Pedagógiánk

A WALDORF PEDAGÓGIA A GYERMEK ALAPOS MEGISMERÉSÉBŐL INDUL KI. Szembetűnő a Waldorf-pedagógia egységes gyermekszemlélete, ami egységes világfelfogását és emberképét tükrözi. Módszerei nem öncélúak, nem pusztán egy-egy képesség hatékonyabb fejlesztését célozzák meg. Életkori sajátosságokhoz, valamint az adott gyermek lelki szükségleteihez vannak igazítva. Lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járjon. E pedagógia a gyermeket, mint egész embert állítja maga elé test, lélek és szellem egységeként, és ezek harmonikus fejlődése a cél. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt.

A pedagógus ítélet és előítélet mentes megfigyeléseiből tudja meg, hogy mire van szüksége a gyereknek, s ezek nemcsak szóbeliek, hanem igen sokrétűek: például a test-meleg, az egészség-betegség jelei, a lelki állapotok megnyilvánulásai s a tudati fejlődés megtapasztalható mozzanatai. A nehézségeket leküzdő szeretetteljes együttélést vállal a gyerekekkel, amelyben a gyerek emberi méltóságát megőrizheti. A cselekvés, az érzés és a gondolkodás fejlődésében az óvónő védi a gyerek saját érésének és kibontakozásának tempóját, óvni kívánja a gyerek fejlődő belső világát, elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt.

A Waldorf óvodapedagógia ebben az életkorban mellőzni szeretné:

• A példakép és tapasztalati tartalmak hiányát.

• Az idő előtti, túl korai fejlesztést.

• A tevékenységekben vagy más módon megnyilvánuló egyoldalúságot.

• A gyereket körülvevő s rá ható idegességet, hajszoltságot, s az ebből fakadó kezdeményezési kedv hiányát.

• A rossz példák követését, s ez által a nem egészséges testi-lelki diszpozíciók megtanulását.

• Az elidegenedést (például a természeti és az emberi világ, az ember és ember közötti kapcsolatok átláthatatlanságát;

• Az emberi munka és a mindennapi szükségletek közötti összefüggés megtapasztalhatatlanságát).

• A magányosságot (ha a gyerek nem oszthatja meg belső élményeit mással).

A WALDORF ÓVODA, MINT BUROK – érzelmi biztonság – áttekinthető világ

A Waldorf óvoda minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját szolgálja. Igyekszik jó minőségű táplálékot adni a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének. A gondozás szeretetteljes tevékenységei (a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltözködés-öltöztetés) nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítik ki, hanem egyben a lelkét is ápolják, növelik biztonságérzetét. Fejlődése során a gyerek egyre önállóbban látja el testi szükségleteit, majd az óvónő mintáját követve, felajánlja segítségét a kicsiknek. A családias kapcsolat az egész csoportot átöleli.

A Waldorf óvoda áttekintetővé teszi a mindennapi cselekvések világát a gyerek körül, az életünket és világunkat átszövő összefüggéseket megkísérli érzékelhetővé és tapasztalhatóvá tenni a gyerek számára. A gyerek látja a felnőtt tevékenységében, hogy mi miből lesz (kenyér a búzából, stb.), így a későbbi életkorokban is otthonosan mozog az őt körülvevő világban, s nem lép fel az áthatolhatatlan elidegenítő érzés.

Óvni szeretné a gyerekkort, hogy a gyerek csak lassan ébredjen fel a kreatív erőket felszabadító, képdús gyermeki álomvilágból. Ennek az a célja, hogy az „ébredés” után viszont valóban önállóan, biztosan, erőteljesen, éberen tudjon élni a világban.

A Waldorf nevelés a gyerek individuális fejlődését differenciált módon segíti, lehetőséget ad valódi közösség létrehozására, amelyben minden gyermeki személyiségre szükség van. Ezáltal, hogy mindenkinek van szerepe, a „mindenkire szükség van” élmény és a szolidaritás érzése végigkíséri őket kibontakozó életük során.

A Waldorf óvodák csoportjai életkorilag vegyes csoportok. Ezzel nem törik meg a család természetes közegét, másrészt a nagyobb gyerekek természetes módon hagyományozzák át a csoport szokásait, ritmusait, napirendjét az utánzás által az utánuk következőkre.

A kisgyerek saját testi ritmusai csak lassan válnak rendszeressé. A Waldorf óvodapedagógia ezt a folyamatot úgy segíti elő, hogy a gyerek életét mindig ismétlődő, rendszeresen visszatérő időbeosztással tagolja. A Waldorf óvoda tudatosan él a ritmikus ismétlés én-erősítő, szorongásoldó hatásával. A témakörök, tevékenységek, művészeti foglalkozások, munkák, ételek, mesék, verses-dalos ritmikus játékok visszatérnek évi, havi, heti és napi ritmusokban. Egészséges változásban élhetik át a gyerekek az elfeledésből lassan felmerülő felismerést, az örömteljes várakozás szakaszainak végén a beteljesülést.

