A Vöröskereszt Világnapja alkalmából megemlékeztek azokról, akiknek pótolhatatlan a munkája a szervezet kötelékében. Az ünnepélyes ceremónia méltó helyszíne volt a Magyar Nemzeti Múzeumnak az a terme, ahol anno megalakult a Magyar Vöröskereszt Egylete. Az országos díjazottak között oklevelet kapott Soósné Vass Szilvia. Gratulálnuk!
A Humanitárius Települések XIII. Országos Találkozóján, Tatabányán 36 sikeresen pályázó település képviselője vehette át a kitüntetést.
A Magyar Vöröskereszt 2007-ben alapította meg a Humanitárius település címet. Az elismerés célja kitüntetésben részesíteni a szervezet eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, küldetése megvalósításában aktívan részt vevő közösségeket.
A cím odaítélése egy évre szól, és évenként meghosszabbítható. A harmadik fokozatot elért településeknek ötévente szükséges címüket megerősíteni.
Idén 36 sikeres pályázatból 7 pályázó először nyerte el, 29 pedig megerősítette a korábban odaítélt elismerést.
Rábakecöl is újabb öt évre a Humanitárius Település cím jogosultja lett. Köszönjük Mindenkinek, aki társadalmi munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az országosan mintegy nyolcvan kitüntetett település egyike lehetünk, és külön köszönet a humanitárus tevékenységeink zászlóvivőjének, Szilvinek!
Humanitäre Siedlung ungebrochen
Bei der XIII. landesweiten Begegnung der Humanitären Gemeinden in Tatabánya konnten die Vertreter von 36 erfolgreich bewerbenden Gemeinden die Auszeichnung entgegennehmen.
Der Ungarische Rote Kreuz hat den Titel „Humanitäre Gemeinde“ im Jahr 2007 ins Leben gerufen. Ziel der Auszeichnung ist es, jene Gemeinschaften zu ehren, die die Ideale und Grundsätze der Organisation respektieren und sich aktiv an der Verwirklichung ihrer Mission beteiligen.
Die Verleihung des Titels gilt jeweils für ein Jahr und kann jährlich verlängert werden. Gemeinden, die die dritte Stufe erreicht haben, müssen ihren Titel alle fünf Jahre bestätigen.
In diesem Jahr erhielten 7 Bewerber erstmals die Auszeichnung, 29 Gemeinden bestätigten ihren zuvor verliehenen Titel.
Auch Rábakecöl wurde erneut für fünf Jahre als „Humanitäre Gemeinde“ anerkannt. Wir danken allen, die mit ihrer ehrenamtlichen Arbeit dazu beigetragen haben, dass wir zu den rund achtzig ausgezeichneten Gemeinden des Landes gehören dürfen – und ein besonderer Dank gilt Szilvi, der Fahnenträgerin unserer humanitären Aktivitäten!
Immáron harmadik éve szerveztük meg a "Kalandra fel! Irány a határ!" elnevezésű programunkat a rábakecöli általános iskolás gyermekek részére, ami számukra csapatépítő, közösség összekovácsoló, természetjáró, egyben szórakoztató is. A csapatjátékok minden esetben többet nyújtanak a mozgás egyszerű fizikai hatásainál. Az aktivitás pozitív hatással van a mentális egészségükre, kiegészülve az összetartozás érzésével és a másokért való felelősségvállalás életre szóló elsajátításával. Mindezt szem előtt tartva fontosnak tartottuk, hogy idén sem maradjunk túra nélkül.Reggeli tornával indítottuk a napot, majd a gyerekek és a pedagógusok letették az esküt, a csapatok elosztása után megkezdődtek a közös feladatok (csapat név kitalálása, csatakiáltás, menetlevél megtervezése...). A nyolc állomás (amit kb. 5km-es szakaszon alakítottunk ki) feladatainak teljesítése után a játszótérre beérve finom ebéddel várták a "shef-ek" a résztvevő gyerekeket. Célunk, feladatunk megvalósult, hisz a jó hangulat mellett vidám délelőttöt teremtettünk, nem csak a gyermekeknek, hanem saját magunknak is. Köszönjük szépen minden gyermeknek a részvételt, a felnőtt segítőknek és támogatóknak a bárminemű hozzájárulást, hogy a program megvalósulhatott! Jövőre találkozunk!
