A célunk: a lelkes diákok felkészítése a Nemzetközi Fizika Diákolimpiára (IPhO), lehetőséget nyújtani a versenyzőknek ismerkedni, motiválni őket a tanulásra.
A tábort mi, az előző évek diákolimpikonjai szervezzük, illetve közreműködnek az olimpiai felkészítőtanárok is. A tábor jó lehetőség mindenkinek, akit magasabb szinten érdekel a fizika, és szeretne versenyezni, versenyre felkészülni.
Kapcsolat:
Email: fagypontfizika "kukac" gmail.com
A Baár-Madas 11.-es diákja vagyok, nagy fizikarajongó. Már régóta foglalkozom fizika versenyzéssel: idén megyek majd a harmadik olimpiámra, de sok hazai megmérettetésen is megfordultam már; ennek ellenére a kompetitív szellem helyett szerintem a legfontosabb a fizika sokrétű varázsának megélése.
A BME mechatronikai mérnöki hallgatója vagyok. Szeretem nagyon a fizikát, illetve sokat foglalkozom robotikával, programozással, teológiával és filozófiával is. A tanulmányaim mellett a HUN-REN SZTAKI feljesztője vagyok, a mesterséges intelligencia robotikai alkalmazásaival foglalkozom.
Pécsett érettségiztem és idéntől az ELTE fizika szakán tanulok. Tavaly táborozóként vettem részt a Fagypontban, ahol nagyon sok érdekes dolgot tanultam és szuper élményekkel gazdagodtam. Remélem minél többen jöttök a táborba, mert idén is jobbnál-jobb feladatokkal és programokkal készülünk nektek :D
A Budapest Fazekasban érettségiztem, jelenleg az ELTE Fizika szakán elsőéves fizikushallgató vagyok. Lekelkesedek a trükküs fizikafeladatok iránt, és az eszement gondolatmenetekért.
Jó matematikus barátunk, de nem hinném, hogy rávesszük arra, hogy bemutatkozót írjon. Jószívű és barátságos zseni.
Az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztem, jelenleg a BME fizikus hallgatója vagyok. Hébe-hóba én is megfordultam fizikaversenyeken és örömmel foglalkozok matematikával és fizikával. Az első Fagypont tábor elképesztően klassz volt, idén se lesz rosszabb!
BSc-met ELTE fizika szakon végeztem, ősztől ETH Zürichben folytatom tanulmányaimat. A Fagypont Fizikatábor során a szervezésbeli részem mellett az én felelősségem volt a tananyag összeállítása, és vezényeltem a tábor szakmai részét. Én a legjobb barátaimat a fizika miatt ismertem meg, és szeretném ha ez a lehetőség minél több fiatalnak megadatna. Izgatottan várom a további táborokat, amikben hasonló részt fogok vállalni.
Dr. Sarkadi Tamás és Dr. Szász Krisztián tanár Urak előadást tartanak a táborunkban. Munkájuknak köszönhetjük mind a tábor magas szakmai minőségét, mind sokat személyes fizikatudásunkból.