A pornó csapdájában rejtőző nagy szörny több aspektus szerencsétlen közrejátszása által jön létre, többek között a társadalmi erők, a média, a kortársak, meg a felhasználó saját narratívája által. Ha ezeket a tévedéseket nem sikerül lebontani az akaraterő-módszer használata közben, az a megvonás érzéséhez vezet, ami egy egyirányú jegy vissza a csapdába. A sikerhez létfontosságú a pornó képzelt értékét ízekre szedve megcáfolni, és ha ez megvan, látni fogod hogy hol rabolnak ki!
Nem szabad megfeledkezni az agymosás, és a félelem közötti kapcsolatról. A jövőbeni elvonási kattogástól való félelem hozza a kattogást. A félelem maga a kattogás. Gondolj vissza rá, hogy amikor elvonási tüneteid voltak, például izzadó tenyerek, nehézlégzés, alvászavarok, és látványosan nem vágott az elméd. Most gondolj hasonló helyzetekre amikor ezeket érezted: állásinterjúk, egy vonzó személy körötti idegesség, nyilvános beszéd, stb. Ezek ugyanazok a szorongó érzések, amiket a félelem okoz. Egyszerűen szólva, egy fizikai drog hogyan tudja a markában tartani az embereket hónapokkal azután is, hogy leszoktak. Mentálisan, nemdebár?
Nem csak az élet nagy tragédiái, hanem a kisebb stresszhatások is beviszik a használókat a korábban elzárt, ’biztonságtalan’ területre. Ezek a stresszhatások lehetnek többek közt: társasági élet, telefonhívások, a kisgyerekes háztartásbeliek aggodalmai, és még sok más dolog. Például, vegyük a telefonhívásokat, egy üzletember számára. A legtöbb bejövő hívás nem elégedett ügyfelektől, vagy a gratulálni kívánó főnöktől jön, hanem többnyire van valami gubanc. Mikor a használó hazajön, a gyerekek ordibálása, és a partnere érzelmi igényei miatt a használó a pornó által ígért nyugalomról fog fantáziálni- ha már eleve nem azt teszi. Tudatalatt szenved a kattogástól, és a meggyengült destresszorok nincsenek felkészülve a további zargatásra. A pornó részben enyhíti a kattogást, és közben a stresszt, összességében jobb a helyzet, és a használó jobban lesz egy ideig. Ez a jobbanlét nem egy illúzió, a használó tényleg jobban érzi magát, mint korábban, de feszültebb mintha nem-használó lenne.
A következő példának nem az a célja hogy sokkoljon, a Járható Út nem ígér ilyenfajta eljárást, hanem az a célja, hogy hangsúlyozza, hogy a pornó megárt az idegeknek, ahelyett hogy lenyugtatná őket.
Képzeld el, hogy oda jutsz, hogy nem tudsz felizgulni, még egy nagyon szép és vonzó társsal sem. Állj meg egy pillanatra, és képzeld el a lelki szemeid előtt az az életet, ahol egy gyönyörű és kedves személynek versenyeznie (és szükségszerűen elbuknia) kell a háremedet elfoglaló pornósztárokkal, hogy a figyelmedet megkapja. Képzeld el annak az embernek az elméjét, aki tovább használja, még azután is hogy figyelmeztetve lett, és úgy hal meg hogy sosem szeretkezett ezzel a szép, és lelkes társsal. Könnyű legyinteni, hogy az ilyen emberek kattantak, de az ilyen történetek nem kitaláltak, ezt műveli az aggyal a pornó nevű drog borzalmas újdonsága. Ahogy haladsz az életben, annál inkább elszáll a bátorságod, és annál inkább hiszed azt, hogy a pornó az ellenkezőjét okozza.
Fogott el-e már a pánik, amikor a wifi hirtelen leállt vagy lelassult? A nem-használók nem szenvednek ettől, mert a pornó okozza ezt az érzést. Ahogy haladsz az életben, a pornó szisztematikusan elpusztítja az idegeid meg a bátorságod, ami miatt a DeltaFosB idegi vízicsúszdákat képez, és így fokozatosan elpusztítja a képességed, hogy nemet mondj. Mire a potenciát teljesen megöli, a használó azt hiszi, hogy a pornó az új társa, és hogy nem fogja tudni nélküle élni az életet.