Hagyományosan augusztus utolsó szombatjára időzítjük településünk Tündérkertjében tartandó családi délutánunkat. Az időjárás mindig kegyes volt hozzánk, idén viszont sok izgalmat okozott, már-már fontolgatva a program lemondásának gondolatát. De milyen jó, hogy ezt nem tettük meg, hisz a kedvezőtlen időjárás ellenére sokan kilátogattak a rendezvényre és láthatóan senkit nem zavart a hol szemerkélő, hol jobban eleredő eső.
A közös főzés, készülődés jó hangulatban telt, mindehhez adott volt a jobbnál jobb zenei összeállítás. Kisgyermeknek volt arcfestés, csillámtetoválás, sajnos a légvár, pónicikli, korongozás ezúttal elmaradt, de ez Őket egyáltalán nem zavarta, megelégedve a játszótéren lévő játékokkal benépesítették a teret.
Az állatshowt nagy érdeklődéssel fogadták a gyerekek. Interaktív formában sok hasznos információval lettek gazdagabbak a bemutatott állatokkal kapcsolatosan.
Estebédre pincepörköltet készítettünk, az együtt elfogyasztott vacsora mindenkinek jól esett, hisz főzőcsapatunk kitett magáért. Rövid légtornász bemutató után lehetőség nyílt a légtorna eszközök kipróbálására. Ezután helyszínváltoztatásra kényszerültünk, mert a tűzzsonglőrök eszközeit tönkretette volna az eső. A rögtönzött helyszín Odorics Zoltán hangárja lett, ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátotta. A teljesen besötétített épületben nagyon látványos produkciót láthattunk.
Visszasétálva a játszótérre jó hangulatban zajló tombolasorsolást tartottunk. Hálásan köszönjük a sok-sok tárgyi, anyagi, sütemény felajánlásaikat, ezzel is szebbé, örömtelibbé téve a gyermekek szórakozását! Az eső ellenére mindvégig kitartó vendégeknek köszönjük a részvételt, pozitív véleményeket! Ez bíztat bennünket arra, hogy érdemes ehhez hasonló rendezvényeket szervezni a jövőben is, s úgy tűnik, a Tündérkert megfelelő teret ad ennek. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy leírjuk, a játszótér és környezete a falubelieké, a mi szórakozásunkat hivatott biztosítani. Szívesen vesszük a tárgyi felajánlásokat is (pl. egy-egy környezetbe illő, szabvány játszótéri eszköz vagy ülőalkalmatosság, badella).
Úgy érezzük rendezvényünk elérte célját, hiszen a közösségünkben élő családok, gyermekek, különféle korosztály megtapasztalhatta milyen egy valódi közösség tagjának lenni. A kihelyezett adománydoboz tartalmát a rábakecöli gyermekek javára fordítjuk.
Szervezők
Tizenötödik alkalommal rendeztük meg egészségnapunkat szeptember 6-án a Soós Imre Kulturális Központban, ahol 15 különféle vizsgálat várta a látogatókat. Vérnyomás-, vércukor-, vérzsír és véroxigénszint mérés, testzsíranalízis és ujjbegyből nyert vérmintából 45 év feletti férfiak számára prosztata betegségek szűrésére vártuk a résztvevőket. Volt lehetőség hallásvizsgálatra, kardiológiai szakvizsgálatra, bőrgyógyászati ellenőrzésre, valamint érszűkület, zöldhályog szűrésre, újdonságként kipróbálhatták a Bemer terápiát.
Az Egészségnap nem csak egy nap az évben, hanem egy lehetőség arra, hogy tudatosabban éljünk, hogy figyeljünk egymásra és saját magunkra. A vizsgálatok testi és ezáltal lelki egészségünk javítását is szolgálják. A hagyományos szűrések mellett rendelkezésre állt nőgyógyászati, kineziológiai vizsgálatok és gerincállapot felmérés. Idén 224 fő kapott egészségútlevelet, mely térképként szolgált a Soós Imre Kulturális Központ három emeletét elfoglaló rendezvényhelyszínek között, egy helyen gyűjtötte a vizsgálatok eredményeit, a rendezvény végén pedig tombolaszelvényként is funkcionált a sorsoláson.
