ellenkezőleg.

És akkor újra ráébredtem, hogy az ellen-oldal nézője, drukkere pont fordítva ítéli meg. Amikor az én oldalam embere érvel, arra azt mondja, bugyuta védekezés. Amikor támad, akkor, ez szerinte alaptalan vádaskodás. Akkor pedig az ő embere beszél akkor: - Igen ez az, jól megmondta.

Első reakcióm ilyenkor: - Persze mert teljesen sötét, mert elferdült gyűlölködő rasszista, vagy le van fizetve.

De eztán újra ráébredtem, hogy nem biztos. Lehet, hogy egyik sem.

Tehát, van egy réteg (nem is túl kicsi) amely nincs lefizetve és nem lépi túl a tájékozatlanság, a butaság és a jellemtelenség határát, tehát akár értelmesen is gondolkodhatna, választhatna, de mégsem teszi ezt.

Lehet, hogy én és a hozzám hasonlók vagyunk ez a réteg, és a másik oldal az okos?

Tehát három kérdés.

Az egyik: ez az akár okos is lehetne, réteg, miért nem okos?

A másik, a szokásos kérdés: de hogyan lehet eldönteni a jelenben, kinek van igaza? A jelenben, ugyanis az idő, a történelem azért nagyjából eldönti.

A harmadik: Hogyan lehetséges, hogy nagyjából értelmes, tájékozott, becsületes emberek, ugyanarról, szinte ellentétes véleményt mondjanak?

Válaszok az utóbbira:

Két ok röviden:

Az egyik ok, hogy a felek, én is, már elvadult állapotban vannak.

Erre máshol térek vissza.

A másik ok, az érzelmi befolyásoltság.

Szokás nevezni, még szubjektív gondolkodásnak is, nem egészen helytállóan.

Az embereket általában, de kiváltképp, a politikai, társadalmi kérdésekben nemcsak az eszük, a logikájuk vezérli, de az érzései, érzelmei is . A szerint, ítélkeznek, vélekednek, ki szimpatikus, ki antipatikus? Márpedig a szimpátia, vagy az antipátia előbb-utóbb, néha nagyon hamar kialakul. Ráadásul a kettő felerősíti egymást, mert az egyik oldal szimpatikussága magával hozza az ellen-oldal antipátiáját. És fordítva, tehát dupla távolodás történik.

Ez a szimpátia, antipátia, általában véletlen benyomásokból, emóciókból alakul ki. Pl. valami miatt szimpatikus az arca. Vagy valamilyen pozitív emlék miatt pl. tetszik hangja, a beszéde, a megfogalmazás stílusa, stb. Az is lehet, hogy olyan pozitív vagy negatív dolog kapcsolódik a személyhez, párthoz, amihez végeredményben semmi köze.

A vezetés intézkedései egyesekre jól, kedvezően, másokra kedvezőtlenül hatnak. Nyilvánvalóan ilyenkor a lehetséges ész-ítélet mellett megjelenik az érzelmi vonatkozás. Akár ésszerű is lehet az intézkedés, akire kedvezőtlenül hat, az utálni fogja a vezetést. És fordítva is igaz, hiába ésszerűtlen az intézkedés, akire kedvezően hat, annak szimpatikus lesz a vezetés.

Nem minden érzelem logikátlan eszetlen, véletlenszerű, de sokszor az.

A lényeg, hogy kialakul a logikus értelmes megítéléstől részben független érzelmi hozzáállás, érzelmi előítélet. A két ítélet, a racionális és az irracionális valójában ötvöződik, és kijön belőle, egy ötvözet, egy középút. Azonban az emberek ezzel nincsenek tisztába, úgy érzik, hogy az ő ítéletük alapja 90%-ban az értelem, legfeljebb 10%-ban az érzelem határozza meg. Tudatuk mélyén így érzik, mert nagyon kevesen gondolkodnak el ilyesmin. Valójában sokkal nagyobb (15-80%) határozza meg az érzelem a gondolatokat.

Egyébként az ember képtelen érzelmeit kizárva gondolkodni, de ez nem mindig baj. Valójában az emberi értelem ezért tudott fejlődni, mert volt benne érzelem. A gépemberek többek között azért nem tudnának önállóan fejlődni, mert nincsenek érzéseik, érzelmeik, egyébként nem is lehetnek. Sok sci-fi, de még tudományos elméletek is valamiféle önálló gépi fejlődést vizionálnak, de ez nem lehetséges. Most itt viszont nem mennék bele ebbe a témába.

