Szerződési feltételek

Szerződési feltételek


1. Az út lefoglalása és visszaigazolása

Miután kapcsolatba léptek velünk, elkészítjük az útitervet és a hozzá kapcsolódó árkalkulációt. Ha ennek eredményével elégedettek vagytok, az út lefoglalható a tervezett időpontra. A személy, akivel az utazás szervezése során kapcsolatot tartunk (továbbiakban “csoportvezető”) felhatalmazással kell hogy bírjon a csoport minden tagjától. Az előleg befizetésével illetve a nyaralás költségével kapcsolatos más előre történő fizetésekkel a csoportvezető a csoport minden tagja nevében elfogadja a szerződési feltételeket és egyben automatikusan megerősíti, hogy felhatalmazást kapott arra a csoport minden tagjának nevében. A csoportvezető felelős minden fizetésért és legalább 18 évesnek kell lennie a foglalás idejében.

A szerződés a foglalási díj megérkezésétől lép életbe (illetve nemzetközi átutalás esetén amint a fizetés átutalását bizonyító igazolást megkapjuk), ezt a csoportvezetőnek írásban mihamarabb visszaigazoljuk.

2. Foglaló illetve befizetések az utazásért

Az általunk küldött árkalkulációban ismertetett előleg befizetése szükséges, hogy lefoglalja a szolgáltatásainkat a megegyezett időszakra. A foglaló mielöbbi befizetése azért fontos, mert azt a legsürgősebb szolgáltatások gyors lefoglalására használjuk fel. Ilyenek pl. a Machu Picchu belépők és vonatjegyek, távolsági buszjegyek, belföldi repülőjegyek, előleg egyes szállások felé és bizonyos szervezett programok befizetése. Fontos az utazás szervezésének mielöbbi megkezdése, mert a fent említett szolgáltatások egyes időszakokban a nagy kereslet miatt gyorsan elérhetetlenné válhatnak, ami veszélyezteti a nyaralás kimenetelét. A nyaralás költségének fennmaradó része a megérkezéskor kerül kiegyenlítésre.

Az előleg befizetéséhez illetve az utazás szervezéséhez szükséges perui bankszámla adatait az út lefoglalása során adjuk meg. A nemzetközi banki átutalás költségét minden esetben az ügyfél állja. Mi hagyományos banki átutalással helyett a jelenleg leggazdaságosabb pénzátutalási lehetőséget, a Transferwise online szolgáltatását ajánljuk.

3. Változtatások a részetekről

Ha szeretnétek az utazás dátumán változtatni, azt a csoportvezetőnek írásban is meg kell erősítenie. Az utazási dátum változtatását nem tudjuk garantálni, mivel az más csoportok foglalásainak függvénye is lehet. Célszerű az utat akkor lefoglalni, amikor a repülőjegy vételéhez is minden készen áll. Ha a csoport létszámán szeretnétek változtatni, az egy főre eső fajlagos költség ennek függvényében nőhet illetve csökkenhet.

Változtatások előre kifizetett vagy lefoglalt harmadik fél szolgáltatásainál a szolgáltatást nyújtó vállalkozás feltételeihez kötöttek. Ez okból kifolyólag utolsó pillanatban történő változtatások / lemondások esetén elveszíthetitek a jogosultságot a befizetett összeg egy részének vagy akár egészének visszafizetésére is.

4. Útlemondás

Amennyiben a nyaralását le kell mondanotok, 150 USD-t a meghiúsult út szervezési költségeként számítunk fel. Ilyenkor a szolgáltatóktól visszakapott összegből levonásra kerül a szervezési költség, majd a maradék összeget az ügyfél számlájára utaljuk vissza. A nemzetközi átutalás költsége ugyancsak az átutalandó összegből kerül levonásra. A Machu Picchu belépőket nincs módunkban visszatéríteni, mivel azok módosítása csak személyesen, a Minsatur cuscoi kirendeltségében lehetséges. Más szolgáltatóknál (szállások, közlekedési szolgáltatók, társirodák) a lemondás esetén visszautalt összeg a szolgáltatást nyújtó vállalkozás feltételeihez kötött.

Az utazás lemondását minden esetben email-ben is meg kell erősíteni.

Amennyiben a nyaralását az érkezési dátumához viszonyítva két héten bellül mondja le, az út szervezésének 20%-a kerül felszámolásra szervezési díjként.

Az utazni kívánó fél személyének megváltoztatása lehetséges, amennyiben egyes szolgáltatások átírásának költsége azzal egyidőben befizetésre kerül. Ilyenek a névre szóló szolgáltatások, mint belföldi repülőjegyek és más közlekedési szolgáltatók.

Amennyiben az utasok nem érkeznek meg az előre megbeszélt helyre a megadott napon és nem tájékoztatnak az utazás során felmerülő nehézségekről mint járatlekésés, járattörlés vagy egyéb utazási bonyodalmak, azt "no show"-ként kezeljók, ami az utazás törlésével jár. Ilyenkor a befizetett előleg nem kerül visszatérítésre.

5. Árak

Az utazási költségszámításban található árak tájékoztató jellegűek, habár mindent megteszünk, hogy azok a reális árakat tükrözzék. Ennek ellenére az út végleges ára időnként a tervezettől kissé eltérhet, amennyiben egyes szolgáltatások ára bejelentés nélkül változik illetve váratlan esemény miatt a tervezett útitervtől el kell térni.

