A KÖNYV (Háború Boldogság Társadalom) 1. része

1.    Már szó volt arról, hogy az alapvető tényezők milyen fontossági sorrendben követik egymást. 

Bevallom én magammal is vitában állok ez ügyben. Korábban azt vallottam az alapvető tényezők egyenlő hatásúak, kiegyenlített kölcsönviszonyban állnak egymással. Most viszont az a véleményem, hogy a rangsor elején az emberek természetes gyengesége silánysága áll.

Láttam hallottam olyan elemzést, mely Hitlert, mint vezetőt teszi a kialakulás okának első helyére. Mint karizmatikus, de gonosz embert. (Én utólag csak egy pojácát látok, de ez nem számít.)  Ez szerintem a helyzet teljes félreértése.

A II. világháború, egyik jelentős oka, pl. az I. világháború, pontosabban az, azt követő igazságtalan „békeszerződés”. Talán ennél is jelentősebb ok, az 1929-33-s pénzügyi-gazdasági világválság. A pénzügyi-gazdasági válságok egyértelműen a kapitalista rendszer kódolt hibái.  A kapitalista rendszer hibája, legalábbis részben, hogy egy szélsőséges kegyetlen, de ravasz csoport, képes a legfelső vezetésbe eljutni. A választási törvénykezés, továbbá, az alkotmány is hiányos, hiszen nem akadályozta meg ezt a hatalomra jutást.

Többféle folyamat is felvázolható. Kétségtelen ilyen folyamat is felvázolható:

A részben véletlenül hatalomra kerülő, felettébb silány sőt, borzalmas, aktuális vezetés tönkretette (törvényekkel, hamis propagandával, manipulációval, hamis ideológiával) az amúgy is problémákkal teli társadalmi gazdasági rendszert. Ennek során, s következtében, egy erkölcsi válság is kialakult, az emberek átlagos erkölcse, jelleme, társadalmi intelligenciája is hanyatló folyamatba került. Így vázolva, persze az aktuális vezetés milyensége, megelőzi az emberek gyengeségét.  Kétségtelen ez sem teljesen téves folyamatleírás.

Én mégis fordítva gondolom a prioritást, mivel  nem túl szilárd, sőt nagyon is ingatag, azon emberi jó erkölcs, jellem, társadalmi intelligencia, -  melyet néhány örült vezető, lényegében átlátható propagandával, manipulációval, hamis ideológiával, el tud torzítani. Tehát mégis az emberi gyengeség, a nép, a tömegek gyengesége, az elsődleges ok. 

Ugyanakkor az egyik nagy társadalmi kérdés, hogy a fenti, ill. alábbi tényezők ok-prioritásban hogyan követik egymást. Pl. egy részben véletlenül, részben a nép hibájából borzalmas (aktuális) vezető, vezetés milyen arányban ok. Az alábbi felsorolásban, az alapvető okok sorrendjébe, az aktuális rossz vezetést, én a negyedik helyre teszem. Hozzátéve hogy az arányok meglehetősen kiegyensúlyozottak. Azt nem mondom, hogy egyenlő kölcsönviszony van a tényezők között, de nagy különbségek sincsenek. Tehát kiemelni egy-két, okot, azért is hibás mert a többi a többi ok, szorosan mögötte van. A teljes probléma „vezetőre kenése”  még inkább, azért hibás, mert abból nem következik komoly társadalmi rendszer átalakítás, vagyis marad a rendszer, maradnak a problémák,  marad  a rossz alaptalaj.

Az alapvető tényezők megközelítése az alapvető társadalmi rétegek szemszögéből.

Az emberiséget, avagy az emberi társadalmat több módon lehet alapvető rétegekre osztani. Mostanában mégis az alábbit tartom a legalapvetőbbnek, de éppen ezért,  már-már banálisan leegyszerűsített.

Az emberiség 3% a kiváló ember, akik minden körülmények között kiválóak, akik a fejlődés motorjai. A jóság, kiválóság jelenti az emberiség boldogság irányú általános elősegítését (ennek sok útja módja lehet), rosszaság (szintén sok útja módja lehet), ennek ellenkezője. Itt most nem foglalkozom az átmeneti rétegekkel.

Tehát az emberiség 3%-a kiváló.

További 25% a jóra erősen hajlamos. Őket szinte lehetetlen rossz irányba terelni, igaz, nem kiválók, de jók.

A legnagyobb réteg az emberiség 55%-a jó, avagy rossz irányba alakítható. Másképpen oktatás, tájékoztatás, és rendszerfüggő, vagyis ezek „jósága”  tereli őket jó, vagy rossz irányba.

További 14% erősen hajlamos a rosszra. Vagyis lehet bármilyen jó az oktatás, a rendszer, ezek az emberek valószínűleg kártékonyak maradnak az emberiség, az emberi boldogság szempontjából. Ez a 14% persze valamennyire érzékeny a külvilágra, a környezetre, de felettébb kevéssé, szinte lehetetlen őket a jó oldalra terelni.

Valamint van 3% biztosan rossz, bűnöző, pszichopata.

Fontos megjegyezni, hogy az alapvető emberi gyengeségeknek, silányságoknak  az alakítható 55%-s rétegben van a legnagyobb jelentősége, másodsorban a 14%-s rossz rétegben. Ez összesen az emberek 69%-a. Hozzá kell tenni, hogy az alapvető emberi gyengeségek, silányságok az emberek kb. 85%-át érinti.

Mit is jelent, hogy van összesen 17% szinte nevelhetetlenül rossz ember?

Többek között azt jelenti, hogy az emberiség soha nem lesz tökéletesen jó, a földi mennyország, az ideális világ létrehozása csak illúzió. Azt is jelenti, hogy valamennyi emberi bűnözés, ellenségeskedés, konfliktus mindig lesz. Valamint mindig szükség lesz rendőrségre bíróságra, katonaságra, törvényekre.

Azonban az emberiség alakítható 55%-a legnagyobb kérdés. Ha tökéletesen jó lenne a rendszer, az oktatás, a tájékoztatás, akkor az az 55% összességében jó ember lenne. Ha tökéletesen rossz lenne a rendszer, az oktatás, a tájékoztatás, akkor ez az 55%-a rossz ember lenne. De tudjuk tökéletes rendszerek nincsenek. Legfeljebb arra lehet törekedni, hogy lehetséges legjobb rendszerrel oktatással, tájékoztatással az alakítható emberek 45%-a jó oldalra kerüljenek, ezzel az emberek 73%- a jó oldalon állna.

A kérdés azonban az, hogy a jelenlegi rendszer, oktatás, tájékoztatás mennyire rossz? Őszintén szólva, ezt nem tudom. De számoljunk úgy, hogy félig meddig 50%-ban jó. Ez azt jelenti, hogy az alakítható réteg fele, 27% van a jó oldalra terelve, a másik fele 28%- a rossz oldalra került. Ezek szerint a jelenlegi állás:

55%-a az emberiségnek jó, 45%-a rossz. Az emberiség ez esetben, ha nem is biztosan, de előre lépkedhet.  Ellenben ha a rendszer, oktatás, tájékoztatás csak 40%-ban jó, akkor összességében az emberiség a rendszer is a rossz oldalra billen, ekkor már kisebb-nagyobb összeomlásnak van nagyobb esélye.

A II. világháború és általában a „fölöslegesen” létrejövő kisebb-nagyobb válsághelyzetek, a boldogtalan élet létrejöttének alapvető okai, fontossági sorrendben:

1.       Az ember, emberiség (többség vagy jelentős sokaság)  rossz természete, többek között a felsorolt a, b, c,  d, e, f, g, h, i, stb.,  hajlamokat, tulajdonságokat, érzéseket, hibákat.

Ez nem ugyanaz, mint egy zsarnoki vezetői, ill. bűnözői kisebbség életrontó szerepe.

2.      A rendszer, a gépezet, ill. annak önjárása. A rendszer a gépezet, mint „alaptalaj” amiből a rossz (vagy a jó) kinőhet. Pl. amiből a rossz vezetés kinőhet.

3.      Általában a rossz vezetés, ill. a vezetés szükségszerű negatívumai.

4.      Az aktuális vezetés „jósága”. Ezt többek között azért tettem a negyedik helyre, mert a nép, ha nem is könnyen, de képes leváltani, alakítani, változtatni.

5.      A kifordított, hamis ideológia, vallás.

6.      Egy-egy nép, nemzet karaktere.

7.      Egyéb.

Mit is jelent ez a rangsor? Bár a felsoroltak között kölcsönhatáss van, de ez nem teljesen egyenlő kölcsönhatás. Többek között, a rangsor azt jelenti, hogy milyen sorrendben szükséges elemezni, illetve ítélkezni. A kölcsönhatás viszont azt jelenti, hogy egy tényezőt nem lehet kiemelni, minden elemzésbe, minimum megjegyzés szinten szólni kell a többi tényezőről is.

Valójában a „fölösleges” szót kell elsősorban elemezni. Pontosabban, a kérdés, hogy a felsorolt társadalmi problémák, valamint a természetes emberi gyengeségek, silányságok mennyiben szükségszerűek, mennyiben kivédhetetlenek? Avagy kivédhetők megváltoztathatók?

                                                                                 2.oldal vége

                                  4. oldal

Egy szakasz, ami megmutatja: erre is képes az ember (sok-sok ember) méghozzá nem az ősember, hanem a „fejlett” ember. Egy borzasztó szakasz, mely óvatlanság esetén akár meg is ismétlődhet, sőt.. Mindezért kiemelt fontosságú. 

Soroljuk fel mi is történt lényegileg.

1)      Összességében igen kis csoportok hasznosultak, százmilliók károsultak.

2)      50 millión meghaltak.

3)      A sebesültek, a szenvedők száma 100 millión felül volt.

4)      A városok az emberi alkotások hatalmas része romokba hevert.

5)      Olyan kegyetlenség tömeggyilkosság népirtás, rabszolgatartás jött létre, ami még az ősi, ill. a rabszolgatartó rendszerekben sem jött létre.

6)      Nemcsak a megtámadottak haltak szenvedtek tömegével, de a támadók is, sőt leginkább ők.

7)      Tulajdonképpen ez az egész ultra-őrültség egy viszonylag fejlett társadalomból (kapitalizmus), ill. egy fejlett kultúrából alakult ki. Mi minden következi ebből? Ez is egy érdekes útja az elemzésnek, de én más szempontból elemzek.

Tehát milliók agya szállt el, milliók lettek ultra-őrültek. Mivel már mondtam helytelen lenne egyes népekre ráhúzni (a japánok, a németek, a többiek is, előtte sem, utána sem voltak másoknál örültebbek).   Az emberiség követte el az ultra örültséget.  Ráadásul nem először, igaz ekkorát még soha.

Az elsődleges ok: a rossz emberi természet (természetes ember gyengeségek, hitványságok). De hogyan lesz ezekből a nem túl veszélyesnek látszó negatív tulajdonságokból, ultra-őrültség?  Erre még visszatérek. 

 4. Nem árt minduntalan elképedni a háborúk borzalmain, ill. a II. világháború hatalmas mennyiségű borzalmán.

Miről is szól egy hódító háború? Lényegében a katonák gyilkolásáról - a katona által nem ismert, ártatlan emberek ezreinek, millióinak kirablásáról, munkájáénak lerombolásáról és megöléséről. Ha nincs háború ezek a legnagyobb bűnök (gyilkosság rablás, rombolás, testi sértés, nemi erőszak), egyébként jogosan már földön is nagy, pontosabban arányos büntetés jár értük. Főleg a gyilkosságért. Jogosan, mert óriási szenvedést, sérelmet okoznak, a sértettnek, és a családjának is. Viszont ha az ember azt mondja: háború, akkor az őrült ember, emberiség számára megszűnnek ezek a hatalmas bűnök - bűnök lenni.  Háborúban a katona még dicséretet is kap a bűnök elkövetéséért. Egy parancsnok akár százak, akár milliók legyilkolásáért is felelhet. De ö még erre büszke is. Őrület-nem?

Az örült ember, a hódító ember, mindenféle ürügyet kitalál (harc a nemzetért, nem vagyok gyáva, stb.) az őrültségére.  Az őrült embert többek között a keresztény embert (amely vallás hisz a másvilági igazságszolgáltatásban) még a másvilági ítélkezés sem érdekli. Itt jegyzem meg hogy a II. világháború arra is példa, hogy a keresztény, a hívő emberek 90%-a egyszerűen hazudik, a lelke mélyén egyáltalán nem hisz.

