(Egy sötét, cudarul agyagos erdő szélén járunk, valahol az M7-es autópálya vonzáskörzetében, éjszaka. A Honda Civic fényszórói még épp megvilágítják a gödör szélét. VIC (50-es, kopaszodó, kissé köpcös, elegáns öltönyében már benne ül az izzadság és a sár nyoma, de a mozdulatai hidegvérűek) egy lapát földet vág ki a lyukból. LEO (20-as évei elején járó kölyök, drága sportcipője tiszta sár) görcsösen markolja a nyelét, zihál, a szeme tágra nyílt a félelemtől és a bűntudattól.)
LEO (remegő hangon) Vic… figyelj már. Vic, ez… ez gyilkosság volt. A csávó ott hörgött a hátsó ülésen. Néztem a szemébe. Baszd meg, kiejtette a kávéscsészéjét a kezéből, az egész kárpit csupa vér lett. Nem bírom a foltokat kiszedni onnan, de nem is ez a lényeg… hanem hogy ez halott. Egy ember. Mi meg itt ásunk. Mint valami rossz filmben.
VIC (megáll a lapáton, megtörli a homlokát a kesztyűs kezével, és felsóhajt, mintha egy makacs csöpögő csapról lenne szó) Leo. Kérlek. Könyörgöm, ne kezdd megint ezt a nyöszörgő lelki szarságot. „Ó, jaj, az élet drága, meg a szemébe néztem.” Hányszor kell még elmagyaráznom neked a fizika és a gazdaságtan alapvető összefüggéseit? Egy hulla addig hulla, amíg látják, láthatják. Ha nem látják, akkor az nem hulla, akkor komposzt, érted Leo. Az csupán egy rosszul megválasztott térbeli elhelyezkedés.
LEO Rosszul megválasztott… ? Vic, baszd meg, golyót eresztettem a nyakába! Az nem térbeli elhelyezkedés, az egy 9 milliméteres ólomdarab a gerincoszlopában!
VIC (A levegőbe int a lapáttal, mint egy professzor az előadóteremben) Technikai részletek. Lényegtelen apróságok. Nézd meg ezt a gödröt! Milyen mély most?
LEO (könnyes szemmel néz le a lyukba) Nem tudom… másfél méter?
VIC Másfél méter? Édes faszom, Leo, ebben a talajban? Ez agyagos, tömör, nehéz föld! Ha még egy métert lemész, és rácsapod ezt a kétszáz kilós kőtömböt, amit ott készítettem elő a furgon hátuljában… nos, akkor barátom, mi nem bűnt követünk el. Mi minőségi munkát végzünk.
LEO Minőségi… ? Egy embert temetünk el éjjel egy erdőben! Mi ebben a minőség, Vic?!
VIC Az, hogy szakma van benne! Érted? Ez a különbség egy kontár mészáros és egy tisztességes iparos között. Ha egy gátfutó rosszul veszi a akadályt, mert elrontotta a ritmust, az nem azt jelenti, hogy nem futott – csak azt, hogy szarul csinálta, legfeljebb orra esik a szerencsétlen. De ha mi ezt a gödröt megássuk két méter mélyre, beletesszük egy nylonzsákba, sót szórunk rá, hogy a kutyák ne kapják faragásra a szimatot, elegyengetjük a földet, és ültetünk rá egy kurva akácfát… akkor mi történt? Na, mondd! Akkor mi történt?
LEO (nyel egy nagyot) Nem tudom…
VIC Az történt, hogy megszűnt a probléma, helyreállítottuk a kibaszott hullával elbaszott téridőt. És ami megszűnt, az logikai alapon nem létezik. Ha valami nem létezik, akkor nincs bűn sem. A bűn, Leo, egy bürokratikus kategória. A bűn akkor születik meg, amikor a rendőr kinyitja a jegyzettömbjét, és felírja, hogy „Eltűnt egy darab pesti értelmiségi”. De ha a rendőr nem tudja kinyitni a jegyzettömböt, mert nincs mit felírni, akkor a cselekedetünk nem bűn. Az csupán… egy csendes, hatékony logisztikai folyamat. Mint amikor kifizeted a villanyszámlát. Ezt a dögöt meg nem fogja keresni senki, arra mérget vehetsz, nincs eltűnt személy, nincsen hulla, akkor mi a kisfaszomat agonizálsz?
LEO De a folt, Vic! A kurva vérfolt ott van a hátsó ülésen a kávéfolt mellett! És mit kezdjek a lekiismeretemmel?
VIC A lelkiismeret, öregem, egy olyan luxus, amit csak a középosztály engedhet meg magának, mielőtt csődbe megy. Neked nincs időd lelkiismeretre, mert ha most nem lapátolsz tempósan, akkor mindketten a börtönben rohadunk meg, és na az a csúcsbűn: a rossz időzítés. A hanyagság. Azt én nem tűröm. A hanyagságot utálom a legjobban a világon. Egy rosszul kiásott gödör az, ami miatt az ember pokolra jut, nem a golyó. A golyó az csak egy eszköz. A gödör viszont a mestermunka.