Szóval bizonyos fokú érzés érzelem, szimpátia, jó ha beleszól a gondolkodásunkba, de ha ez sok, akkor baj van.

Tehát a túl sok érzelem a szimpátia, antipátia (pl. 20%-on felüli) az már gondolkodást, értelmet torzító állapot. És ez okozza azt is, hogy két nagyjából normális értelmes becsületes ember ugyanazt a beszédet, történést pont ellenkezőleg ítél meg.

Valószínűleg mindkettő gondolkodása érzelemtől torzított, csak nem egyformán, és ellenkező irányban.

Általában azoknak van esélye a helyes gondolkodásra, ítélkezésére, akiknél az érzelmek csak gyengén szólnak bele a gondolkodásba, ítélkezésébe. De az is előfordulhat, hogy az erősen emocionális ember véletlenül (az érzelmei véletlenül a jó útra terelik) áll a helyes elmélet, ember, párt mellé. Azért ez nem az igazi.

Az egyik kérdésre (mitől torzulhat el a racionális gondolkodás) nagyjából választ ad szubjektív, érzelmi hozzáállás. Azonban maradnak nyitott kérdések:

Honnan lehet tudni az érzelmek túlzott befolyásolásról van szó?

Hogyan lehet csökkenteni?

Egyáltalán elvárható, a mai körülmények mellett az egyszerű átlagos embertől, hogy döntően ésszerűen, (érzelmeit erősen korlátozva), az igazságra koncentrálva gondolkozzon, ítélkezzen?

Az alapkérdés is megmaradt: Honnan lehet tudni, hogy kinek van igaza? E kérdésre azért is érdemes válaszolni, mert a válasz mindenkinek segíthet a saját elfogulatlan értelmét, okosságát fejleszteni.

Feltéve, ha egyáltalán célja az okosodás, az igazság megtalálása.

Ugyanis az erősen buta, tájékozatlan emberek nagyobb része, valamint az erősen jellemhibás emberek nem is akarnak okosodni, nem is hiányzik nekik az igazság.

Sokaknak miért nem hiányzik az igazság?

Hogyan lehetne az embereket nagyobb okosságra, az igazság megtalálására megtanítani?

E két kérdésre mindenképpen meg kell próbálni válaszolni.

Sokaknak nem nagyon hiányzik az igazság.

Sőt az igazi művelt okosság sem hiányzik. Nem hiányzik, hogy sok igaz ismeretük legyen a világról.

Sokaknak azért nem, mert azt gondolják: Elég nekem annyi okos-ravaszság amennyi az érvényesülésemhez kell.

Egy másik hozzáállás: jó nekem így (bután) is.

Vagy: Úgysem vagyok képes.

Vagy: Majd a főnök megmondja, nekem nem kell gondolkodnom.

Vagy ennek az ellenkezője: Én olyan okos vagyok, hogy tanulás nélkül, felületes ismeretekkel is képes vagyok helyesen ítélkezni. Nekem mindig igazam van.

(Buta és jellemhibás emberek.)

Ráadásul ott van az érzelmek torzítása.

Na meg a logikai ismeretek hiánya.

Stb,. stb..

Az igazságra nyitott állapot és egyéb állapotok.

De ezt az egész elmélkedést ezzel kell kezdeni:

Mindennek az alapja, az hogy az elemző gondolkodó véleményt mondó, szavazó ember az igazságra törekedjen. Az igazi igazság megtalálására törekedjen.

- De hát ez természetes mondják sokan.

Sajnos egyáltalán nem természetes, mert sokan gondolhatják: igen általában fontos az igazság, de ebben az ügyben, ebben a vitában ezért, meg azért, egy kis maszatolás, egy kis ferdítés, egy kis álokoskodás, egyebek, nem árt. És ezzel már el is intézte, ki is csinálta az értelmes vitát. Értelmes vita nélkül pedig megakad a közgondolkozás folyamata. Vannak olyanok is, akik nemcsak egy-két ügy kapcsán tarják elfogadhatónak a ferdítést, maszatolást, egyebeket, hanem általában. Ezért, meg azért általában sem tartják fontosnak az igazságot.