Hogy juthat el az ember sok-sok ember addig, hogy embertársát még állatnak sem nézi? Hiszen az állatok oktalan kínzása, megölése is borzalmas tett, bűn.  A háborúban az ember, az embertársat viszont simán. Ez azt jelenti, hogy a másik embert kb. egy ártalmas tetűnek, egy parazitának nézi. Azért ehhez szükséges a lélek mélyén levő kegyetlenség, és hihetetlen önzés, felsőbbrendűségi érzés, önteltség is.

A bátorság szerintem csak rossz önigazolás.  Az igazi bátorság éppen ahhoz kellene, hogy az ember megtagadja a rossz parancsot, hogy akár egyedül is, megvetés büntetés fenyegetése mellett is a becsület, az ember tiszteletének belső parancsát kövesse.

Ez tehát a háború borzalma, de nehogy azt higgyük, hogy az ember egyszer csak átváltozik gonosszá. Mondjuk úgy, az ember békeidőben, egy csendesebb, mérsékeltebb háborút folytat.

Ez tehát a háború borzalma, de nézzük meg a II. világháborúban milyen elképesztő mennyiségben jött létre.

Kb. 60 ország háborúzott, vagyis az emberiség háborúja volt.

Kb. 50 millió halott, ami azt jelenti, hogy kb. 40 millió közvetlen emberölés történt.

Inkább 50 millió a halottak száma, ha a háború okozta rossz körülmények (nyomor, éhezés, betegség, kimerültség) okán meghaltakat is beszámítjuk. Hozzátéve, hogy az ilyen lassú szenvedéses halál, több szenvedéssel jár, mint a gyors halál.

Számoljunk azonban csak 40 millió halállal, azaz emberöléssel, gyilkossággal.

Ebből legalább 15 millió, nem kényszerből nem önvédelemből történt, hanem önként kéjből.  (Főleg a hódítok öltek önként, kéjből, de azért a másik oldal sem teljesen ártatlan. A másik oldal is gyilkolt fölöslegesen, gyilkolt ártatlanokat, pusztított, kínzott, fölöslegesen.)

A haláltáborok a holokauszt is borzalmas 6 millió halott, de a Szovjetunió 20 millió halottja, (az összes veszteség közel fele) legalább annyira borzalmas. Ki kell még emelni Lengyelország 6 millió halottját is, borzalmasan magas arány.

A 15 millió ember, önként kéjből történő legyilkolása mellett szinte eltörpül a kb. 100 millió ember kirablása, értékeinek lerombolása, a több millió szándékos kínzás, ill. nemi erőszak.

A meggyilkoltak, kb. fele (kb., 20 millió) ártatlan civil, idős, nő, és gyerek volt. Kb. 5 millió gyerek közvetlen, vagy közvetett megöléséről beszélünk.

Csakhogy tudjuk, mekkora őrültséggel állunk szembe.

Talán még érdemes a hódító katonák motivációján elgondolkodni.

Ne felejtsük el, hogy a hódító katonák egy csomó kellemetlenséget, éhezést, fáradságot, a betegség, a sebesülés, sőt a halál kockázatát is vállalják. De miért is?

A kényszerített katonákat, a félelmet, ne vegyük ebbe a sorba.

A legtöbb „kényszerített” katona azért félig, vagy nagyobbrészt nem is annyira kényszerített. Ezeken kívül vannak a nyilvánvaló önkéntesek.

Nyilván van egy álságos ideológia, van egy rosszul értelmezett bátorság hősiesség, hazaszeretet, esetleg a parancsnokok iránti „hűség” a motiváció mögött.

További nyilvánvaló motiváció, a győzelem, még inkább a győzelem utáni hasznosulás. „A harc után gazdag megbecsült ember leszek.” Csak úgy megjegyzem: a gyakorlatban szinte soha nem jött be, a hódító katonák eme elképzelése.

A legerősebb motiváció azonban az időnkénti hatalmi, a felsőbbrendűségi érzés, átérzése. Amikor a hódító katona a lóhátról, vagy a tankjáról végignéz a leigázott tájon, a háttérben csak néhány hangyaszerű leigázott ember lézeng, az egyesek, ill. sokak számára felettébb boldogító érzés. Megjegyzem békében is van ilyen motiváció, pl. egyes, (de sok) főnök, ill. hivatalnok determinált, rejtett célja a hatalmaskodás, a felsőbbrendűség átérzése. 

                                                                 4. oldal vége

                                         6. oldal

6. Elemezzük a német, japán és egyéb népek, népcsoportok, azaz a vesztesek szempontjából, a háborúnak 1944 nyara utáni szakaszát. 

Újra megjegyzem, itt nem kivételes különleges népekről van szó.

A II. világháború kapcsán fel kell tenni néhány kérdést.

Hogyan viselkednek az emberek vesztes, ill. biztosan vesztes helyzetben? Pontosabban az emberek miért mennek, sodródnak bele a biztos rosszba?

Lényegében ezt elemezzük, amikor az 1944 utáni helyzetet elemezzük, pl. a német katonák, német nép szempontjából.   1944 nyara után, mikor már a német hadsereg folyamatos vereség sorozatban és hátrálásban volt.  Amikor nyugaton és keleten is óriási túlerő, szinte porrá zúzta a német haderőt. Amikor már minden más nép, a civilek, a partizánok is ellenük fordultak. Amikor különösebb elemzés nélkül is kb. 99%-s volt a végső vereség valószínűsége. Amikor már egyértelműen látszott, hogy ez már csak további értelmetlen öldöklés, rombolás.

Akkor a német (japán, magyar, stb.) seregek többsége, a tisztek tábornokok vezetésével miért nem adta meg magát? A német (japán, magyar, stb.) katonák többsége miért nem lázadt fel szökött meg?  A német (japán, magyar, stb.) nép többsége miért nem lázadt fel?

Konkrétan, pl. a németeket illetően voltak ellenkezések, voltak, katonai, ill. civil átállások, főleg más népek vonatkozásában - de a német katonaság és a nép többsége, többnyire kitartott a nácizmus mellett.  Japánban hasonló volt a helyzet.

A németek nem lázadtak nem dezertáltak, hanem  többé-kevésbé lelkesen folytatták a háborút. Sőt még a népirtást, a kegyetlenkedést is folytatták.  Szóval, ez a mindenek feletti emberi őrültség miért jött létre?

A válaszok, egybeesnek az ember rossz természetéből adódó tulajdonságokkal (érzésekkel, viselkedésekkel, hibákkal, stb.) 

 Tehát folytatom a természetes emberi gyengeségek, hitványságok sorát:

Ne felejtsük el, az emberek ezt jelenti: sok ember, általában a relatív többség, néha a többség, de nem mindenki. szóval vannak kivételek.

h) Az ember hajlamos a hamis érzelmekre, a hamis önigazolásokra, a hamis értelmezésre.

Az ember hajlamos a bátorság, hűség, szégyen, hazaszeretet, stb. hamis értelmezésére.

Az ember túlzott jelentőséget tulajdonít a szavaknak (gyáva, köcsög, lamik, stb.) Ugyanakkor az alaposabb elemzéshez, a mélyebb értelmezéshez az ember túlzottan felületes, önigazoló, gyáva. 

i) Az ember hajlamos a csodavárásra. 

- A jelen helyzet nem túl jó, de majd megváltozik – gondolat, érzés erősödése

j) Egyéni csodavárásra, egyben önzésre is hajlamos. 

- Én valahogy kivétel leszek – gondolat, érzés erősödése

k) Hajlamos beleesni a fokozatos lesüllyedés csapdájába.

Egyre nehezebb a visszaút. Egyre nagyobb fölösleges szenvedéssel, ill. ön-silánysággal, kellene szembenézni. 

l) - Egyszer úgy is valahogy, valószínűleg igazságtalanul meg kell halni – gondolat, érzés gyakorivá, válik.

A természet igazságtalanságával kapcsolatos érzések felszínre törése – bár ez nemcsak emberi hiba.   

m) A lelki fájdalomcsökkentő technikái hiányosak, az ember önvigasztalás helyett önzrikálásra hajlamos.

Önzrikálás: önfrusztrálás, önhergelés, probléma-felnagyítás, stb..                                                               

                                                                            6. oldal vége

                                  8. oldal

A másik üzenet, hogy a technikai fejlettség nem igazi fejlettség, csak egyfajta fejlettség, összefügg az igazi értelmi mentális fejlettséggel, de messze nem azonos azzal.

A harmadik üzenet, hogy az un fejlett kultúra (benne az erkölccsel, a joggal), hát bizony az sem  volt igazán fejlett, hiszen létre tudott jönni az őrültség. Ez sem változott sokat, tehát ez korunkra is igaz.

Talán ez az egész gondolatsor, azt is bizonyítja, hogy az emberek tudata azért még a rendszernél is fontosabb egy kicsit.

8. A boldogság (boldogtalanság) az értelem (értelmetlenség, őrültség), az igazságosság (igazságtalanság), stb. nagyobb része, de legalább a fele a társadalomból jön. 

Anélkül, hogy a társadalom (rendszer), valamint pszichikummal rendelkező egyének bonyolult kapcsolatát elemezném, a következő megjegyzést tenném.

A társadalom, a rendszer néha, egy ideig elsilányul. Ennek indító okai kevésbé az emberek lesilányulása, inkább olyan indító okok, mint rossz vezetés (a hatalmat megszerző csoport), rossz ideológia, stb.. Eme indulást azonban követi az emberek (tisztelet a kivételnek) lesilányulása. Illetve az egészet követi az al-rendszerek (igazságszolgáltatás, oktatás, egészségügy, gazdaság, stb.) leromlása. A háborúban is bekövetkezik ez a leromlás, csak akkor a fő eseményre a harcra szegeződik a figyelem.  Az emberek, egyfelől, a rossz útért felelős követők, másfelől, kisebb részben, vétlen áldozatok. Az ilyen silány társadalmakban sokszor tapasztalhatjuk, hogy egy korábban értelmes, erkölcsös ember, erkölcstelenségeket, ráadásul ostobaságokat művel.

A hosszas elemzés helyett a lényeg.

Az ember, egyén, emberiség, közösség, feladata egyrészt a társadalom, a rendszer építése. A címben szereplő mondatot állandóan fejben kell tartani. A társadalomépítésről  szól „A demokrácia alapvetései XXI század” c. könyvem.

Az ember, egyén, emberiség, közösség feladata, a társadalomépítésen kívül, önmaga és embertársai nevelése, a silányságok levetkőzése. Lényegében erről szól, eme irományom tartalma, mondanivalója. A boldogtalanság, az őrültség, ostobaság, igazságtalanság azon okai, melyek kevésbé köthetők a társdalomhoz, a rendszerhez.

9. Egyáltalán hogyan alakult ki ez a pusztító értelmetlen háború?  Általában, hogyan jöhetnek létre a hódító háborúk? 

 Az ember miért nem képes jólétet, ill. igazságos, barátságos, békés, szerény életet kialakítani?

Persze nemcsak a II. világháború, de minden hódító háború óriási őrültség.

Ugyanakkor a II. világháború szinte maximális őrültsége után aligha csodálkozhatunk a kisebb örültségéken.  Mert kisebb, de azért társadalmi (nem egyéni) szintű őrültség hetente százával akad a világon,

Visszatérve, minden hódító háború óriási őrültség, már azért is mert a békés fennhatóság kiépítése (békés kizsákmányolás) sokkal kevesebb kárt okoz a felek számára. A hódító fegyveres háború mindenki számra a lehető legártalmasabb. A hódító háborúk között csak fokozati különbségek vannak, a háború mélyebb, generális okai lényegében azonosak.

A háborúk általános lényegi okainak felsorolása.

Pl. természetesen, az alapvető természetes emberi gyengeségek.

Pl. a rossz rendszer, amiből ki tud nőni a háború.

Pl. a rossz rendszer is válságban van, az emberek a nép, a szokottnál is zaklatottabb, elnyomottabb, elégedetlenebb.

Pl. a zsarnoki vezetés nagyravágyása és egyéb céljai.

Pl. egy meglevő hadi kapacitás bevetésre vár.

Mégse, nem sorolok fel semmit, úgy döntöttem, hogy inkább elmondok egy modell történetet. 

                                                                                       8. oldal vége

                                     10. oldal

Tulajdonképpen megzavarodott, ki akarta találni, hogy ezt a szakadékba tartó tendenciát hogyan tudná megállítani. Talán a demokrácia alapvetéseivel? Vagy a helyes viselkedés, az erkölcs az igazságosság alapvetéseivel? Minderről új érvek sokaságát felhozva sokat magyarázott a bölcs, de hasztalan. Szinte még kevesebben hallgattak rá, mint azelőtt.