A gyermekeket játszóház várta. Méhész és LR Health Beauty termékekkel ismerkedhettek meg a résztvevők, valamint egészséges ételek és italok, speciális receptek alapján készült sütemények, krémek, házi lekvárok kóstolása is szerepelt a programok között. Önkéntesek által gyümölcsökből és zöldségekből készített faragványokat vonultattunk fel. A helyben, utánajárás, utazás és időpontfoglalás nélkül elérhető vizsgálatokon túl igazi közösségfejlesztő hatást is elértünk az eseménnyel, illetve egészségmegőrzés szempontjából valódi prevenciónak bizonyult. A vizsgálatok során több esetben is sikerült kiszűrni olyan problémákat, melyek kezeléséhez az itt nyert idő valóban kincset érhet. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket jelenlétükkel! Hálásak vagyunk Mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta és ezzel hozzájárult rendezvényünk sikeréhez, nélkülük nem valósulhatott volna meg!
Jó egészséget kívánunk!
Köszönettel: Szervezők
2025 az újrakezdés éve volt. A Rábaköz kulturális csoportjainak találkozója, a Rábapartiak partija 2008-ban indult útjára, mely a covid évében megszakadt. A Rábaköz Rába nevű településeinek csoportjai évről-évre találkoztak, műsort adtak, kapcsolatot építettek és ápoltak, palackpostát bocsátottak a útjára a Rábán. 2025-ben sikerült feléleszteni a hagyományt. Rábakecöl lett az újraindított vándorrendezvény első házigazdája, melyet a két alapító is végigkísért. Hegedűs Oszkár fentről figyelte büszke gyermekét, Hegedűs Oszkánré Anikó pedig nagy utazást tett azért, hogy személyesen részt vehessen a programon. Megszületett a Rábapartiak himnusza is, melyet Visy László, Rábapordány polgármestere hozott el.
„Korábban hosszú ideig Ausztriában dolgoztam séfként, és ott ismerkedtem meg a szarvasgombával” – mesélte Érsek Gergely. A találkozás pillanata filmszerű volt: egy késő esti műszak végén a főnöke két nagy csomagot tett elé azzal a félmosollyal kísért megjegyzéssel, hogy meglepetést hozott. A csomagokban egy-egy kiló fekete és fehér szarvasgomba lapult. „Mai napig kiráz a hideg, amikor ez eszembe jut” – mondta a séf, aki aznap éjjel rögtön hozzá is látott, hogy egy teljes heti szarvasgombás ajánlatot állítson össze, hiszen a kisvárosba másnap ötvenezer látogató érkezett egy nemzetközi folklórfesztiválra.
A szarvasgombát mindig is misztikum lengte körül, és ezt a konyhában is érezte. A vendégek kíváncsisága és nyitottsága olyan lendületet adott neki, hogy már akkor eldöntötte: ezzel az alapanyaggal szeretne foglalkozni, és mindent meg fog tenni azért, hogy mélyebben megismerje.
Talajigény – tűpontos egyezés
„Rátaláltam Csorbainé dr. Gógán Andreára, aki a szarvasgomba-termesztés egyik legelismertebb kutatója, és felvettem vele a kapcsolatot” – idézte fel Érsek Gergely. A közös munka később ültetvény-alapításba torkollott – ez az első olyan ültetvény Magyarországon, amely kimondottan a szarvasgombára épülő gasztroszolgáltatás miatt létesült, nem pedig termelés miatt. Első lépésként egy hektáron kezdtek, hogy elkerüljék a túl nagy kockázatot. A kutatások eredményei, az újabb és újabb sikerek aztán bátorították őket: a terület ma már közel három hektárra nőtt, és több faj is termőre fordult.