Tehát alap, alapvetés, hogy az elemző, gondolkodó, véleményező, ítélkező, szavazó, az igazságra törekedjen.

Ráadásul az igazság egyéb alapvetéseinek is meg kell egyezni.

Nézzünk ebből kettőt:

Pl.: A társadalom fontos

Pl.: A másoknak hosszabb távon hasznot hajtó, jót tevő emberre mondhatjuk, hogy jó, dicséretre méltó ember.

(Vannak még ilyenek. amúgy ezt alapvető világnézetnek is nevezhetjük.)

Képzeljük el, hogy olyan emberrel vitatkozunk, bármilyen közügyben, politikai társadalmi témában, aki szerint, egyik fenti alapvetés sem igaz, pont az ellenkezőjét gondolják. Nyilvánvalóan nem tud létrejönni értelmes vita. Legfeljebb az alapvetésekről próbálhatják egymást meggyőzni, de a konkrét ügyig el sem jutnak.

A bevezetés után, milyen igazsággal kapcsolatos állapotban lehet az ember?

Az optimális, nyitott az igazságra - állapotban.

Át akarom verni a másikat - állapotban

Tudat mélyén át akarom verni a másikat – állapotban

Előítéletes állapotban.

Elvadult állapotban.

Elemezzük eme állapotokat.

Nyitott az igazságra - állapot.

Fontos neki az igazság. Ö maga is meg akar győződni az igazságról. Tudatosan elkerüli a többi felsorolt állapotot. Vagyis nem hajlandó hazudni, nem akar senkit átverni. Megpróbálja feltárni, hogy tudata mélyén nem lapulnak e igazságot torzító emlékek, felfogások, stb. Nincs előítéletes állapotban vagyis képes kezelni az előítéleteit, nem az előítéletei vezérlik. Valamint elvadult állapotban sincs.

Mi van, ha mindezek ellenére emberünk mégis téved. Eleve az ilyen ember jóval ritkábban téved, mint azok, akik nincsenek nyitott állapotban. Ha mégis téved, az hiba, de nem akkora mintha pl. direkt hazudna. Még akkor sem, ha a kár akkora, mint a direkt hazugság esetében. A kár, az ártás nagysága természetesen számít, azonban a büntetésbe más is beleszámít. Pl. a jövőbeli veszélyesség. Az önhiba nagysága is, stb..

Át akarom verni a másikat – állapot.

Vagyis szándékosan meghamisítja az igazságot. Persze még az ilyen ember is gyárt indokot. Ha az indok az önzésről önteltségről, felsőbbrendűségről szól, akkor az a hibát, bűnt fokozza, nem csökkenti. Lehet azonban álságos indokot gyártani. Itt az a kérdés, hogy a hazugságnak hosszabb távon, lehet e pozitív következménye? A válasz az, hogy nagyon ritkán, döntően, nagy valószínűséggel nem. Ez tehát a legrosszabb állapot.

Tudat mélyén át akarom verni a másikat – állapot.

Persze itt ellenmondás van, mert aki az ilyen ember arról sem tud, hogy át karaja verni a másikat. De ez sem teljesen igaz, mert az ilyen ember azért sejtheti, és sejti is, hogy valami nincs rendben.

Csak fél fokkal jobb állapot, mint a direkt hazugság. Ugyanakkor sokkal gyakoribb. Az álságos indok gyártása itt tovább megy. Nemcsak azt gondolja, hogy hazudok, de jó okom van rá. Hanem: tulajdonképpen igazat mondok, és persze jót is teszek. Honnan tudhatjuk, hogy ez önhazugság és nem tévedés? Például onnan, hogy nem tisztán átgondolás után alakul ki a vélemény, hanem valamilyen érdek, hatalmi vagyoni előny, stb. van mögötte.

Az előítéletes, és az elvadult állapot is gyakran rejtetten a tudat mélyén lapul. Az ember hajlamos minden olyan dolgot a tudat mélyére küldeni, a szembenézést elkerülni, amit tulajdonképpen szégyellne.

Az előítéletes állapot.

Tulajdonképpen a normális előítélet, vagyis az előélet, a múlt figyelembe vétele, egy értelmes dolog. Pl. ez az ember gyakran hazudott, akkor szava hitetlen, valószínűleg most is hazudik. de azért megvizsgálom, mert (pl. meg is változhat, stb.) hogy valóban valótlant mond.