Az emberek egyre jobban elvadultak. A törzs szépen haladt az új háború felé.

 Ekkor a bölcs leült egy fa alá, gondolkodott és a következőkre ébredt rá.

Az emberek úgy tesznek mintha nekik a jólét, az egészség, elérése lenne a legfontosabb. Továbbá mintha nekik tudomány, a tanulás fontos lenne a jólét miatt. Mintha nekik a döntéshozó mechanizmus jósága a gazdaság jó szerkezete fontos lenne a jólét miatt.

Mintha nekik a békés barátságos igazságos élet fontos lenne.

Csakhogy mindez nem annyira fontos a számukra, mint amilyennek mutatják.

Mindez nem elsődleges, hanem vannak más igényeik szükségleteik melyek hasonlóan fontosak, mint a jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, igazságosság, biztonság, béke, barátságosság, megértés. Nevezzük ezeket egyszerűen összefoglalóan jólét szükségleteknek: jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, igazságosság,, biztonság, béke barátságosság, megértés.

Sokan, a kelleténél többen viszont a keménységet, az izgalmat, a kalandot, a vitatkozást, a konfliktust,  a kiemelkedést (kitűnni vágyás)  igénylik, valamint  a versenyt és azzal sem törődnek, hogy a verseny igazságos, szabályozott valamint jóindulatú legyen.

Ezeket eleinte elnevezte keménység szükségleteknek. Tehát a keménység szükségletek: keménység (az édelgés, a puhaság utálata), izgalom-kaland, vita-konfliktus, kiemelkedés: kitűnés a sokaságból (akár ravaszkodással is), verseny (akár igazságtalan szabályozatlan verseny). (Az igazságtalan szabályozatlan verseny nem más, mint: harc)

Később rájött, hogy a keménység szükségletek nemcsak igények, de kívánt és gyakorolt tulajdonságok is.

      Ezután a bölcs ráébredt, hogy a szépség igényét, ill. az arra való törekvést, mint tulajdonságot is e körbe kell számítani. A szépségnek tulajdonított fontosság meghatározó tulajdonság, igény. Talán ez is még az állatvilágból maradt ránk. Bár az állatok az egészséget, a szépségből tudják leginkább felismerni, mert ami nem szélsőséges, vagyis átlagos, az szép és általában egészséges. Az ember azonban több okból is mérsékelhetné a szépség fontosságát. Az egyén önmaga és mások megítélését jelentősen, talán 50%-ban is, a szépségből vezeti le. Ha önmagán, vagy másokon tapasztal egy-egy rendetlen, aránytalan furcsa (csúnya) testrészt akkor az jelentősen befolyásolja az értékelését, miközben:

Az illető nem tehet róla.

A sok más valóban fontos másoknak hasznos, másoknak ártó tulajdonságához képest ez egy semmiség.

Szóval a szépség, bár más, mint a keménység, de abban a tekintetben hasonló: hogy a megítélés alapja nem a másoknak hasznosság, ártás. Ekkor alkotta ezt az összefoglaló nevet: keménység-szépség szükségletek.

       A bölcs ezek után újabb a sorba beállítható tulajdonságokat, igényeket valamint egy új összefoglaló fogalmat talált: amit elnevezett ambíció igényeknek és tulajdonságoknak.

 A keménység-szépség szükségleteken kívül, van még a „ravaszság” tudással összemosva. Továbbá van még az ügyesség, a kitartás, a sikervágy.

Ambíció igények, tulajdonságok (keménység-szépség szükségletek) három jellemzője:

1.       Mindegyik az egyéni ambícióról, kiemelkedésről „karrierről” szól.

2.      A megítélés alapja ezeknél nem a másnak ártás, másnak hasznosság.

3.      Az ambíció tulajdonságok, igények,  túlzott igénylése jelentősen érvényteleníti a jólét szükségleteket: biztonság, béke, barátságosság, megértés, igazságosság, egészség, stb.    A  jólét szükségletet egy része  (jólét, tudás egészség, önrendelkezés igazságosság) nem  közvetlen satnyul el  az ambíció tulajdonságok, igények miatt, hanem közvetve. Másképpen egyszerűbben: minél nagyobb az igazságtalanság, a butaság, a nyomor, a betegség, elnyomás, annál több konfliktus, harc keletkezik.

Vagyis az egyik legjelentősebb emberi gyengeség:

n) Az emberek viszonylag túlzottan igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket. Sok ember kedveli a harcot.

Kedveli a durvaságot, az erőt, a keménységet. Nem kedveli a finomkodást, a negédeskedést, ezeket álságosnak gondolja pedig nem biztosan azok.

Másképpen ezek az emberek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a jólét szükségleteknek:  béke, barátság, biztonság, igazságosság, egészség stb..

Valójában az emberek döntően 90%-ban úgy beszélnek, úgy tesznek, törvényeikben és azon kívül is azt hirdetik, hogy ők jólétet szeretnének (jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, biztonság, béke, barátságosság, megértés), miközben ennek csak a fele igaz, legalább annyira igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket, mint a jólét szükségleteket. Tulajdonképpen ez értékrend-torzulásnak is nevezhető

A kérdés valójában az, hogy az emberek miért hamukálnak, miért tesznek úgy, mintha nekik a jólét lenne a legfontosabb?  Nos, ezek egyelőre megválaszolhatatlan kérdések.

Az viszont szépen kirajzolódik, hogy tulajdonképpen az ember, nem nagyon kemény kegyetlen, nem kimondott harcos, csak kicsit az. Azonban, gyakran a kis keménykedés (vitatkozás, konfliktuskeresés, szabálytalan versenyzés, stb.) során az események elsodródnak, elfajulnak. Az ember csak játszogat a tűzzel, de ez ebből gyakran akkora tűzvész kerekedik, hogy az ember már nem képes uralkodni felette.

Persze a bölcs, nemcsak erre az egy alapvető, természetes emberi gyengeségre jött rá.  Ö is felsorolta, kielemezte az a,b,c, d,….stb. emberi gyengeségeket. Sőt továbbiakat fedezett fel.

A törzs története viszont úgy folytatódott, ahogy várható is volt, a bölcsre nem hallgatva, viszont a háborúra uszító vezetőre hallgatva, újra kitört a háború. kitört ez az értelmetlen őrültség.

                                                                                       10. oldal vége

                                        12. oldal

14.  Néhány alapvető természetes ember gyengeség bővebben. 

14a) Az ember ellentmondásos.

Rengeteg ellentmondás van, néhányat azért megemlítek:

1.       Nemrég nem kis pénzért kicseréltük az ablakot, tudják a hőszigetelés miatt. Majd mellé nem kis pénzért szellőzőt kellett fúratni.

2.      Az utcánkat is megcsinálták szép simára, nem kis pénzért. Majd csináltak rá jó nagy huplikat, fekvő rendőröket, szintén nem kis pénzért.

3.      A szomszéd kövér, sokat eszik, keveset mozog, ugyanakkor állandóan fogyókúrázik.

4.      Az ember küszködve növeli a gazdasági teljesítményét, egyre kapzsibban fogyaszt, ezzel tönkreteszi a természetet, melynek következtében nagyobb kellemetlenségeket kell elviselni, mintha semmit se tett volna.

5.      Az ember egyre kapzsibban fogyaszt, már teher számára a sok tárgy, ráadásul a természetet is rombolja, ugyanakkor elhanyagolja az olyan boldogító szükségleteket, mint egészség, igazságosság, tudás, biztonság, önrendelkezés, stb. 

6.      A fiatalok 12-17 évig tanulnak, mely tanulásnak az csupán a negyedére emlékeznek, és azt a negyedet sem használják. Ugyanakkor, ami az élethez kell, azt alig tanítják az iskolában.

7.      Mindenki szeretkezik, szinte mindenki kívánja, szereti, de mégis úgy kezelik, mintha szégyellni való dolog lenne.

8.      A szexet az ember, időnkét különleges dolognak tartja, máskor pedig hétköznapi szükségletnek.

9.      A földönkívüli meglepődve tapasztalná, hogy itt mekkora luxus létezik, a másik oldalon mekkora a nyomor. A hatalmi különbségeken is elcsodálkozna. Illetve még sok mindenen elcsodálkozna.

10.   Az ember jóságos, imádkozik, siratja a halottait,  szeret szolgáltatni, alig várja, hogy segítsen, ugyanakkor rendkívül gonosz kegyetlen, kínzásokat tesz, háborúzik, igazságtalanodik, gyakran átveri az embertársait.  Tegyük egymás mellé, az imádkozás, a gyógyítás, valami a háborúk, a nyomor, a kínzások képeit.

11.    Az ember rendkívül okos, (űrhajó számítógép, fantasztikus technika, egyes tudományos részletekben óriási tudás), ugyanakkor rendkívül ostoba, (háborúzik, fölöslegesen kegyetlenkedik, ostoba ellentmondásokba keveredik, alacsony színvonalon, bután politizál, sok alapvetést fel sem ismer).

12.   Az ember rendkívül gyanakvó, bizalmatlan, ugyanakkor hiszékeny.

13.   Az ember az egyik percben, órában a többiekhez akar hasonlítani, a hasonlóságot szorgalmazza, a másik időszakban pedig éppen a másságra, az eltérésére, a kiválásra vágyik. Ez utóbbi vágya, ill. a kordába tartás hiánya az egyik fő okozója az ellenségeskedésnek. 

És így tovább, tízesével lehetne sorolni.

Tulajdonképpen az ellenmondásokat, a többségét legalábbis, ostobaságként is lehetne tálalni. Ill. szinte minden ostobaságot ellenmondásként is lehet tálalni.

Azért az ellentmondások nem egyformák.

1.       Vannak a látszatdilemmás helyzetek. Ezek egyértelműen megoldhatók, egy igazán jó út van,  ha nem oldják meg, az egyszerű ostobaság.

2.      Vannak még nem igazi dilemmák, de vékony határvonalú, könnyen átbillenős helyzetek.

3.      Valamint ritkán vannak igazi dilemmák. (Dilemma: két különböző, de közel egyforma jóságú, ill. rosszaságú megoldás.)

4.      Az ember (sok ember) önmagában is ellentmondásos, valamint mond hisz, tesz, majd akár egy óra múlva annak ellenkezőjét mondja, hiszi, teszi.

Pl. az ember egy ember most azt gondolja: a mindenit ez a másik ember milyen életrevaló, ravasz. Egy óra múlva pedig azon siránkozik, hogy megint átverték, amúgy pedig mennyire tisztességtelen a világ. Példát megint csak rengeteget lehetne sorolni.

Az ember hajlamos az ambivalens érzésekre, tehát ellentmondásos.

5.      Illetve, az ember gyakran elbillen egy szélsőségbe (letér az arany középútról)  és sokáig ott marad. Ez is egyfajta ellentmondásosság.

A felsorolt ellentmondások közül pl. eltérő kategóriába sorolható, pl. a 9. ellentmondás (óriási igazságtalan különbségek)  mert az nem direkt, hanem következmény-ellentmondás.

Tehát vannak direkt-ellentmondások (ok-ellenmondások), továbbá, következmény-ellentmondások.

Továbbá vannak viszonylag súlytalan, közepesen súlyos, és erősen súlyos (az egész társadalmat átfogó) ellenmondások.

Továbbá vannak áldilemmából eredő ellentmondások (másképpen ostobaságok őrültségek) és igazi dilemmából eredő, valóban nehezen eldönthető ellentmondások. Pl. ilyen, a 8. ellentmondások.

Az ellentmondásosság bizonyos okai.

     Az arányok eltolódásából is eredhet az ellentmondásosság.

Pl. az emberek egyik negyede, okos, jóindulatú (bár így lenne) egy másik negyede ostoba, rosszindulatú. Ez is azt okozná, hogy az ember egyszerre ilyen is és olyan is.

     A másik, erősebb okot én úgy nevezném a szűk és kanyargós út nehézsége. Az egyszerűség kedvéért egy olyan szűk ösvényt képzeljünk el, ami még ráadásul kanyarog is, az ösvény két oldalán szakadékszerűség van. A kanyargás a változó helyzetből adódik, mert ami az egyik esetben jó, helyes, az a másik esetben rossz. Szóval nem nehéz elképzelni, hogy az ilyen ősvényről elég könnyen bele lehet esni a szakadékba, vagyis elfogult hamis véleményre, ill. cselekvésre lehet jutni. Jobb esetben az ember kimászik és próbálja a helyes ösvényen folytatnia az útját. Pl. az élethez időnként óvatosság kell máskor bátorság. Nos az ember, akár az egyén is, gyakran rosszkor rossz esetben, rossz módon óvatos, majd máskor,  rosszkor, rossz esetben, rossz módon bátor.