A helyszín kiválasztása külön történetté vált, amelyben a családi háttér szinte mesébe illően játszott szerepet. A kutató részletes leírást adott, milyen talajt és adottságokat szükséges keresni, Érsek Gergely pedig térképen próbálta felderíteni a lehetséges helyeket.
„Éppen a rábakecöli nagypapámnál voltunk, amikor szóba került, mibe szeretnék belevágni. Teljesen meglepődött, hogy nem neki szóltam először, amikor földet kerestem” – emlékezett vissza. A nagypapa ugyanis felsorolta a család tulajdonában lévő földeket, amelyekről az unokájának nem volt tudomása, hiszen mindig is bérbe adták ezeket a területeket. Két helyszínt vizsgáltak meg részletesen, és az egyik talajösszetétele szinte tűpontosan megegyezett a szarvasgomba igényeivel.
„Ez a pillanat adott igazán nagy lendületet, mert ettől az egésznek különös pikantériája lett: az ültetvény családi földön maradt, és mindannyian büszkék vagyunk rá.” A történethez hozzátartozik, hogy a nagypapa ma százhárom éves és még mindig kijár a birtokra, ami Érsek Gergely szerint őt is élteti.
Kutatás, ritka fajok és Zafír, a fekete labrador
„Nagyon hosszú és nehéz kutatómunka előzte meg az ültetvény létrejöttét, és ma is folyamatosan biztosítjuk a terepet a vizsgálatokhoz” – hangsúlyozta Érsek Gergely. A hazai szakmai eredmények közül az egyik legjelentősebb, hogy sikerült termesztésbe vonni egy tavasszal termő szarvasgombafajt (Tuber borchii). Mivel Magyarországon jellemzően nyári és őszi fajok fordulnak elő, ez a felfedezés tavaszra is kitolta a működési és vendégfogadási időszakot.
A szarvasgomba-vadászat kezdetben Balogi László és kutyája, Derű segítségével zajlott. Ma már saját kutyával dolgoznak. „Zafír, a fekete labrador 7 hét alatt lett profi szarvasgomba-kereső egy kiváló tréner irányításával, és azóta is óriási élmény vele dolgozni.”
Gasztrotúrák és többfogásos menük
A birtok profilja nem merül ki a termesztésben. „A vendéglátásból jövök, mindig is szállodákban és éttermekben dolgoztam, és szerettem volna ezt a tudást összekapcsolni a szarvasgomba-termeléssel.” Amikor az első területek termőre fordultak, Érsek Gergely gasztrotúrák szervezésébe kezdett: kiscsoportos szarvasgomba-vadászaton vehetünk részt, majd hatfogásos ebéd vagy vacsora vár a birtokon. A programok rendkívül népszerűek lettek, a magyar vendégek mellett hét-nyolc különböző országból érkeznek hozzájuk minden évben.
Hogyan használjuk jól a szarvasgombát?
„Ha valaki szarvasgombával dolgozik, két dolgot mindenképp szem előtt kell tartania. Az egyik, hogy a szarvasgomba fűszer, tehát nem nagy mennyiségben kerül az ételbe (az árával is ennek fényében kalkuláljunk: ahogyan a fahéjat, a sáfrányt vagy a szegfűszeget sem kilószámra vásároljuk, úgy a szarvasgomba is kis mennyiségben fejti ki a legszebb hatását). A másik, hogy nem hőstabil, ezért sem sütni, sem főzni nem szabad. Frissen teljesen más íze van, és a magas hő károsítja az aromáját.”
Érdemes az étel tetejére gyalulni, amikor már csak maradékhő van jelen. Hideg és langyos ételekben, előételekben és desszertekben működik a legjobban, de egy tészta vagy egy sült hús tetején is gyönyörűen ki tud bontakozni. A zsiradék különösen jó ízhordozó, ezért például a tojásos, sajtos vagy krémes fogásokkal kiválóan harmonizál. A magyar nyári és burgundi fajok visszafogott ízűek, ezért olyan ételekben érdemes használni őket, ahol nincsenek túlságosan domináns aromák: tojásételekben, tésztákon, sajtmártásokban, rizottókban vagy zöldségpürékben.