LEO (bámulja a lapátot a kezében, a levegő hűvös, az erdő sötét) Egy akácfát mondtál?
VIC Igen. Akácot. Az gyorsan nő, és szétbassza a gyökereivel az alatta lévő struktúrát, ha valaki mégis ásni próbálna ötven év múlva. De senki sem fog. Mert mi profik vagyunk, Leo. Most megfogod azt a lapátot, lehajtod a fejed, és segítesz megcsinálni a leckét. Mert a mesterek nem panaszkodnak a föld szagára. A mesterek befejezik a munkát.
(Leo elhallgat, egy pillanatig meredten nézi a sötét lyukat, aztán mély levegőt vesz, beleköp a tenyerébe, és határozott mozdulattal beleállítja a lapáttal az agyagba.)
VIC Na. Látod? Mindjárt ember faragok belőled. Most pedig dobjad ki azt a földet, mert jön a hajnal, és a hajnal a lusta emberek ellensége.
(Egy V. kerületi, túlárazott, fűtött teraszú olasz bisztró sarkában ülik körbe a márványasztalt. A levegőben friss eszpresszó és drága havanna szivar füstje keveredik. ZEUSZ (38, kigyúrt, szoláriumbarna fejű, márkás ingét szinte szétfeszíti a feszültség, a szeme alatt sötét karikák) remegő kézzel forgat egy grappás poharat. VIC (50-es, a jól ismert, megfáradt eleganciájú kasmíröltönyében) rezzenéstelen arcú profi, aki már túl sok drámát látott ahhoz, hogy bármi is meglepje.)
ZEUSZ (suttogó, rekedtes hangon, miközben a poharát bámulja) Vic… te ismersz engem. Hány éve csináljuk ezt? Megadtam neki mindent. Irodát a Váci úton, prémium kategóriás céges autót, korlátlan szabadságot. És legfőképpen: bizalmat, Vic. Én bíztam abban a takonyban. Úgy bíztam benne, mint a nagyfaterban. Mondtam már ezerszer, istenem, minket mélyen összeköt a tisztelet, a becsület. Ha valaki ezt eljátsza, akkor viszont nincsen visszaút.
VIC (nyugodtan kortyol egyet a kávéjából) Rob alapvetően egy csendes srác, Zeusz. Kicsit talán túlságosan is számológépfejű, de a kettős könyvelése patyolattiszta. Mi a baj? Talán eltűnt egy tétel az áfa-visszaigénylésnél?
ZEUSZ (felkapja a fejét, a szeme szinte szikrázik a virális dührohamtól) Áfa?! Bárcsak áfa lenne, a kurva életbe! Hát ez az, hogy nem számokról beszélünk, Vic! Mirindáról beszélünk. A feleségemről. A huszonnégy éves, drága kis Mirindámról, akit a saját kezemen hordtam, akit én akpartam ki a csútányok közül! És mi történik? Hát az, hogy letöltöm a felhőbe szinkronizált fotóit a kisselejtezett iPadjéről, mert a szerencsétlen elfelejtette kikapcsolni a fiókot, és mit látok? Azt látom, hogy Rob, az a kétfilléres, szemüveges könyvelőbérenc, ott feszít a mi hálószobánkban, az olasz dizájnerágyunkon, és a feleségem, basszad meg!
VIC (összehúzza a szemét, lassan leteszi a csészét) Aha. Értem. De Zeusz, nem kicsit drasztikus egy belső audit helyett ilyesmivel terhelni a kivitelezési részleget? Tudod, nem biztos jó ötlet családi dolgokat üzelileg intézni.
ZEUSZ (megrázza a fejét, és a homlokát dörzsöli) Nem tudok aludni, Vic. Három hete egyetlen éjszakája sem hunytam le a szemem. Ott fekszem mellette az ágyban, nézem, ahogy alszik, és az jár a fejemben, hogy ez a kis takony ott maszturbált a lakásomban, miközben én a munkám végeztem. Nem tudok, nem lehet így élni. A vérnyomásom az egekben, a gyomrom savasodik. Robnak vége kell legyen, különben megőrülök.
VIC (elgondolkodva dől hátra az ülésen) Tudod, Zeusz, a hirtelen felindulásból elkövetett likvidálás ritkán hoz gazdasági optimumot. Rob a cég elszámolásának a gerince. Ha holnap eltűnik, ki fogja rendesen lezárni a harmadik negyedéves mérleget? Te? Vagy a jogászok, akik csak a pecsétet tudják rányomni a számlákra? Egy jó könyvelő ritkább, mint a fehér holló. Nem érdemes csak úgy kidobni az ablakon a szaktudást egy rosszul ütemezett házassági féltékenység miatt. Beszélgessünk el vele!