         Az ember ellentmondásos következetlen cselekvéseket tesz, de az ítélkezése is következetlen, vagyis igazságtalan.

        Gyakran viszont, az ember lent marad a szélsőséges szakadékba, ott halad tovább. Vagyis szélsőséges lesz, nem próbál az arany középúton haladni –talán ez a legrosszabb.

       Viszont az is gyakori, mivel az ember önmagában is hajlamos az ellentmondásra, hogy nincs szűk kanyargós ösvény, emberünk szépen elférne az arany középútón, de ő össze-vissza kanyarog, minduntalan beleesik a szakadékba.

    Az ellentmondásosság egyik megjelenése az aránytalanság, az aránytévesztés, mely olyan általános emberi gyengeség, mely rengeteg problémát okoz. Többek között az arányiban is optimális rendszer, és gazdaság, a jó életet adó, de ez éppen a jellemző aránytalanságok miatt egyelőre csak álom.

   Egy másik fő ok, érzéseink, vágyaink kordába tartásának hiánya.

   A „megoldásra” még visszatérek. Bár logikusan is kikövetkeztethető: az okok megszüntetése a megoldás. Vagyis, többek között az arányokra való nagyobb odafigyelés, illetve az ellentmondásos érzéseink kordába tartása, csökkentheti az ellentmondásokat.  

 14b) Ugyanakkor vannak igazi dilemmák is. 

Ezek viszont már nem az emberi gyengeségek közé tartoznak, hanem a valóban szükségszerű, kivédhetetlen tényezők közé, mint pl. a halál kivédhetetlensége.

Néhány ilyen dilemma, a keménység, harc, ambíció - kontra barátság, béke, jólét ellentmondásán kívül:

1. Két egyenlő rossz között kell választani. vagy két egyenlő bizonytalanság (közepesnek ígérkező) között kell választani.

Persze két egyenlő jó között is nehéz választani, de ennek a vége csak jó lehet, tehát mégsem annyira kellemetlen. Ráadásul a jókat általában párhuzamosan is ki lehet alakítani.

Viszont ha két (vagy több) egyenlő rossz, vagy két (több) kiszámíthatatlan dolog közül választani, akkor a valószínű rossz végeredmény, mindenképpen lelkiismeret furdalást szenvedést okoz a normális embernek.  Ez szinte kivédhetetlen, ezért is igazi dilemma.

2. Az eutanázia és ahhoz hasonló döntéskényszerek. Ez is lényegében két rossz, ill. két nem eléggé ismert állapot közötti állapot közötti döntés kérdés kérdése.

3.  Az előzőhöz is kapcsolható - megállapíthatatlan, hogy mekkora legyen az önostorozás mértéke.  Vigyázat, az önostorozás (lelkiismereti válság) egészen már mint az önzrikálás (önhergelés). Az előzőnél saját magát okolja, bünteti az ember az utóbbinál, másokat. A lelkiismeret csökkentése, kegyetlen egyénekhez, kegyetlen (egyébként önpusztító) társdalomhoz vezet. De kétségtelenül a szükségtelen önostorozás, is rossz.

4. A feltételezett aljasság ellen, lehet aljas eszközökkel küzdeni? E kérdés, szintén igazi dilemma. Ugyanis a tisztességes (nem aljas) eszközök, sokszor hatástalanok. Viszont az aljas eszközök, mindenképpen, a világ aljasodását okozzák. Az egyik kivédhetetlen probléma, hogy soha nincs teljes bizonyosság, hogy ami ellen küzdünk az aljas, ill. amiért küzdünk az biztosan nemes, jó. A másik probléma, hogy még ha indokolt is az aljas eszköz, annak használata, mégis egyfajta aljasság-elfogadottságot hoz létre.

5. Cselekedjünk akkor, ha cselekvésünk hasznos, jó hatása alig nagyobb, mint a várható káros, rossz mellékhatása? Ez is dilemma.

6. A nagyon lassú, hullámzó fejlődés, ami a jó és a rossz szinte egyenlő mértékét hatását jelenti, szintén dilemma. Illetve ennek egyéni feldolgozása, dilemma az egyén számára. A hitvány dolgok állandó megjelenése, a jó viselkedés látszólagos értelmetlensége, az előzőkkel összefüggő dilemma.

7. Ami örömet, büszkeséget, kedvességet okoz az embernek (pl., tulajdon, birtoklás, vagyon, gép, vezető pozíció, gyerek, vagy éppen egy kiskutya, stb.) az egyben munka, gond, felelősség is.  

A fejlődési (jóléti) anomáliákra (ellentmondásokra) később térek ki bővebben.

Ha nem is lehet az igazi dilemmákat megoldani teljesen, kezelni, feldolgozni azért lehet őket. Nyilván az arányok érzékelése, ill. mérése segít a feldolgozásban. A lelki fájdalmak csökkentésének vannak technikái, erről egyébként külön fejezet szól, e technikák is segíthetnek a feldolgozásban. 

14c) A túlzott önzés. Valamint a telhetetlenség.

Az önzés egy összefoglaló fogalom, (egyben tulajdonság, érzés, viselkedés, hiba) ugyanakkor nem azonos a presztízsharcossággal.

Szinte minden negatív tulajdonságnak (viselkedésnek, gondolat-érzésnek) van önzés aspektusa. Pl. a nagyképűségnek, az irigységnek, a közügyek iránti közömbösségnek, a lustaságnak, az elhízásnak, a karrierizmusnak, s még hosszan lehetne sorolni, ezeknek mind van önzés aspektusuk.

Az önzés valamint a presztízsharcosság az alapvető tulajdonságok közül is a leginkább alapvető.

Mindkettő általános szinte mindennel összefüggő tulajdonság, stb..

Én önzésnek nevezem, ami arra alapszik hogy úgy szerez előnyt, vagyont hatalmat, hogy a másiktól direkt, vagy indirekt elvesz, a másiknak  direkt árt, vagy csak a közömbösséggel árt.

A mögöttes érzés, tudat, az egoizmus, a gondolkodása és ezzel a világ központjában magát helyezi.

A presztízsharcosság lényege hogy általában a harcos sem jár jól, abszolút fölösleges harc legalábbis az aktív fél részéről.   Önzés, amikor legalább az egyik fél jól jár hasznosul.

Önzés ezek szerint a harácsolás, a túlzott vagyonvágyból, hatalomvágyból eredő szerzés.

A státuszszimbólum-szerzés, olyan vagyonszerzés, amikor a vagyonra nincs szükség, az csak nyűg, ezért ez nem önzésből ered, hanem presztízsharcosságból.

A birtoklásvágy bár, szintén van ostobaság jellege, de mégis inkább önzés.

Például ha az utca, közös, járhatok rajta, használhatom stb., mégse érzem, a magaménak, sőt hajlamos vagyok elhanyagolni. Ellenben ha van egy papírom, hogy ez az én birtokom akkor is ugyanúgy használom, viszont felettébb büszke vagyok rá, magamat és az utcát is csodálom, ha tehetem, csinosítgatom. Vágyok arra, hogy az én birtokom legyen, teszem ezt annak ellenére, hogy tulajdonképpen, ha az enyém, több bajom van vele. Nagyjából ez a birtoklásvágy.  Egyfajta természetes emberi gyengeség (ostobaság), melyet én az önzés alá sorolok. Bizonyos (nem fölösleges) kapzsiság, irigység, hiúság, stb. szintén önzés.

                                                                             12. oldal vége

                                      14. oldal

  A megoldás azért nehéz, mert dilemma, ellentmondás alakul ki. Az egyik oldalon ott van a zokon vehető figyelmetlenség, igazságtalanság (amit rosszindulatnak lehet venni), majd szinte középúti ösvény nélkül következik a másik oldal, az elvárható nagyvonalúság (ennek hiánya is sértő).  Ezen az oldalon, már félig a szakadékban, van ő, aki, nagyobb nagyvonalúságot vár el, valamint azt gondolja: nincs igazi sértés, csak önzrikálásról van szó. Ugyanakkor valóban létezhet önzrikálás, önhergelés csak ennek határa,  szinte meghatározhatatlan. 

 14i) Az emberek nem tudják (nincs hozzá képességük) nem is akarják az alapvetéseket tisztázni.

Nem akarják, nem értik a fontosságát, komolyan fel sem vetődik ez a probléma. Sőt ha valaki az alapvetésekkel foglakozik, mint pl. ebben az írásba én, azt együgyű banális, sőt unalmas elmélkedésnek tartják.  Jószerivel azt sem értik, miről beszélek. Ezt az írást sem értik teljesen, legalábbis a fontosságát nem értik. Ez és az ehhez hasonló, témájukban nagyon fontos közlések elsikkadnak, mert az „unalmas, érthetetlen” alapvetésekről beszélnek.

Összefügg azzal, hogy az emberek, főleg társadalmilag felületesek.

Általában tisztázatlanok az alapvetések. Mindenféle tudomány alapvetései, ezért minden tudomány, de főleg a társadalomtudományok erősen foghíjasak, fehér foltokkal tarkítottak. Valójában, ha hiányos az alapvetés, akkor nem jöhet létre igazi tudás. Az alapvetésekből kiinduló néhány gondolkodó, folyamatosan szörnyülködik az ember, hogy tud ennyi sok ostobaságot összehordani. Az emberek pedig éppen az alapvetések ellenérzése miatt az ilyen írásokat (alapvetéseket felvetőeket) tartják ostobaságnak.

Hogy az emberek több fontos dolog (társadalom, demokrácia, közbeszéd, stb.) fontosságát nem értik meg, talán mind az alapvetések elhanyagolásból ered, de én mégis ezeket különböző emberi gyengeségeknek veszem. Az viszont biztos, hogy ezen elhanyagolások közül a legfontosabb az alapvetések elhanyagolása. 

14j) Az emberek túlzottan felületesek. Az emberek nem eléggé előrelátók.

Akárcsak az előző tulajdonságnál itt megállapíthatjuk: ez nemcsak gondolkodástani probléma. Az okok között ott van a nagyképűség, a lustaság, az önzőség is. Egyébként is ha megnézzük az ostoba téves gondolatok keletkezését, akkor rájöhetünk a háttérben, általában nem egyszerű butaság áll.

Más területen egyébként okos gondolkodásra képes ember is gyakran gondol ostobaságot. Ilyen esetekben valószínűleg az érzések, érzelmek felülírják az értelmet.

Nézzük, mondjuk azt a példát, hogy valaki magas kamatra vesz fel áruhitelt, mely árura nem is lenne igazán szüksége. Ha egy évig spórolt volna, akkor ugyanazt az árut fele annyi pénzért meg tudta volna vásárolni. Ilyenkor csak legyintünk: persze ostoba majom. Csakhogy ilyen ember millió, milliárd van, legalább a fele diplomás. Nyilván ez esetekben nem csupán értelmi hiányról van szó, hanem defektes pszichéről.

Ebben az esetben is a felületesség összekapcsolódott az előrelátás hiányával. Ugyanis az illető csak arra gondolt, hogy holnap, meg, holnapután de jó lesz, száguldozhat az új autójával, dicsekedhet is vele. De abba már nem gondolt bele, hogy évekig kínlódva fizetheti a dupla ár részleteit. Nem gondolt bele, mert nem akart bele gondolni. A pillanatnyi, vágyak érzelmek irányítják. Gyakran ilyenkor kifordított logikával,  értelmi, logikai érveket keres és talál, az akit lényegében az érzései irányítanak.

Az alapvető emberi gyengeségek, beleértve a felületességet is, az előrelátás hiányát is, nem elsősorban gondolkodási hibák. Persze nyilván sokat számít, ha az emberek meg tanulnak gondolkodni, de ez csak egy kis előrelépés. Az alapvető emberi gyengeségek levetkőzéséről még szó lesz, de nyilvánvalóan az érzelmi aspektus felismerése az első lépcsőfok.

 14k) Az ember főleg az élet, a társadalom megítélése során, szubjektív, túlzottan saját szemszögéből néző, ill. túlzottan érzelemvezérelt.

A véleménynek, ítéletnek, viselkedésnek, nemcsak értelmi okai, megfontolásai vannak, de pszichés okai is, sőt gyakran ezek a meghatározók. Ez azt is jelenti, hogy a genetikai beállítottság (vele született tulajdonságok programok) az egyének esetében legalább annyira meghatározó, mint a nevelés, vagy a szabad akarat.