6. Biztosítás

Az általunk szervezett utak előfeltétele, hogy az utasok megfelelő balesetbiztosítással rendelkezzenek. Amikor balesetbiztosítást köttök, győződjetek meg, hogy a biztosításban minden olyan tevékenység benne foglaltatik, amit a nyaralásotok során terveztek. Egyes ilyen tevékenységek a biztosítóknál magas rizikójú tevékenységnek számítanak, mint többek között a: vadvízi evezés, sárkányrepülés, mountain bike túra, hegymászás illetve magashegyi túrázás. Utasbiztosítás megkötése előtt minden esetben olvassátok el a biztosítás részletes kisbetűs részeit is!!

Az utasbiztosítást ill. biztosítási kártyát minden esetben hozzátok magatokkal. Az utasbiztosításról indulás elött fénymásolatot is készítsetek számunkra, hogy egy nem várt esemény alkalmával a nevetekben tudjunk intézkedni.

Egyedül az utas felelőssége, hogy rendelkezzen az utazás egész tartamára igényeinek megfelelő utasbiztosítással!!!

7. Útlevél, vízumok, egészségügyi- és egyéb dokumentumok

Az utas egyedüli felelőssége, hogy birtokában legyen az utazáshoz szükséges minden érvényes utazási és egészségügyi dokumentumnak az út megkezdése előtt, mint: útlevél, esetleges vízum vagy oltási könyv. Az Amazonas / alacsony dzsungel egyes részein a kormányzati szervek belépéshez kérhetik a sárgaláz elleni védőoltás igazolását.

Ha a csoport bármely tagjának olyan egészségügyi problémája van, ami befolyásolhatja az utazást, azt kérem előre közöljétek.

8. Force majeure

Nem tudunk felelősséget vállalni és kártérítést fizetni semmilyen kárért, költségért vagy elmaradó szervezett programért ami “Force majeure” következtében keletkezik. “Force majeure” alatt értendő minden előre nem látható esemény, mint politikai összetűzés, tömeges rendbontások, terrorista tevékenység (aktuális vagy annak veszélye), határzár, egészségügyi vészhelyzet, közlekedési eszközökkel- gépekkel- felszerelésekkel előforduló technikai jellegű problémák, természeti katasztrófák, tűz illetve extrém időjárási körülmények.

9. Szolgáltatások feltételei

Sok az utak során felmerülő szállást, közlekedést és más szolgáltatást tőlünk független vállalkozások nyújtják. Az utazással / foglalással az utazó egyben elfogadja ezen vállalkozások rá vonatkozó feltételeit és kötelezettségeit is. Ezen szolgáltatók szabályai / feltételei egyes esetekben limitálhatják vagy kizárhatják az Ön irányába történő kártérítést. Legtöbb szolgáltató személyes tapasztalat alapján lett kiválasztva, gondoskodva a szolgáltatások megfelelő színvonaláról.

10. Felelősségvállalás

a, Nem tudunk felelősséget vállalni semmilyen szolgáltatásért, ami nem képezi részét a szerződésünknek.

b, Az a fajta nyaralás amit kínálunk időnként rugalmasságot igényel és utat kell hogy engedjen módosításoknak. Ennél fogva az útitervben felvázolt program tájékoztató jellegű, ami az utazás célját képezi, de annak részletekbe menő kivitelezése nem szerződéses kötelezettség, később számon nem kérhető. Az útvonal, közlekedési menetrendek, szolgáltatások valamint közlekedés módja előre bejelentés nélkül is változhat az út során helyi váratlan körülmények / események következtében.

c, Az utazó tudomásul veszi, hogy egyes nyaralások az utazás természeténél adódóan kalandosabb jellegűek lehetnek, ami bizonyos fokú, velejáró fokozottabb személyes rizikót is jelenthet. Ez magába foglalhat sérülést, betegséget, vagyontárgyak elvesztését vagy károsodását illetve kellemetlen helyzeteket. Egyes, az úthoz kapcsolódó választott tevékenység magasabb rizikót képviselhet és a szolgáltatás nyújtója kérheti egy külön felelősségvállalási ív aláírását is.

d, Az utazó felelőssége hogy fizikailag megfeleljen az általa kiválasztott programoknak és hogy rendelkezzen azokhoz a megfelelő öltözékkel és felszereléssel valamint megtegyen minden tőle telhetőt saját és a hozzátartozó kiskorúak biztonsága érdekében.

12. Szolgáltatások minősége

Kérem vegye figyelembe, hogy utazása során egyes szolgáltatások színvonala Peruban nem feltétlenül felel meg a megszokott európai színvonalnak.

13. Jogorvoslat

Ez a szerződés a Perui Jog hatálya alá tartozik. Bármely tárgyra amit ez a szerződés nem részletez, a megfelelő perui törvények vonatkoznak kötelező jelleggel. Ennél fogva a szolgáltatással szemben támasztott bármely jogorvoslattal vagy követeléssel az illetékes perui jogi intézménynél lehet eljárni.

14. Személyes adatok védelme

Kötelezettséget vállalok arra, hogy a csoporthoz tartozó személyek adatait nem adom ki semmilyen harmadik félnek, kivéve amennyiben az az utazás lebonyolításához elengedhetetlen illetve amennyiben azt helyi hatóságok jogkörükből adódóan kérik.