Hacker Bertalan: Deák Ferenc emléke

Nem célom Deák Ferenc működését, mint politikusét, e szerény értekezésem keretébe vonni, erre hivatottabbnak vélek jogtudó, politikával foglalkozó egyéneket és a midőn becses türelmüket rövid időre igénybe venni bátorkodom, teszem ezt azért, hogy Deák Ferencről, a magánemberről egyet-mást elmondjak s különösen foglalkozzam Deák Ferenc életének ama szakával, mely a bölcs államférfiak e legbölcsebbikének titáni alkotását, a kiegyezés nagy művét megelőzte. E tekintetben Deák kortársának és rokonának Nedeczky Istvánnak a hetvenes években megjelent, és csak kevesek által ismert műve értékes adatokat szolgáltatott.

Noha — mint az imént említeni bátor valék — a lehetőségig tartózkodni óhajtok Deák Ferenc politikai működésének méltatásától, a haza bölcsének egész valója akként összeforrott világraszóló, nagy politikai alkotásokkal, hogy bármennyire is törekszem abbeli célom elérésére, hogy ez értekezésemben csupán Deák Ferenc magánéletével foglalkozzam, mégis épp ennek jobb megvilágítására való tekintettel, elkerülhetetlenné válik majd Deák Ferenc egynéhány politikai ténykedésére is vonatkozni, mert hisz köztudomású, hogy Deák Ferencet még politikai működésénél is, nagy bölcsességén kivül, szíve jósága vezérelte.

Ha Deák Ferenc életét megismerni óhajtjuk, szellemi szemeinkkel le kell rándulnunk a Zala kies völgyében fekvő Kehidára. Ősi fészek ez, még az Árpádok korából való. Ott nevelkedett Deák Ferenc. A keserű végzet megtagadta Deák Ferenctől a szülői szeretet földi üdvösségét: világrajötte az anya életébe került, és az anya halála nemsokára magával szólította az apát is. A női gyöngédség és egy lovagias jellem szállottak együtt sírba; így hirdetik mindazok, kik e nemes párt ismerték. Ferencet Klára nénje nevelte, minthogy az idősb nővér: Josefa korán férjhez ment. Antal bátyja pedig neveltette. Amilyen világratermett, gyakorlati ember volt Antal bátyja, oly áldott egy teremtés volt Klára néni. Ha Istenen kivül még valaki formálta Deák Ferenc eszét, úgy Antal bátyja és Klára néni formálták azt; a világ tán sohse látta mását annak a szeretetnek, melylyel a testvérek egymás iránt viseltettek. Régi patriarchális viszony volt ez, amilyen patriarchális volt egész lényök is, jámbor, őszinte és igaz.

Deákék nyilt házat vittek és annak lelke Klára néni volt mindaddig, míg Tarányi József nőül nem vette, ki szintén jó emlékezetben áll, mivel érdemteljes ember volt. Szenvedélylyel harcolt az úrbérek szabályozásánál és a forradalom után Zala megye pénztárát megmentette, ezáltal a katonai kormánynyal szemben személyes szabadságát is kockáztatta.

Nem lehet Deák Ferenc életéről beszélni, ha ifjú korára nem tekintünk és nem vetünk egy pillantást Deák Ferenc kehidai szobáiba. Ferenc lakosztálya két nagy szobából állott, melyekből a kilátás amaz emlékezetes szederfára szolgált, mely alatt a családot szép időben naponta együtt lehetett látni. A hálószoba dísze: Kölcsey és Wesselényi arcképe volt; azonkivül egy tömérdek könyvtár és íróasztal tette a bútorzat legelőkelőbb részét.

A másik szoba, az olvasó- és pipázó-szoba. Benne óriási almárium állott, mely körül volt rakva egy sereg, régibbnél-régibb, ezüstös kupakú tajtékpípákkal. Nem sok oly nevezetes tűzhely van Magyarországon, mint az e szobában lévő kandalló. E kandalló mellett találjuk gyakran Ferencet történeti művek olvasása közben, mindig óriási pipafüst közepette és ez az a kandalló, melyben Klára néni akkor fütött legjobban, mikor a kehidai birtok eladatott; sajnos, sok értékes, akkor fölöslegesnek látszó iratot égetett el. Deák t. i. a birtok eladását szükségesnek tartotta, mikor Pestre kellett mennie, hogy a meghasonlott nemzetet és az uralkodóházat kibékéltesse. Mi komoly, mi nem e politikai hagyományban, azt figyelmen kivül óhajtom hagyni, csak tényként megemlítem, hogy Deáknak működése kezdettől fogva békítőleg hatott a kedélyekre.