Másik példa: az ilyen emberek a tapasztalat szerint, valamint a kultúrájukból adódóan hajlamosak a felületességre, a rendetlenségre. De ez csak azt jelenti (mert minden egyén eltérő), hogy ezt a egyént, ahogy másokat is, e szempontból le kell tesztelni, és nem azt, hogy ki kell zárni.

Ha pedig az igazmondás, ill. az igazság minden szempontból meg lett vizsgálva, de ennek ellenére homály van, akkor lehet pl. a múlt szerint ítélkezni.

Ez volt eddig a normális előítélet, ami nem is előítélet.

Az előítéletes állapot, amikor az ítélkező ember nem vizsgálódik, csak a múlt, sőt gyakran csak a szóbeszéd, vagy frázisok, vagy alaptalan beskatulyázás, vagy „néha előfordul” alapján ítélkezik.

Előítéletes állapotba, okos emberek, akár tudósok is kerülhetnek. Sokféle előítélet lehet. Két fő fajtája: Ez csak rossz lehet, ez nem lehet jó. Csak ez lehet a jó.

Az elvadult állapot.

Tulajdonképpen az elvadult állapot az előítéletes állapot elfajultabb állapota. Ez már egy ellenséges állapot. Itt már a legkisebb vizsgálat is fölösleges, meg sem hallgatom. Vagy, ha meghallgatom, akkor is csak a rosszat keresem. Ő már nem ellenfél, hanem ellenség, aki biztosan rosszindulatú, biztosan hazudik. Általában mind a két fél így gondolja, mert a rosszindulatok egymást gerjesztik. Itt már nyugodtan lehet ferdíteni, néha hazudozni, manipulálni, hiszen ez már „mindent lehet” harc.

Eme írás elején volt egy példa, mely szerint két viszonylag normális ember ellentétesen ítélte meg ugyanazt. Az egyik ok, hogy mindketten, de az egyikük már biztosan, vélemény-elvadult állapotban van.

Azt azonban feltétlen meg kell jegyezni, ha egy országban elterjedt az elvadult állapot (ellenséges állapot), akkor az a vezetés hibája.

Az igazság kiderítéséhez az igazságra nyitott állapot alkalmas. A többi állapot nem alkalmas erre.

Azt talán erős önvizsgálattal meg tudjuk állapítani, mi magunk melyik állapotban vagyunk. Azt is sejthetjük, hogy mások milyen állapotban vannak, biztosan azonban ezt nem tudhatjuk.

Első látásra, hiányos tudással, hogyan állapítsuk meg, hogy kinek van igaza?

Valójában hosszan kell tanulmányozni egy témát, ahhoz hogy meg tudjuk állapítani, kinek van igaza. Pontosabban: megállapítani, mi az igazság.

Gyakran, sőt általában azonban nincs lehetőség alapos megismerésre, hosszas értelmes vitára.

A téma ismeretét azért viszonylag egyszerűen is lehet mérni.

Pl. ki tud több, a témához kapcsolódó tényt sorolni.

A vita jellege ilyenkor: - azt maga tudja - és azt tudja, stb..

Ez sem egyszerű vita. Ha csak egyik félből is hiányzik az értelmes vitára való törekvés, már kizárt, hogy értelmes vitát lehessen folyatni. Ugyanis nagyon sok értelmes-vita széttörő, ellaposító eszköz van.

Ráadásul a győzelem nem jelenti azt, hogy a téma jobb ismerőjének feltétlen igaza van. Azt jelenti, hogy a téma jobb ismerőjének nagyobb valószínűséggel van igaza. Vagyis egy tényező a sok közül.

Ha létrejön az alapos, értelmes vita akkor vannak még tényezők, az igazság eldöntésére. Elsősorban az, hogy melyik oldalon van több súlyosabb egyértelmű érv.

(Gondolkodástanilag kétféle igaz érv lehet. Az egyik a tények nélküli tisztán logikai, következtetés általi érv. A másik a tényekből való köbvetkeztetés. Ez a gyakoribb.)

Elméletileg el lehet jutni az adott kor igazságához.

De mint mondtam, világunkban alig alakulnak ki igazi hosszú értelmes viták. Olyanok melyek célja nem a másik legyőzése, hanem az igazság megismerése.

És mint mondtam: a téma alapos ismerete szükséges.