Állandó ismétlődéssel térnek vissza az évkör ünnepei, a természet évszakonkénti változásai s az ezzel összefüggő emberi munkák. A csoportszobában tükröződnie kell az adott évszak hangulatának és az évkörön belüli ünnep jellegzetességének. Ez megjelenhet a képválasztásban, a szimbólumokban (egy-egy képzőművészeti alkotás reprodukciója képeslap nagyságban); a virág vagy a termés díszekben; a használatban lévő anyagok, terítők színeiben.

A Waldorf-pedagógiának megfelelően a csoport vegyes életkorú – hiszen ez áll a legközelebb egy család vagy közösség mindennapi életéhez. A gyerekek a mindennapi környezetben nem korcsoportokra osztva, hanem a kistestvérrel, nagytestvérrel, unokatestvérekkel, szomszéddal, szülőkkel, nagyszülőkkel töltik mindennapjait.

A RITMUS FONTOSSÁGA

A ritmus az egyik kulcsszó, amire a Waldorf-pedagógia épül. Az már a fentiekben is kiderült, hogy vannak közös tevékenységek és van szabad játék, de minden tevékenységnek megvan a napi ritmusa, sőt heti és évi ritmusa is. Az évi ritmus alapja az évkör és a hozzá szervesen kapcsolódó keresztény ünnepek. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy például Szent Mihály napjához közeledve (szeptember 29.) a közös éneklések során előkerülnek a Mihály-napi dalok, és lesz egy mérleg, melynek egyik serpenyőjét egy nagy sötét kő lehúzza, s a gyerekek által napról-napra gyűjtött apró fehér köveknek kell ezt a másik serpenyőbe téve ellensúlyoznia.

A heti ritmust az jelenti, hogy bizonyos tevékenységek, pl. kenyérsütés a hétnek mindig ugyanazon a napján történnek. Van, ahol tartják a gabonakonyha szabályait is, ami azt jelenti, hogy minden naphoz egy adott gabonaféle tartozik, s abból készül az ebéd.

A napi ritmus alapját jelentik a közös étkezések, művészeti tevékenységek, éneklések és mese, valamint a szabad játék váltakozása, amit a lélegzetvételhez lehet hasonlítani (ki- és belégzés).

A ritmusnak azért is van fontos szerepe, mert sokszor a gyerekek ezt csak az óvodában tapasztalhatják meg, hiszen gyakran a szülők élete (elsősorban munkájuk miatt) szinte követhetetlenül zavaros. Ehhez a problémakörhöz – hogyan vigyünk ritmust családunk hektikus életébe – kiváló lehetőségeket kínál Kim Payne korábban könyve (Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor).

A KÖRNYEZET

Az óvónő gazdasszony jellege mutatkozik meg abban is, hogy ő rendezi be – szülői segítséggel – a csoportszobát. Ő határozza meg, hogy minek hol van a helye. Az óvónő festi is ki a termet, egy sajátos lazúros technikával, és lehetőleg természetes alapú festékkel. Ő varrja (és vezetésével az anyukák) a filcjátékokat, ő határozza meg milyen játékok legyenek az óvodában. Ő készíti el az ún. évszakasztalt is, ami a fent említett évkörhöz igazodva válik a csoporszoba központi elemévé. Így az adventi időszakban fokozatosan megjelenhet a barlang, az állatok, majd Mária és József, karácsonykor megérkezik a Kisded, végül január 6-án a három király is tiszteletét teszi. Szent Márton napja táján kis manók és tobozok, tavasszal tündérek és barkaág teremtheti meg a csoportszobában az időszak hangulatát.

A Waldorf óvodában nincsenek technikai játékok, televízió, számítógép de még csak műanyag játékok sem. Az előbbi hiánya segíti a kreativitást, az utóbbié pedig a tapintóérzék fejlődésére van különösen jó hatással. Akik hozzászoktak a játékgyártók újításaihoz, azok kétkedve adhatják a gyermeküket a Waldorf-óvodába: mivel fog majd ott játszani? Nyugalom. Egy óvodáskorú gyermek még feltalálja magát, s ha mégsem, hát a többiek majd megmutatják neki, hogy mi az igazi mulatság. Nagy meglepetések érhetik ilyenkor a szülőt. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a technikai játékokhoz és főként a tévézéshez, számítógéphez szokott gyermekkel sokszor óriási feladat hárul az óvónőre. A gyerekek ugyanis behozzák az óvodába „filmélményeiket”, amit sokszor azért mondanak el, játszanak el újra és újra, mert valahogy le akarják rázni magukról az átélteket. Ez az egész csoportra rossz hatással lehet. Így hosszútávon csak az együttműködés útja marad, vagyis a szülői ház nevelési elvei és az óvodai pedagógia között összhangnak kell lennie. Ezen a ponton ismét ajánlom Kim Payne könyvét, mert a játékokról és a tévézésről is meggyőző gondolatokat oszt meg olvasóival.