A pornó nem enyhíti az idegességet, hanem lassan elpusztítja az agyad. Az egyik legnagyobb nyereség, ami a függőség megtörésével jár, az a visszatérés a természetes magabiztossághoz, és önbizalomhoz.
Nem kell magad az alapján bírálnod, hogy mennyire tudod a társad kielégíteni, mert az nem szabadság. De a szabadság nem érhető el, ha tovább zsírozod a dopamin-csúszdát, aláásva a boldogságodat és a libidódat, ugyanazt az önpusztító tevékenységet folytatva.
Lehet hogy sok emberhez hasonlóan, amint beesel az ágyba, egyből a kedvenc pornóoldaladat nézed, és el is feledkezel róla, amíg nem jut valahogy eszedbe. Már egészen hozzá is szoktál. Hasonlóan, az hogy a pornó jó lenne az unalom ellen, egy újabb tévedés, mert az unalom csak egy hangulat; akkor fordul elő ha sok ideje meg vagy fosztva a pornótól, vagy ha éppen próbálod a használatot csökkenteni.
Eközben a helyzet az, hogy ha ráfüggtél a szupernormális internetes pornóra, és aztán tartózkodni próbálsz, az olyan érzés, mintha valami hiányozna. Hogyha valami nem stresszes dologgal le tudod kötni magad, akkor sokáig kibírod anélkül, hogy zavarna a drog hiánya. Azonban, ha unatkozol, nincs semmi, ami elterelje a figyelmed, tehát megeteted a szörnyt. Ha elkényezteted magad, és nem próbálsz leszokni, vagy visszavenni, még a privát böngésző elindítása is tudatalatt fog történni. Ez a rituálé automatikus; ha a használó megpróbálna visszaemlékezni az előző heti alkalmakra, csak egy kis részükre emlékezne, például a legutóbbira, vagy egy hosszú tartózkodás utáni elsőre.
Az igazság az, hogy pornó közvetett módon csak növeli az unalmat, mert az orgazmus fásult hangulatot okoz, és a használók ahelyett hogy belevágnának valamilyen aktív dologba, inkább csak lézengenek, unatkozva, és az elvonási kattogásukat igyekszenek enyhíteni. Fontos az agymosás ellen tenni, mert a használók unatkozva hajlamosak pornót nézni, és ilyenkor az agyunk a pornót érdekesnek fogja fel. Ehhez hasonlóan, azt is hisszük az agymosás miatt, hogy a szex, még a rossz szex is, lenyugtat. Az tény hogy a párok, ha szomorúak vagy ha stresszesek, szexelni akarnak. Ha nem tudod megkülönböztetni az érzéki és a szaporodási célú szexet, figyeld meg hogy milyen gyorsan eltávolodtok egymástól, miután letudtátok az obligát orgazmust. Ha a pár csak ölelkezett volna, és utána pedig aludni ment volna, tényleg megnyugodtak volna.
Az önkielégítés és a szex nem segítik a koncentrációt, mert ha koncentrálni próbálsz, automatikusan elkerülöd a zavaró dolgokat. Ezért, ha egy használó koncentrálni akar, nem is gondolkodik, csak megnyitja a böngészőt, megeteti a szörnyt, és részlegesen véget vet a sóvárgásnak. Ezután folytatja a dolgát, és el is felejti, hogy pornót nézett. Az agy több évnyi dopaminnal való elárasztása után a különböző neurológiai változások hatással vannak a az agyi képességekre, mint például hozzáférés az információkhoz, előre tervezés, és az impulzusok kezelése.
Az is hajt, hogy valami újat tudj nézni a következő alkalomkor, mert ugyanaz az anyag többé már nem hoz létre elég dopamint és opioidot. Ezért az internet utcáit kell járnod valami újért, miközben magaddal viaskodsz, nehogy átlépd a vörös vonalat a sokkoló matériák felé, ezáltal még stresszesebb leszel, és a végén kielégítetlen.
A koncentráció is nehezebb lesz, mert a dopamin-receptorok száma lecsökken az egyszerre beáramló dopamintól, és ez csökkenti a természetes módon jövő dopamin hatását. A koncentrációs meg az inspirációs készséged vissza fog jönni, mert ez a folyamat idővel alábbhagy. Sokak számára a koncentrációs aspektus az, ami miatt nem járnak sikerrel az akaraterő-módszerrel, mert az ingerlékenységet meg a rosszkedvet kibírnák, de azt már sokan nem, ha nem tudnak bonyolult dolgokra koncentrálni, miután a támaszuk kikerült az egyenletből.