A fél-ismeret, a felületes ismeret veszélyes.

Szóval az is fontos hogy a magunk ismeret-szintjét meg tudjuk állapítani. Ha tudjuk, hogy ismereteink erősen hiányosak tekintsük magunkat inkább tájékozatlannak.

De ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen néha, gyakran tájékozatlanul is dönteni.

Gyakran gyorsan kell dönteni.

Tehát két ember áll az utcán és vitatkozik egy olyan témán, amit mi sem ismerünk.

Az egyik fél közelebb, jár az igazsághoz.

Az alábbiak alapján valószínűsíthetjük, ki jár távolabb az igazságtól.

De itt is újra elismétlem: a kiindulási alap, hogy a gondolkodó, elemző ember, az igazság megtalálására törekszik.

Tehát a félrebeszélés egyszerű jeleinek (felismerésének) felsorolása:

Konkrétumok hiánya, általánosságok, frázisok szajkózása.

Kiderül, hogy szinte semmit sem tud az adott témáról.

Nagyképűség, agresszív viselkedés,

Még néha sem ad igazat a másik félnek, teljesen egyoldalú érvelés.

Nyilvánvalóan blőd „érvelés”.

Önellentmondásba keveredés.

A manipulációs eszközök, módszerek használata.

Mindezt persze fel is kell ismerni, amennyiben a vélemény hamisságát (az igazság különböző fokát) fel akarjuk ismerni.

Folytassuk a „nyomozói logika” elemeivel.

Az alábbi igazság felderítési eszközöket, módszereket természetesen nemcsak a nyomozók használják, de mindenki az átlagember is. Csak az átlagember, nem tudatosan (definiálva, kategorizálva) használja. A mindenkiben meglevő józan paraszti bölcsességet fokozhatja alkalmazását rendszeressé teheti a „tudományos” megismerés.

Azt látni kell, hogy az igazság megismerésének két fő vonala van.

Az egyik hogy mit mondanak más emberek, ill., hogy más emberek mit tartanak igaznak.

A másik módszer, hogy a mások véleményeit megpróbáljuk kizárni, és csak az egyéb bizonyítékok ill., saját meglátásunk, tapasztalatunk alapján következtetünk. Erre azért van szükség, mert mások véleménye, (még a tanúvallomások is) gyakran elfogultak, tévesek, szubjektívek. A politikai társadalmi véleményekre pedig ez fokozottan igaz. Még igazabb a politikusi véleményekre, kijelentésekre, mert ők átlagosan többet ferdítenek mint az átlagember. Persze mondhatjuk, csak a másik oldal politikusa hazudik, a miénk nem. De mindenki mondhatja ezt, vagyis kérdés, hogy melyik az a hazudós másik oldal? Tehát, ez hibás kiindulópont.

Nem tudjuk, hogy ki a hazudós, de bizonyos jelekből (pl. önellentmondásba keveredik) magából a véleményből (tanúvallomásból) is következtethetünk. Ezeket soroltuk fel fentebb.

Tulajdonképpen a politikusi vitákat úgy kell tekinteni, mint potenciális csalók vitáit. – barátom honnan tudod, hogy az általad kedvelt politikus igazat mond, nem ver át?

Ugyanakkor az egyik ember az egyik politikus közelebb jár az igazsághoz. Az alábbi tényezőkből, erre következtethetünk.

Visszatérve; a kétféle módszer, (mások véleményének figyelése, mások véleményének kizárása), ötvözése lenne az optimális módszer. Az adott helyzet, eset határozza meg, hogy inkább a „tanúvallomásokra”, véleményekre támaszkodunk, vagy a véleményekre kevésbé támaszkodva, inkább más bizonyítékokat, más érveket keresünk. Általában azonban egyiket sem mellőzhetjük.

Akkor jöjjön a felsorolás, milyen tényezőkből következtethetünk az igazságra.

Itt is csak a rend kedvéért megemlítem a véleményeket, tanúvallomásokat, ill. a tanúvallomások igazság-elemzését. Politikai, társadalmi viták alkalmával ezeket csak nagyon óvatosan korlátozva vehetjük figyelembe.

A továbbiak:

1. Van e nyilvánvaló, ill. tárgyi bizonyíték? Pl., megbízható statisztikai adat, egyfajta bizonyíték. (Sajnos a politikában még a konkrét bizonyítékokat is szét lehet maszatolni, le lehet tagadni, ezért politikai vitákban, ügyekben sajnos nagyon ritkán van. A fejlődés egyik fontos feladata, ennek megváltoztatása.)