Vannak azonban erőteljesebb fajok is, amelyek kardamommal, fahéjjal, szegfűszeggel vagy más intenzív fűszerekkel is jól kombinálhatók. A nagyspórás, sült fokhagymára emlékeztető szarvasgomba például kacsához, libához, bárányhoz vagy markánsabb tésztaételekhez is nagyszerűen illik. A homoki szarvasgomba külön történet: édes ízű, kizárólag Magyarországon fordul elő, és Érsek Gergely szerint „hungarikumként” komoly jövő előtt áll, hiszen desszertekben akár a mézet vagy a cukrot is kiválthatja.
Mindig rálelhetünk a természet logikájára
Érsek Gergely számára az alapanyagok párosítása természetes ritmus szerint működik. Gyakran köretekbe építi a szarvasgombát, különösen gyökérzöldségek mellé, amelyek ugyanabban az időszakban érik el csúcspontjukat. Az utóbbi időben készített például fokhagymás burgonyahabot – amikor hűlni kezd, hozzáadja a szarvasgombát, így az aromája szépen átjárja a habot.
A halakkal is remekül működik, különösen a kiváló minőségű keszthelyi tokhallal, amit a séf sous-vide eljárással készít, majd rolád formájában szarvasgomba-szeletekbe burkolva tálal. Inspiráció számára sokszor maga a természet: a ritka tavaszi szarvasgomba például friss újhagymával, medvehagymával, turbolyával, zsenge borsóval találja meg legszebb formáját. Ugyanilyen természetes harmóniát hozott létre a fekete tartelette-ben, amit növényi hamuval készített, majd vibrálóan bordó szarvasgombás céklatatárral töltött meg, és narancslikőr-alapú zselégyöngyökkel díszített.
A téli szarvasgomba mellé szívesen társít paszternákot, amelyből intenzív, már-már parfümös illatú krémlevest főz, borjúmirigy-betéttel kísérve. Különösen izgalmasnak tartja a torma veloutét is, ahol nem főzi a tormát a levesbe, hanem az elkészült, már nem forró levesbe áztatja néhány percre, így sokkal elegánsabb, tisztább ízt kap. Hasonló finomság jellemzi a sókéregben sült zellert is, amelyből vörös lencsés, szarvasgombás tatárt készít, szárított sonka-szirommal.
A desszertek világában is határtalan lehetőségeket lát. A homoki szarvasgomba különösen alkalmas zöldség alapú desszertekhez, legyen szó tavaszi spárgás-epres, nyári cukkinis, vagy őszi-téli tökös-mogyorós kompozíciókról. A szezon zárásaként készített sült almás sorbet-je szarvasgombával és télies fűszerekkel már-már karácsonyi hangulatot idézett.
Ahol döntő a frissesség
A birtokon készülő, üvegbe zárt termékek semmiféle tartósítószert vagy mesterséges adalékot nem tartalmaznak, ezért hűtve kell őket tárolni, és rövid a felhasználhatósági idejük. Éppen ezért nem működtetnek webshopot, csak az élményprogram végén szerezhetők be.
„Friss szarvasgombát sem adunk el. A rendezvényeinken felhasználjuk, és sosem gyűjtünk be egy teljes parcellát csak azért, hogy eladjuk. Az értékteremtés sokkal közelebb áll hozzánk” – emelte ki Érsek Gergely. Ha valaki mégis vásárlási szándékkal keresi meg, ő inkább az erdei szarvasgombászokhoz irányítja, hiszen a klímaváltozás miatt nekik egyre nehezebb dolguk van (egyre kevesebb a szarvasgomba a hazai erdőkben).
Termékeik közül a szarvasgombás olaj például különösen jól működik krémlevesekben, köztük egy ünnepi articsóka- vagy csicsóka-krémlevesben, de karácsony idején egy elegáns bárány- vagy borjúétel mellé készített zöldségpüréhez is izgalmas választás.