Sok ember ésszerűsége, logikája, látóköre, ítélkezése a lehetségesnél is gyengébb, szűkebb, torzultabb. Bár ez több, az átlagemberen kívüli oknak is betudható.

Ez azt is jelenti, hogyha valami ésszerűtlenséggel, elfogultsággal, igazságtalansággal találkozik a gondolkodó, akkor nem elég ez értelmi logikai, ténybeli hibákat észrevenni. A pszichés okokat is meg lehet találni.

Tulajdonképpen az érzelemvilág és az értelem bonyolult összefüggéséről van szó.

     Érzelmek nélkül nincs élet.

     Érzelmek nélkül nincs értelme az életnek.

     Érzelmek nélkül az értelem sem alakult volna ki.                         

     Ugyanakkor a torz, a kontrollálatlan érzelmek, az értelem, az élet, a boldogság ellenében hatnak.

Tulajdonképpen az összes természetes emberi gyengeség, nemcsak tulajdonság, viselkedés, hiba, de érzés, érzelem is. A jellem, a lélek legmélyén már igen nehéz a gondolkodást, a viselkedést és az érzést szétválasztani. Bár erős önkontrollal lehetséges, de erről még szó lesz.  Itt és most, csak két érzésre, szubjektivitásra térek ki. Az egyik, hogy saját helyzetünk, saját világhoz való érzésviszonyunk túlságosan meghatározza véleményünket. Egyszerűbben, ha pl. jól érezzük a világba magunkat, pl. azért mert sikeresek vagyunk, akkor a világot is szebbnek látjuk, a rendszert, a vezetést viszonylag jónak látjuk. Persze az ellenkezője is igaz.

Másrészt az is gyakori, hogy nem a tények szerint gondolkodunk, hanem tetszés, szimpátia, egyéb érzelmi kategóriák szerint. Kisgyerekkorban elég könnyű, akár szövegelés által is, maradandó szimpátiát, vagy ellenérzést kialakítani. Ezt jóra és rosszra is fel lehet használni.

A dologgal kapcsolatos, részben véletlenszerű tapasztalatunk, szintén szimpátiaérzéseket, vagy ellenérzéseket vált ki.  Amikor tehát egy adott dologról gondolkodunk, gyakran eleve megjelenik a dologgal kapcsolatos érzésünk, és befolyásolja az elfogulatlan ítélkezésünk. A természettudomány miért áll magasabb szinten, mint a társadalomtudomány? Azért, mert a társadalommal kapcsolatos gondolkodásunk során, sokkal intenzívebb (végeredményben torzító) érzések, érzelmek jelennek meg. Mindenesetre kijelenthetjük - nem is a szükségszerű, érzések, érzelmek, de a túlzott, kontrollálatlan szubjektív érzések, érzelmek – természetes emberi gyengeségnek mondhatók. 

14l) Az emberek kiemelkedési, felsőbbrendűségi érzése, gyakran csoportba soroláson keresztül jelenik meg, ez a szélesen értelmezett rasszizmus.

Az említett csoport, közösség, lehet nagyon széles, akár egy világvallás követői, lehet bármely vallás, ideológia követői, lehet valamely nép tagjai, lehet egy foglalkozás tagjai, pl. politikusok, vagy egyfajta tudósok, vagy valóban lehet egy viszonylag kisebb csoport tagjai, pl. a milliárdos nagytőkések, szabadkőművesek, stb..

A szélesen értelmezett rasszizmusban az „elit csoport” csak eszköz, szinte lényegtelen, hogy mivel foglalkozik, milyen alapon szerveződik. A szélesen értelmezett rasszizmusnak az a lényege, hogy a rasszista emberek ki tudják mondani, sőt álságosan indokolni is tudják: mi magasabb rendűek vagyunk, a mi közösségünk magasabb rendű, és ezzel természetesen én magam is, mint a csoport tagja magasabb rendű vagyok. Na és persze ha van magasabb rendű csoport, akkor van alacsonyabb rendű is, így mindjárt egy füst alatt megvan az ellenségkép is.

Persze a magasabbrendűség érzése, sajnos tettekben is megnyilvánul, ahogy a többi emberi gyengeség is.

A magasabbrendűség érzése természetesen egy csomó más tulajdonsághoz (érzés, viselkedés, stb.) kapcsolódik: kiemelkedés, hatalomvágy, pökhendiség, stb..

Lélektanilag azon emberek hajlamosak, meglehetősen sokan, a rasszizmusra, akik valamilyen oknál fogva az egyéni „magasabbrendűségüket” erősen összekapcsolják egy közösséggel. Nem kevesen közülük, azért mert egyénileg nem tudnának kiemelkedni semmilyen közösségből, ezért álságosan a kiemelkedő csoport tagjaként emelkednek ki, persze csak látszólag. Ez a csoportos kiemelkedés, akkor is látszólagos, ha hódító háborút harcot generál, rövid ideig lehet hogy realizálódik valamiféle zsarnokság, de az nem igazi igazságos kiemelkedés.

Azért van igazi identitás is, van igazi közösségápolás is. Illetve vannak hasznosabb és haszontalanabb csoportok, közösségek is.  Azonban ezek a csoportok, ill. tagok, amennyiben nem rasszisták, rendszerint, szerényebbek, magukat nem tekintik felsőbbrendűnek, más közösségeket nem tekintenek alávalónak, legfeljebb igazságos szabályozott versenyben vesznek részt.

A szélesen értelmezett rasszizmus, egyszerűen: közösséggel indokolt pökhendiség. Bár pökhendiségnek, a felsőbbrendűségnek, az alsóbbrendűségnek is ennek is lehetnek finomabb megfogalmazásai, megjelenései.

Bár a rasszisták szinte minden vallást, ideológiát ki tudnak úgy fordítani, hogy őket igazolja, de azért vannak a rasszizmusra alkalmasabb vallások ideológiák is. Nyilván ha egy vallás, ideológia pl. kisgyerekkortól az sulykolja az emberbe, hogy ez az ismeret, amibe hiszel, amit te tanulsz, az egyedüli igazság, és aki ebben hisz, az igaz ember az édenbe kerül, aki pedig nem hisz ebben az hamis, és a pokolba kerül, akkor eme hit szinte önmagában is rasszizmust éleszt.

Gyakoribb azonban hogy a rasszizmus tulajdonsága, érzése kerít magának önigazolást, szinte bármely ideológiában, vallásban.

Kitérés az emberi viselkedés kialakulására. Az egyik a jóval ritkább kialakulás, mikor egy-két maghatározó körülmény, pl. egy vallás, ideológia alakítja az embert. A másik, a gyakoribb, amikor sok körülmény, sőt az egyén saját akarata is alakítja az embert.  Ezen emberek egy része, tudja, hogy nem lehet az igazság tudója, állandóan tanulnia fejlődnie kell, ezért sem lesznek, kevélyek, rasszisták.

 A másik, talán nagyobb csoport ennél pökhendibb és a sok mindenből kialakult rasszista érzéséhez, beállítottságához keres önigazoló elméleteket.  Sok ember van ilyen, én erről a jellemzős rasszizmusról beszélek, mint emberi gyengeségről. Ezek még nem gonosz kegyetlen emberek. Ha ez nem fajul el, akkor még nem direkt aljasság, jogilag nem bűn. Viszont elég könnyen elfajulhat, pl. II. világháború.

A másik problémakör, amibe mindig beleakad a gondolkodó, hogy ez a szélesebben vett rasszizmus is, egy óriási ostobaság.  Nem az egyedüli óriási ostobaság.

Én magam is, akár itt és most is fel tudnák sorolni akár húsz olyan érvet sorolni mely bizonyítaná a rasszizmus ostobaságát. Valamint másik húszat, mely bizonyítja a sovinizmus (a népi magasabbrendűség) ostobaságát.  Többek között a II. világháború alakulását.

Vagy, genetikus érveket. (A gének törvényszerűsége. Az egyéni szóródás sokkal nagyobb mint pl. a nemzetiségi szóródás. Volt van lesz keveredés. A keveredés nem hátrány, inkább előny.

Vagy a kultúrával kapcsolatos érveket. Vagy a kollektív bűnösséggel kapcsolatos érveket. Vagy, a visszaütést, a fölösleges harcot bizonyító érveket, A gyakorlati megoldás oldaláról is teljesen elhibázott elmélet.  még lehetne sorolni.  De elméletileg egy vallási rasszizmus, vagy bármely rasszizmus ostobaságát is sok-sok érvvel lehet bizonyítani.

De mégsem lehet, a következők miatt.

1.       Van egy olyan problémakör, melynek lényege: a helyes nézetek elvek bekerülése a köztudatba, az iskolai tananyagba. (Egyébként ennek lényegi megoldása: az igazi demokrácia.)

2.      Ha el is mondhatod egy emberi gyengeségekkel bíró, pl. rasszista embernek a helyes igaz érveid és ő meg is hallgatja, akkor is minimális az esélye, hogy hallgasson rád. A következők miatt:

- Gondolkodástanilag elég könnyű valamint az embernek érzéke is van hozzá, hogy hamisságot megmagyarázza, igaznak állítsa be. Illetve a maga igazát cáfoló érveket, cáfolja.  Az ember szinte mindenről mindent be tud bizonyítani. Ami „bizonyítás” persze nem igaz, de az ember több emberi gyengeség miatt, a gondolkodás, az igazságkeresés alacsonyabb fokán áll.

Már régen létre tudtak volna hozni, olyan pl. húsz pontból álló tesztrendszert, mely alapján ki lehetne mondani: ez az elmélet valószínűleg hamis, káros, hiányos, amaz elmélet viszont valószínűleg igaz, legalábbis igazabb. Nem hoztak létre, mert az embert igazából, végső soron, nem nagyon érdekli az igazság. A nyilvánvaló óriási ostobaságok is erre utalnak.

Ha már ostobaság említsünk a témához kapcsolódó ostobaságot: jelenleg még azt sem tisztázták kellőképpen, hogy ki, mely egyén, milyen alapon tartozik egy népbe.  Ugyanis az egyéni meggyőződés, továbbá a kultúra ismerete, tisztelete legalább olyan fontos, mint az állampolgárság. A genetika pedig ötöd rendű szempont, legalábbis az értelem szerint.

- Egy kialakult emberi gyengeség, tulajdonság érzés, nézet (egy kialakult jellem) már igen nehezen változik meg. Egy ilyen kialakult jellem talál magának önigazolást, akkor ezt az önigazolást szinte lehetetlen megváltoztatni.

- Akár a természetes emberi gyengeségeket is lehetne sorolni: pl. hogy az ember gondolkodása szubjektív, érzelem-vezérelt. Vagy éppen magát a rasszizmust, mely egyébként, ahogy más emberi gyengeség összefügg a többi emberi gyengeséggel. Pl. nyilvánvalóan itt is igaz, sok ember kiemelkedésre, felsőbbrendűségre vágyik - vagyis a rasszizmus, önzésből, presztízsharcosságból, keménység, harc – kedvelésből is eredhet.

Mindezek miatt igen nehéz a rasszistákat, a csoport felsőbbrendűségbe hívőket meggyőzni.

A természetes emberi gyengeségek meglehetősen szükségszerűek.

A látszat ellenére, az embereket nem nagyon érdekli az igazság.

Ugyanis, akkor lehet folytatni a „laza” vitát, a harcosodást, arcosodást, ha nincs egyértelmű elfogadott igazság – úgy, mint a jelen igazsága és a fejlődési irány igazsága.

Abszolút igazságokat persze nem lehet előírni, de azért az állandó értelmetlen (egy helyben topogó, körbejáró) vita sem normális út.

Nyilván kellő akarattal ki lehetne alakítani a haladó viták rendszerét, módszerét, melyek végén létrejön az ideiglenes jelen igazsága, valamint a helyes fejlődési irány igazsága.  Ez utóbbi arról szól, hogy a vitatkozók megállapodnak abban, hogy nagyjából merre kell haladni, hogy merre nem szabad menni.

A haladó viták rendszere, módszere egyébként nem más, mint a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer.  Legalábbis ez lehetne az intézményi lényege.

Ellenben nincs meg a kellő akarat, mert az emberek szeretnek vitatkozni, az emberek különböző emberi gyengeségekkel bírnak – ezért, „az embereket nem nagyon érdekli az igazság”. Szerintem az emberek többsége csak laza vitát „akar” (tudat alatt), vagyis nem szereti az elvadult vitát. Az ember presztízsharcos. De a laza vita (amit kedvelnek) szükségszerűen gyakran elvadul. A szabályozott (szelíd) verseny, ami önmagában jó lenne, szintén gyakran elvadul.

