Pár szó rólam...
Köszöntelek kedves erre járó Érdeklődő!
Bella Gábor vagyok. Három évtizede Szegeden élek a családommal: feleségemmel, fiaimmal és lányommal, illetve jelenleg hét közben tanárként dolgozom Pannonhalmán egy fiúgimnáziumban.
Megosztanék néhány fontos és személyes információt, hogy támpontokat adhassak ahhoz, vajon velem szeretnél-e dolgozni azokon a területeken, amelyeken magam is igyekeztem/-szem térképeket, kapaszkodókat keresni és találni a kérdéseimhez, elakadásaimhoz. Ebben a keresgélésben nagy valószínűséggel ismeretlenül is hasonlítunk, illetve hasonló tapasztalatokkal rendelkezhetünk, ami miatt könnyebben tudunk szót érteni egymással.
Az elmúlt két évtizedben sokat adott nekem a Férfisátor közössége, ahol apaságommal, férfiszerepeimmel kapcsolatban kaptam új szempontokat a származási családomból hozottak mellé. Sok nagyszerű és ugyanúgy kereső férfi-társsal találkoztam és találkozom, beszélgetek a mai napig is. A szóbeli megosztások mellett fontos számomra - mint oly sok férfi számára - a cselekvés, a tevékeny lépések megtétele. Egyik ilyen közös ügyünk a fiúnevelés, a férfivá válás folyamata, melynek súlyát az apaságom és némiképp a tanár mivoltom még nagyobbá, fontosabbá teszi. Zöldy Pálnak sokat köszönhetek ezen a téren.
A felnőtt önképzés számomra is egyre lényegesebbé váló területei miatt, 2018 és 2020 között megszereztem a mentálhigiénés szakember posztgraduális diplomát. Ekkor indult el a Férfi-műhely, mint egy cselekvésen és közös tapasztalatokon alapuló projekt. Kezdetben 18 résztvevő férfival találkoztunk kétheti rendszerességgel különböző, minket mélyebben érintő témákban.
Pár éve a férfiak számára alapvető elvonulások közül az Apasebek című hétvégét tartom az ország különböző pontjain. Ez az alkalom a vertikális viszony-rendszerünkre néz rá: főnök-beosztott, apa-fiú, vezető-résztvevő és minden alá-fölérendelt kapcsolatunknál az elfogadás, elismerés vagy az értékelés szempontjain, vagy azok hiányain keresztül. Néhány sátortársam a többi alap-elvonulást viszi: Anyajegyek (partnerkapcsolatunk), Virtus (döntéseim és kudarcaim), Maszkok (férfi archetípusaink). Tapasztalatom szerint mindegyik alapvető és nagyon fontos egy férfi életében.
A férfiakkal történt beszélgetések nyomán - legyen az egy sör mellett, vagy egy elvonulós hétvégén - rendszeresen szembejön a "veszteségeink és azok feldolgozása" téma. Ezekkel kapcsolatban találtam rá egy olyan eszközre, módszerre, ami nekem is és több férfi-társamnak is segített a veszteségek okozta érzések feldolgozásában. Ezért végeztem el a Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista képzést, amelyet szintén két férfi (John W. James és Russell Friedman) dolgozott ki:
"Férfi-társaink és lehet, hogy magunk is párkapcsolatokat veszítünk el, szeretteink meghalnak, munkánk, anyagi biztonságunk, biztonságérzetünk, önbizalmunk elveszhet. Mindezek ellenére lehet, hogy mégis próbálunk erősek maradni, erősnek látszani és akár saját magunktól is elvárjuk, hogy megoldjuk a helyzetet."
Saját és társaim példái is igazolják a külső vagy belső elvárást, hogy férfiként erősnek, keménynek kell lennem veszteségeim megélésekor vagy kommunikálásakor, ezért nagyon is egyetértek a következő cikk írójával:
"Valójában az nem gyengeség, ha fáj valami, vagy segítséget kérünk. Épp ellenkezőleg, ez a saját magunk jóllétéért való felelősségvállalás és a bátorság jele. Az érzésekhez és a gyászhoz, ahogy az élethez is – mindenhez, aminek tétje van – időnként bátorságra van szükség."
Bátorság.
Ha úgy gondolod, hogy magadra ismertél valamivel kapcsolatban a fentiek közül, vagy kipróbálnád hogyan dolgoznánk együtt, akkor írj vagy hívj:
Bella Gábor
e-mail:
ferfi.muhely (a) gmail.com
telefon:
+36hetven8844551
© Az oldalak tartalmáról Bella Gábor tud további információkkal szolgálni. Minden másolás engedélyhez kötött. ©