A koncentráció hiánya, amitől a használók szenvednek, miközben szabadulni próbálnak, nem a szex hiányából fakad, és nem is a pornóéból. Amikor függő vagy, a korlátozva van a gondolkodásod, és ha az korlátozva van, mit csinálsz? Megnyitod a böngészőt -- ami a gondolkodáson nem segít -- és aztán mit csinálsz? Csinálod amit éppen csinálnod kell, épp úgy mint egy nem-használó.
Amikor használod, a pornó semmilyen gondért sem felelős, a használóknak sosincs szexuális zavara, csak éppen nincs jó kedve. Azonban amint abbahagyod, minden bajért az az ok felelős, amiért abbahagytad. Ilyenkor, amikor korlátozva van az agyad, ahelyett hogy egyszerűen csak élnéd az életet, azt kezded el mondogatni : “Bárcsak megnézhetném a hárememet, az mindent megoldana”. Ezután kételkedni kezdesz a leállással, meg a szabadulással kapcsolatos döntésedben.
Ha azt hiszed, hogy a pornó tényleg segít koncentrálni, a miatta aggodalmaskodás garantálja hogy nem fogsz tudni koncentrálni. A kétely, és nem a fizikai elvonási kattogás az, ami a bajt okozza. Sose feledd, a használó szenvedi el a kattogást, nem a nem-használó.
A legtöbb használó azt hiszi, hogy a pornó segít neki lenyugodni. Ez nem igaz. Az újabb adag pornó elkeseredett keresése az “internet sötét sikátoraiban”, és a belső harc, hogy átlépd-e vagy sem a vörös vonalat, határozottan nem hangzik egy pihentető tevékenységnek.
Ahogy eljön az éjszaka egy új helyre való utazás során, vagy egy hosszú nap után, leülünk relaxálni, enyhítjük az éhséget, szomjat, és teljesen elégedettek vagyunk. A használó nem, mert neki egy másik éhséget is enyhítenie kell. A használók azt hiszik hogy a pornó a hab a tortán, de valójában a pornó a kicsi szörny, amit meg kell etetni. Az igazság az, hogy a használó sosem lehet teljesen nyugodt, és ahogy halad az életben, a helyzet egyre rosszabb lesz.
Álljon itt ez az online komment egy volt használótól:
“Tényleg azt hittem, hogy van egy gonosz démon, most már tudom hogy tényleg volt, azonban a gondot nem valami jellemhibám, hanem az internetes pornó szörnye okozta. Akkoriban azt hittem, hogy minden bajom van, de ha visszanézek, nem találom, hogy mégis hol van az a sok stressz. Az életem összes többi területén én irányítottam, és engem csak a pornó rabsága irányított. Az a szomorú része ennek, hogy a mai napig nem tudom meggyőzni a gyerekeimet, hogy emiatt a rabság miatt voltam olyan ingerlékeny.”
Mindig amikor pornófüggőket hallok, ahogy igazolni próbálják a függőségüket, a mondanivalójuk mindig valami olyasmi hogy “Dehát segít lenyugodni!”. Nézzük meg egy gyermekét egyedül nevelő édesapa online beszámolóját, akinek a hatéves kisfia együtt szeretett volna vele aludni egy ijesztő film után, de az apa erre nem volt hajlandó, mert ő pornót akart nézni, hosszú órákon keresztül.
Álljon itt egy újabb dohányos analógia. Pár évvel ezelőtt a gyámhivatal azzal fenyegetőzött, hogy eltiltja a dohányosokat az örökbefogadástól. Egy férfi dühösen betelefonált “Maguk tévednek” mondta, “emlékszem, hogy gyerekkoromban, ha egy kényes ügyről kellett az anyámmal beszélnem, mindig megvártam, amíg rágyújt, mert olyankor nyugodtabb volt." Miért nem tudott az anyjával beszélni ez a férfi, hogyha ha anyja éppen nem dohányzott?