Elég sok természetes emberi gyengeség (pl. a rafináltság igénye, pl. a manipuláció elfogadása, pl. a presztízsharcosság, stb.) semlegesíti a lélek mélyén az igazságvágyat.

Ugyanakkor elég sokan vannak, akik eleve az elvadult vitát, a harcot is kívánják, erről lesz szó a következő fejezetben.  

 14m) Az emberek viszonylag túlzottan igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket.

Kiegészítés az eddig elmondottakhoz.

Az ember, (főleg a fiatalok) kedveli keménységet, a harcot, az izgalmat, kalandot, nem eléggé kedveli a békét, nyugalmat, biztonságot, stb..

Az emberek igénylik a harcot, jobb esetben megelégednek a versennyel, vagyis az emberek igénylik a versenyt, a versenyszellem az emberek tulajdonsága.

A versenyszellem nem nevezhető emberi gyengeségnek, a versenynek, amennyiben, szabályozott, igazságos és nem durva, van egy sereg előnyős hatása. Többek között igazságos szabályozott verseny, hasznos tevékenységre ösztönözhet, és segít lemérni, hogy ki végez több, ill. kevesebb hasznos tevékenységet. Márpedig hasznos tevékenységre, hasznos munkára mindig szükség volt és lesz is.  Sőt kijelenthető, szükségszerű, mert levezeti harc igényét, de csak akkor mind díjazása, mind maga verseny, igazságos, szabályozott, nem durva, megalázó, stb.. És éppen ebből következik, hogy a verseny jó dologból könnyen át tud billenni rosszba, a versenyből, könnyen káros harc alakulhat  ki. Ezért nehéz megmondani az ember erős versenyszelleme, hasznos vagy, ártalmas. Egyrészt azt mondhatjuk: jó szükséges, másfelől azért a természetes emberi gyengeségek közé is besorolhatjuk.

A keménység szükségletek és a versenyszellem is összefügg az ambícióval. Az ambíció, a becsvágy lényege a kiemelkedés, gyakran a hiúság, pökhendiség, felsőbbrendűségi érzés. Már megint ezek.  

Az biztos, hogy a keménység igény, ill. kedvelés, az ambíció, a harcba könnyen átforduló versenyszellem, azt jeleneti, hogy az ember nem nagyon akar békés barátságos nyugodt, barátságos, biztonságos életet. vagyis ebből ered, hogy folyamatosan óriási ostobaságokat tesz. Hiszen a megjátszott emberi tudat azt diktálja, hogy ami békés barátságos nyugis, biztonságos dolgokat okoz, az jó, az bölcs, az kellemes, az boldogító. Az édent is így képzeljük el. Ami pedig ennek az ellenkezője, az rossz, az ostoba, az kellemetlen.  Csakhogy ez nem egészen így van. Úgy is mondhatjuk, sok ember, (ők még nem gonoszok), szeret bután veszélyesen sokszor szenvedve, harcolva élni. Ezeknek az embereknek mást jelent az okosság és a butaság.

Az édeni almafa történetét, úgy is értelmezhetjük, hogy az ember a vitát, az okoskodást, a kalandot, az többre becsülte, mint a nyugis békés barátságos problémamentes, de egy kissé unalmas életet.  Gyakorlatilag az isten megkérdezte melyiket választod, mert az ember jól tudta mi lesz az engedetlenség következménye. Az ember pedig nem a békés barátságos nyugis , életet választotta.   Azt túl unalmasnak puhánynak találta. Illetve abban nem gyakorolhatja eléggé  a szabad akaratát. A természetes emberi gyengeségeit sem élhette ki. 

14n) Az emberek túlságosan manipulálhatók, hajlamosak elhinni a téves információkat, ill. a számukra kellemes illúziókat.

Az emberek nem képesek legyőzni, sőt észre sem veszik a véleménytorzító mechanizmusokat.

Ez egy meglehetősen szerteágazó problémakör, ezért csak vázlatosan:

Vannak rafinált tudatos és vannak kevésbé tudatos manipulátorok. A kevésbé tudatos manipulátorok is hatásosan manipulálhatnak.

A problémakör másik oldala viszont: az emberek miért manipulálhatók?

Miért alakul ki, a kelleténél több téves hamis, torz vélemény?

Ennek az oldalnak is, sok további oldala van. A kelleténél több, azt jelenti, hogy az ember értelmesedésének van egy üteme, vagyis a viszonylag kevés fejlődési idő (pl. 100 ezer év) is oka a viszonylag alacsony értelmi szintnek.

a)     az értelmesedés egyik vonatkozása a megfelelő oktatás.

b)     az értelmesedés egy másik vonatkozása, hogy az ember fel tudja ismerni a manipulációt és annak károsságát.

c)      az értelmesedés egy megint másik vonatkozása, hogy az ember fel tudja ismerni saját elfogult, torz gondolkodását.

Ezen kívül is felsorolok néhány (ennél sokkal több van) véleménytorzító (értelemtorzító) mechanizmust.

1. Az említett érzelmi (szubjektív) befolyás. Például az egyik ilyen érzelmi befolyás hogy a számunkra kellemesebb változatot hajlamosak vagyunk igaznak hinni. Egyszerűbben: nem merünk szembenézni a valósággal, igazsággal.

Vannak még további pszichés érzelmi eredetű mechanizmusok.

A következő három mechanizmus közös jellemzője: az ember még mindig nem gondolkodik elég alaposan, ill. önállóan.

2. Amit az emberi, pontosabban a gyermeki tudatába betáplálnak (főleg 4-9 éves kor között) azt többnyire, gyakran igaznak gondolja, akkor is, ha nem igaz. Vagyis még mindig kevés az önálló gondolkodás önálló vélemény. 

Persze ennek is van társadalmi és manipuláló oldala. Vagyis az ember még mindig azon a szinten van, hogy pl. vallását, világnézetét, a véleményét feltétlen át akarja plántálni a gyerekeibe.  A fejlődést, a változást még mindig nem tudja az ember értékelni, megemészteni.  Ezért az oktatása nem erre irányul: gyermekem legyen önálló véleményed. Hanem arra, hogy ezek, meg ezek a változatlan szentigazságok – értetted gyermekem.  Ha megértetted jutalmat kapsz, ha nem, büntetést.  Miközben az oktatási alapelv ez is lehetne: szerintünk felnőttek szerint ez, meg ez az igazság, de ez nem teljesen biztos. Gondolkozz, és ha bizonyíthatóan van igazabb gondolatod, akkor jutalmat érdemelsz.

3. A vállalt közösség véleményét az ember hajlamos kritika nélkül átvenni.

Ez azt jelenti, hogy sok ember csatlakozik egy közösséghez, ami egyben eszmei közösség is. (Pl. egy politikai párthoz).  Sokan pedig eme választott közösség véleményét, további, egyéb véleményét, mely általában a vezetőség véleménye, akkor is átveszik, ha az hamis.  Rosszul értelmezett hűségnek is mondható: pl. a hűség miatt el sem gondolkodnak az aktuális vélemény igazságán.

Illetve látszólag elgondolkodnak, de úgy hogy érveket alakítják, a magukba már rögzített igazság szerint.  Ez egyébként egy gyakori logikai hiba, de az eredete általában érzelmi.  A hiba lényege, hogy gondolkodás nem abból indul ki, hogy az igaz állítás bármi lehet, majd az érvek meghatározzák. Hanem előre megfogalmazzák az „igaz állítást” és ehhez keresnek, ill. találnak érveket,

4. A felületes gondolkodó, márpedig az ember, jelentős része felületes, elhiszi a felületes, ámde sokat sulykolt propagandát.

Ez arról szól, hogy sok ember egy-egy témán (pl., közügyeken) csak nagyon felületesen gondolkodik el. Vagyis az információja is kevés, de nem is gondolja át többször a témát, legfeljebb egyszer. Az ilyen emberek pedig nyilván azt hiszik el, amit legtöbbször hallanak, látnak, de ezek gyakran hamisságok. Ez az ismételgető propaganda a manipulátorok kedvenc eszköze. A manipulátorok pedig nem véletlenül manipulálnak, általában nem az igazságot akarják eladni. A bárgyú, ostoba, könnyen átlátható manipuláció nyilván a mélyebben gondolkodókat nem tudja megtéveszteni. Azonban az emberek jelentős része, ostoba, felületes, legalábbis nem alaposan mélyen gondolkodó. Számukra pedig éppen elegendő az ostoba, könnyen átlátható manipuláció - végeredményben sikeres lesz a népbutítás, hiszen a  nép jelentős része, áttételesen az egésze, meg van vezetve. 

                                                                                              14. oldal vége

                                16. oldal

Persze a megoldás nehéz körülményes, szinte sziszifuszi vállalkozás. Már azért is, mert az emberi gyengeségek csökkentése a megoldásnak csak az egyik fele, a javulás szándékának kialakítása. Ha meg is lesz az akarat, akkor még mindig meg kell tanulni: mi az igazságosság. Hogyan juthatunk el a legvalószínűbb igazságig. Melyek a társadalom, a gazdaság alapvetései.   Mindez szintén szükséges a megoldáshoz, azonban ha nincs meg a helyes alapvetések tanulásának akarata, akkor nyilván hiába tanítanak bármit.

17b) Visszatérnék az egyik alapvető problémához, melynek lényege: az alapvető természetes gyengeségek, silányságok levetkőzése részben ütközik a sikerességgel, az ambíció tulajdonságokkal.  Már volt róla szó, de az elemzésben azért maradtak fehér foltok.

Az emberi gyengeségek levetkőzése és az ambíció tulajdonságok között nincs teljes ellentmondás, mert vannak, lehetnek egészen kiváló emberek. Például egy felettébb sikeres elismert sportoló, vagy tudós, vagy művész, aki ennek ellenére szerény, és a többi természetes emberi gyengeséget is viszonylag jól kezeli. Ugyanakkor kiváló emberünk nem megalkuvó, társadalomépítő, ha kell kritikus. De normális társadalomban ezért, ezért sem kerül hátrányba.

Tehát vannak, lehetnek ilyenek, csak rendkívül ritka madár az ilyen. Nem véletlenül. A normális ember magát, a gyerekeit is ilyen emberré szeretné nevelni. Az ilyen ember sikeres, elismert, önmaga is viszonylag boldog, ugyanakkor hasznos tagja a társadalomnak.  Nagyon ritkán sikerül.

A ritkaság egyik oka azon társadalom, amely azért a törtetést, keménységet gyakorlatilag jobban díjazza, mint pl. a szerénységet. Ugyanakkor a társadalmi ellenmondások mellett vannak egyéni pszichés ellentmondások is.  Tehát a nevelő, (önmagát nevelő, vagy másokat nevelő) ha sikeres embert akar nevelni, akkor pl. a szerénységet, mint követendő tulajdonságot nem helyezheti a központba.  Vagyis kissé önzőnek, keménynek, keményen versenyzőnek, rafináltnak neveli a neveltjét, legyen az maga, vagy más.

A következőkben a csoportosított tulajdonságokból indulok ki.

Az biztos, hogy a normális élet tulajdonságokat, szabályokat (tisztaság, egészség, illem, szorgalom, megélhetést adó munka, komolyabb bűnök elkerülése, stb.) meg kell tanítani.

Ezután marad a két nagyobb csoport.   Az egyik az alapvető, természetes emberi gyengeségek, ill. azok levetkőzése. Ez inkább a társadalmi hasznosságról szól.

A másik csoport az egyéni sikerről az ambícióról szól.  Néhány ambíció tulajdonság: kitartás, harcosság, keménység, szépség (jó kiállás) ügyesség, jó pozícióra, hatalomra való törekvés, birtokra, vagyonra való törekvés, ravaszság, jó beszédkészség, nagy lexikális (felületes is lehet) tudás, erős versenyszellem, néha vagy sűrűbben túlzásba eső határozottság, magabiztosság, stb..

Az emberi gyengeségek levetkőzése, valamint az ambíció tulajdonságok, ha nem is teljesen, de többnyire ellentmondanak egymásnak, főleg a jelenlegi társadalomban. Szélsőséges, de azért a lényeget kifejező példa: adott esetben, a sikeres diktátor sokkal ártalmasabb a társadalom számára, mint a sikertelen nyomorult csövi.

Szóval vagy az ember gyengeségek levetkőzésére teszi a nevelő a hangsúlyt, vagy az ambíció tulajdonságokra. Mindegyiket tanítgatja, de nem mindegy hol van a hangsúly, az egyik összességében elnyomja a másikat.