Tojásemulzió, tatár és az ünnep illata
A séf egyik kedvenc praktikája a tojás „összezárása” a szarvasgombával. „A tojás héja porózus, ezért néhány nap alatt magába szívja a szarvasgomba aromáját. Fantasztikus illatú és ízű emulzió készíthető belőle, ami például a marha tatárhoz szenzációs” – osztotta meg velünk Érsek Gergely. Ugyanezt az aromát fácánmellhez, fürjhöz vagy könnyed köretekhez is el tudja képzelni.
És hogy mitől válik egy étel ünnepivé? „A szarvasgomba már önmagában megadja az étel ünnepélyességét, felteszi a koronát a fogásra. Egy teljesen hétköznapi ételt is képes magasabb szintre emelni, akár a paprikás csirkét is, ha a tojásos galuskát szarvasgombás tojáshabbal készítjük el. Így máris az ünnepi asztalra kívánkozik.”
Forrás: Dining Guide
2026. május 31-én, vasárnap a szentmisét követően tartotta meg Rábakecöl Község Önkormányzata és a Római Katolikus Egyházközség a Hősök Napi megemlékezést a település hősi emlékművénél. Az idei ünnepség különleges jelentőséget kapott, hiszen a község már a hamarosan esedékes, százéves jubileumra is emlékezett: a hősi emlékművet 1926. június 27-én avatták fel ünnepélyes keretek között, így idén éppen száz éve áll a közösség szolgálatában. A megemlékezés egyben a szobor 2016-ban elvégzett felújításának tizedik évfordulójára is emlékeztetett.
Az ünnepségen Licz Csaba plébános mondott imát a hősökért és az elesettek emlékéért, majd a Rábakecöli Férfikar katonadalok előadásával idézte fel az egykori honvédek helytállását és hazaszeretetét. Az emlékműnél Tuba Erik polgármester és Gacs István alpolgármester helyezte el a tisztelet koszorúját, a megemlékezés emelkedett hangulatát pedig Dan Viktor szavalatai tették teljessé, amelyek méltó módon kapcsolódtak az emlékezés üzenetéhez.
Az ünnepi beszédben Tuba Erik polgármester arra emlékeztetett, hogy a hősi emlékmű nem csupán kőből készült alkotás, hanem emberi sorsok, családi történetek és áldozatok őrzője. Kiemelte, hogy a szobor ma is ugyanazokat az értékeket hirdeti, amelyeket száz évvel ezelőtt is jelképezett: a hűséget, a hazaszeretetet, a kötelességtudatot, az összetartozást és mindenekelőtt a béke iránti vágyat. Beszédében hangsúlyozta, hogy minden név mögött egy emberi élet, egy család és egy közösség fájdalma húzódik meg, ezért a Hősök Napja nem pusztán történelmi megemlékezés, hanem a hála és a felelősség ünnepe is.
A rábakecöli hősi emlékművet ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművész alkotta. A korabeli tudósítás szerint a mű „a harcba induló honvédet ábrázolja, aki kérges kezével magasba emeli a becsület zászlaját”. Az első világháború hősi halottainak névsora mellé később felkerült a második világháború áldozatainak emléktáblája is, így az emlékmű az egész 20. század súlyos veszteségeinek közös emlékhelyévé vált.
A száz évvel ezelőtti avatás Rábakecöl egyik jelentős közösségi eseménye volt. A nap tábori szentmisével kezdődött, amelyet Hannig János kenyeri kanonok-plébános celebrált Pócza István kecöli adminisztrátor közreműködésével. A Pődör főtanító vezette vegyeskar Szuppert Alfréd F-dúr miséjét adta elő, majd Hannig János avatóbeszéde után a beledi iparosdalárda lépett fel. Ünnepi beszédet mondott dr. Rakovszky Tibor tiszteletbeli főjegyző, ezt követően a kecöli leventék fogadalomtétele következett Tóth István községi jegyző előtt. Délben a Mikó-féle vendéglőben a hősök emlékére tartottak közös ebédet, délután leventebemutató, este pedig a leventék és a tűzoltók műkedvelő előadása zárta az egész napos ünnepséget.
