Közzétéve: 2025. február
A tábor célja: A tábor célja az IPhO-ra készülés, gyakorlás. A tábor NEM helyettesíti az önálló készülést, sem az olimpiai szakkörök szorgalmas látogatását. A tábor során rövid előadások lesznek néhány témáról, de a feladatmegoldás lesz a fókuszban.
Célközönség: Elsősorban a 10.-12. évfolyam, a házi feladatok segítségével mindenki belőheti (ezek a honlapon a Készüléshez fül alatt találhatóak), hogy nagyjából milyen szintű foglalkozások várhatóak. Deriválni mindenképpen tudni kell, aki még nem tud, az mindenképpen tanulja meg a táborig. Ehhez segítség található a honlapon a Készüléshez oldalon.
Közzétéve: 2024. december
A táborhoz vannak házi feladatok, ezeket egy pdf-ben mellékeltük az emailhez. Ezek közül igyekezzetek minél többet megcsinálni a tábor kezdetéig. A tábor során ilyen, és ennél nehezebb feladatokra számítsatok.
A táborra emellett ugyanúgy lehet készülni, mint magára az IPhO-ra: régi feladatok nézegetése, 333+ Furfangos Feladat Fizikából könyv olvasása, és az olimpiai szakkörre járás. A szakkörtartók közül Sarkadi Tamás, és Szász Krisztián ott lesz a táborban is, a tantervet úgy alakítjuk ki, hogy az ne helyettesítse, hanem kiegészítse a szakkörök anyagát.
Közzétéve: 2024. december
A helyszín: 1105 Budapest, Bánya utca 32. A helyszín (és egyben a szállás) ismét a Bánya utca lesz! Régen iskolaépület volt, most a Gondolkodás Öröme alapítvány kezeli és táborok rendezésére használja.
Érkezés időpontja: 2025. január 3. 10-10:30. Amennyiben valaki vidékről érkezik, és ezért ez nem kivitelezhető, írja meg nekünk, hogy legkorábban mikorra tud odaérni.
Távozás időpontja: 2025. január 5. 12:30 után. Nem kell azonnal elhagyni a helyszínt.
Étkezés: Az étkezést mindenkinek magának kell megoldania. Lesz mikró és megfelelő számú hűtő, illetve lesz lehetőség pizzát rendelni, és (kizárólag egy felnőtt felügyelete mellett) közeli boltba vagy gyorsétterembe elmenni.
Pénz: A tábor ingyenes. Ez elsősorban a Gondolkodás Öröme Alapítványnak köszönhető, akik ingyenesen biztosítják számunkra a helyszínt. Mi is önkéntesen dolgozunk, és semmilyen honoráriumot nem áll módunkban elfogadni.
A táborhely címe: Bánya utca 32
A táborhely bejárata
Közzétéve: 2023. december
A tábori házirend betartása minden táborozónak kötelező, szabálysértés esetén hazaküldhetjük a diákot.
Tilos alkoholt, drogot hozni, fogyasztani a táborban.
Tilos elhagyni a tábor területét felügyelő nélkül.
Fenntartjuk annak a jogát, hogy hazaküldjünk diákot, aki összeférhetetlenül viselkedik a tábor értékrendjével.