2. Nincs konkrét bizonyíték, de azért az eset valószínűségét fel lehet mérni. (Elnézést hogy ilyen aktuális üggyel jövök, de pl. az felettébb valószínűtlen hogy egy 80 éves ember, még olyan gazdag is megveszi, lekenyerezi, befolyásolja egész Európát, sok országot, több ezer elit politikust, ötszáz-millió embert. Tehát ebben az esetben van egy nagyfokú valószínűtlenség.) A lényeg hogy a valószínűséget is lehet, sőt kell nézni.

3. Ha nincs konkrét bizonyíték, akkor kizárásos alapon is következtethetünk a legnagyobb valószínűségre.

4. A nyomozók nagyon odafigyelnek az indítékra. Ezt mi is megtehetjük. (Ha már felhoztuk, kapcsolódjunk az előző esethez. Kinek erősebb az indítéka pl. a hazudozásra: egy öregember csak úgy gonoszságból tönkre akarja tenni Európát? Vagy egy diktatórikus vezető és társasága a hatalom, vagyon érdekében manipulál? Melyik az erősebb valószínűbb indíték?

5. A korábbi tettek, az eddig vezető út, pálya. (Az az előítélet, melyről már kifejtettem: csak egy és az utolsó tényező lehet a sorban. Amikor már mindent végigzongoráztunk és még mindig tanácstalanok vagyunk, akkor lehet az előéletet, elővenni, de akkor is csak óvatosan.)

Ne felejtsük el, hogy ez az egész még mindig a „hol van az igazság” gyors véleményéről szól. Ha van időnk, módunk akkor alaposan kell tanulmányozni a témát, hetekig, hónapokig, ez után nagyobb valószínűséggel juthatunk el az igazsághoz.

Egyelőre annak is örülhetünk, ha helyes, arra érdemes embert, pártot felismerjük és támogatunk.

A jövő problémája lesz, reméljük, eljutunk addig, az értelmes köz-vita kialakulása és erre alapuló jogalkotás. Másképpen ez a közvetlen demokrácia. Ennek az is, az akadálya, hogy a jelenlegi struktúrában csak rövid, egyszerű, szélsőséges véleményt lehet mondani, szélsőséges és kevés a választék. A rendszer harcai csak a vagdalkozást teszik lehetővé, szélre tolnak mindent, a hosszabb árnyalt, középen levő véleményeknek nincs helyük. Miközben az igazságok a középen levő árnyaltabb vélemények „összegzéséből” alakulnak ki.

Ehhez viszont már rendszerváltás szükséges, az igazi demokrácia rendszere, melynek alapja egy népszavazási és közvélemény-kutató rendszer lesz, mert csak az lehet.

Egyébként lenne egy másik módszer, út is a társadalmi igazság eldöntésére.

Ami számomra egyértelmű, de a jelek szerint társadalmi méretekben nem nagyon működik. Ez pedig a következő lenne:

Aki nem az igazi demokrácia, a jogállam, az igazságossági alapelvek, a béke, az egészség, a természetvédelem irányába gondolkodik, annak nem lehet igaza.

Miért nem ez a fő a leginkább elterjedt módszer?

Ennek igazságát nemcsak számos egyszerű ember, de sok politikus is vitatja, cáfolja. Ennek bizonyítása sem egyszerű, azért ezek a fogalmak, összefüggések már feltételeznek némi politikai, társadalmi műveltséget. Nagyobbat, mint a jelenlegi átlagos.

Az erről folyó vitát, amely egyébként folyik, bonyolulttá, homályossá teszik, szétmaszatolják.

Szóval ez a direkt társadalom-tudományos igazságkeresés mindenképpen kevés, ezért vettem elő a gondolkodástani megoldást.

Két általános, társadalmi szuper baromságra azért ki kell térni.

Az egyik a háború. De védekező háború nem ítélhető el. Ezért a hódító háború, a háborús folyamat beindítása a szuper baromság.

Pontosabban az, hogy ebbe a nép (a többség) is partner, mert a nélkül nem megy.