Ha egy kicsit normálisabb lenne a társadalom, akkor azt lehetne mondani: tegyük a hangsúlyt az emberi gyengeségek, hitványságok levetkőzésére (az ilyen embert a normális társadalomban nem érhet hátrányt), másodlagosan pedig érvényesüljenek az ambíció tulajdonságok.  Csakhogy a társadalom jelenleg nem, (sem) normális.

A megoldást tehát az abnormális társadalom, ill. a közoktatás köznevelés akadályozza.

Társadalomépítés nélkül nincs megoldás.

17c) Még ha feltételeznénk is hogy olyan társadalomban élünk, melyben nem éri hátrány azokat, akik legalább részben levetkőzik az emberi gyengeségeket, sőt azt is felételezzük, hogy ezt még az iskolában is oktatják, még akkor is sok nehézség adódik.

Nagyon erős önismerettel, önkontrollal lehet valamelyest változtatni.

Persze az egészet azzal kellene kezdeni, hogy az ember egyénileg és társadalmilag is tisztázza: tulajdonképpen mit is akar, mit is szeretne, mik az igényei, szükségletei, a lelke mélyén mely alapvető világnézeteket vallja.

Egyénileg is társadalmilag (a többség akaratát) is tisztázni kell:

  1. Valóban az ember békét, barátságot, igazságosságot, biztonságot, egészséget akarja? (Elsősorban ezeket akarja, a többi igény, szükséglet másodlagos.)

  2. Egyáltalán nem ezt, ezeket akarja, csak megjátssza magát? Ha ne ezt akarja, akkor mit akar? (Pl. az ambíció tulajdonságokat tartja fontosabbnak.)

  3. Valóban ezt (elsősorban szeretetet, békét, stb. akar, csak nem sikerül neki? Nem sikerül neki a pszichés tulajdonságai, az ember gyengeségei, a rosszul szervezett társadalom miatt. A megoldások, legalábbis a helyes utak megtalálása.)

Tehát e kérdések tisztázása nélkül nincs semmi.

Rövid kitérés a társadalomszerkezeti vonatkozásra.

Az biztos, hogy az ambíció szükségletek, tulajdonságok előtérbe helyezése, individuális, (nem közösségi) ill. anarchikus jellegű társadalmat hoz létre. Pontosabban kölcsönviszony jön létre.

Ellenben a klasszikus diktatúra, diktatúrászerű társadalom sem épít igazi közösséget. Továbbá diktatúrában sem jöhet létre igazi szeretet, béke, batátáság, biztonság, stb. értékrendű társadalom.

Illetve ez a két fajta társadalom könnyen a másikba billenhet át.

Egy igazi alternatíva maradt: az igazi demokrácia.

Tételezzük fel, hogy az ember egyénileg és társadalmilag is tisztázta, a 3. pontot (béke, barátság, igazságosság, biztonság, egészség) akarja, ezek az elsődleges igényei, ez okoz neki boldogságot. A tisztázás után „már” csak a kérdés marad: hogyan lehet ezt elérni, melyek a megoldások, mik a feladatok?

Nem elég, ha másokat, vagy a külső történéseket helyesen ítélünk meg, ezzel csak egyharmad részben oldottuk meg a problémát. Ugyanis nem lehet rendezni, pl. egy konfliktust, főleg ha mi is benne vagyunk, amennyiben magunkat helytelenül ítéljük meg. Pl. ha helytelenül ítéljük meg, hogy melyek a valós igényeink. Vagy ha helytelenül ítéljük meg az alapvető természetes emberi gyengeségeinket. lehet, hogy nem is tudunk róluk. Az első lépcső tehát hogy tudjuk, mit kell magunkban figyelni és lehetőség szerint észrevenni. Ez a legfontosabb, mert amit nem ismerünk fel, azt nyilván kijavítani sem tudjuk.

Az önfigyelem egyik része, hogy mások véleményét meghallgatjuk, és részben elfogadjuk. A teljes elfogadás persze nem jó, mert nem csak mi vagyunk gyengék, és tévedéssel kibéleltek, hanem szinte mindenki. Egy része azonban mások véleményének is igaz, egy részt logikai alapon is ésszerű elfogadni.  A többire nekünk magunknak kell rájönni.

Ha tudjuk, és figyeljük is az emberi gyengeségeink, pl. mikor vagyok presztízsharcos, pl. mikor vagyok önző, pl. mikor vezérelnek a rejtett érzelmeim, stb. - még akkor is igen ritkán, neheze ismerjük fel. Ugyanis ekkor saját hibánkat kellene elismerni, kvázi ki kell mondani hibáztam – és ez nem könnyű.

Az emberi lélek mélyén fekvő árok tele van érzelemből megkövesedett frázis-nézetekkel. Ezek megkövesedett nézetek ott fekszenek, alkalomadtán kiadják, a gondolatinak látszó tartalmuk, nem nagyon lehet velük mit kezdeni.

17d) Amit az embernek meg kellene tanulni, akár az iskolákban is lehetne oktatni, az az őszinte,

Mély feltáró beszélgetések. Párosan családi körben vagy kisebb közösségben, lehetőleg rendszeresen..  Ne legyen vádaskodó, elvadult, egyoldalú egyet kritizáló, de elkenő sem, sem a távollevőket kibeszélő.  Ne csak szidás legyen de a dicséret is jelenjen meg. Tulajdonképpen nem kellemes az ilyen beszélgetés hasonlítsuk egy elgennyesedett tályog óvatos kinyomásához. A matematikai szabály szerint a másik véleményének, kritikájának legalább egyharmadát (általunk választott harmadát el kell fogadni).

        17e) Amit még feltételen meg kellene tanulni, hogy a hasznos érdekes munka fontos. Gazdasági szempontból is fontos. Valamint elégedettségi boldogsági szempontból is fontos. Mivel manapság sokan az őket érdeklő hasznos munkakörben nem kapnak megélhetést biztosító munkát, vagyis kénytelenek azt hobbi tevékenységben végezni ezért nem lehet csak munkáról beszélni. Hasznos érdekes munkáról, ill. tevékenységről van szó. Amit meg kell tanulni, egyfelől hogy a társadalmat, az oktatást, a gazdaságot e szerint kell szervezni. Hiszen optimális helyzetben nemcsak hobbi de megélhetést biztosító tevékenység, a hasznos érdekes munka.  Illetve az egyéneknek meg kell tanulni, hogy a hasznos érdekes munka, tevékenység több boldogságot ad, ezért ez is fontosabb mint az anyagi jólét.

17f) Egy kis ismétlés. Példa a presztízsharcosságra: az édenben boldogan jóllakottan heverésznek

az emberek. Az egyikük az ösvényen keresztbe – miért ne, majd kikerülnek, két métert mindenki tud kerülni. Jön a másik: - miért heverészik ez pont az ösvényen, nem tudna arrébb menni egy méterrel? Ennyire tiszteli ez a valaki a többieket, hagyja őket fáradozni? Szól is neki.  Szóról, szóra, majd szitokra, majd karóra, ölre mennek, hajba kapnak, örömére, a szent napnak – ahogy Arany írta a Fülemülében. Nos kinek van igaza? – ezt még így utólag is nehéz megmondani.  Az egyik szemében a másik: fölösleges kötekedő. A másik szemében az egyik, túlságosan önző. A kis neheztelés miért fajul egy gyakran? Mert gyűlnek a tüskék, azután begyulladnak. Íme ilyen az ember.

Az édenből térjünk vissza a földre, és nézzünk egy másik példát. A házfelújítás terveit az apa és a fia egészen másképp képzeli el. Az egyik jobb, olcsóbb, a ház is kényelmesebb, következésképp a másik rosszabb. Itt már nem apróságról van szó, hanem milliókról és hosszabb távon kellemes, avagy kellemetlen életről. Van két elgondolás, mindenki a presztízsharcosságból kifolyólag ragaszkodik a sajátjához, de az egyik sokkal jobb, mint a másik. Csakhogy ez, mármint melyik a jobb, gyakran nem derül ki. A presztízsharcosság érzései lehetetlenné teszik az objektív elfogulatlan mérlegelést, ráadásul az ember nagyon jó abban, hogy mindent megmagyarázzon.  Az értelmes persze elgondolkodik: van e itt értelmi megoldás? Ki ártott a másiknak? 

Aki megszegte a szabályt? De lehet, hogy a szabály rossz.

 Mindig annak van igaza, aki jogosan, építően kritizál. Igen, de ezt ki dönti el, mikor van szó fölösleges kötekedő kritikáról, és mikor van szó jogos építő, de el nem fogadott kritikáról?

Vagy a megbocsátás legyen a mérvadó? A veszekedés benne van a pakliban, de akkor legalább legyen megbocsátás? Viszont nem mindent lehet megbocsátani, és hogy mekkora a „bűn” az is teljesen szubjektív.

A két vitatkozó elgondolás közül is nyilván ki elehetne választani a jót, az igazat, csakhogy ehhez hosszas és elfogulatlan elemzésre lenne szükség. Az ember ilyent még nagyon sok embert érintő társadalmi problémák esetén is csak ritkán végez el.

Talán megint nem értelmileg kell vizsgálni a problémát. A jóakarat, az önzetlenség a melegség a szeretet kisugárzását kellene mérni, amely mérés, ha nem is mindig nem is pontosan, de nagyjából eldöntené, kinek van „igaza”. mert nem mindegy, hogy mennyire jóindulatú, ártatlan a keresztbe fekvés és mennyire az a rászólás.

Vagy a két elgondolás közül melyikben van több háttérszeretet, mert valószínűleg, az a mindenkinek jó megoldás.  Egyszer talán lesz ilyen műszer, mert elméletileg lehetne mérni a kiáramló jóindulatot, melegséget, önzetlenséget, ill. hidegséget, önzőséget, rosszindulatot. Továbbá, az önhergelést illetve azzal járó érzelmi sugárzást is mérni kell. Ha van másvilági igazságszolgáltatás, akkor lehetségesen az is ilyesmi mérésen alapul. Pl. természetes hullámzás (elektromágneses hullámzáshoz hasonló) érzelem-kisugárzás mérésén alapul. 

Addig pedig marad a viselkedés a megnyilvánulások, a reakciók értékelése,saját maga és az ellenfél értékelése abból a szempontból hogy melyik jó ill. rosszindulatú. Illetve melyik részéről történik önhergelés (önzrikálás). Az embernek saját magától is állandóan meg kell kérdeznie: most bennem milyen érzelmek bujkálnak?

17g) Nyilván a történések, viselkedések, ill., saját, ill. mások véleményének értékelése

Gondolkodástani alapon is történhet. Pontosabban, érdemes párhuzamosan több módszert alkalmazni, az egyik a gondolkodástani. Többek között meg kellene nézni, hogy az összes fontosabb tényező figyelembe lett véve. Megnézni, hogy az összes gondolkodási elem, fel lett használva. Megnézni, hogy hogy akár a mi, akár a másik véleményében vannak e elfogultsági jelek. Ugyanis van több elfogultsági jel, amit meg lehet nézni.  Továbbá meg kellene nézni a manipulációs jeleket, melyekből szintén elég sok van. Lehetne még sorolni.  Persze a felsoroltakat ismerni is kellene, ami nehéz ügy, mert nincs az iskolában oktatva. 

Röviden felsorolva, mit lehet tenni az alapvető, természetes emberi gyengeségek levetkőzésének érdekében:

1.       Az egyéneknek is és a társadalmaknak is ki kell választani a súlyponti értékrendet: ambíció ill. keménység szükségletek, tulajdonságok, avagy béke, biztonság, igazságosság, barátság, szeretet,  egészség.

Hozzá kell tenni, az ambíció, keménység szükségleteket preferáló egyéni és közösségi élet nem adhat igazi boldogságot.

2.      Amennyiben a legalább akarat szinten eldől, hogy  a béke biztonság stb. súlyponti életet szeretnének, az emberek élni akkor neki lehet állni, a sok-sok akadály lebontásához.

3.      A béke, biztonság, stb. súlyponti életet egyfelől az ilyen irányú társadalom-építéssel kell kezdeni, ill. folytatni.

4.      Ezzel párhuzamosan le kellene vetkőzni, csökkenteni kell, a 32 db. a-z pontokban megfogalmazott alapvető természetes emberi gyengeséget, silányságot, hibát.

Ennek módjai:

  4a) Elsősorban az alapvető, természetes gyengeségek levetkőzésére kell magunkat és másokat nevelni, nem az ambíció,  és keménység tulajdonságokra.

