Önkéntes mentor-szülők vagyunk, akik szeretnének a segítségedre lenni, ha gyermeked valamilyen ok miatt (születési sérülés, méhen belüli károsodás, veleszületett, genetikai eltérés következtében) várhatóan társaitól eltérően fog fejlődni.
A Sorstárs Segítő Szolgálat országos mentor-szülő hálózatot épített ki. Tagjai olyan érintett szülők, akik - egy akkreditált képzést követően – önkéntesként, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzik a sorstárs-segítést. Baráti melléállással, a megélt sors tapasztalatainak átadásával átsegíthetnek az első traumán, és támogatást nyújthatnak a speciális élethelyzettel járó nehézségek leküzdésében.
Nem könnyű beleélni magunkat egy másik szülő helyzetébe, hiszen minden eset eltérő, mindenkinek más a személyisége és mások a körülményei, mástól fél és mástól esik kétségbe. Ugyanakkor rengeteg közös vonás és probléma adódik a sérült vagy beteg gyermek születésével kapcsolatban a legtöbb szülőnél. Szinte ugyanazok a kérdések merülnek fel mindannyiunkban.
Milyen lesz az én gyermekem? Tud-e majd járni, mozogni? Beszélni, közlekedni, önállóan élni? Amíg én, a szülője tudok segíteni neki, mindent megteszek, de mi lesz azután, ha én már nem leszek?
A kérdések másik része a környezetünkre és a helyzetünk megítélésére vonatkozik. Miért pont velünk történt ez? Ki a hibás a sérült gyermek születése miatt? Hogyan mondjuk meg a család többi tagjának, a barátoknak, a szomszédoknak, munkatársaknak? Milyen közösségbe járhat majd gyermekünk? Mi lesz a testvéreivel? Hogyan élhetünk majd ezután? Mi lesz velünk...?
Súlyos kérdések ezek, amelyek felmerülnek, szinte azonnal, ahogy megtudjuk, hogy sérült gyermekünk született. Amint felmerülnek ezek a kérdések, keresni kell rájuk a választ, nem szabad a fejünket a homokba dugni. Jobb a bizonyosság, ha mégoly fájó is, mint a bizonytalanság és az önbecsapás. Gyermekünkön is csak akkor tudunk segíteni, ha tisztában vagyunk a helyzettel! Ennek értelmében született ez a sorstársi tanácsokat tartalmazó lista:
• Rendezd gondolataidat, állíts fel fontossági sorrendet a szükséges információkról és teendőkről!
• Tisztázd a rendellenesség mibenlétét, a teendőket, gyűjts információt könyvekből, internetről, szakemberektől, sorstársaktól! Nyugodtan kérdezz! Senki nem fog csodálkozni, hogy nincsenek ismereteid ezekről a veleszületett rendellenességekről.
• Kérj segítséget és tanácsot! Sorstársaktól és erre szakosodott szakemberektől: orvostól, védőnőtől, gyógypedagógustól, pszichológustól, neurológustól, lelkésztől, később jogásztól. Ők számtalan esettel találkoznak, van rálátásuk a helyzetre.
• Avasd be családtagjaidat, a többi gyermeked, rokonaidat, barátaidat, szomszédaidat és munkatársaidat! Minden érintettnek az a jó, ha ez minél előbb megtörténik. Ezzel elejét veheted a találgatásoknak, a pletykáknak. Ha te nyíltan tudsz beszélni a gyermekedről, az ismerősök sem fognak félni attól, hogy mivel fognak megbántani. Ezzel tudod oldani a zavarukat és megőrizni a közelségüket, segítőkészségüket. A legtöbb segítséget is közvetlen környezetünktől várhatjuk, akik osztoznak problémánkban, fájdalmunkban és velünk együtt érdeklődnek a lehetőségek után.
• Beszélj minél gyakrabban az érzéseidről! Ne aggódj, minden érzésed jogos! Először mindenkinek nehezére esik beszélni róluk, de minél gyakrabban tesszük ezt, annál inkább a helyére kerülnek bennünk, erősebbek leszünk, és annál biztosabban illeszkedünk az új helyzetbe.
• Ne titkold szomorúságod, ebben a helyzetben természetes, hogy szomorúak, kétségbeesettek vagyunk. Mondd ki nyíltan, hogy szükséged van környezeted megértésére! Könnyítsd meg nekik a gyermekről való beszélgetést, hogy oldódjék a helyzetből adódó gátlás, nehogy elforduljanak Tőled!
• Ne érezz lelkiismeret-furdalást felmerülő kételyeid és kérdéseid miatt! A sokkot követő szorongás és zavar, a jövőtől való félelem és a bánat, a sötét gondolatok természetes velejárói ennek a helyzetnek. Egyedül nehéz megbirkózni ezekkel. A sorstársak mindezt átélték, ők komoly lelki támaszt jelenthetnek.
• Keresd a kapcsolatot a sorstársakkal! Sorstársaid egyesületekbe, alapítványokba, baráti társaságokba szerveződve segítik egymást és készek Neked is segíteni.
• Ez a baba még jobban a szüleire van utalva! Ha el tudod fogadni ezt a helyzetet és sérült gyermeked, ő sokszorosan viszonozza a figyelmed emberi melegséggel, szeretettel.
• Nem tudunk elmenekülni a probléma elől, a menekülési próbálkozások nem jelentenek valódi megoldást. A szembenézés előbb-utóbb elkerülhetetlen lépés lesz egy hosszú úton.
• Vedd a gyermeked az öledbe! Felejtsd el egy pillanatra a bajokat, és gondolj az öledben tartott kicsire úgy, mint a TE GYERMEKEDRE! Ez biztosan segít!
A Sorstársi Segítő Szolgálat többféle támogatást nyújt:
Ha szeretnél mentor-szülőként más családok segítségére venni, vedd fel velünk a kapcsolatot!
Ha bármelyik támogatási formát szeretnéd igénybe venni, jelezd a sorstars.szulok@gmail.com vagy a down@downalapitvany.hu e-mail címen!
A Sorstárs Segítő Szolgálatot a Down Alapítvány tartja fenn és működteti.