A másik a diktatúrák elfogadása, fenntartása, melyhez szintén népi segítség szükséges. Viszonylag egyszerű lázadással, sőt sokszor választással is meg lehetne szüntetni, mégsem teszik. A kettő egyébként, általában gyakorlatilag összefügg.

Rejtélyes, hogy az emberek többsége saját (családjuk) jólétük-egészségük romlását látván is folytatja, sőt támogatja az őrült folyamatot. A folyamat, a nyomor, rabság, pusztulás halál, akár elmehet a borzalmas szintig is, és még akkor sem fordulnak szembe.

Három egyszerű válasz van:

Az egyik a rendszer fokozatos el-diktatúrásítása.

Többek között egy olyan környezet kialakítása, amelyben az agymosás, néphülyítés zavartalanul folyhat.

A másik a manipuláció, mely nagyon erős hatású lehet. (De az már rejtély, hogy miért.)

A harmadik: a diktátor, és bandája sok eszközzel (többek között manipulációval) eléri, hogy az emberi általános, jellemhibák gyengeségek felerősödjenek. Pl. olyanok, mint gyávaság, mint önzés, közömbösség, önteltség, felsőbbrendűségi érzés, gyűlölködés, előítéletesség, átgondolatlan imádat, stb..

A diktatúrában, ill. a háborús propagandában, sok ember átlépi a káros jellemhiba, egyben a ferdén gondolkozás, cselekvés határát.

De az már rejtély, miért lehet, miért ennyire könnyű, sok embert áttolni ezen a határon.

Meg kell jegyezni az általános jellemhibák nemcsak az említett esetekben torzítanak, okoznak ostoba, hamis, ferde gondolkodást, de mindig, csak viszonylag enyhébben

Mit lehet tenni az általános, háborúskodó és diktatúra elfogadó baromság lavina ellen?

Hozzátéve, hogy az „okos” válasz mindig elhangzik: hát azt a szemét vezetést, aki hódító háborút, meg diktatúrát csinál, kell, így, meg úgy. Csakhogy amíg a nép partner lesz ezekben, mindig lesz szemét vezetés. Sajnos ez nem jó válasz.

Végezetül térjünk vissza a nyitott kérdésekre.

Hogyan lehet eldönteni, hogy a jelenben, kinek van igaza?

Szerintem erre válaszoltam. Persze a köztudatba kedvező fordulat mellett is csak hosszú évek alatt tudna a tanítás bejutni.

Egyelőre ennek nem sok jele van.

Azért én az írásomat, a válaszaimat fontosnak tartom.

A többi kérdés:

Az akár okos is lehetne, réteg, miért nem okos?

Honnan lehet tudni az érzelmek túlzott befolyásolásról van szó?

Hogyan lehet csökkenteni?

Egyáltalán elvárható, a mai körülmények mellett az egyszerű átlagos embertől, hogy döntően ésszerűen, (érzelmeit erősen korlátozva), az igazságra koncentrálva gondolkozzon, ítélkezzen?

Mit lehet tenni az előítéletesség és általában az általános jellemhibák csökkentésének érdekében?

Mit lehet tenni az általános, háborúskodó és diktatúra elfogadó baromság lavina ellen?

A kérdéseket így lehetne összefoglalni:

Hogyan lehetne társadalmi vonatkozásban okosabbá, bölcsebbé tenni az embereket?

Azért azt látni kell korunkban a társadalmi (társadalmi, politikai, gazdasági) okosítás területén nincs haladás. A rendszer sem fejlődik, nem jön a szükséges rendszerváltás. Sőt inkább lefelé tendál. A társadalommal foglalkozó iskolai oktatás érdemben nem fejlődik. A politikai élet is, egyre alacsonyabb színvonalú. A politikai társadalmi, gazdasági tájékoztatás (média, stb.) alacsony színvonalú (hiányos, manipulált, szenzációhajhász, stb.), és lefelé halad. Az internet egyelőre nem teljesen aknázza ki a lehetséges előnyöket, a hátulütők viszont már gőzerővel hatnak.

A bulvár kultúra, az akciófilm kultúra, egyre erősödik, vagyis áttételesen társadalmilag ez is butítja az embereket.

A megoldás rendkívül egyszerű legalábbis szavakban.

A felsoroltakon kell változtatni, méghozzá pozitív irányba.

Gyakorlatban már nem ilyen egyszerű, sőt annyira nem, hogy a lehetetlenség határán mozog.