  4b) Önfigyelem, önkontroll, pontosabban annak felismerése, hogy aktuálisan melyik gyengeség bujkál bennünk, ill. általában melyik gyengeségre vagyunk hajlamosak.

  4c) Annak felismerése, hogy milyen érzéseket (jóindulat, rosszindulat, stb.) élünk át aktuálisan, ill. általában mire vagyunk hajlamosak.

   4d) Az egyharmados szabály (minimum egyharmad részben a másiknak van igaza), betartása.

   4e) Őszinte megbeszélések létrehozása.

   4f) A hasznos, érdekes munka, tevékenység keresése.

   4g) Gondolkodástani vizsgálat.

                                                                              16. oldal vége

                                      18. oldal 

A boldogságkiegyenlítő rendszerből fakad az is (amit mindennap tapasztalunk), hogy egy kellemetlen helyzet megszűnése, kellemes érzésekkel tölt el. Nyilván a fordítottja is áll, egy kellemes helyzet megszűnése, önmagában is rossz érzés. Ebből az is fakad, hogy nincs boldogság, boldogtalanság nélkül. Pontosabban úgy lehetne fogalmazni, hogy még jó esetben is szükséges valamekkora kellemetlenség, boldogtalanság, hogy értékelni tudjuk a boldog állapotot.

    Itt is elmondom, mert fontos: az életet nem lehet megúszni bizonyos szintű fegyelem, kellemetlen munka, általában kellemetlenség nélkül. Hosszabb távon a viszonylag legboldogabb élet elérése, nem érhető el úgy, hogy mindig az aktuálisan legkönnyebb megoldást választjuk. El kell találni azon optimális szintű fegyelmet, lemondást, kellemetlenség bevállalást, mely hosszabb távon is elvezet a viszonylag legboldogabb élethez.

      A boldogság és a boldogtalanság nincs feltétlen szimmetriában egymással, vagyis a boldogságkiegyenlítő rendszer, csak csökkenti, nehezíti a boldogság elérését, teljesen nem gátolja meg azt.

     Azért nem lehet boldogság, mert vannak nehéz szinte megoldhatatlan ellentmondások, dilemmák. 

Többek között, mert a fejlődésnek, a jólétnek is vannak boldogság gátló ellentmondásai.

    Továbbá, mert vannak az alapvető természetes emberi gyengeségek, melyek szinte szükségszerűek. Ezzel kapcsolatban is azt lehet mondani, az ellentmondások, az emberi gyengeségek, az őröltségek, persze mindegyik szintén behatárolja a boldogságot, de mindezzel együtt is a jelenleginél sokkal nagyobb boldogságot lehet kialakítani.

Ismétlem: Sok más boldogság gátló tényező is van, melyek nem teljesen gátolják, csak nehezítik a boldogság elérését.

    Nemcsak, hogy van boldogság és lehetséges annak növelése, de a boldogság a legfontosabb dolog a világon. 

Nézzük, meg milyen problémákat okoz, ha a boldogság fölé helyezünk más dolgokat.

A boldogságnál fontosabb a siker a hatalom, a vagyon.

A boldogságnál fontosabb az erkölcsös, jellemes ember kialítása.

A boldogságnál fontosabb az isten imádata.

A boldogságnál fontosabb egy eszme (ideológia, vallás) győzelemre vitele.

a boldogságnál fontosabb egy „ideális” társadalom kialakítása.

Nagyjából ezek a leggyakoribb tévedések.

de miért is?

Az egyik csapda helyzet, hogy valóban van összesített boldogság, vagyis hogy a jelenben egy kisebb lemondás a jövőben nagyobb boldogságot eredményez.

A másik csapda helyzet, hogy valóban létezik nemes jó, erkölcs, nemes jó eszme, nem jó jellem, nemes jó társadalom. Csakhogy a bizonyosság hiányában a rossz kegyetlen erkölcsöket, eszméket, jellemeket, társadalmakat is jónak lehet beállítani. A rosszat  hamis bálványnak, célnak lehet állítani,  ezért csapdahelyzet.

  A problémát igazán az oldja meg, ha azt mondjuk: csak az lehet igaz jó nemes erkölcs, eszme, jellem társadalom, amelyik itt a földön, a jelenben legalábbis 15 éves távlatban, összességében boldogságot, vagyis kellemes érzéseket-örömöket ad, illetve csökkenti a kellemetlen fájdalmas érzéseket.

Nézzük csak, okozhatunk  embertársainknak szenvedést fájdalmat azon az alapon hogy istent kell imádni?  Vagy a boldogságnál fontosabb egy eszme győzelemre vitele? Vagy valamiféle szuper erkölcsös ember kialakítása?  Még lehetne sorolni. Ezek a legfőbb célok, értük akár a boldogságot is fel lehet áldozni értük – mondja a hamis tanító. Ezzel azt is mondja: - a célok érdekében, akár másoknak árthatsz.

Nézzünk egy másik példát, a szex sokáig, talán több helyen és lélekben ma is, (bujaság, paráznaság, kéjelgés), mint erkölcstelen tett büntetést érdemel. Holott alapjáratban, normálisan, bizonyos szabályok betartásával a szex nem más, mint magunknak és másoknak való örömadás (boldogságadás) anélkül, hogy ártanánk. Tehát nemhogy büntetendő, de dicséretes tett.

Valójában ez esetben is az történik, hogy egyes rosszindulatúak, irigyek valamiféle ködös erkölcsöt neveztek meg, neveznek meg célként, a boldogságot pedig ennek eszközévé tettét.

De gondoljunk csak bele, ezek (istenimádat, erkölcsös élet, siker, valamilyen eszme, stb.) csak ködös megfoghatatlan célok. Nemes célok? Nem lehetnek jó nemes célok, ha a másnak ártás, a boldogtalanság a következik belőlük. A másnak ártás, a boldogtalanság, ill. ezek ellentéte, a másnak hasznosság, a boldogság a valódi, érezhető állapot, tehát csakis ez lehet a cél. Minden más ködös félremagyarázható.

Nagyon egyszerűen: az igazi célt és annak eszközeit, csak abban az esetben nem keverjük össze, ha az emberek (és az állatok) boldogsága a cél. Ne cseréljük fel a célt az eszközökkel.

Vagyis az isten azért kell imádni, azért kell jól gazdálkodni, hasznosan dolgozni, azért kell sok sikeres embereket kialakítani, azért kell igaz eszméket, erkölcsöt létrehozni, azért kell jó társadalmat létrehozni, hogy az ember, emberiség boldog legyen. A legfőbb cél a boldogság, minden más eszköz.  Vagyis csakis az lehet, helyes isten imádat, jó gazdálkodás, hasznos munka, igaz eszme, helyes erkölcs, jó társadalom, sikeres emberkialakítás, mely boldog embert, emberiséget alakít ki.

Minden erre a célra utal, az evolúció is, az élet és a boldogság összefügg.

A legfőbb cél, az isten, természet, ember legfőbb célja, tehát pontosabban így szól: a lehető legtöbb ember (állat is) legyen minél boldogabb.

Legyen boldogabb, vagyis éljen (egyre inkább éljen) egészségesebben, több biztonságot, békét, önrendelkezést, igazságosságot, tudást adó világban.

Az evolúció mélyebb elemzése is ide lyukad ki.

Egy kicsit elemezném a legfőbb célt. „A lehető legtöbb ember”, azt jelenti, hogy egyes emberek, csoportok nem lehetnek kiváltságosak.  Azt is jelenti, hogy a népszaporulat beállításnak elve: annyi mértékletes, egészséges fogyasztású ember legyen, amit a föld, a természet, a boldogságot, egészséget nem korlátozva, el tud látni. A második mondat arról szól amiről, már többször beszéltem: lehetőleg közmegegyezéssel meg kell állapodni, hogy békés, barátságos igények (szükségletek) adják a boldogságot, ezek az elsődlegesek, és nem a kemény, harcos, kalandos, törtető, anyagi javakat halmozó igények.  Ha nem ezen „szelíd” igények adnák a boldogság alapját, nem ezek lennének az elsődlegesek, már az egyenrangúság sem jöhet szóba, akkor egy kegyetlen világban élnénk. Sőt, már részben abban élünk. Kevesen azok zöme is fiatal jól érzi magát ez ilyen világban, a többség azonban nem.

Legalább a legfőbb céllal kapcsolatban meg kellene állapodni az emberiségnek, a többségnek. A legfőbb cél lehet minden „hivatalos” eszme, minden alkotmány minden törvénykönyv alapja.

     Az elsődleges cél tehát mindig a boldogság. Az egészséges test, egészséges lélek, magas értelem, bölcsesség, tulajdonképpen a boldogság vonatkozásai. A másodlagos cél, de ez már eszköz, a hatékony működés. Ezek után jöhetnek olyan harmadlagos, szubjektívan értelmezhető  célok (már eszközök), mint pl. a jellemes ember kialakítása.

      Persze amikor azt mondom , hogy a boldogság a legfőbb cél, és az eszmék elvek elméletek csak eszközök, ez egyben azt is jelenti, hogy egyetlen elmélet eszme lehet igaz eszköz, kvázi cél: ez pedig  nem más mint eme, a boldogságot élre állító elmélet eszme.

    Ezen a ponton pedig bárki felteheti a kérdést. Miért pont ez az igazság? Azért mert te találtad ki?

Innentől kezdve pedig jó esetben elkezdődhet egy végtelen hosszú, lezáratlan vita.

Ráadásul ez nem (ez sem) tényszerűen bizonyítható állítás, mint pl.: a nap körül forog a föld. Sok-sok érv szól mellette, de egyik sem cáfolhatatlan tény.

Valahogy azonban a viszonylag legnagyobb igaz elméletek kirajzolódóknak. Az biztos, hogy az egyik szempont: mennyien tartják igaznak. Amit hosszabb távon a legtöbben tartanak igaznak, az nagyobb eséllyel pályázhat a viszonylag nagyobb igazság címéért.

18c) Ha általánosságban beszélünk a boldogságról, akkor csakis olyan boldogságról lehet szó, ami nem mások boldogtalanságának az árán jött létre.  Ugyanis ekkor a végeredmény átfordul negatívba.

Először csak zéróban fordul át, hiszen az egyik oldalon nőtt, a másik oldalon csökkent a boldogság. Azonban az igazságtalan elvétel többek között viszálykodást ellenségeskedést, okoz, aminek további negatív következményei vannak. Végül is az igazságtalanul elvevő, nemcsak annak okoz bajt, kárt, akitől elvesz, hanem sok más embernek, és saját magának is.

Mindebből következik: ami nem árt másnak, (magunknak sem), azt meg szabad tenni.  Viszont, ami másnak ártalmas azt nem szabad megtenni.

Ugyanakkor az önzrikálásból, az önzésből, az önkritika hiányából következő szenvedés, boldogtalanság nem írható mások számlájára, ez nem másnak ártás.

18d) Rendben van, létezik boldogság, de nem lehet mérni, nem lehet alakítani. Ebben már van némi igazság, de csak részigazság.

Azt kell látni, hogy a boldogság nem egy különálló tényező, hanem minden tényező teteje, értelme, tehát mindenhol ott van, mindennel összefügg.

Korábban volt egy ilyen fejezet: Az emberi gyengeségek, silányságok (egyben a boldogtalanság) szükségszerűségének tényezői. És ez alatt fel volt sorolva hat pont. Tehát a boldogság, többek között összefügg eme iromány központi témájával, a természetes emberi gyengeségekkel.

A boldogság szinte azonos a jóval, a boldogtalanság azonos  a rosszal.

Természetesen a boldogság összefügg a másnak ártással a másnak hasznossággal is. Nagyon egyszerűen azt is mondhatjuk: aki másoknak hosszabb távon is hasznos, ő boldogságot ad. Aki az adottsága, akaratlan önhibája mellett többet tesz le a közös asztalra, mint amennyit elvesz, ő boldogságot ad. Őt dicséret jutalom illeti.

Aki mások hosszabb távon kárt okoz, árt, ő boldogtalanságot ad. Aki az adottsága, akaratlan önhibája mellett kevesebbet tesz a közös asztalra, mint emennyit elvesz, ő boldogtalanságot ad. Őt szidás és büntetés illeti.

Azt viszont a gyakorlatban valóban nehéz mérni, hogy ki az ártalmas, ki a hasznos.

Pontosabban az esetek egy részében nehéz mérni, más részében könnyű, de mégsem mérik, vagy tévesen mérik.

Legalább a nyilvánvaló viszonylag könnyen javítható problémákat csökkentsük –könyörgöm!