Deák Ferencnek politikai mestere tulajdonképpen Antal bátyja volt, ki ezidőtájt már évek óta, mint a képviselőtestület tagja és Zala vármegye alispánja, nagymérvű politikai és társadalmi tevékenységet fejtett ki. Antal és Ferenc között a testvéri szeretet megható, az egyetértés mód nélküli volt. Alig volt közöttük nézeteltérés, de mivel ez egyízben mégis megtörtént, ez annál is inkább megemlítésre méltó, mert a kérdéses eset is ragyogó színben tünteti fel Deák Ferenc aranyos szívét, kristálytiszta jellemét.

Zala megyének volt egy régi statutuma, mely szerint a pásztorembernek lovat tartania tiltva volt. E statutum idővel feledésbe ments fel se tünt, hogy egy-egy pásztor hátas lovat is tart; a megye legalább nem látszott róla tudomást venni. Egyszer valami rablás alkalmával egy pásztor is gyanúba keveredett, ki a rablás idejére és tetthelyére a maga tanyájától csak lóháton kalandozhatott. Ezzel felvetődött a régi statutum kérdése: a pásztorok lótartási engedélye. Antal mint a megye alispánja sürgette a statutum érvényre emelését. Ferenc ellenben semmiképp sem tartotta igazságosnak, hogy egy egész néposztály bűnhödjék azért, mert közte egy-egy gonosz ember is akad.

Az alispáni tekintély fentartása, valamint azon körülmény szokatlansága, hogy Ferenc neki nyilvánosan ellentmond, indulatba gerjesztette Antalt. Ferenc viszont azt vette zokon, hogy a tekintély súlyával akarják az igazságot elnyomni. A szónoki hév, mindkettőjük ékesszólását emelte és a megye közönsége elragadtatással hallgatta a remek okoskodást. Harsány, éljen"-ek követték Antal szavait, még harsányabbak a Ferencéit. Minthogy azonban a régi statutum soha eltörölve nem volt, minthogy Antal alispán, Ferenc pedig még csak fiatal ember volt: végre is az alispáni vélemény szerint dőlt el a kérdés, a pásztorokat eltiltották a lótartástól. Midőn az ülés véget ért s a teremből a megye közönsége oszolni kezdett, mindenki üdvözölte Ferencet, ékesszólását és logikáját magasztalva. Deák kedvtelenül utasította el magától a szerinte méltatlan dicséretet, mert — úgymond — ha előadása igaz volt és helyes, miért nem "pártolták indítványát; vagy ha indítványát nem pártolhatták, miért éljeneztek s most hiába miért magasztalják?

E jelenet után a két testvért a szederfa alatt találjuk. Ferencnek szokása vala, hogy bevégzett tényekre vissza nem tért. Most mégis afelett töprenkedett, hátha megsértette a testvéri, egyetértő szeretetet; hátha logikája hagyta cserben, mert különbséget kellett volna tennie pásztor és pásztor-ember között; más a csikós, más a kerülő, más a gulya meg a nyáj, nem mindenikhez való a paripa.

Hosszas töprengés után végre megszólal Antal. Nagyon el hagytam magam ragadtatni, — úgymond — hanem majd akadsz te még mesteredre, mert gondom lesz rá, hogy legyenek mestereid. Tudom, hogy igazad volt öcsém, — folytatja Antal — de ha ellen nem szegülök e kérdésben, vajjon lett-e volna alkalmunk remek szónoklatodat hallhatni és éles logikádban gyönyörködhetni?

Ez volt az első, de egyszersmind utolsó kérdés is, melyben a két testvér között nézeteltérés merült fel.

Az 1832—36. évi pozsonyi diétán mondá Deák Antal Ferenc öcscsére célozva: , Küldök én nektek magam helyett egy fiatal embert, kinek kis ujjában több ész van, mint egészben véve magamban" és ez időre esik Deák Ferenc politikai működésének kezdete. Hagyjuk el tehát Deák Ferenc szűkebb hazáját, Zalát, a jó Klára nénit, a derék Antal bátyát és kövessük, hacsak felületesen érintve is, most kezdődő politikai pályáját, hogy kimutathassam, mennyire vezérelte Deák Ferencet, a pártatlan igazságmérőt minden tettében bölcs mértékletessége és arany szíve.

Ellenállhatatlan hévvel küzdött a magyar nyelv és nemzetiség ügyében; országháborítónak mondották, hogy az arisztokratikus előítéleteket megtámadni merte és bátor harcot kezdett a kiváltságok iránt, csakhogy a nép megfosztott jogát helyreállítsa, csakhogy megelégedettnek, boldognak lássa szeretett hazája népét. És e célja elérésében sem támaszkodott egyéb lángszavú politikusoknak a radikálizmushoz hajló terveire, hanem inkább bölcs mérséklettei, hatalmas logikájával a maga útját járta.