Miért olyan ideges pár használó, ha nem tud pornót nézni, akár valódi szex után? Egy történet online egy reklámiparban dolgozó férfiról szól, aki bármikor randevúra vihetett volna "9-eseket", "10-eseket", de elvesztette ebben az érdeklődését, mert az internetes pornó sokkal egyszerűbb, nem kell neki éttermi számlát fizetni, és sosem mond nemet az este végén. Minek is foglalkozzon ő hát hús-vér nőkkel, hogyha a kicsi szörny miatt a kis kockázatú, és bőven “jutalmazó” séma ott van pár kattintásra?
És akkor a nem-használók miért teljesen nyugodtak? A használók miért nyugtalankodnak, ha egy-két napig nem kapják meg a pornó adagjukat? Olvass a tartózkodási fogadalmat tevő, és a használattal felhagyó használó tapasztalatairól, és észre fogod venni a kísértésekkel való küzdelmét, és hogy emberünk egyáltalán nem nyugodt, ha nem élhet az ‘egyetlen örömével’ amihez neki ‘joga van’. El is felejtette már hogy milyen érzés teljesen nyugodtnak lenni. A pornó ahhoz hasonlítható amikor egy húsevő növényben ragad egy légy, és eleinte a légy eszi a növényt, de szépen lassan a növény kezdi el enni a legyet.
Nem kéne lassan kimászni a növényből?
A legtöbb használó tisztában van vele, hogy a pornó újdonságai, és egyre eszkalálódó tartalma milyen fokozatos hatással van az agyára és a szexuális rendszerére. Azonban, az energiájára gyakorolt hatással nincsenek tisztában.
A pornó csapda egyik trükkös része hogy a hatásai -- mind a fizikaiak, mind a mentálisak -- olyan fokozatosan és olyan észrevehetetlenül jönnek be, hogy észre sem vesszük őket, és normális jelenségnek könyveljük el. A hatásuk hasonló, mint a rossz étkezési szokásoknak. Súlyosan elhízott emberekre ránézve csodálkozunk, hogy hogyan tudtak ilyen állapotba kerülni. De ha feltesszük, hogy egy éjszaka leforgása alatt történt volna - lefeküdtél aludni, vékonyan, egy kiló feles zsír nélkül, és hájasan, elhízva találod magad felkelve. Ahelyett hogy kipihenten és energiával telve kelnél, nyomorultul, leverten érzed magad, és alig bírod kinyitni a szemed.
Pánikba lennél esve, és azon gondolkodnál, hogy milyen szörnyű betegséget kaptál el egy éjszaka alatt, de közben a betegség pontosan ugyanaz. Az hogy húsz évbe telt, míg ehhez a fázishoz értél, lényegtelen. A pornó teljesen ugyanez, ha lehetséges lenne, az elmédet meg a testedet előre vinni az időben, és megmutatni, hogy hogyan éreznéd magad, hogyha már három hete nem leálltál volna a pornóval, csak ennyi kéne ahhoz meggyőzzön. Megkérdeznéd, hogy tényleg ilyen jól éreznéd magad, vagy azt ami ennek a valódi jelentése, vagyis “Tényleg ilyen mélyre süllyedtem?” Nemcsak hogy egészségesebbnek, és energikusabbnak éreznéd magad, hanem jóval magabiztosabb is lennél, és sokkal jobban tudnál koncentrálni.
Az energia hiánya, a fáradtság, és az összes többi baj az 'öregedés’ szőnyege alá van söpörve. A szintén ülő életmódot folytató barátok és kollégák tovább segítik az ilyen viselkedés normalizációját. Azt hinni, hogy az energia a gyerekek és a kamaszok kizárólagos előjoga, és hogy az öregkor az ember húszas éveiben kezdődik, az agymosás egy újabb tünete, mint ahogy az is hogy a dopamin deszenzitizáció eredményeképp nincs az ember tisztában az étkezési és edzési szokásaival.
