Római Katolikus Templom
A településnek az 1700-as évek elején harang nélküli, famennyezetes temploma volt.1759-ben burkolták be, illetve építették boltozattá barokk stílusban. A szószék és az oltárkép 1780-as évekből származik. 1804-ben is volt építkezés, majd 1886-ban Zalka János megyés püspök idejében alakult ki mai formája. A torony kórussal bővült.
Rábakecöl 1900-ban önálló plébániát akart, a rendelkezésre álló telek üresen állt. 1912-ben a templom jövedelméből 68 000 koronát el is különítettek a célra, így új templomot és plébániát lehetett volna építeni, de a világháború ezt meghiúsította.
A templom a II. világháborúban belövéseket kapott, szétlőtték a plébánia melléképületét is. Helyreállítása hamar megtörtént, kifestését az 1957-58-as években Botka Lajos pélábános idején Samodai József végezte. A toronyban eredetileg négy harang volt, ám a háborúban kettőt elvittek, melyek a mai napig nem kerültek pótlásra.
A középkortól a múlt századig Szent István, az egyház első vértanúja volt a templom védőszentje. Ekkor tartották a búcsút. A vértanú emlékét festmény és szobor is őrzi. A törökök feletti, 1517. október 7.-i lepantói győzelem emlékére szt. V. Piusz Pápa rendelte el 1573-ban a Rózsafűzér Királynője ünnepét. 1716-ban vették fel a Római Kalendáriumba. Valószínű, hogy az 1886-os újjáépítésnél választották a templom új védőszentjévé a Rózsafűzér Királynőjét. A Búcsú ünnepe innentől október első vasárnapja.
A középkor szerzetesei kórusban imádkozták a zsoltárokat. A hagyomány szerint Szent Domonkos (1170–1221) Máriától kapta az üzenetet, hogy az olvasni nem tudó barátok és a nép az Üdvözlégyet imádkozzák 150-szer a zsoltárok helyett. Ez a jelenet, a rózsafüzér átadása látható Rábakecöl egyszerű barokk templomának oltárképén. A falakon pedig „hagyományos” rózsafüzér imádság összes titka szemlélhető: Samodai József alkotása, a 15 nagyméretű freskó az 1950-es években készült.
Ritka nagy élmény egy térben ábrázolva, együtt látni az „örvendetes” olvasóban idézett történéseket (a kórus felett), valamint a „fájdalmas” és „dicsőséges” olvasóban ismételt eseményeket (a templomhajó mennyezetmezőiben).
Különös véletlen, hogy a művész a szentély boltozatára éppen az utolsó vacsora jelenetét festette fel. Így aztán Rábakecölben – már fél évszázaddal azelőtt, hogy II. János Pál pápa kiegészítette az ősi rózsafüzér imádságot – a „világosság” olvasó egyik titkát is beillesztették a képsorozatba. A templom rózsafüzér-galériája egyébként teljessé tehető, mert a még hiányzó 4 titok ábrázolása is elférne a szentély mennyezetén.
A templomhomlokzat fülkéiben állt Szent Vendel és Mária szobra.
Kápolnák
Rábakecöl külterületén két, jó állapotú „Szűz Mária neve” kápolna is található.
"A Miklósmajorban lakó cselédek számára épült 1875. évben kápolna Szűz Mária szent neve tiszteletére."
A szomszédos Újhíd-majorban/Szúnyogmajorban az ott lakó 5-6 cseléd családjának 1855-ben emeltek ugyanezen titulussal kápolnát. Közvetlenül a 86-os főút mellett – az egyházmegye talán legkisebb, alig 5 m2 alapterületű kápolnáját – minden utazó láthatja a megyehatár előtt.
Kúriák
Bár Gróf Cziráky kastélynak hívták, valójában kúriának épült, mára a falu körbeöleli, a település központja lett a Községháza.
A Rábakecölhöz tartozó Miklósmajorban épült (Esteerházy-Almásy-tiszttartói) kúria ma Állami tulajdonban van. Az egykor nagy létszámban lakott, gazdag kulturális élettel rendelkező, mára elhagyatott Miklósmajorban a kúria mellett egyetlen „cselédlakás” épület maradt fenn nagyon rossz állapotban, melyet meg kellene menteni az utókornak.
Római katolikus iskola
A Kossuth utcán 1930-ban épült a Római Katolikus Általános Iskola. Az épület 1997-ig folyamatosan betöltötte eredeti funkcióját. Ekkor az általános iskola alsó tagozata is átköltözött az 1991-ben átadott új iskola épületébe.
Keresztek
Az országos műemléki védelem alatt álló klasszicista kőkeresztet, mely a temetőben található, 1834-ben emelték. Ezen túl további összesen nyolc kereszt lelhető a településen. Ebből egy a temetőben, öt a Kossuth utcán (8611 sz. közút), mely a település fő utcája, valamint kettő külterületen. Utóbbiak szintén a 8611 számú közút mentén, a belterülettől néhány száz méterre, egyik Beled, míg a másik Kenyeri irányában. A millenniumi kereszt fából készült, míg a többi kő.
Szobrok
Rábakecöl Kossuth utcáján összesen három szobor van, ebből kettő kőből és egy fából készült.
A település központjában, a régi lovas tűzoltókocsi kiállítóhelye, valamint a 2016-ban lehelyezett időkapszula mellett áll a Szentháromság-szobor. A téglalap alapú posztamensen a Szentháromságot ábrázoló szobor látható. Mindegyik "isteni személy" mellett ott van a saját attribútuma is:
Atya - háromszög, gömb
Fiú - kereszt
Szentlélek - galamb
A felirat sajnos itt már nem olvasható, így nem tudható biztosan, hogy ezt is a jubileumi szentév tiszteletére állították-e. Az állításra valószínűleg 1901-ben került sor, de 1-2 év eltérés lehetséges.
A templom előtt találhati az I. világháborús emlékmű, melyet 1926. június 27-én ünnepélyes keretek között avatták fel. A szobor "a harcba induló honvédet ábrázolja, aki kérges kezével magasba emeli a becsület zászlaját" - írta róla a korabeli tudósítás. A művészi kivitelű szobor alkotója ditrói Siklódy Lőrinc szobrászmávész. Az I. világháborúban elesett rábakecöliek névsora mellé később a II. világháború elesetteinek névsorát tartalmazó márványtábla is felkerült. A szobrot 2016-ban újította fel az Önkormányzat.
A Kossuth utca 59. számú ház előtt áll Páduai Szent portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor szobra. A római katolikus egyház (ezen belül is a szegények) védőszentje.
A rábakecöli Szent Antal ábrázolása: jobb karján a jelképévé vált gyermek, bal kezében a szintén jelképévé vált liliom. A szobor fás szerkezetű, készítője: Schütz, Celldömölk. Soós Ferenc és neje, Erős Rozália emeltette 1913-ban.
Köztemető
Rábakecölben a köztemető a település dél-nyugati részén, a Kenyeri ffelé vezető 8611 számú közút mellett található. A település túlnyomórészt katolikus vallású, a temetkezési szokások hagyományjellegűek. A temető három parcellából áll, múlt század elejéről találhatóak régebbi síremlékek. A ravatalozó mellett fa harngláb, és két kőkereszt található.