ZEUSZ (hidegen, kérlelhetetlenül néz VIC szemébe) Nem érdekel a mérleg, Vic, az üzeletet leszarom, amíg ez a takony el nem tűník végleg. Mirinda a lényeg, pont!
VIC (egy pillanatig csendbenméri a főnököt, majd halkan, szinte üzleti hangnemben kérdez) Értve vagy. Rendben. Tegyük fel, hogy eltüntetjük a látótérből. Mi legyen a procedúra? Klasszikus hamvasztás a kőbányai kemencében? Megvan még az a kapcsolatunk a krematóriumnál.
ZEUSZ (legyint egy elutasító mozdulattal) A hamvasztás? Eszed ágában ne legyen, Vic! Nem fogok mégegyszer prémiumot fizetni a hamvasztásért.
VIC (felvonja a szemöldökét) Vízbe? Vagy Betonba a Margitszigeti híd új pilléréhez?
ZEUSZ (lehalkítja a hangját, miközben közelebb hajol az asztalhoz) Komposztálni kell, Vic. Most ez a menő. Környezetbarát, fenntartható. Kiviszitek az erdőbe, leássátok, rátesztek egy adag mélymulcsot meg egy kurva akácfát, aztán jónapot.
(A hálószoba félhomályos. A húszmillió forintos olasz dizájnerágy matracán még ott ül a szex utóíze és a nehéz, drága illatszerek fülledt keveréke. MIRINDA (24) a hátán fekszik, a plafont bámulja, és a körmével idegesen piszkálja a selyemlepedő szélét. VIC (50) félig felkönyököl mellette a párnán, a homályban is élesen csillog a szeme; az egyik ujjával lassan köröket rajzol a lány csupasz vállán.)
MIRINDA (halkabban beszél a szokásosnál, a hangjában ott remeg a feszültség) Rettegek, Vic. Esküszöm, kezdek beleőrkülni.
VIC (nyugodtan, mély hangon, miközben figyeli a lány arcát) Mégis mitől? A szomszédok süketek, Zeusz meg éppen a Váci úti raktárak készletét ellenőrzi harmadik napja.
MIRINDA Zeusz miatt. Teljesen megkattant az utóbbi időben. Olyan szinten ingerült, hogy múltkor az étteremben, amikor a pincér rosszul hozta ki a kávét, szinte darabokra tépte a számlát. Otthon meg… átkutatja a táskámat, amíg zuhanyozom. Érzem rajta, hogy gyanakszik. Ha megtudja, hogy veled…
VIC (egy pillanatra elhallgat, az ujjai megállnak a vállán) Velem?
MIRINDA (felkapja a fejét, ránéz a sötétben) Hogyhogy? Hogyan tudsz ilyen átkozottul higgadt maradni?
VIC (elmosolyodik, de a mosolya nem látszik a félhomályban) Nem kell aggódnod, előbb-utóbb minden rendeződik a téridőben.
MIRINDA (felsóhajt, a fejét a párnába fúrja) Mert…. Mert Zeusz olyan, mint egy túlméretezett, dühös buldózer, aki azt hiszi, hogy minden pénzen megvehető, te meg… hát, te legalább Vic. Ugye találkozunk?
VIC (lehajol, egy lassú, hűvös csókot nyom a homlokára, miközben a hangja teljesen rezzenéstelen marad) Hát persze, édesem.
(A sötét, cudarul modern budai villa hálószobájában éjjel kettő óra van. VIC (50) a fésülködőasztalnál ül, a MacBook képernyőjének hideg kék fénye világítja meg a megfáradt, de tökéletes vonású arcát. Az asztalon ott a saját maga által, saját kezűleg telepített otthoni kamerarendszer kezelőfelülete. Vic precíz, ujjnyi pontosságú mozdulatokkal nyitja meg a szerkesztőprogramot: a mesterséges intelligencia alapú arccsere-modul segítségével a saját tegnap éjszakai, hálószobai jelenetének kockáiból módszeresen, milliméterről milliméterre kivágja a saját arcát, és a helyére szerkeszti Robot – a szemüveges könyvelőt megpecsételve sorsát. Vic végignézi a végső felvételt: a monitoron Rob meztelenül mosolyog Mirindára a selyemlepedőn, miközben rögzíti a tökéletes, élethű illúziót. Tudja, hogy Zeusz holnap reggel ezt a fájlt fogja elsőként kinyitni, amikor átnézi a biztonsági mentéseket. Vic hátradől a bőrforgószékben, egy utolsó, fojtott pillantást vet a képernyőre, majd halkan, szinte a saját gondolatainak morzsolja oda:)
Rob, nálad szebbet jobbat nem kívánhattam volna.