A 2026-os megemlékezés méltó folytatása volt ennek a százéves hagyománynak. A koszorúzás csendes főhajtása ismét megerősítette, hogy a közösség számára fontos a hősök emlékének megőrzése, valamint annak továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek. A rábakecöli emlékmű száz év múltán is ugyanazt az üzenetet közvetíti: a béke érték, amelyet csak a múlt áldozatainak ismeretében és tiszteletében lehet megőrizni.
Kapcsolódó krónika: 1926.06.27. - Krónika a hősi emlékmű avatásáról
2026.07.04. - Tarló, szalma és körbála kapott lángra Rábakecöl külterületén
2026.07.04. 11:37
Tűzeset
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat.
Mintegy négy hektáron tarló, szalma és nyolc darab körbála égett Rábakecöl külterületén. A kapuvári hivatásos és a répcelaki önkormányzati, valamint a rábakecöli önkéntes tűzoltók három vízsugárral a lángokat. A munkálatokat egy kapuvári vízszállító jármű és erőgépek is segítik. A körbálákat a rajok felügyelet mellett leégetik.
Helyszín: Rábakecöl, külterület
2026.07.22. - Lezárták az M86-os autóutat, Csorna felé, Rábakecöl és Répcelak között, a 121-es kilométerszelvénynél
2026. július 22.
Kigyulladt egy járműszállító tréler kedden délelőtt az M86-os autóúton, Csorna felé, Rábakecöl és Répcelak között, a 121-es kilométerszelvénynél. A kamionszerelvény összesen hat járművet szállított, nem lehetett szétkapcsolni. A pótkocsin lévő négy autóból egyet sikerült levinni, a másik három azonban teljes terjedelmében égett. A kapuvári hivatásos és a répcelaki önkormányzati tűzoltók, valamint a beledi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai több vízsugárral eloltották a lángokat, majd visszahűtötték és áramtalanították a járműveket. A beavatkozásnál a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kint volt. A tűzoltás idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az eset során nem sérült meg senki.
Augusztus 29-én, ismét megtelt élettel az éppen tizedik évfordulóját ünneplő Tündérkert játszótér, ahol együtt tölthettünk egy igazán vidám és élményekben gazdag Családi délutánt. A gyermekek nagy örömére volt légvár, arcfestés, csillámtetoválás, farmjárat, tűzoltóautó, póni lovagoltatás. Cuki bohóc műsora is sok nevetést, vidám pillanatot szerzett kicsiknek. A nagyon finomra sikerült, közösen elfogyasztott vacsora után egy látványos LED tánc show, majd tombolasorsolás zárta a programok sorát. De ez a délután több volt egyszerű programoknál. Jó volt látni a sok mosolygós gyermeket és beszélgető családokat, a közösen eltöltött pillanatokat. A rendezvény megvalósításához a civil pályázaton elnyert támogatás is hozzájárult, amelyet a programok költségeinek részbeni fedezésére fordítottunk, ebben része volt a Rózsafűzér Királynéja Templomért Alapítványnak, a fennmaradó összeget pedig a „Rábakecöl Jövőjéért” Alapítvány önerőből biztosította. Ez a nap azonban nem jöhetett volna létre ennyi segítő kéz, önzetlen támogatás és igazi csapatmunka nélkül. Már a rendezvény előkészületei során megtapasztalhattuk, milyen nagy ereje van az összefogásnak, amikor a szél felborította a korábban megépített sátrat, többen az első hívó szóra azonnal segítségünkre siettek és közösen ismét felépítették, hogy minden készen álljon a rendezvényre. Szívből köszönjük a felajánlott tombolatárgyakat, adományokat, minden résztvevőnek, segítőnek, támogatónak és önkéntesnek azt a sok munkát, időt, energiát, amelyet a program sikeréért áldoztak! Köszönet a fellépőknek, a programok közreműködőinek, hogy mosolyt és élményt varázsoltak a gyermekek és felnőttek arcára. Természetesen legnagyobb köszönet illeti mindazokat, akik eljöttek, részt vettek, együtt játszottak, nevettek, beszélgettek és velünk együtt tették igazán különlegessé ezt a napot!
Bízunk benne, hogy jövőre folytatjuk!
Szervezők