Nem sokkal azután, hogy leálltál a pornóval, a ködös, fáradt érzés el fog hagyni. A lényeg az, hogy a pornóval mindig csak lecsapolod az energiádat, és ezáltal belezavarsz a limbikus rendszered kémiájába. Nem úgy mint a dohányzásról leszokásnál, ahol a fizikai, és a mentális egészség visszanyerése csak fokozatosan következik be, a pornóról való leszokás az első naptól kezdve fényes eredményekkel kecsegtet. A ‘kicsi szörny’ elpusztítása, és a vízicsúszdák elzárása némi időbe telhet, de a jutalmazó központ helyrehozatala közel sem olyan lassú, mint a lecsúszás a gödörbe. Hogyha az akaraterő-módszer vesszőfutásával bajlódsz, az összes egészség vagy energia amit nyerhetnél, el fog veszni a sok szenvedés miatt. A Járható Út sajnos nem tudja három héttel előrerepíteni az elmédet, de te igen! Ösztönösen tudod, hogy amit itt olvasol, az igaz, tehát nincs más dolgod, mint használni a képzeleted!
Az ezzel kapcsolatos téveszmék értelmesnek tűnnek, de nem azok. Fogsz-e enni otthon, hogy kontrolláld az étvágyadat, mielőtt étterembe, vagy buliba mész? Pedig ezt csinálod, hogyha sort kerítesz egy PMO-ra, társaságba menés előtt, fáradtnak, és nem a legjobb formádban lévőnek fogsz kinézni. A csajozási technikák széleskörű elterjedése miatt megnövekedett a nyomás, hogy az ember produkálja magát, és hogy minél többször járjon sikerrel. Az idegesség pornóval vagy egyéb szerekkel megkísérelt csökkentése hosszútávon csak tovább rontja a helyzetet. Személy szerint szeretem ha egy kicsit szorongok, mert az segít fókuszálni és bevonni magamat, és ha orgazmussal mentálisan és fizikailag kifárasztom magam, az nem segít.
A kimozdulás előtti pornó mögött az öröm/támasz keresének szokásos okai közül kettő vagy több áll, mert a társasági összejövetel lényegében egyszerre stresszes és megnyugtató.
A szokásos okok keresendők a kimozdulás előtti pornóhasználat mögött, vagyis az öröm vagy támasz keresése, mivel a társaságba menés egyszerre nyugtató és stresszes tevékenység. Ez ellentmondásnak tűnhet, de a szocializáció bármilyen formája lehet stresszes - még barátokkal is- ugyanis önmagad akarsz lenni, de közben meg nyugodt is. Sok olyan helyzet van, ahol több tényező is szerepet játszik, vegyük például a vezetést, hiszen ott végül is az életed forog kockán. A vezetés stresszes, mert sok ideig kell koncentrálni. Ezeknek a tényezőknek nem kell tudatában lenned, mert a tudatalattid tudja. Egyúttal, ha dugóban ülsz, vagy unod magad az autópályán, lehet beígérsz magadnak egy kis pornót, ha hazaérsz.
Egy másik jó példa, az első randevú, ahol folyton kérdezősködöl magadban arról a személyről, akivel találkozni készülsz. Miután találkoztál az adott személlyel, és ha a lelkesedés lejjebb csap, akkor túl nyugodt leszel, és utána pedig bűntudatod lesz, amiért így érzel. A kötélhúzás elkezdődött, “szexelni akarok, máskülönben hazamegyek”, és ez a randevú utáni pornóhasználatnak kövezi ki az útját.
Még ha a randevú jól is ment, és néhány órával később az adott személy lakásán találod magad, nem számít hogy milyen irányba fajulnak a dolgok, nem leszel elégedett, ha az egyetlen célod az orgazmus. Máskor meg egyedül mész haza, és ilyenkor az egyetlen gondolatod az online hárem lesz, ahelyett hogy büszke lennél az erőfeszítéseidre. Lefogathatod, hogy valaki ilyen helyzetben pornót fog használni ha hazaér, és sokszor az ilyen esték utáni érzés az -- a kényelmetlen üres érzés -- ami hiányozni fog amikor a pornó abbahagyásán gondolkodunk. Azt hisszük, hogy az élet soha többé nem lesz olyan élvezetes. Igazából itt is ugyanaz az elv figyelhető meg: a használat enyhíti az elvonási kattogást, meg megzsírozza a vízicsúszdát a következő jelre készülve.
Vésd az elmédbe, hogy nem az internetes pornó, meg a hárem lakói a különlegesek, hanem az alkalom. Ha az internetes pornó iránti szükséglet megszűnik, az ilyen alkalmak élvezetesebbek lesznek, és a stresszes helyzetek pedig nem lesznek olyan stresszesek.