Deák Ferenc részt vett 1848-ig minden a nemzetet érintő alkotásban, tehát mindaddig, míg a békés megegyezés lehetősége csak fennállott, és lelépett a politika színteréről abban a percben, midőn az ő bölcs elveivel homlokegyenest ellenkező áramlatok kerekedtek felül.

1867-ben ismét mint békéltetőt látjuk a politikában.

Sokszor és jóval az 1867-iki nagy év előtt unszolták már barátai, hogy ismét a tettek mezejére lépjen, de ő azt mindaddig kikerülendőnek vélte, mig bölcsessége nem sejítette vele, hogy a békés megegyezés lehetősége nemzet és uralkodó között im! ismét fennáll.

Deák Ferenc életének ama szakával, melyet a kiegyezés nagy művének megalkotása fogla! le, bővebben foglalkozni nem óhajtok; átsuhanva Deák legnagyobb alkotásán csak azt az egy pontot óhajtom megemlíteni, hogy ő adta meg az impulzust Magyarországnak a liberálizmussal párosult demokratikus szellemben való fejlesztésére, és ha ma a demokrácziának Magyarországon való szerfeletti  térfoglalását állapíthatjuk meg, lehetetlen nem a legnagyobb meghatottsággal meghajolnunk ama férfiú szelleme előtt, kinek páratlanul éles előrelátása a nemzet erősségét már akkor a liberálizmusban és demokráciában látta gyökerezni.

Általában Deák minden törvény alkotásánál a nép jólétét és a honpolgári szellem érvényesülését tűzte ki célul, úgy, hogy minden ilynemű alkotás talpkövét tulajdonképen Deák Ferenc rakta le.

Deák semmivel sem szokott dicsekedni; a mit írt, használt, avagy tett, azzal többé elő nem hozakodott, sőt, azt sem szerette, ha mások szóba hoztak. Még tán beszédesebb volt hallgatása szónoklatánál, olykor csak szemével intett, de a kinek szólt, az megértette. Bozontos szemöldökének nagy, kiálló szálai olyanok voltak ilyenkor, mint megannyi érző szerv. Szemével beszélt és e hatalmas szemöldökkel parancsolt, fenyegetett, vagy megfélemlített. Az erős emberek természetével bírt, kiknek egy mozdulata elegendő, hogy erejüket mutassák.

De nyájas, előzékeny és lekötelező tudott lenni, ha valakit kedvelt. Egyszóval meg tudott nyerni és felindulásában is több jóság volt és szeretet, mint másokban, mikor nyugodtak.

A közönséges beszédben szerette az elmésséget és a jóízű adomákat. E végett a kalendáriumokat úgy gyűjtögeté, mint költőink a népdalokat.

Beszédének szépsége a nyelvezet egyszerűségében, hogy úgy mondjam népiességében és a gondolatok tisztaságában állott. Azt minden valamire való ember megérthette, habár a legbonyolultabb dolgokról szólt. Szónoklata hatalmas folyam volt, melynek mindenütt közepe van, mint a mélységnek. Halkan szólt és megrendítő nyugalommal, mi imponált, mielőtt meggyőzött vagy megindított volna.

Ha értekezésem befejezése felé érve még csak röviden megemlítem azt, hogy az a férfiú, ki egy nemzetet bölcs előrelátásával, hatalmas logikájával a romlástól mentett meg, ezért anyagi jutalom fejében mit sem várt, de nem is kapott és anyagi viszonyai csak épp a szerény megélhetésre adtak módot, evvel az egy körülménynyel bemutatottnak vélem a nagy férfiú önzetlen hazaszeretetét és kristálytiszta jellemét. Hisz aranyszíve hányszor sajgott, midőn szegény rokonain segítni akarva, szükre szabott jövedelméből erre nem tellett.

Azt hiszem, szebb példát önzetlen hazaszeretetre alig mutat a történelem!

Ilyen lelki tulajdonságokkal bírt ama férfiú, kinek sikerült páratlan bölcsességével a magyar alkotmányt helyreállítania, Magyarországot a békés fejlődés útjára terelni és a polgári egyenjogúságot részünkre kivívni.

Deák nagy alkotásának megítélése a történetíró feladata, de megmutatta már az eddig lefolyt idő is, hogy hazánk Deák nagy elvei szerint tényleg a békés fejlődés eszközeivel halad a kulturális és gazdasági fejlődés útján.

Deák Ferenc kristályjelleme, a nép iránt való határtalan, önzetlen szeretete késztették páhoiyunk alapítóit arra, hogy az ő nevével lépjünk a munkás páholyok sorába és az ő nagy neve búzdító erőt ad nekünk is lelkes küzdelemre a testvériség, egyetértés és felvilágosodás szent elveiért, melyek érdekében az emberiség javára hadd dolgozzunk lankadatlan hévvel mi is tovább.

Deák Ferenc emléke pedig áldott legyen örökké!

Hacker Bertalan.